Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-29 / 13. szám

NDK—NSZK Kassel előtt Első lépés Hét és hat Megkezdődött. Március 19-én a Német Demokratikus Köztársaság földjén, Erfurt városában egy nap alatt négy ülésen tárgyalt egy­mással Willi Stoph, a Német De­mokratikus Köztársaság minisz­terelnöke és Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellár­ja. A hivatalos, a kísérők társa­ságában folytatott tanácskozáson kívül sor került egy kétórás négy­­szemközti megbeszélésre is. Az egynapos, első NDK—NSZK csúcs­­találkozó folytatódik; május 21-én a nyugati-németországi Kasselben találkozik Willi Stoph és Willy Brandt. Az erfurti találkozó után nyom­ban elhangzott nyilatkozatok a lényegre mutatnak rá. Willi Stoph: „A találkozót hasznosnak vélem. Az ellentétes felfogások napvilág­ra kerültek. Ez számunkra nem volt meglepetés és valószínűleg Brandt úr számára sem... Ha egyedül tőlünk függne, már az er­furti találkozó is hozzájárulhatna ahhoz, hogy ezek a megbeszélé­sek valódi tárgyalásokká váljanak amelyek a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetsé­gi Köztársaság kapcsolatainak a nemzetközi jog alapján történő normalizálását célozzák.” Willy Brandt: „Az a véleményem, hogy ez a nap gazdagabbá tett engem.” Brandt a megbeszéléseket nagyon tanulságosnak nevezte, elmondot­ta, hogy az NDK miniszterelnö­kével folytatott négyszemközti be­szélgetésen ismét a „nehéz "kér­dések” kerültek terítékre, majd hangsúlyozta, hogy a négy megbe­szélés sok ellentétes nézetet ho­zott felszínre, de sok olyasmit is, ami közös érdekekre utal. Az erfurti szállóban, az Erfurter Hof épületében elhangzott, előre elkészített fő beszédekből ponto­san kirajzolódik a tárgyalófelek álláspontja és elképzelésük a kö­vetendő utat illetően.­­Willi Stoph a tárgyalások utáni televíziós nyi­latkozatában megmondotta: az NDK delegációja nem terjesztett elő Erfurtban új javaslatokat, hi­szen az NDK szerződéstervezetére mindeddig nem érkezett hivata­los válasz az NSZK kormányától, így tehát új javaslatok előterjesz­tésére nem volt szükség.) Az újrakezdésért *­­ Ami az NDK álláspontját illeti, Stoph miniszterelnök éppen az előterjesztett szerződéstervezetből kiindulva és annak alapján java­solta, hogy a tanácskozások to­vábbi szakaszában a következő el­vi kérdésekkel foglalkozzék a két tárgyalófél: 1. normális, egyenjogú kapcso­latok létrehozása az NDK és az NSZK között a nemzetközi jog alapján és mindennemű megkülön­böztetéstől mentesen. Lemondás az NSZK kormányának kizáróla­gos képviseletre támasztott igénye minden formájáról; 2. be nem avatkozás más álla­mok külpolitikai kapcsolataiba, végleges egyértelmű lemondás a Hallstein-doktrínáról; 3. az ENSZ alapokmányának megfelelően lemondás az erőszak alkalmazásáról az NDK és az NSZK között, ugyanakkor nemzet­közi jogi alanyiságuk, területi sérthetetlenségük és fennálló ál­lamhatáraik sérthetetlenségének fenntartás nélküli, kölcsönös elis­merése; 4. az NDK és az NSZK tagfel­vételének kérelmezése az Egye­sült Nemzetek Szervezetébe; 5. lemondás a magfegyverek megszerzéséről, illetve arról, hogy valamilyen formában rendelkezze­nek magfegyverekkel. Lemondás a bakteriológiai és vegyi fegyverek gyártásáról, alkalmazásáról és tá­rolásáról, a fegyverkezési költsé­gek ötvenszázalékos csökkentése; 6. azon kérdések megvitatása, amelyek a második világháború összes maradványainak szükséges felszámolásával függnek össze; 7. az NSZK NDK-val szemben fennálló összes adósságainak ki­­egyenlítése és a jóvátételi kötele­zettségek rendezése az NSZK ré­széről. Willi Stoph beszédének egyik legérdekesebb és a kommentárok­ban legtöbbet említett része a nyugatnémet politika gyakorta emlegetett szólamával, a „német nemzet egységével” kapcsolatos. Stoph hangsúlyozta, hogy tartha­tatlan „a nemzet egységéről” be­szélni, avagy „a nemzet egységét” megőrizni akarni, hiszen ezt az egységet éppen a Szövetségi Köz­társaság uralkodó körei adták fel, s ez két évtized óta már nincs meg. „A nemzet kettészakítását a Szövetségi Köztársaság újrafel­­fegyverzése, az 1954. évi párizsi szerződések megkötése és a Szö­vetségi Köztársaságnak 1955-ben a NATO-ba történt bevonása még jobban megszilárdította. A párizsi szerződések aláírásával és javas­lataink elutasításával az Adenauer vezette bonni kormány önmagát véglegesen külföldnek nyilvánítot­ta az NDK-val szemben” — mon­dotta Willi Stoph és a szociálde­mokrata kancellárt éppen egy szo­ciáldemokrata vezető, Ollenhauer 1955-ös szavaira emlékeztette, az SPD akkori elnöke ugyanis meg­mondotta, hogy az 1954-es párizsi szerződések aláírásával a Szövet­ségi Köztársaság olyan külpoliti­kát kezdeményezett, amely „nagy veszélyt rejt magában Németor­szág kettészakítottságának állandó­sulása szempontjából”. Stoph miniszterelnök beszédé­ben részletesen megindokolta, hogy a két állam között miért van szükség a nemzetközi jogon alapuló egyenjogú kapcsolatokról szóló szerződésre. „Elérkezettnek tartjuk az időt, hogy ilyen szer­ződés megkötésével pontot tegyünk az elmúlt húsz esztendő után. Az államaink közötti kapcsolatok ren­dezését senki sem veheti át tőlünk. Hadd kíséreljünk meg egy újra­kezdést. Ez kétségtelenül nem lesz könnyű. Ehhez jóakarat és az kell, hogy készek legyünk igazi békés lépéseket tenni. Mi készek va­gyunk mindent megtenni, ami a békét, az európai biztonságot, az NDK és az NSZK egyenjogú kap­csolatait szolgálja” — hangsúlyoz­ta az NDK miniszterelnöke. Az út kezdete Willy Brandt kancellár már el­ső szavaiban elmondta: „senki sem lepődik meg azon, hogy sok min­dent másképpen látott, mint aho­gyan azt az NDK kormányának szemszögéből előadták”. Újra meg­ismételte a német nemzet egysé­géről szóló ismert tételt, azt rea­litásnak nevezte, majd hangoztat­ta: „Ebből a realitásból éppen úgy ki kell indulni, mint abból a tény­ből, hogy Németországban 1970. évi tényleges határai között két állam jött létre, amelynek egy­mással együtt kell élnie. Ami a mindenkori másik társadalmi rendszer értékelését illeti, mély­reható elentétek állnak fenn kö­zöttünk. De e véleménykülönbsé­gek nem mentenek fel minket azon feladat alól, hogy Európában biztosabbá tegyük a békét, és ál­lamaink között — az európai bé­kés rendezés perspektívájával — a békés egymás mellett élés ren­dezett formáját keressük.” Brandt egyébként hat pontban foglalta össze javaslatait: „1. Mindkét államnak kötele­zettsége van a német nemzet egy­ségének megőrzését illetően. A két állam egymás számára nem kül­föld; 2. egyebekben érvényesnek kell lenniök az államközi jog általáno­san elismert elveinek, kiváltkép­pen mindenfajta diszkrimináció kizárásának, a területi integritás tiszteletben tartásának, minden folyamatban levő ügy békés eszkö­zökkel való megoldása kötelezett­ségének és a határok kölcsönös tiszteletben tartásának; 3. ide tartozik az a kötelezettség is, hogy a szerződő fél területén fennálló társadalmi rendszer erő­szakos megváltoztatására ne le­gyen szándék; 4. a két kormánynak szomszédi együttműködésre kellene töreked­nie, mindenekelőtt szakmai-műsza­ki együttműködésre, ahol a kölcsö­nös könnyítések kormányközi meg­állapodásokban volnának rögzíthe­tők; 5. a négy nagyhatalomnak Né­metországgal, mint egésszel és Berlinnel szemben fennálló jogait és felelősségét tiszteletben kell tartani; 6. a négy nagyhatalom azon fá­radozásait, hogy a berlini és a Berlin körüli helyzetben javulás történjék, támogatni kell.” Brandt kijelentette: „...hosszú és fáradságos út kezdetén állunk. Kitűnik azonban egy másik vo­natkozás is: a történtek és a ben­nünket elválasztó tényezők elle­nére készek vagyunk arra, hogy ezen az úton haladjunk”. Illúziómentesen A teljes igazság az, hogy Er­furtban csak kezdődött valami; a folytatás, Kasselben, akár majd későbbi találkozókon törvénysze­­rűleg az kell hogy legyen: hozzá kell látni az NDK részletes és pontos államszerződés-tervezeté­nek megvitatásához. Amikor az NDK Népi Kamarájában Willi Stoph beszámolt a képviselőknek az erfurti találkozóról, hangsú­lyozta, hogy számos kérdésre csak kitérő választ kapott a nyugatné­met kancellártól, akadtak megvá­laszolatlan kérdések is. Éppen ezért a Német Demokratikus Köz­társaság most egyértelmű állásfog­lalást vár Bonntól. Ami a bonni visszhangot illeti: a jobboldal, a CDU/CSU egysze­rűen az erfurti út hasznosságát is tagadja és a Brandt-beszámoló feletti vitában újra a régi, húsz éve hangoztatott és bukott NSZK- politika szólamait ismételgette. A nemzetközi közvélemény ter­mészetesen nem táplált illúziókat Erfurt előtt sem, világos volt, hogy egy találkozótól nem lehet külön­leges eredményeket várni. Hason­lóképpen illúziómentesen kell a kasseli megbeszéléseket is vár­nunk. Az elmúlt húsz esztendő­ben az NDK több mint száz hi­vatalos javaslatot tett a két né­met állam közötti kapcsolatok megjavítására, tehát egyúttal az európai feszültség enyhítésére. Ezek a javaslatok válasz nélkül maradtak. Most az NSZK a fő kérdés, a nemzetközi jogi érvényű elismerés előtt kisebb jelentőségű kérdésekről kíván tárgyalni. Mél­tán mondta Walter Ulbricht: nem lehet a negyedik vagy az ötödik lépést az első előtt megtenni. Az első a nemzetközi jogi kapcsolat megteremtése az NDK és az NSZK között. A KÉT NÉMET KORMÁNYFŐ KÉZFOGÁSA AZ ERFURTI PÁLYAUDVARON Az első nemzetközi jogi kapcsolat megteremtése MAGYARORSZÁG 1970/13

Next