Magyarország, 1969. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-09 / 10. szám
Történelem A versailles-i harangok A nagy pillanat Kép a követségen Felbomlik a rend VI. A csatározás folytatódott. A meghatalmazások kicserélésének szükséges és elengedhetetlen ceremóniája a Trianon-palotában ment végbe. Amikor a Brockdorff vezette teljes német delegáció belépett a szőnyegektől süppedő előcsarnokba, ismét katonai díszőrség fogadta őket, amit azonban őrizetnek is fel lehetett fogni. Cambon kapacitás A németeket egy kis szobába vezették, ahol a francia Jules Cambon, az angol Bonar Law, az amerikaiak nevében White és a japán Ishi fogadta őket. Cambon, aki 7 évig volt berlini francia nagykövet és Brockdorff-Rantzaut is jól ismerte, igyekezett minél rövidebbre fogni a kínos jelenetet. Cambon szavai után azonban a külügyminiszter megszólalt németül: „Miután az ön miniszterelnöke, Clemenceau úr nem jelent meg, az én személyem is felesleges a megbízólevelek kicserélésének aktusánál. (Részünkről Landsberg igazságügy-miniszter vezeti majd ezt a hivatalos aktust.” Cambon kapacitálni próbálta, de Brockdorff-Rantzau kurtán csak ennyit felelt: „Nem én, az igazságügy-miniszter úr a küldöttség vezetője.” Cambon nem akadékoskodott tovább, így átvette a német megbízóleveleket, és átadott Landsbergnek egy hatalmas aktacsomagot, amely a szövetséges hatalmak képviselőinek megbízóleveleit tartalmazta. A békefeltételek átnyújtására csak május 7-én került sor. Ezúttal nem volt semmi vita. A patkó alakú asztalnál Wilson és Lloyd George között ott ült Glemenceau is, akin látni lehetett, mint ahogyan azt mindenkinek, aki hallani akarta, el is mondta, hogy ez élete nagy pillanata, amelyre 49 évig várt. Fenékig akarta hát üríteni most a bosszú poharát. Amikor Henry ezredes érces hangon bekiáltotta a terembe: „A német kiküldött urak” — valamennyien felálltak. Brockdorff- Rantzau vezetésével bevonult a német küldöttség. A külügyminiszter két beszédetkészített elő. Egy választ arra az esetre, ha Clemenceau beszéde viszonylag barátságos és egyet arra az esetre, ha nagyon éles volna. A Tigris első szavai után már tudta, hogy a második változatot kell használnia. Clemenceau felállt, lassan körüljártatta tekintetét a teremben, aztán jól hallható, szilárd hangon, amely sem koráról, sem két hónap előtti súlyos sebesüléséről nem árulkodott, belekezdett beszédébe. Tempósan, tagoltan, hogy mindenki minden szót megértsen. „Uraim, német küldött urak! Sem idő, sem alkalom nincs itt felesleges szavakra. A nagy és kis államok meghatalmazottainak gyülekezetét látják maguk előtt, önök háborúra kényszerítettek bennünket, gondoskodni fogunk, hogy újabb háború ilyen formában ne keletkezhessék. Itt a leszámolás órája. Önök békét kértek tőlünk, hajlandók vagyunk ezt a békét önöknek megadni.” Mindez még jó negyedórán keresztül ebben a hangnemben folytatódott. Amikor befejezte, néma csend borult a teremre. Brockdorff- Rantzau felemelte kezét: „Szót kérek.” De Clemenceau erélyesen leintette: „Előbb le kell fordítani beszédemet. Hol vannak a tolmácsok?” A tolmácsok sietve előléptek, s hozzáfogtak angolul elmondani mindazt, amit Clemenceau elmennydörgött. Mialatt a tolmácsok fordítottak, Dutasta, a konferencia főtitkára Brockdorff- Rantzau elé lépett és egy hatalmas könyvet helyezett a miniszter előtt levő asztalra: „Van szerencsém önnek átnyújtani a szövetségesek által felajánlott békefeltételeket.” A miniszter rátette kesztyűjét, majd amint a tolmácsolás véget ért, anélkül, hogy helyéről felkelt volna, belekezdett a második számú válaszbeszédbe, mégpedig németül, amelyet így kétszer is le kellett fordítani. A szörnyülködés moraja futott végig a termen. Miért nem beszél franciául vagy angolul és miért nem áll fel? Clemenceau azonban leintette a zúgolódókat. „A fontos az, hogy aláírják.” hosszabbítását kérte, mert közben persze megpróbált minden lehetséges módon tárgyalni a szövetségesek képviselőivel. Május 29-én a német delegáció átnyújtotta ellenjavaslatait. Ma már tudjuk, hogy a német ellenjavaslatok felett a legfelső tanácsiban élénk vita folyt, de csak nem túlságosan lényeges módosításokat fogadtak el. Így a Saar-vidéket népszövetségi mandátum alá helyezték, Felső-Sziléziában pedig népszavazást rendeltek el. Június 16-án a németek megkapták a békeszerződés végleges szövegét, amelyet a kísérőjegyzék szerint „jelenlegi alakjában kell elfogadni vagy visszautasítani”. A német delegáció hazautazott Berlinbe. S most egy hét következett, amely alatt a világ izgatottan leste, elfogadják-e a németek a békefeltételeket vagy sem. Brockdorff- Rantzau lemondott. Végre győzött a józan ész, és június 21-én a német kormány közölte, hogy kész aláírni a békeszerződést. Aláírásának időpontját június 28-ra tűzték ki, arra a napra, amelyen öt évvel előbb Gavrilo Princip Szarajevóban megölte Ferenc Ferdinánd osztrák—magyar trónörököst. Az aláírás színhelye a versailles-i kastély tükörterme volt, ahol 48 évvel előbb a német császárságot kikiáltották. (Erről az aktusról egy Anton Werner nevű német festő képet készített. A germán tapintat különös bizonyítékaként a kép korábban a párizsi német nagykövetség egyik termét díszítette.) A Napkirály palotája a júniusi délután aranyos fényében ragyogott. Végig a nagy lépcsőn szoborszerű, kivont kardos gárdisták álltak sorfalat. Az egész kastélyt katonaság vette körül. A szövetséges meghatalmazottak patkó alakú asztala a terem közepén állt, előtte kis asztal. Ezen kellett az aláírás ceremóniáját végrehajtani. Hátul a sajtó, elöl pedig a meghívott közönség helyezkedett el. Mintegy ezer ember. A nagy melegben az ablakok nyitva voltak. Az ünnepélyes csendben a parkból behallatszott a szökőkutak csobogása. A delegátusok a terem közepén szabadon hagyott keskeny folyosón jöttek be és foglalták el helyüket. Clemenceau megint az asztal közepén, jobbra tőle Wilson, balra Lloyd George, Müller és Bell Amikor már mindenki együtt volt, Clemenceau felemelkedett helyéről: „Az ülést megnyitom, vezessék be a németeket.” A terem végében megnyílt egy ajtó és először frakkos, ezüstláncos szolgák jöttek be, sorfalat álltak, majd négy szövetséges tiszt — egy francia, egy amerikai, egy angol és egy olasz —, majd egymás mögött a két német delegátus, Hermann Müller és Bell. Miközben a helyükre vezették őket, mereven maguk elé néztek. Clemenceau tovább beszélt: „Azért gyűltünk össze, uraim, hogy aláírjuk a békeszerződést.” Amint végzett, a németek felugrottak helyükről, mert tudták, hogy a protokoll szerint nekik kell először aláírni. De visszaültették őket. Először a tolmácsoknak kell fordítaniuk. Amikor a fordítást befejezték, Saintquantim nagykövet méltóságteljesen a kis asztalhoz vezette a németeket, akik aláírták az okmányt, majd — immár katonai kíséret nélkül — távoztak. Ezután a francia abc sorrendjében a többi meghatalmazott is aláírta a vaskos kötetnyi szerződést. Kintről ágyúdörgés hallatszott és megszólaltak a versailles-i harangok. Felbomlott a rend. A nagy tolongásban a delegátusok alig tudtak maguknak utat törni. Clemenceau karon fogta Wilsont. (Mintha az elmúlt fél évben nem kívánta volna számtalanszor a pokol fenekére az amerikai elnököt.) A nagy udvaron, hogy mindenki jól láthassa, sétáltak fel s alá, s közben túl a rácson, a tömeg ünnepelte őket. Wilson egyébként még aznap este a „George Washington” fedélzetén visszautazott az Egyesült Államokba. Európában pedig elkezdődött az a húsz évig tartó korszak, amelyet egy szellemes angol „hosszú weekend”-nek nevezett el. (Vége) WESSELÉNYI MIKLÓS BROCKDORFF-RANTZAU Kintről ágyúdörgés hallatszik MAGYAROSSZ 1969/10 AG Izgul a világ A békefeltételek ismertetése nem tartozik ide. Ezek közismertek. Emlékezetes továbbá az is, hogy Scheidemann, akkori német kancellár, nyilvánosan kijelentette: „Inkább sorvadjon el a kezem, semhogy aláírjak egy ilyen szerződést.” Jóllehet a delegáció több tagja a feltételek kétnapi tanulmányozása után azt tanácsolta, hogy azonnal hagyják el a francia fővárost, mégis azt az utasítást kapták, maradjanak továbbra is Párizsban és próbáljanak néhány módosítást elérni. Ez utóbbi azért is majdnem lehetetlen volt, mert a szövetségeseik, akárcsak a fegyverszünetnél, ragaszkodtak ahhoz az elvhez, hogy a feltételeket csak elfogadni vagy visszautasítani lehet, de módosítani nem. Május 28-án Brockdorff-Rantzau a válaszadás határidejének meg Olvasószolgálatunk ügyfeleink kérésére este 6 óráig, szombaton 12 óráig nyitva. Előfizetés - Hirdetésfelvétel - Lapeladás. • Hírlapkiadó Vállalat Olvasószolgálata. Budapest, Vill., József körút 7. Nyitvatartási du. 6-ig.