Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-17 / 20. szám
Televízió A kép útja Négyféle forrásból ! A képmagnó közbeszól Esztéták és kritikusok vitatkoznak róla, hogy a televízió a művészi kifejezésnek önálló vagy csak közvetítő eszköze-e. A nézők túlnyomó többségét természetesen kevéssé érdekli az ilyen vita, ellenben felfedezte és élvezi a televíziónak önmaga által megteremtett specifikus lehetőségeit. (Azt például, hogy részt vehet egy egész országra kiterjedő társasjáték izgalmaiban, egyenesen belekapcsolódhat a legfelső vezetőkkel folytatott társalgásba, nemcsak hogy egyidejűleg követhet végig egy futballmeccset, hanem azonnal viszont is láthatja a gólt stb.) „Egyenes” a buktatókkal Szokás a tévét összehasonlítani a mozival, már csak azért is, mert a tévé rendszeresen sugároz moziban is vetített filmeket. De éppen ebben az összevetésben válik nyilvánvalóvá, hogy a tévé a hagyományos filmlátványtól és a film lehetőségeitől sok tekintetben eltérő módszereket, stílust, technikát teremtett — ugyanakkor, amikor igen sűrűn fordul a filmhez is, minthogy nélküle képtelen volna létezni és feladatát betölteni. Kemenes Frigyes, a Magyar Televízió Kép- és Hangtechnikai osztályának vezetője: „Nálunk, mint általában a szocialista országokban, mintegy fele-fele arányban alkalmaznak a tévéműsorokban filmes, illetve kifejezetten televíziós eljárást. A képernyőn jelentkező kép négy forrásból eredhet: van úgynevezett egyenes adás, az csak televíziós kamerákkal lehetséges (ehhez nem kell rögzítés, hacsak az adást meg nem akarják örökíteni, illetve ismételni); van maga a film; van a televíziós kamerákkal felvett műsoroknak rögzítése filmszalagra és van a televíziós kamerákkal felvett műsoroknak rögzítése — képmagnó-szalagra. Ezt az utóbbit nevezik videotechnikának, vagy más néven elektronikus felvételnek.” Kezdetben volt a film és az egyenes közvetítés — csakis e két lehetőség között választhatott a Televízió. Ám egy tévéjátékot „egyenesben” közvetíteni roppant felelősségteljes és kockázatos vállalkozás, hiszen a legalaposabb felkészülés és a hosszas próbák ellenére is adás közben fennáll a hibák egész tömegének a veszélye. (A színész „bakizik”, az egyik kamera felmondja a szolgálatot stb.) Az egyenes adás három vagy négy televíziós kamera egyidejű működése útján történik, s a kép a felvétellel egy időben jut el közvetlenül a nézőhöz. Később került sor a telerecording felvételek bevezetésére, abból az elgondolásból, hogy az említett kockázat és a hibák tömege elkerülhető, illetve még adás előtt korrigálható legyen. A televíziós kamerákkal felvett eseményt, illetve tévéjátékot már nem „adták ki” egyenes és egyidejű közvetítésre, hanem egy képernyőről filmszalagra vették, majd egy későbbi időpontban erről közvetítették. (Az ilyen technikával azonban eléggé rossz minőségű képet és csökkent értékű művészi hatást lehetett reprodukálni, innen ered a nézők idegenkedése is a telerecordingtól.) Gyökeresen megváltozott a helyzet a képmagnószalagok, illetve az elektronikus felvevő és rögzítő berendezések megjelenésével. A videotechnikának és a képmagnószalagoknak rengeteg előnyük van. A róluk történő reprodukció és ennek akárhányszor újbóli lejátszása (s még filmszalagra való átjátszása is) kifogástalan minőségű képet eredményez; a néző az egyenes adástól meg sem tudja különböztetni. Mozgékony kamerák A képmagnó nem szorul hosszadalmas laboratóriumi eljárásra mint például a film, hanem azornal megnézhető, vetíthető és viszszapergethető. Ismerjük ennek a jelentőségét: a kerületi vetélkedőn például nemegyszer perdöntő volt, hogy hitelesen vissza lehetett idézni egy-egy vitatott helyzetet. Ma már az egyenes adáson belül remekül alkalmazzák és az egyenes adásba tervszerűen belekombinálják az előző órákban, percekben képmagnóra felvett anyagokat. A filmhez képest tehát két forradalmi jelentőségű újdonságot hozott a televízió: az egyik (a filmfelvételnél alkalmazott egy kamerától eltérően) a három-négy kamerás felvételi rendszer, a másik a képmagnószalag. A film azonban továbbra is rendelkezik olyan előnyökkel, amelyeket maga a televízió sem nélkülözhet. A tévé-kamerák, illetve az elektronikus felvételek a stúdiókhoz, illetve közvetítőkocsikhoz kötöttek, működtetésükhöz viszonylag nagy technikai apparátus és sok főnyi személyzet szükséges. A filmkamera ellenben mozgékony, olykor egy-két ember is elegendő a filmfelvételekhez (Róbert László és Halász Mihály például minden további közreműködő segítsége nélkül kitűnő filmet forgatott Vietnamban). A filmkamerával a rendező kisebb egységeket, snitteket vesz fel, majd szabadidő- és térfelbontásban, illetve sűrítésben tudja azokat művészi elképzeléseihez alakítani a vágóasztalon. A filmkamera természetéből származik a klasszikus filmmontázs megszületése és térhódítása. A három-négy tévékamera viszont jóval hosszabb, tíz-tizenöt perces blokkokat vesz fel; mind a három vagy négy kamera egyidejűleg működik (természetesen három vagy négy operatőrrel), és a rendező, illetve vezető operatőr a mű koncepciójának megfelelően a három-négy egyidejűleg jelentkező, de különböző látószögű és tárgymegközelítésű képből választja ki és váltogatja a képernyőre „kidobott” beállításokat és azok sorrendjét. (Ebből áll össze a tévémontázs, amely elvileg éppoly dinamikus lehet, mint a filmmontázs, de jobban kötődik időhöz és nem tud olyan rugalmasan átugrani, illetve összekapcsolni egyes mozzanatokat, mint a film.) Az elektronikus felvételi rendszernek elsősorban a kevés helyszínen és a nem sok szereplővel lejátszódó tévédarabok kedveznek, s ezeket többnyire a stúdióban felépített díszletkomplexumban forgatják le az elejétől a végéig (habár elektronikus felvétellel is több egymástól távoleső helyszínt és eseményt lehet összejátszani, lásd: 1969-es szilveszteri kabaré). A sok, főleg külső, természeti helyszínen játszódó történethez a filmfelvétel jobban megfelel. Czabarka György operatőr, aki mind a film, mind az elektronikus felvételi rendszerben igen gyakorlott és otthonos művész: „A kétfajta felvételi rendszer voltaképp kétfajta rendezői és operatőri munkastílust alakított ki. A filmfelvétel a részletek finomabb kidolgozását teszi lehetővé, mert a rendezőnek alkalma van az éppen forgatott jelenetben elmélyedni, arra huzamosabban koncentrálnia, s a forgatást szükség szerint megismételni. A filmrendező és az operatőr egy kamerával van kapcsolatban, amellett sokkal közvetlenebbül helyezkednek bele a forgatás színterébe, bár munkájuk kész eredményét forgatás közben soha nincs módjuk egészen megbízhatóan lemérni. A tévérendezőnek és operatőrnek viszont a forgatás színterétől elszakított vezérlésemben három-négy kamera ugyanannyi képe között kell a felvételek alatt figyelmét megosztania és azonnal döntenie, hogy ezek közül melyiket válassza a nézőhöz »kimenő« képnek; igaz, hogy közben rögtön ellenőrizhetően eléje tárul munkájának kész eredménye. Amit a filmrendező időrendben végez el, azt a tévérendező szimultánban alkotja meg. Ő a felvételkor mozaikos, részletező komponálással a megszakítatlan folytonosságot is egyszerre, egyidejűleg szerkeszti meg: a rendező és az operatőr figyelme tehát jóval nagyobb, koncentráltabb és összetettebb megterhelésnek van kitéve az elektronikus felvételnél, mint amikor filmet forgatnak, hiszen az adásidővel lényegében megegyező felvételi idő alatt kell adáskészre megalkotniuk a tévéjátékot, még ha az később is kerül a képernyőre.” Képkeverő csoda A színészekkel szemben is nagyobb követelményeket támaszt az elektronika, mint a filmfelvétel; itt teljes szereptudással kell a kamerák elé állni. Merőben új perspektívákat nyitott meg a tévérendezők előtt az elektronikus trükkberendezés is, ez a nagy tudású képkeverő csoda, amely az egyidejű látványelemekből olyan vizuális mixtúrát tud teremteni, amely filmen vagy sehogy, van csak nagyon bonyolult módon érhető el. (Példáit láttuk a Toldy Mária-showban és az Ének a Galaktikáról című kísérleti tévé-költeményben.) Kemenes Frigyes: „Mégsem állítható, hogy a film és az elektronika kiszoríthatná, felülmúlhatná, legyőzhetné egymást belátható időn belül. Ellenben erős kölcsönhatásba kerültek egymással. Jönnek az új vívmányok, például a képmagnószalagra dolgozó, hordozható, könnyű felvevőkamerák. Ez ismét új lehetőségeket nyit meg, s egyesíti magában a filmtechnika és az elektronika eredményeit. Az elektronikát az idő szava hívta életre. Az olyan hatalmas kiterjedésű országokban, mint a Szovjetunió, vagy az Egyesült Államok, már csak azért is nélkülözhetetlen, mert bármennyire is be tudják szórni — műholdak segítségével — élő műsorral, egyenes adással az ország egész területét, mégis szükség van a műsorok néhányórás tartalékolására, mert míg keleten nappal van, nyugaton már éjszaka, s a legaktuálisabb műsorral is meg kell várni, míg fölébrednek az emberek." SAS GYÖRGY TÉVÉ-KAMERA FELVÉTEL KÖZBEN A színész „bakizik", az egyik kamera felmondja a szolgálatot MAGYARORSZÁG 197020