Magyarország, 1968. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-26 / 21. szám
Tízmásodpercesek Klubja 100 méter egyenlő 44 lépéssel A modestói rajtnál a leggyorsabbak Megkockáztatunk egy jóslatot: még ebben az évben ledől a leghűvösebb határ, valamelyik villámember 10,0 mp-en belül fut majd 100 métert. Túlságosan nagy már 1960. VI. 21. Zürich: Háry 1960. VII. 15. Saskatoon: Jerome 1964. Vm. 15. Caracas: Esteves 1964. X. 15. Tokió: Hayes 1965. X. 24. Csunking: Csen Csia-csuan 1967. V. 27. Modesto: Hines 1967. V. 28. Modesto: Turner 1967. VI. 17. Budapest: Figuerola 1908. IV. 2. Krügersdorp: Nash 1968. IV. 20. Lawrence: Greene Vagyis: a világklasszis vágtázó életkora valahol 18 és 29 év között, testsúlya 67 és 86 kiló, magassága 167 és 183 centi között van. Semmitmondó adatok, a statisztikai átlag itt nem azonos a típussal. Világszerte több millió olyan fiatal ember fér a jelzett határok közé, aki talán 20 mp alatt sem fut 100 métert. Az „éjféli expressz” Már sokkal jelentősebbek dr. Karol Hoffmann számai. A poznani TF professzora 56 klasszis vágtázó adatait hasonlította össze, a testmagasság, a lépéshossz és a lépésfrekvencia arányából próbált következetéseket levonni. Kiderült, hogy a 189 centiméter magas Dave Lime 44 lépéssel futotta végig a 100 métert, Armin Hary 45, Bob Hayes és Jesse Owens 46—46, a mindössze 157 centiméter magas Ira Murchison 53 lépéssel ért el a rajttól a célig. Hoffmann profeszszor gyakorlati következtetése: a vágtázó az alapgyorsaságot hazulról hozza, a testmagasságnak megfelelő, optimális hatásfokú lépéshossz kialakítása viszont elképzelhetetlen a törzsizomzat, főként a comb nyújtóizmainak fejlesztése nélkül. Még egy kis játék a számokkal: ha a 10,0 mp-es vágtázó 45 lépéssel futja végig a távot, akkor 0,22 mp-enként kell egyet lépnie és lépésenként 2,2 métert kell megtennie. Mindez 36 km/óra átlagsebességet jelent. Mértek azonban ennél nagyobb futógyorsaságot is. Tommie Smith 1966. június 11-én Sacramentóban a 220 yardot (201,16 m) 20,0 mp alatt, tehát 36,18 km/ óra átlaggal futotta végig. A különbség onnan adódik, hogy a második száznak már teljes sebességgel, repülőrajttal vág neki a futó. A vágtatásokat egyetlen lélegzetvétellel, vagyis csaknem teljes mértékig az oxigénadósság terhére futják, a maximális sebesség így igen rövid ideig tartható fenn. Tommie Smith 44,5 mp-es 400-as a nyüzsgés a tetőn, tízes társbérletté vált a 10,0 mp-es világcsúcs. A Tízmásodpercesek Klubjának katalógusa a „belépés” sorrendjében: Hátszél Életkor Súly Magasság világcsúcsa(1967. V. 20,San José) már csak 32,36 km/óra átlagot jelentett. A világ sportközvéleménye tehát várja az első 10,0 mp-en belüli futóeredményt. Különös, de csaknem négy esztendővel ezelőtt, teljesen hiteles körülmények között született már ilyen teljesítmény. A tokiói olimpia százas döntője során a célban helyet foglaló időmérők közül kettő 9,9 mp-et, egy pedig 9,8 mp-et mért Bob Hayesnek, a csodálatos „éjféli expressznek”. A hátszél nem érte el a még hitelesnek elfogadott 2,0 m/sec-os határt, végül mégis kerek 10,0 mpes eredményt hirdettek a bajnoknak. Mi történt 1964. október 15-én a Meidzsi stadionban? Az történt, hogy az időmérők statisztává degradálódtak s a futók eredményét, az olimpiák történetében először elektronikus szerkezet mérte. A vágtázó reakciósebessége körülbelül 0,15 mp. Ennyi időbe telik, amíg a rajtpisztoly dörrenése után elindul a támláról. Nagyjából ugyanannyi időt vesz igénybe, amíg a pisztoly villanását figyelő időmérők megnyomják a stopper De hát ha ennyire más dolog világcsúcsot futni és olimpiát nyerni, mivel indokolható akkor a jóslat, hogy éppen a mexikói olimpián, sőt, talán éppen a mexikói olimpia döntőjében születik meg az atlétika történetének első 10,0 mp-en belüli százas futóeredménye? Akad néhány objektív ténye-70. 1. A mexikói stadion műgyantaalapú tartanfelülete a világ „leggyorsabb” futópályája, gombját. A kézi időmérés tehát a tényleges futás időtartamát rögzíti. A tokiói szerkezetet viszont a rajtpisztoly indította el, a dörrenés után 0,05 mp-cel már ketyegett is. Ennyi késedelmet tápláltak készülékükbe a tervezők. A valóságos reakcióidőnek, a szakemberek által is javasolt 0,15 mp-nek egyharmadát. Az óra már 0,1 másodperce járt, mire a mezőny — villámreflex ide vagy oda — valóban elmozdult a támlákról. Az objektív indokok így esett, hogy Bob Hayes nem nyitott új korszakot a rövidtávfutás történetében, éppen csak beállította a világcsúcsot. Ez sem volt akármilyen teljesítmény. Az olimpiák százas döntőjében még sosem született új világcsúcs, a fennálló rekordot is csak két bajnoknak (1964-ben Hayesnek és 1932-ben Eddie Tolannak) sikerült beállítania. A következő táblázat jól érzékelteti, hogy ebben az idegszámban világcsúcsot futni és olimpiát nyerni mindmáig két teljesen különböző dolog, világcsúcscsal olimpiát nyerni meg lehetetlen feladat volt. Íme a fejlődés: Az olimpiai győztes eredménye 2. Mexico City 2300 m-es magaslatát egyenest a vágtázóknak találták ki. A vágtatásokat az oxigénadósság terhére futják, az atléta itt saját szervezetéből meríti az „üzemanyagot”, az oxigénben szegény levegő tehát nem jelent hátrányt. A tengerszintinél 27%-kal kisebb légnyomás és 23%-kal ritkább levegő a légellenállás tetemes csökkenését is jelenti. 3. Mexico Cityben minden bizonnyal ott lesz a „Tízmásodpercesek Klubjának” valamenyi akti tagja. Hét világklasszis (Jeromos Esteves, Hines, Turner, Figuerol, Nassh, Greene). Ezek a fiúk több ízben bizonyították, hogy nem tartoznak az „idegbajos” vágtázók közé, pokoli versenyeiken, gyakran éppen egymás ellen futották világcsúcsaikat. 1967. május 27-én Modestóban például a „klub” négy tagja is et volt a rajtnál. A sportág történetének leggyorsabb versenyét futották. Új európai résztvevő is akadt Ming Campbell 10,2-vel szenzáció angol csúcseredményt futott. Ezzé az eredménnyel éppenhogy hatodik lett. Eredmény: 1. Hines 10,0,2 Turner 10,0, 3. Greene 10,1, 4. Jerome 10,1, 5. Bright 10,1, 6. Campbell 10,2. A 18 éves Willie Turnernek ez volt élete első versenye 100 méteren! Mexikóban mindenesetn ajánlatos lesz a századmásodperceket is jegyezni és nem árt, ha a célfotó jól kinyitja majd a „szemét”. Az új típus jellemző figurája talán Charlie Greene, a Tízmásodpercesek Klubjának legfrissebb tagja. Már 64-ben ott volt az olimpiai válogatón. Fölényesen vezetett, aztán 90-nél hirtelen húzódás szenvedett. A versenyt Trentor Jackson 10,1-gyel nyerte, Green a harmadiknak sántikált a célba 10,2-vel. Vidám, hányaveti fickó. Ki nyeri a mexikói döntőt? Nos azok számára, akik valami törvényszerűséget látnak az olimpiai történetében: 1932-től 48-ig háron feketebőrű futó győzött (32: Tolan 36: Owens, 48: Dillard), aztán három fehér bajnok következett (52 Remigino, 56: Morrow, 60: Hary Tokió aranyát ismét néger atléta (Hayes) nyerte. Vagy pedig: Melbourne-ben és Rómában három fehér bőrű vágtázó (Morrow, Baker Hogan, illetve Hary, Sime, Radford), Tokióban viszont három fekete fiú (Hayes, Figuerola, Jerome) foglalta el a 100 méter dobogóját. A sorozatot mindenki kedve szerint folytathatja. Valamit azonban nem árt figyelembe venni: Tízmásodpercesek Klubjának aktív tagjai közül csak egyetlen vágtázó fehér. Paul Nash, a johannesburgi egyetem diákja minden bizonnyal egymagában képvisel majd Dél-Afrikát az olimpián. Londonban született, kettős állampolgársággal rendelkezik és így könynyűszerrel bekerülhet az ango csapatba. PETERDI PÁL 0,6 m/sec 23 71 182 1,8 m/sec 20 73 178 szélcsend 23 70 175 1,3 m/sec 22 86 183 0,1 m/sec 27 72 177 2,0 m/sec 21 72 176 2,0 m/sec 18 77 182 1,8 m/sec 29 67 167 szélcsend 21 76 180 0,2 m/sec 24 70 170 A világcsúcs fejlődése 1886. Baker 1891. Cary 11.2 10.8 1906. Lindberg 10.6 1909. Walker 1912. Lippincott 10.5 10.6 1921. Paddock 10.4 1930. P. Williams 10.3 1936. Owens 10.2 1956. W. Williams 1960. Háry 10.1 10.0 OWENS ÉS HÁRY RÓMÁBAN Nyüzsgés a tetőn 1896. Burke 12.0 1900. Jarvis 11.0 1904. Hahn 11.0 1908. Walker 10.8 1912. Craig 10.8 1920. Paddock 10.8 1924. Abrahams 10.6 1928. P. Williams 10.8 1932. Tolan 10.3 1936. Owens 1948. Dillard 10.3 1952. Remigino 10.4 1956. Morrow 10.5 1960. Hary 10.2 1964. Hayes 10.0