Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-15 / 11. szám
NDK-NSZK Nem menetrendkérdés Jelzők a nyugatnémet sajtóban Az elválasztó és az összekapcsoló Sok millió ember látta a nyugatnémet televízióban egy vidám farsangi ünnepség közvetítése közepette Willy Brandtnak, az NSZK kancellárjának arcát; a bonni kancellár kezében pezsgőspohárral, fején tréfás sisakkal készül koccintani a mulatság többi résztvevőjével. A farsang és az ezzel kapcsolatos mókás hangulat természetesen évről évre visszatér, az idei farsangi napokban azonban sok megfigyelőnek az a véleménye, hogy a Rajna-parti köztársaságiban, a két Németország egyikében, a Német Szövetségi Köztársaságban rendkívül komoly dolgokban ishajlamosak nem egészen határozott valóságérzékkel vizsgálni a lehetőségeket, megtervezni a következő lépéseket. Itt mindenekelőtt azokra az előkészítő megbeszélésekre céloznak a megfigyelők, amelyeken — egymást követő több alkalommal is — kísérelték meg az NDK képviselői az NSZK-nak a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába, Berlinbe érkezett képviselőivel előkészíteni Willi Stoph miniszterelnök és Willy Brandt kancellár találkozóját. (Stoph miniszterelnök még február 19-re vagy 26-ra ajánlotta a megbeszélést, Brandt kancellár március második vagy harmadik hetét javasolta és a találkozás technikai előkészítése céljából február 23-ával kezdődő megbeszéléseket ajánlott. A megbeszélések még március második hetében is tartottak, úgyhogy lapzártakor még azok befejezéséről — eredményéről vagy eredménytelenségéről — nem tudhatunk. Brandt kancellár március 9-én újabb levelet intézett Stoph miniszterelnökhöz, amelyben javasolta, hogy „a nehézségek elhárítása végett”, ha szükséges, tanácskozzanak Berlinen kívül. Az ezzel kapcsolatos NDK- állásfoglalás lapzártáig még nem került nyilvánosságra, Bonnban azonban olyan hírek terjedtek el, hogy esetleg Potsdam jöhetne számításba.A NDK-nyilatkozat Kezdettől fogva világos volt, hogy ha a technikai részletkérdésekben, protokolláris problémákban nem születik józan és a leglényegesebb problémát meg nem kerülő megállapodás, egyáltalán nem lesz könnyű a Stoph—Brandttalálkozó megszervezése. Kezdettől fogva tudta mindenki, hogy Brandt berlini utazásának módja — jármű, érkezési pont stb. — egyáltalán nem menetrendkérdés. (Magyarország, 1970/9.) Március 9-én az NDK minisztertanácsának sajtóhivatala közleményt hozott nyilvánosságra, a technikai megbeszélések, azaz a találkozót előkészítő hivatalos tárgyalások állásával kapcsolatosan, hangsúlyozva, hogy a közlemény nyilvánosságra hozatalára azért került sor, mert a nyugatnémet kormányszóvivők egymásnak ellentmondó nyilatkozataikkal és egyes nyugatnémet lapoknak a találkozó ellen indított célzatos kampányával megkísérelték összekeverni a lényeges és a lényegtelen problémákat. Ha ezt a hivatalos nyilatkozatot elemzi az ember, a következő lényeges megállapításokat kell figyelembe venni. 1. Az NDK minden előkészületet megtett a találkozóra. „A találkozóra bármely időpontban sor kerülhet” — áll szó szerint a nyilatkozatban, amely aztán határozottan leszögezi, hogy az NDK kormánya nem kötötte és nem is köti semmiféle előzetes feltételekhez Brandt kancellár látogatását az NDK fővárosában. 2. Az előkészítő megbeszéléseken a protokolláris kérdésekkel kapcsolatosan a nyugatnémet fél részéről egyszerre csak felbukkant egy olyan közlés, amely szerint a nyugatnémet kancellár útban az NDK fővárosa felé vagy onnan visszautaztában látogatást kíván tenni Nyugat-Berlinben. Az NDK- nyilatkozat határozottan megállapítja: „Brandt kancellár nyugatberlini látogatása olyan provokáció lenne, amelybe nem tudunk és nem is akarunk belemenni.” (Ismert tény, hogy a közeljövőben négyhatalmi megbeszélésekre kerülne sor Nyugat-Berlin kérdésében és az NDK-nak az az álláspontja, hogy Brandt kancellár nyugat-berlini látogatása terhelné és zavarná ezeket a nagyhatalmi megbeszéléseket.) Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy az NDK kormányának nyilatkozata rendkívül határozottan szögezi le: a nyugat-berlini probléma nem tartozik a két ország egyenjogú kapcsolatainak megteremtésével foglalkozó tárgyalások témakörébe. 3. Az NDK nyilatkozatának rendkívül érdekes része az, amelyben az állásfoglalás emlékeztet Willy Brandt kancellár Stoph miniszterelnökhöz intézett levelére, amelyben az NSZK kormányfője maga is azt javasolja, hogy háttérbe kell szorítani minden elválasztó tényezőt, és azt kell keresni, ami összekapcsoló jellegű. Az NDK-nyilatkozat éppen ennek megfelelően szólítja fel Brandt kancellárt, hogy mondjon le trenden, az NDK elleni politikai demonstrációnak tekinthető lépésről. 4. Ha két állam kormányai között tárgyalásra kerül sor, állapítja meg az NDK-nyilatkozat, a szokások szerint a vendégnek — ezúttal Willy Brandt kancellárnak az adott ország pályaudvarára, illetve repülőterére kell érkeznie és onnan is kell elutaznia. 5. Mindezek figyelembevétele fejezné ki, hogy a két német állam kormányfői egyenjogú alapon folytatnak majd tárgyalásokat, hiszen Rosszindulatú kommentárok mindkét fél kölcsönösen a nemzetközi jog alanyának ismeri el egymást. Az európai biztonságért Aki figyelemmel kísérte a találkozó előtti nyugatnémet sajtóhangokat, meglepetéssel tapasztalhatta, hogy a sajtó egy része egyre többször tett kérdőjelet a Stephy Brandt-találkozó után; mindennapossá vált a „bizonytalan”, a „veszélyeztetett” jelzők használata az NDK fővárosában folytatandó tárgyalásokat illetően. Akadt olyan nagyon határozottnak tűnő kijelentés is, amely egyenesen azt fejezte ki, hogy ha az előzetes megbeszéléseken felmerült vita már kikerült a nyilvánosság elé, roppant nehéz kompromisszumos megoldást találni. Az igazság azonban az, hogy itt semmiféle kompromisszumra nincs szükség; mindössze a jól ismert és világos álláspontok tiszteletben tartása kívánatos; ami pedig Nyugat-Berlin státuszát illeti, az NDK és az NSZK megítélése kezdettől fogva eltérő; ennek tudomásulvétele nélkül aligha lehet továbblépni. De aki valóban az „összekapcsoló jellegű tényezőket” (Brandt kancellár fogalmazása) keresi, annak nem lenne szabad egy, a kölcsönös kapcsolatok, az egyenjogú kapcsolatok megteremtésének kérdésébe ezt a vitás problémát provokatív jelleggel beilleszteni. A szocialista országok közösségének az a véleménye a berlini megbeszélésekről, amit a legutóbb az országgyűlés ülésén oly világosan fogalmazott meg Péter Jánosmagyar külügyminiszter. Péter János a folyamatban levő szovjet— NSZK-, lengyel—NSZK- és NDK— NSZK-eszmecseréről szólva hangsúlyozta, hogy nem tekintjük alaptalannak azt a reményt, hogy ezek a megbeszélések komoly tárgyalásokhoz vezethetnek, majd hozzátette: „A két Németország egymáshoz való viszonyának rendezése egyszerre szolgálná Európa népei és a német nép érdekeit. Ha az új nyugatnémet kormány Willy Brandt kancellár vezetésével nem él a mostani tárgyalások adta lehetőséggel, akkor hosszú időre megpecsételik a német nép többfelé szakítottságát.” Természetesen az NDK—NSZK- tárgyalásokat is úgy vizsgálják az európai jövendő kérdéseinek fényében a béke hívei, hogy ezek a megbeszélések is segíthetnek az európai biztonsági konferencia és az európai biztonsági rendszer összehívásában, illetve kidolgozásában. Újra csak Péter János külügyminiszter parlamenti beszédére utalhatunk: „Igazi és teljes biztonság nincs Európában, amíg: 1. teljes nemzetközi elismerést nem nyernek Lengyelország mai határai; 2. a két Németország tényét és létét mind de facto, mind de jure minden európai ország el nem ismeri; 3. a Nyugat-Berlinre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat minden illetékes tiszteletben nem tartja; 4. a müncheni egyezményt minden érdekelt ország nemcsak törvénytelennek, hanem kezdettől fogva érvénytelennek nem nyilvánítja” — mondotta a magyar külügyminiszter. Álláspont-formálódás Február 12 óta, amikor a bonni kancellári hivatalban az NDK miniszterelnökségi államtitkára átadta a szövetségi kancellári hivatal miniszterének Willi Stoph miniszterelnök levelét, amely az NDK fővárosába hívta meg tárgyalásokra Brandt kancellárt, az előkészítő megbeszélések mellett elsősorban a rosszindulatú kommentárok és megjegyzések jellemezték a nyugatnémet sajtót és közéletet a megbeszélésekkel kapcsolatosan. Jóllehet a hangok egy része a jelenleg ellenzékben levő kereszténydemokrata politikusoktól származott (elsősorban Strauss beszédeire és állásfoglalásaira gondolunk), és a sajtó egy része igyekezett elsősorban a lehetséges nehézségeket eltúlozni. A világ tudja, hogy a szociáldemokrata—szabad demokrata kiskoalíciónak számolnia kell a kereszténydemokrata ellenzék nem jelentéktelen parlamenti súlyával, és azzal a ténnyel is, hogy a sajtó jó része a megegyezéssel határozottan szemben álló körök kezében van. Mégis, sokszor felmert a kérdés, hogy vajon a bonni kormány álláspont-formálódásában a tárgyalásokkal kapcsolatos valódi elhatározásoknak, vagy az ellenfelek megjegyzéseinek van-e nagyobb szerepe. A farsangi sapka mulatságon derűs viselet, politikai kérdésekben azonban mókás sapka nélkül a józan fej változatlan divat. GÁRDOS MIKLÓS BRANDT FARSANGI DÍSZBEN MAGYARORSZÁG 1970/11