Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-17 / 20. szám

A mindennapi életben is lép­­ten-nyomon találkozunk olyan emberekkel — férfiak­kal és nőkkel egyaránt —, akiket „doktor”-nak szólítunk. Ez a megszólítás kétséget kizáróan ki­fejezi azt, hogy az illető egyete­met végzett szakember (bár hadd tegyük mindjárt hozzá: nem min­den diplomás embert illet meg ez a cím), ugyanakkor azonban a név elé írott „dr.” nem egyértelmű, hanem igen különböző dolgokat fejez ki. Voltaképpen háromféle doktori cí­met különböztethetünk meg. Az el­ső (vagy ha úgy tetszik: alsó) ket­tőt a szakemberek maguk között tréfásan „ingyen” doktorátusnak nevezik. Nem mintha megszerzé­sük olyan könnyű volna, távolról sem az, sőt, komoly munkát kí­ván. A tréfás jelző csak arra utal, hogy az ilyen doktori cím elnye­résével külön jövedelemre nem tarthat igényt, míg a harmadik fajta doktori cím, amelyet tudo­mányos fokozat alapján visel az ember, illetménykiegészítéssel jár. Orvosok, mérnökök A doktori cím viselőinek egyik csoportja: orvosok, állatorvosok, jogászok. Náluk ez egyszerűen képzettségük megjelölésére szolgál. Kifejezi, hogy elvégezték egyetemi tanulmányaikat, elkészítették és megvédték diplomamunkájukat, si­keresen letették az államvizsgát. Ez a doktori cím egyenértékű az olyanfajta, a képesítés megjelölésé­re szolgáló kifejezésekkel, mint pl. „okleveles vegyészmérnök”, „okle­veles közgazda”, „gimnáziumi ta­nár”. (Egy időben történt kísérlet rá, hogy a végzett orvosoknak ne adjanak doktori címet, csak „okle­veles orvosok” legyenek, azonban a megszokás olyan nagy volt, hogy a doktori cím hiánya aláásta az ilyen orvosok tekintélyét, hátrál­tatta gyógyító tevékenységüket. Utóbb visszamenőleg mindnyáju­kat doktorrá avatták.) Más szakemberek is elnyerhetik a doktori címet. Az az egyetemet végzett — bizonyos erkölcsi és po­litikai kritériumoknak megfelelő — személy, aki doktori értekezés elkészítésével, továbbá vizsgákon bebizonyította, hogy az egyetemi tanulmányok alapján megszerez­hető ismereteket meghaladó felké­szültséggel rendelkezik, úgyneve­zett egyetemi doktorátust szerez­het. Az „egyetemi doktori” cím vala­mely szűkebb szakterület ismeretét és a tudományos munka módsze­rei alkalmazásának képességét ta­núsítja. Akik ezt a címet műszaki egyetemen szerezték meg, nevük előtt a „dr. techn.” jelzést viselhe­tik, míg a természettudományi ka­rok a „dr. ref. nat.”, a közgazda­­sági egyetemek a „dr. rec.” címet adják. A harmadik fajta doktori cím az, amelyet tudományos fokozat alap­ján, annak jogán visel az a szak­ember, akit már joggal nevezhe­tünk tudósnak. Magyarországon ma kétféle tu­dományos fokozat van: „a tudo­mányok kandidátusa” és „a tudo­mányok doktora”. Ezeket a foko­zatokat és az elnyerésüket szabá­lyozó eljárást, az ún. tudományos minősítést 1951-ben vezették be. Ezzel szüntették meg azt a hosszú időn át fennállott tudományos fo­­kozati rendszert, amely német, kö­zelebbről osztrák mintára alakult ki („egyetemi magántanár” stb.), és amelynek hátránya volt, hogy kizárólagosan az egyetemhez kap­csolódott, s ezzel a termelésben vagy üzemi kutatásban dolgozó műszaki szakembereknek, a közép­iskolai tanároknak nagyon megne­­hezítette az előrehaladást. (Bár sokszor összetévesztik, a mai „egyetemi docens” nem azonos a régi „egyetemi magántanár”-ral: az tudományos fokozat volt, míg a docens egyszerűen a főfoglalkozá­sú egyetemi oktató egyik „rang­fokozata”, az egyetemi tanársegéd, illetve adjunktus fölött áll.) A tudományos fokozatok és a tudományos minősítés rendszere kezdettől fogva azt a célt szolgál­ta, hogy előmozdítsa a tudományos káderképzést, segítse a társadalmi haladást, a szocializmus építését segítő tudományos kutatást. Az az­óta eltelt csaknem két évtized ta­pasztalatai alapján időközben is többször módosították, finomították ezt a rendszert, hogy közelebb hoz­zák eredeti céljához; legutóbb ez év április 24-én alkotott az Elnöki Tanács új törvényerejű rendeletet. Azoknak, akik a doktori címet tudományos fokozat alapján viselik, jelentős, új, társadalmunk szempontjából hasznos tudományos eredményt kell produkálniuk. Ah­hoz, hogy a kandidátusi fokozatot elnyerje valaki, előfeltételek: a diploma,­­ az előzetes tudományos tevékenység (azaz nem lehet vala­kinek első tudományos munkája a kandidátusi disszertáció, habár persze kivételes teljesítmények esetében ez is előfordulhat), szak­mai, filozófiai és nyelvi vizsgák letétele, végül a disszertációt, illet­ve az alkotásnak a leírását a Tu­dományos Minősítő Bizottság által kijelölt „opponensek” (bírálók) vé­leményével szemben nyilvános vi­tában meg kell védeni, ugyancsak a TMB által kijelölt bizottság előtt. Kivételesen indokolt esetben az állam anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy a disszertációt a jelölt elkészítse. Ez az aspirantúra intéz­ménye. A legalább két éve gyakor­lati munkát végző diplomás a TMB által kijelölt bizottság előtt tett sikeres vizsga után aspiráns lesz, ami azt jelenti, hogy mun­kaviszonyát felfüggesztik, és aspi­ráns­ ideje alatt egy tudományos fokozattal rendelkező személy, az aspiráns­ vezető irányítása alatt ki­zárólag kandidátusi vizsgáira ké­szül és disszertációján dolgozik, ál­lami ösztöndíjjal. Aki megszerezte „a tudományok kandidátusa” fokozatot, annak — amennyiben előzőleg nem volt doktori címe — az egyetem a dok­torátust megadja. A kandidátusok tudományos munkásságuk elisme­réseként illetménykiegészítésben részesülnek. Ennek összege havi 470 forint. (Ezt még 1951-ben, a tudományos minősítési rendszer bevezetésekor állapították meg, és azóta nem módosult. Az új tör­vényerejű rendelet sem intézkedik róla.) A legrangosabb Végül „doktor” az is, aki a leg­magasabb tudományos fokozatot megszerzi. Ez „a tudományok dok­tora” (ami az Akadémia levelező és rendes tagjainak „automatiku­san” jár). Ezt a magas fokozatot csak az kaphatja meg, aki a kan­didátusi fokozatot már megszerez­te, megfelel bizonyos erkölcsi és politikai követeményeknek, részt vesz a tudományos közéletben — beleértve a tudományos káderek nevelésében kifejtett tevékenységet —, s végül, de természetesen nem utolsósorban valamely tudomány­ágazat választott területén jelentős tudományos eredményeket ért el, a kandidátusi fokozat megszerzését követően legalább három éven át. Disszertációjának új eredménye­ket kell felmutatnia, amely a tu­dományágazatot alkotó módon to­vábbfejleszti, illetve ezt szolgálja. Ennek a disszertációnak nem két, hanem három opponense van, egyébként ugyanúgy nyilvános vi­tában kell megvédeni, mint a kan­didátusi disszertációt. A „tudományok doktora” címet elnyert tudós illetménykiegészítése havi 1200 forint. Az elmúlt két évtized tapaszta­latai szerint az aspiránsoknak mindössze 60—70 százaléka jutott el kandidátusi disszertációjának megvédéséig. A „bukás”, azaz a visszautasítás aránya két évtized átlagában tíz százalék volt. A tudományos fokozatokat az Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága ítéli oda. A TMB har­minc, különböző tudományágat művelő tudósból áll, java részük akadémikus, a többiek is tudomá­nyos fokozattal rendelkeznek, őket a kormány nevezi ki. Az új ren­delkezés 28 bizottságot hoz létre, amelyeknek 10—15 tagját a TMB nevezi ki. Ezek a bizottságok az egyes szakágazatokban benyújtott kandidátusi munkákat bírálják fö­lül, illetve a vizsgabizottságok je­lentése alapján döntenek a kandi­dátusi fokozat odaítéléséről. A dok­tori fokozat odaítélését véleménye­zik, ebben továbbra is a TMB dönt. Az elmúlt évben 342-en szerez­tek kandidátusi fokozatot és 56-an lettek a tudományok doktorai. Ez­zel a kandidátusok száma 3431-re, a doktoroké 511-re emelkedett. Megoszlásuk az egyes tudomány­ágak között a következő (az első szám a kandidátusoké, a második a doktoroké): természettudomá­nyok: 871 — 151; műszaki tudo­mányok: 644 — 112; orvostudomá­nyok: 643 — 92; agrártudományok: 403 — 46; társadalomtudományok: 870 — 110. Doktorfeleségek A név elé — vagy amint a nyel­vészek szerint eredetileg volt, és helyes: a név után — írt „dr.” jel­zés tehát két-, sőt, háromértelmű rövidítés: jelölheti egyszerűen a szakmai végzettséget, lehet bizonyos nagyobb tudás és kutatási alkal­masság jele („egyetemi doktorá­tus”), s végül lehet tudományos fokozat, ezen belül is két, igen különböző fokozat (kandidátus és a tudományok doktora) rövidítése. Hogy melyikre utal, azt a rövidí­tett formából nem lehet megítélni. De — bár az alkotó értelmiséget okkal és joggal illeti társadalmunk elismerése — ennek (vagyis a „dr.” cím milyenségének) effajta szőr­szálhasogató megkülönböztetése már rangkórság lenne. Reméljük, hogy ez nem harapódzik el. Egy, a doktori cím írásával kap­csolatos visszásságra azonban érde­mes egy pillantást vetni. Ez pedig az asszonyok helyzete. Mind több nő szerez olyan egyetemi ok­levelet, amellyel a „dr.” vele jár, és egyre többen szereznek közülük tudományos fokozatot (habár ará­nyuk a kívánatos arány alatt van). Amennyiben a diplomás vagy tu­dományos fokozattal rendelkező asszony — mint az asszonyok többsége — a férje nevét viseli, nem tűnik ki világosan, vajon pl. dr. X. Y.-né azt jelenti-e, hogy dr. X. Y.-nak a felesége, vagy ő maga a doktor (és a férje nem!), esetleg mindkét házastárs doktor (hogy a különböző fajtájú dokto­rátusokkal kapcsolatos variációs lehetőségeket ne is érintsük). Itt nyelvészeinkre vár a feladat, hogy megoldják, hogyan kaphatják meg az asszonyok is a tudományos tel­jesítményeiknek kijáró jogos cím­zésbeli megkülönböztetést. PETŐ GÁBOR PÁL Társadalom Dr. — doktor — doktora Két betű értéke Tudósok és névjegyek ORVOSDOKTOROK AVATÁSA* A megszokás nagy volt • Dr. Zoltán Imre rektor beszél. MAGYARORSZÁG 1970 20

Next