Magyarország, 1968. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-07 / 1. szám
Egy filmiskola tekintélye elsősorban volt növendékeinek a filmvásznon megjelenő teljesítményén mérhető le. Még akkor is, ha a néző, amikor kijön a moziból, csak a filmre emlékszik, az alkotók nevét legtöbbször meg sem jegyzi. Az oktatás metódusa, a személyi és tárgyi feltételek és az ezek megteremtése közben jelentkező nehézségek, a rendezők, operatőrök neveléséről vallott különböző nézetek mégis megjelennek a néző szeme előtt, ha láthatatlanul is, a filmbe beleágyazva, jelentkeznek ezek a tényezők. „Filminjekció” Nálunk huszonharmadik éve folyik a filmművészképzés. Nyomban a felszabadulás után, 1945- ben alakult meg Gertler Viktor filmművészeti iskolája. (Gertler Viktor: „A mai József Attila utcában, egy tánciskola elárvult helyiségében indult meg az oktatás. A két fő szak: a filmszínész- és a filmművészképzés munkája szorosan kapcsolódott egymáshoz. A hároméves tananyag legfőbb célja a filmes szemlélet kialakítása volt. »Filminjekció« — így neveztük tréfásan azt a komplex hatást, amelyet az iskola gyakorolni akart hallgatóira. Az elméleti képzést igyekeztünk széles körűvé tenni: tanultak pszichológiát, társadalmi ismereteket, zeneés művészettörténetet, meghívtunk érdekes embereket, a Zeneművészeti Főiskola hallgatóival közösen tanulmányi koncerteket rendeztünk. A szakmai ábécé elsajátítása mellett a »kitekintés« igényét is fel akartuk kelteni a növendékekben. Vasárnaponként pedig romokat takarítottunk Tanítványaim ritkán jutottak kamerához. Pénzünk nagyon kevés volt, saját felszerelésünk még anynyi sem. Különböző cégeknek forgattunk néha reklámfilmeket, és helyet kértünk az akkor talpraálló Hunnia első produkcióiban is. A végzősök színpadi rendezéssel, forgatókönyvvel és esztétikai tanulmánnyal diplomáztak.”) 1948 után Gertler Viktor az egységes elvek alapján létrehozott Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta oktató tevékenységét. A főiskola először 1950-ben bocsátott ki végzett filmrendezőket. (Bacsó Péter, Fehér Imre, Kovács András, Makk Károly és Nádasy László ebben az évben kapott diplomát.) Az oktatás még magán viselte a technikai és anyagi ellátatlanság és a módszerek körül dúló viták nyomait. A filmrendezők és operatőrök oktatásának legújabb korszaka az 1960/61-es tanévben kezdődött. Az oktatási reform a képzés aranyait érintette. (Herskó János, a filmfőtanszak vezetője: „A növendékek a reform előtt többet hallottak arról, hogyan kell és lehet filmet készíteni, mint amennyit gyakorolhatták. Olyan helyzet állt elő, mint egy képzőművészeti főiskolán, ahol a növendékeknek két évig elsősorban a papír, a ceruza, a vászon vagy a festék használatának elméleti lehetőségeit oktatják anélkül hogy papír, ceruza, vászon és festék a kezükbe kerülne.”) Jegyzet magnószalagon Az új filmművész nemzedék szívesen vallja ,,anyanyelvének” a filmet, a kamerát a toll természetességével használja, a filmkészítés közben elkerülhetetlenül jelenlevő többszörös technikai áttételt korán megszerzett biztonsággal tudja ellensúlyozni. Természetesen a tehetség, a látásmód kiforrottságának foka, az önkifejezés készsége szerint bontakozik ki egyénileg a reform óta végzettek pályafutása. De a közös vonások, a mesterség korai birtoklása mögött mégis az oktatás általános elvei húzódnak. Első: a gyakorlat. Minden hallgató már az első évben filmet készít, s a negyedik év végén hétnyolc kisfilm áll mögötte. A filmek forgatását anyaggyűjtés előzi meg, keskenyfilmen rögzített vázlatok, feljegyzések, magnószalagon összegyűjtött „életanyag”. A jövendő filmesek szótárában a filmkészítés nemcsak a forgatókönyv végleges kialakításában való részvételt, a forgatást és annak utómunkálatait jelenti, hanem a valósággal való ismerkedést, az újságíró munkájához hasonló adatgyűjtést és rendszerezést is. Az anyagfelvétel módszereinek kialakítása új követelmény a jövendő film alkotóival szemben. Pedig talán nincs még egy művészeti ág, amely olyan kérlelhetetlen objektivitással szembesítené a filmvásznon megjelenő világot azzal a valósággal, amelyből a néző az elsötétített nézőtérre érkezik. Az információszerzés közvetlen és koncentrált formái — az országjárás, emberek megszólaltatása, mindennapjaik filmre rögzítése nyersanyagként — nemcsak tárgyi ismereteket, élményt és hangulatot nyújtanak, hanem az emberek gondjai iránt is fogékonnyá tesznek. A főiskolán természetes igénnyé válik, hogy a művész anyagának szociológiai alaposságú ismeretére támaszkodjék. Hogyan követi nyomon a magyar főiskolai oktatás a filmrendező fogalmának nemzetközi átalakulását? Herskó János: „Régen »műfordítókat« neveltünk, olyan embereket, akik egy forgatókönyv korrekt mondatait korrekt képekké tudják változtatni. Természetesen az igazán tehetséges rendezők, a főiskoláról kikerülve, ennél sokkal többet tettek, de az oktatás mindenekelőtt erre irányult, erre igyekezett felkészíteni őket. Ma az a legfontosabb törekvésünk, hogy olyan rendezőket, operatőröket, filmírókat bocsássunk útra, akik elsajátították a film nyelvét, és ennek a nyelvnek a segítségével mondani is akarnak valamit. Nem végrehajtó, hanem feltáró embereket akarunk elindítani.” Az új követelmények a felvételi rendszer gondos újraformálását is megkívánták. Most már nem azt kutatják, hogy „ki miben tudós”, mekkora a tárgyi tudása, hanem, hogy képes-e egyéni látásmódra, művek és helyzetek átélésére, s rejtőznek-e benne a képi kifejezéshez szükséges adottságok. Nincs kész recept a kiválasztás legjobb módjára. Volt olyan elképzelés, amely egyetemi végzettséghez kötötte volna a főiskolai felvételt, sőt már végzett egy ilyen feltételek alapján kiválogatott osztály is. A merev sémák azonban legkevésbé a művészet területén érvényesíthetők, s bár a különböző színvonalon álló hallgatók oktatása sok gondot okozhat, ezt a szabályt azóta már elvetették. (A jelenlegi, több lépcsős felvételi rendszer alkalmas arra, hogy az egyénben rejlő lehetőségeket, az „ígéretet” jelezze.) Az oktatásban ugyanakkor nagy szerepet kap az alapos elméleti felkészítés, az aktív zenei, képzőművészeti, irodalmi műveltség kialakítása. A tárgyi ismeretek területén is az aktivitásnak van a legnagyobb jelentősége. A Karlovy Vary-i fesztiválon 1964-ben fődíjat nyert Sodrásban című filmről (Gaál István—Sára Sándor alkotása) egy francia zenei folyóirat nagy elismeréssel írt, s kiemelte, hogy Szöllősy András kísérőzenéje mennyire együtt él a látványban rejlő zeneiséggel, a „képzenével” ... „Kósa Ferenc művészetén erősen érződik Bartók Béla ...” — írta a l’Humanité. Ezek az elismerések már az eredményben értékelik a törekvést, a megvalósulásban a módszert, a nevelést. Diplomán innen, túl Filmfőiskolai oktatásunknak nemzetközi becsülete van. Ahol a sikeres próbálkozásokat, művészetpedagógiai eredményeket számba veszik , mindig szóba kerülünk. Természetesen egyetlen ország filmművészetének gondjait sem lehet megoldani kizárólag az oktatás területén, de a számtalan tényező kölcsönhatásában jelentős szerepet kaphat ez is. Az eredmények sem vezethetők le csupán az oktatás módszereiből, de azért vitathatatlan, hogy az 1935 óta működő olasz CENTRO-nak (amelynek Michelangelo Antonioni is hallgatója volt), vagy a Párizsban működő IDHEC-nek (aho Georges Sadoul tanított filmtörténetet) nagy érdemei vannak az európai filmművészet sok jelentős egyéniségének útra bocsátásában. A mi főiskolánk fennállása óta 60 rendezőt, 72 operatőrt, 6 tvrendezőt, 7 tv-operatőrt és 1 diplomás vágót adott a szakmának. Az 1967/68-as tanévben 12 rendező és 7 operatőr készít diploma munkát. Nemcsak a filmgyártás várja őket, hanem az egyre nagyobb szakemberigénnyel jelentkező televízió is. A főiskola jó indítást ad a jövő filmművészeinek. Kósa Ferenc a Tízezer nap cannes-i nagydíja után így írt: „Amikor a főiskolára kerültem, semmit sem tudtam a filmről és a művészetről... A főiskolán kezdtem el tudatosan filmet nézni. Ott erősödött meg bennem az a tulajdonság, hogy mindig örülni --tudtam mások örömének, és mások fájdalma nekem is fájt. Azt hiszem, addig élek, míg ezt a képességet megőrzöm magamban .. SZÁNTÓ ERIKA Film A hetedik múzsa katedrája Recept nélkül ! Ember- és mvésznevelés KÉSZÜL AZ ETŰD A VÍVÓKRÓL CÍMŰ VIZSGAFILM Már nem azt kutatják, „ki miben tudós" MAGYARORSZÁG 1968 1