Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 13. szám
NDK—NSZK Kassel előtt Első lépés Hét és hat Megkezdődött. Március 19-én a Német Demokratikus Köztársaság földjén, Erfurt városában egy nap alatt négy ülésen tárgyalt egymással Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke és Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja. A hivatalos, a kísérők társaságában folytatott tanácskozáson kívül sor került egy kétórás négyszemközti megbeszélésre is. Az egynapos, első NDK—NSZK csúcstalálkozó folytatódik; május 21-én a nyugati-németországi Kasselben találkozik Willi Stoph és Willy Brandt. Az erfurti találkozó után nyomban elhangzott nyilatkozatok a lényegre mutatnak rá. Willi Stoph: „A találkozót hasznosnak vélem. Az ellentétes felfogások napvilágra kerültek. Ez számunkra nem volt meglepetés és valószínűleg Brandt úr számára sem... Ha egyedül tőlünk függne, már az erfurti találkozó is hozzájárulhatna ahhoz, hogy ezek a megbeszélések valódi tárgyalásokká váljanak amelyek a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak a nemzetközi jog alapján történő normalizálását célozzák.” Willy Brandt: „Az a véleményem, hogy ez a nap gazdagabbá tett engem.” Brandt a megbeszéléseket nagyon tanulságosnak nevezte, elmondotta, hogy az NDK miniszterelnökével folytatott négyszemközti beszélgetésen ismét a „nehéz "kérdések” kerültek terítékre, majd hangsúlyozta, hogy a négy megbeszélés sok ellentétes nézetet hozott felszínre, de sok olyasmit is, ami közös érdekekre utal. Az erfurti szállóban, az Erfurter Hof épületében elhangzott, előre elkészített fő beszédekből pontosan kirajzolódik a tárgyalófelek álláspontja és elképzelésük a követendő utat illetően.Willi Stoph a tárgyalások utáni televíziós nyilatkozatában megmondotta: az NDK delegációja nem terjesztett elő Erfurtban új javaslatokat, hiszen az NDK szerződéstervezetére mindeddig nem érkezett hivatalos válasz az NSZK kormányától, így tehát új javaslatok előterjesztésére nem volt szükség.) Az újrakezdésért * Ami az NDK álláspontját illeti, Stoph miniszterelnök éppen az előterjesztett szerződéstervezetből kiindulva és annak alapján javasolta, hogy a tanácskozások további szakaszában a következő elvi kérdésekkel foglalkozzék a két tárgyalófél: 1. normális, egyenjogú kapcsolatok létrehozása az NDK és az NSZK között a nemzetközi jog alapján és mindennemű megkülönböztetéstől mentesen. Lemondás az NSZK kormányának kizárólagos képviseletre támasztott igénye minden formájáról; 2. be nem avatkozás más államok külpolitikai kapcsolataiba, végleges egyértelmű lemondás a Hallstein-doktrínáról; 3. az ENSZ alapokmányának megfelelően lemondás az erőszak alkalmazásáról az NDK és az NSZK között, ugyanakkor nemzetközi jogi alanyiságuk, területi sérthetetlenségük és fennálló államhatáraik sérthetetlenségének fenntartás nélküli, kölcsönös elismerése; 4. az NDK és az NSZK tagfelvételének kérelmezése az Egyesült Nemzetek Szervezetébe; 5. lemondás a magfegyverek megszerzéséről, illetve arról, hogy valamilyen formában rendelkezzenek magfegyverekkel. Lemondás a bakteriológiai és vegyi fegyverek gyártásáról, alkalmazásáról és tárolásáról, a fegyverkezési költségek ötvenszázalékos csökkentése; 6. azon kérdések megvitatása, amelyek a második világháború összes maradványainak szükséges felszámolásával függnek össze; 7. az NSZK NDK-val szemben fennálló összes adósságainak kiegyenlítése és a jóvátételi kötelezettségek rendezése az NSZK részéről. Willi Stoph beszédének egyik legérdekesebb és a kommentárokban legtöbbet említett része a nyugatnémet politika gyakorta emlegetett szólamával, a „német nemzet egységével” kapcsolatos. Stoph hangsúlyozta, hogy tarthatatlan „a nemzet egységéről” beszélni, avagy „a nemzet egységét” megőrizni akarni, hiszen ezt az egységet éppen a Szövetségi Köztársaság uralkodó körei adták fel, s ez két évtized óta már nincs meg. „A nemzet kettészakítását a Szövetségi Köztársaság újrafelfegyverzése, az 1954. évi párizsi szerződések megkötése és a Szövetségi Köztársaságnak 1955-ben a NATO-ba történt bevonása még jobban megszilárdította. A párizsi szerződések aláírásával és javaslataink elutasításával az Adenauer vezette bonni kormány önmagát véglegesen külföldnek nyilvánította az NDK-val szemben” — mondotta Willi Stoph és a szociáldemokrata kancellárt éppen egy szociáldemokrata vezető, Ollenhauer 1955-ös szavaira emlékeztette, az SPD akkori elnöke ugyanis megmondotta, hogy az 1954-es párizsi szerződések aláírásával a Szövetségi Köztársaság olyan külpolitikát kezdeményezett, amely „nagy veszélyt rejt magában Németország kettészakítottságának állandósulása szempontjából”. Stoph miniszterelnök beszédében részletesen megindokolta, hogy a két állam között miért van szükség a nemzetközi jogon alapuló egyenjogú kapcsolatokról szóló szerződésre. „Elérkezettnek tartjuk az időt, hogy ilyen szerződés megkötésével pontot tegyünk az elmúlt húsz esztendő után. Az államaink közötti kapcsolatok rendezését senki sem veheti át tőlünk. Hadd kíséreljünk meg egy újrakezdést. Ez kétségtelenül nem lesz könnyű. Ehhez jóakarat és az kell, hogy készek legyünk igazi békés lépéseket tenni. Mi készek vagyunk mindent megtenni, ami a békét, az európai biztonságot, az NDK és az NSZK egyenjogú kapcsolatait szolgálja” — hangsúlyozta az NDK miniszterelnöke. Az út kezdete Willy Brandt kancellár már első szavaiban elmondta: „senki sem lepődik meg azon, hogy sok mindent másképpen látott, mint ahogyan azt az NDK kormányának szemszögéből előadták”. Újra megismételte a német nemzet egységéről szóló ismert tételt, azt realitásnak nevezte, majd hangoztatta: „Ebből a realitásból éppen úgy ki kell indulni, mint abból a tényből, hogy Németországban 1970. évi tényleges határai között két állam jött létre, amelynek egymással együtt kell élnie. Ami a mindenkori másik társadalmi rendszer értékelését illeti, mélyreható elentétek állnak fenn közöttünk. De e véleménykülönbségek nem mentenek fel minket azon feladat alól, hogy Európában biztosabbá tegyük a békét, és államaink között — az európai békés rendezés perspektívájával — a békés egymás mellett élés rendezett formáját keressük.” Brandt egyébként hat pontban foglalta össze javaslatait: „1. Mindkét államnak kötelezettsége van a német nemzet egységének megőrzését illetően. A két állam egymás számára nem külföld; 2. egyebekben érvényesnek kell lenniök az államközi jog általánosan elismert elveinek, kiváltképpen mindenfajta diszkrimináció kizárásának, a területi integritás tiszteletben tartásának, minden folyamatban levő ügy békés eszközökkel való megoldása kötelezettségének és a határok kölcsönös tiszteletben tartásának; 3. ide tartozik az a kötelezettség is, hogy a szerződő fél területén fennálló társadalmi rendszer erőszakos megváltoztatására ne legyen szándék; 4. a két kormánynak szomszédi együttműködésre kellene törekednie, mindenekelőtt szakmai-műszaki együttműködésre, ahol a kölcsönös könnyítések kormányközi megállapodásokban volnának rögzíthetők; 5. a négy nagyhatalomnak Németországgal, mint egésszel és Berlinnel szemben fennálló jogait és felelősségét tiszteletben kell tartani; 6. a négy nagyhatalom azon fáradozásait, hogy a berlini és a Berlin körüli helyzetben javulás történjék, támogatni kell.” Brandt kijelentette: „...hosszú és fáradságos út kezdetén állunk. Kitűnik azonban egy másik vonatkozás is: a történtek és a bennünket elválasztó tényezők ellenére készek vagyunk arra, hogy ezen az úton haladjunk”. Illúziómentesen A teljes igazság az, hogy Erfurtban csak kezdődött valami; a folytatás, Kasselben, akár majd későbbi találkozókon törvényszerűleg az kell hogy legyen: hozzá kell látni az NDK részletes és pontos államszerződés-tervezetének megvitatásához. Amikor az NDK Népi Kamarájában Willi Stoph beszámolt a képviselőknek az erfurti találkozóról, hangsúlyozta, hogy számos kérdésre csak kitérő választ kapott a nyugatnémet kancellártól, akadtak megválaszolatlan kérdések is. Éppen ezért a Német Demokratikus Köztársaság most egyértelmű állásfoglalást vár Bonntól. Ami a bonni visszhangot illeti: a jobboldal, a CDU/CSU egyszerűen az erfurti út hasznosságát is tagadja és a Brandt-beszámoló feletti vitában újra a régi, húsz éve hangoztatott és bukott NSZK- politika szólamait ismételgette. A nemzetközi közvélemény természetesen nem táplált illúziókat Erfurt előtt sem, világos volt, hogy egy találkozótól nem lehet különleges eredményeket várni. Hasonlóképpen illúziómentesen kell a kasseli megbeszéléseket is várnunk. Az elmúlt húsz esztendőben az NDK több mint száz hivatalos javaslatot tett a két német állam közötti kapcsolatok megjavítására, tehát egyúttal az európai feszültség enyhítésére. Ezek a javaslatok válasz nélkül maradtak. Most az NSZK a fő kérdés, a nemzetközi jogi érvényű elismerés előtt kisebb jelentőségű kérdésekről kíván tárgyalni. Méltán mondta Walter Ulbricht: nem lehet a negyedik vagy az ötödik lépést az első előtt megtenni. Az első a nemzetközi jogi kapcsolat megteremtése az NDK és az NSZK között. A KÉT NÉMET KORMÁNYFŐ KÉZFOGÁSA AZ ERFURTI PÁLYAUDVARON Az első nemzetközi jogi kapcsolat megteremtése MAGYARORSZÁG 1970/13