Magyarország, 1964. július-december (1. évfolyam, 23-48. szám)

1964-12-27 / 48. szám

18 sa Közlekedés Az elemi iskola: a kerékpár ! A drágább néha olcsóbb Mi mindenre tanít a nyereg? A máig is érvényes régi bölcsesség így szól: kispénzű ember ne vásároljon olcsón! A drágább, maradandó értékű áru a végén többnyire olcsóbbnak bizonyul, mint az, ami ugyan pillanatnyilag kevesebbe kerül, de múlandó életű. Szülők elevenítették fel ezt az okoskodást a minap azzal kapcsolatban, hogy melyik szülő jár el helyesen? Az-e, aki a gyermeke ajándékára szánt összeget sokfélére aprózza fel és beéri vele, hogy csak futó örömet szerez, vagy az az ésszerű, ha valami nagyon vágyott, egyetlen drágább darabot vesznek, ami viszont huzamos boldogságot ad, tartós használatot biztosít? E vita során került szóba a gyermek-kerékpár. Abban valamennyi beszélgető egyetértett, hogy a legtöbb iskoláskorú kislánynak, kisfiúnak a kerékpár az álma, vágya. Akörül sem volt vita, hogy a kerékpározásra még akkor sem únnak rá, amikor már a bajszuk serken, vagy tűsarkas ci,klipben libegnek randevúra. A bicikli okozta tartós öröm tehát nyilváníthaló. Akadt a beszélgetők között olyan szülő is, aki csak azon aggályoskodott, hogy mit kezd majd a kinőtt kerékpárral két-három év múlva, mert bár kislánya még csak hétéves, máris olyan rohamosan növekszik, mintha nyújtanák. Ezt az apát felvilágosították, hogy ma már a gyermek-kerékpár választékban olyan modell is van, amely állítható, 16-os nagyságú, és 6—12 éves korig használhatja a gazdája. E téren nincs gond a gyermek-kerékpárok körül. — De most vegyek a gyermekemnek biciklit, amikor egyre nagyobb a forgalom és annyi a közlekedési baleset? — vetette fel szívszorongva egy édesanya. — Látja, ez nekem nem okoz gondot, pedig én gépkocsivezető vagyok — nyugtatgatta a szülőtársat az egyik apa. — Sőt! Én éppen azért venném a kerékpárt a fiamnak, hogy megtanulja a szabályszerű és helyes közlekedést! A járműveké a jövő! A közlekedés elemi iskolája a kerékpározás! Ön bizonyára nem tudja még, hogy az általános, és középiskolákban ma már rendszeresen foglalkoznak a gyalogos, a kerékpáros közlekedés szabályainak oktatásával. Addig természetesen nem engedem ki forgalmasabb útvonalra, amíg meg nem bizonyosodom arról, hogy egyrészt ura a gépének, másrészt ismeri a közlekedés szabályait. Aztán pedig vágjon bele és vágjon neki a vidéknek is, szokjon hozzá a vezetéshez, a majdani motorhoz és végül az autóhoz! Ez a távlat! Vagy ön egy életre gyalogosnak és uttasnak szánja a kislányát? Higgye el, hogy 6—12 éves korban még vérré válnak a tanultak, később már nehezebben illeszkedik bele a forgalomba! Ha csak ennyi fenntartása van a kerékpárral szemben, akkor ezt nyugodtan győzze le. — Én egészen mástól tartok — vágott közbe egy szemüveges, őszülő halántékú férfi. — A gyermekem izomzata meglehetősen fejletlen, mert sokáig volt fekvő beteg. Sovány, ideges gyerek. Látom, hogy milyen vágyódóan figyeli kerékpározó osztálytársait, boldog, ha csak kézzel is érintheti azok szép kék, piros gépeit, de félek, hogy ha egyszer nyeregbe ereszteném, túlerőltetné magát és még soványabbá válna, idegességében pedig baleset áldozatául esne. Késői, egyetlen gyermek. Jobban féltem, mint magamat. — Mint gyermekorvos, megnyugtathatom — válaszolt az apának az egyik asszony. — Persze, helyes, ha az orvos tanácsát kikéri. Ha azonban gyermekének nincs szervi baja, csupán a fejlődésben maradt el, akkor a kerékpározás jót fog tenni. Egyrészt azzal használ, hogy a gyermek nyilván többet tartózkodik majd a tiszta levegőn — hiszen a csendesebb forgalmú utcák általában jobb levegőjűek —, másrészt a kerékpározás elég egyenletesen fejleszti az izomzatot. Meglátja, néhány hét után farkasétvággyal fal majd a — nem tudom? — fia, vagy lánya, a levegőzés és sportszerű mozgás révén pedig idegessége is enyhülni fog, mert egészséges mozgással vezeti le. — Köszönöm a felvilágosítást — szólt közbe egy másik szülő. Nekem csaknem ugyanilyen aggodalmaim lennének a kerékpározással kapcsolatban. Illetve még azzal toldanám meg, hogy a 13 esztendős kislányom félszeg, ügyefogyott. Túlságosan hozzászokott a szülői istápoláshoz, ajnározáshoz. Magam épp ezért gondoltam a kerékpárra, mint ajándékra, mert azt várnám ettől, hogy kicsit önállóbbá váljék. De mit tegyek akkor — mert még sosem hallottam, hogy kerékpárra vágyna —, ha nem mer majd ráülni, ha nem mer nekivágni! — Kizárt dolognak tartom, hogy új kerékpárjával ne menjen le pajtásai közé, ne mutogatná meg a bőkezű és pompás ajándékot — nyugtatgatta nevetve a félszegnek nevezett kislány édesanyját egy nevetős szemű fiatalasszony, majd így folytatta: — ha pedig a többiek megcsodálták a szép jószágot, s elkérik tőle egy-egy fordulóra, pajtásai segítségével ő is hamarosan nyeregbe perdül, mert aligha bírja ki, hogy ő ügyetlenebb legyen a többieknél. Ekkor pedig az anyukájának már nyert ügye van, mert amikor a kislányának a gép hajtására és kormányzására kell a figyelmét fordítania, úgy lefoszlik róla a félszegség, mintha sose lett volna. És nézte már a kirakatokban, hogy milyen vonzó, milyen csinos egy olyan 1100 forintos duplán hajlított vázcsövű „Úttörő” kerékpár? Mondhatom, ellenállhatatlan. — Hát ha már úgy alakult, hogy csakis a kerékpár jött számításba, mint az ajándékok legeszményebbike, akkor azért az összes eddig felemlegetett érveken kívül nekem is akadna ellene kifogásom — szólt közbe egy negyedik hölgy, aki a IV.-es Molnár-gyerek anyukájaként mutatkozott be a valóságos értekezletté alakult beszélgető csoportnak. — A fiam a vakációt évről évre a nagyszüleinél tölti, vidéken. Nem is vitás, hogy ott a kerékpárral pompásan elszórakozik, sőt még hasznát is veszik, mert készségesebben segít majd nagyanyjának a bevásárlásban, mintha gyalogosan kellene cipekednie. A környéket is bebarangolhatná. Szép táj, megéri. Mindez rendben volna, a pénzt sem sajnálnám a gépre, annál kevésbé sem, mert kiköthetném, hogy azt csak akkor viheti majd magával a nyárra, ha megfelelő lesz a tanulmányi eredménye, így hát a bicikli még nevelési fegyverré is válhatna. De mi van akkor, ha a gép elromlik? A fiam ugyanis meglehetősen ügyetlen a szerelésben. ő maga nem tudná megjavítani, a nagyszülők idősek ahhoz, hogy ilyesmivel bíbelődjenek, de nem is értenek hozzá. Ha a kerékpárt nem tudja használni, időnap előtt hazakönyörgi magát. Ha pedig hazaküldi Pestre, akkor én szaladgálhatok a csináltatással, arról nem is beszélve, hogy ilyen módon a javíttatás is vagyonba kerül... — Nyilván régen járt vidéken aszszonyom — szólalt meg újból a gépkocsivezető édesapa —, különben tudná, hogy ma már országszerte működnek megbízható kerékpárjavító szövetkezetek. — Ezt értem és elfogadom. De miért fizessek ott a javíttatásért, amikor Budapesten a hathónapos jótállás keretében, vagyis annak lejártáig ingyen javítják a kerékpárt ... — A garanciális javítás nem helyhez kötött. A gyártó vállalatok szerződésben vannak a kerékpár javító szövetkezetek többségével, s megállapodásuk értelmében, az érvényes garancialevél felmutatójának gépén, minden olyan hibát ingyen javítanak, amely gyári hibaként mutatkozik. De azt ugye mondanom sem kell, hogyha a fia nekimegy valaminek, vagy rosszul száll le a gépről, aminek következtében a kerekek „nyolcasra” ficamodnak, azt nem a garancia keretében hozzák helyre, akár Budapesten történt, akár vidéken. Ez az önök zsebét terheli ... Végül már csak egyetlen kérdés fölött folyt tovább a vita. Érdemes-e télen vásárolni kerékpárt, amikor az mindenekelőtt tavaszi, nyári, őszi sportolási lehetőség, vagy kedvtelés? Az iskolafolyosón megszólalt a szülői értekezletre hívó csengő. Anynyi idő azonban maradt a beszélgetés befejezésére, hogy résztvevői megállapodjanak benne, hogy a kerékpár" megvásárlására minden évszak egyaránt alkalmas. Épp úgy lehet az egész évi jótanulás jutalma, mint karácsonyi vagy újévi ajándék. A téli vásárlásnak az a sajátos előnye, hogy a gyermek még a használatbavétel előtt tanulja meg alaposan a közlekedési szabályokat, a kerékpárosokra vonatkozó előírásokat, mert míg ezekből az iskolában és szülei előtt le nem vizsgázik, addig úgy sem engedik útjára. IX. MAGYARORSZÁG 1964/48