Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-17 / 20. szám
A mindennapi életben is lépten-nyomon találkozunk olyan emberekkel — férfiakkal és nőkkel egyaránt —, akiket „doktor”-nak szólítunk. Ez a megszólítás kétséget kizáróan kifejezi azt, hogy az illető egyetemet végzett szakember (bár hadd tegyük mindjárt hozzá: nem minden diplomás embert illet meg ez a cím), ugyanakkor azonban a név elé írott „dr.” nem egyértelmű, hanem igen különböző dolgokat fejez ki. Voltaképpen háromféle doktori címet különböztethetünk meg. Az első (vagy ha úgy tetszik: alsó) kettőt a szakemberek maguk között tréfásan „ingyen” doktorátusnak nevezik. Nem mintha megszerzésük olyan könnyű volna, távolról sem az, sőt, komoly munkát kíván. A tréfás jelző csak arra utal, hogy az ilyen doktori cím elnyerésével külön jövedelemre nem tarthat igényt, míg a harmadik fajta doktori cím, amelyet tudományos fokozat alapján visel az ember, illetménykiegészítéssel jár. Orvosok, mérnökök A doktori cím viselőinek egyik csoportja: orvosok, állatorvosok, jogászok. Náluk ez egyszerűen képzettségük megjelölésére szolgál. Kifejezi, hogy elvégezték egyetemi tanulmányaikat, elkészítették és megvédték diplomamunkájukat, sikeresen letették az államvizsgát. Ez a doktori cím egyenértékű az olyanfajta, a képesítés megjelölésére szolgáló kifejezésekkel, mint pl. „okleveles vegyészmérnök”, „okleveles közgazda”, „gimnáziumi tanár”. (Egy időben történt kísérlet rá, hogy a végzett orvosoknak ne adjanak doktori címet, csak „okleveles orvosok” legyenek, azonban a megszokás olyan nagy volt, hogy a doktori cím hiánya aláásta az ilyen orvosok tekintélyét, hátráltatta gyógyító tevékenységüket. Utóbb visszamenőleg mindnyájukat doktorrá avatták.) Más szakemberek is elnyerhetik a doktori címet. Az az egyetemet végzett — bizonyos erkölcsi és politikai kritériumoknak megfelelő — személy, aki doktori értekezés elkészítésével, továbbá vizsgákon bebizonyította, hogy az egyetemi tanulmányok alapján megszerezhető ismereteket meghaladó felkészültséggel rendelkezik, úgynevezett egyetemi doktorátust szerezhet. Az „egyetemi doktori” cím valamely szűkebb szakterület ismeretét és a tudományos munka módszerei alkalmazásának képességét tanúsítja. Akik ezt a címet műszaki egyetemen szerezték meg, nevük előtt a „dr. techn.” jelzést viselhetik, míg a természettudományi karok a „dr. ref. nat.”, a közgazdasági egyetemek a „dr. rec.” címet adják. A harmadik fajta doktori cím az, amelyet tudományos fokozat alapján, annak jogán visel az a szakember, akit már joggal nevezhetünk tudósnak. Magyarországon ma kétféle tudományos fokozat van: „a tudományok kandidátusa” és „a tudományok doktora”. Ezeket a fokozatokat és az elnyerésüket szabályozó eljárást, az ún. tudományos minősítést 1951-ben vezették be. Ezzel szüntették meg azt a hosszú időn át fennállott tudományos fokozati rendszert, amely német, közelebbről osztrák mintára alakult ki („egyetemi magántanár” stb.), és amelynek hátránya volt, hogy kizárólagosan az egyetemhez kapcsolódott, s ezzel a termelésben vagy üzemi kutatásban dolgozó műszaki szakembereknek, a középiskolai tanároknak nagyon megnehezítette az előrehaladást. (Bár sokszor összetévesztik, a mai „egyetemi docens” nem azonos a régi „egyetemi magántanár”-ral: az tudományos fokozat volt, míg a docens egyszerűen a főfoglalkozású egyetemi oktató egyik „rangfokozata”, az egyetemi tanársegéd, illetve adjunktus fölött áll.) A tudományos fokozatok és a tudományos minősítés rendszere kezdettől fogva azt a célt szolgálta, hogy előmozdítsa a tudományos káderképzést, segítse a társadalmi haladást, a szocializmus építését segítő tudományos kutatást. Az azóta eltelt csaknem két évtized tapasztalatai alapján időközben is többször módosították, finomították ezt a rendszert, hogy közelebb hozzák eredeti céljához; legutóbb ez év április 24-én alkotott az Elnöki Tanács új törvényerejű rendeletet. Azoknak, akik a doktori címet tudományos fokozat alapján viselik, jelentős, új, társadalmunk szempontjából hasznos tudományos eredményt kell produkálniuk. Ahhoz, hogy a kandidátusi fokozatot elnyerje valaki, előfeltételek: a diploma, az előzetes tudományos tevékenység (azaz nem lehet valakinek első tudományos munkája a kandidátusi disszertáció, habár persze kivételes teljesítmények esetében ez is előfordulhat), szakmai, filozófiai és nyelvi vizsgák letétele, végül a disszertációt, illetve az alkotásnak a leírását a Tudományos Minősítő Bizottság által kijelölt „opponensek” (bírálók) véleményével szemben nyilvános vitában meg kell védeni, ugyancsak a TMB által kijelölt bizottság előtt. Kivételesen indokolt esetben az állam anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy a disszertációt a jelölt elkészítse. Ez az aspirantúra intézménye. A legalább két éve gyakorlati munkát végző diplomás a TMB által kijelölt bizottság előtt tett sikeres vizsga után aspiráns lesz, ami azt jelenti, hogy munkaviszonyát felfüggesztik, és aspiráns ideje alatt egy tudományos fokozattal rendelkező személy, az aspiráns vezető irányítása alatt kizárólag kandidátusi vizsgáira készül és disszertációján dolgozik, állami ösztöndíjjal. Aki megszerezte „a tudományok kandidátusa” fokozatot, annak — amennyiben előzőleg nem volt doktori címe — az egyetem a doktorátust megadja. A kandidátusok tudományos munkásságuk elismeréseként illetménykiegészítésben részesülnek. Ennek összege havi 470 forint. (Ezt még 1951-ben, a tudományos minősítési rendszer bevezetésekor állapították meg, és azóta nem módosult. Az új törvényerejű rendelet sem intézkedik róla.) A legrangosabb Végül „doktor” az is, aki a legmagasabb tudományos fokozatot megszerzi. Ez „a tudományok doktora” (ami az Akadémia levelező és rendes tagjainak „automatikusan” jár). Ezt a magas fokozatot csak az kaphatja meg, aki a kandidátusi fokozatot már megszerezte, megfelel bizonyos erkölcsi és politikai követeményeknek, részt vesz a tudományos közéletben — beleértve a tudományos káderek nevelésében kifejtett tevékenységet —, s végül, de természetesen nem utolsósorban valamely tudományágazat választott területén jelentős tudományos eredményeket ért el, a kandidátusi fokozat megszerzését követően legalább három éven át. Disszertációjának új eredményeket kell felmutatnia, amely a tudományágazatot alkotó módon továbbfejleszti, illetve ezt szolgálja. Ennek a disszertációnak nem két, hanem három opponense van, egyébként ugyanúgy nyilvános vitában kell megvédeni, mint a kandidátusi disszertációt. A „tudományok doktora” címet elnyert tudós illetménykiegészítése havi 1200 forint. Az elmúlt két évtized tapasztalatai szerint az aspiránsoknak mindössze 60—70 százaléka jutott el kandidátusi disszertációjának megvédéséig. A „bukás”, azaz a visszautasítás aránya két évtized átlagában tíz százalék volt. A tudományos fokozatokat az Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága ítéli oda. A TMB harminc, különböző tudományágat művelő tudósból áll, java részük akadémikus, a többiek is tudományos fokozattal rendelkeznek, őket a kormány nevezi ki. Az új rendelkezés 28 bizottságot hoz létre, amelyeknek 10—15 tagját a TMB nevezi ki. Ezek a bizottságok az egyes szakágazatokban benyújtott kandidátusi munkákat bírálják fölül, illetve a vizsgabizottságok jelentése alapján döntenek a kandidátusi fokozat odaítéléséről. A doktori fokozat odaítélését véleményezik, ebben továbbra is a TMB dönt. Az elmúlt évben 342-en szereztek kandidátusi fokozatot és 56-an lettek a tudományok doktorai. Ezzel a kandidátusok száma 3431-re, a doktoroké 511-re emelkedett. Megoszlásuk az egyes tudományágak között a következő (az első szám a kandidátusoké, a második a doktoroké): természettudományok: 871 — 151; műszaki tudományok: 644 — 112; orvostudományok: 643 — 92; agrártudományok: 403 — 46; társadalomtudományok: 870 — 110. Doktorfeleségek A név elé — vagy amint a nyelvészek szerint eredetileg volt, és helyes: a név után — írt „dr.” jelzés tehát két-, sőt, háromértelmű rövidítés: jelölheti egyszerűen a szakmai végzettséget, lehet bizonyos nagyobb tudás és kutatási alkalmasság jele („egyetemi doktorátus”), s végül lehet tudományos fokozat, ezen belül is két, igen különböző fokozat (kandidátus és a tudományok doktora) rövidítése. Hogy melyikre utal, azt a rövidített formából nem lehet megítélni. De — bár az alkotó értelmiséget okkal és joggal illeti társadalmunk elismerése — ennek (vagyis a „dr.” cím milyenségének) effajta szőrszálhasogató megkülönböztetése már rangkórság lenne. Reméljük, hogy ez nem harapódzik el. Egy, a doktori cím írásával kapcsolatos visszásságra azonban érdemes egy pillantást vetni. Ez pedig az asszonyok helyzete. Mind több nő szerez olyan egyetemi oklevelet, amellyel a „dr.” vele jár, és egyre többen szereznek közülük tudományos fokozatot (habár arányuk a kívánatos arány alatt van). Amennyiben a diplomás vagy tudományos fokozattal rendelkező asszony — mint az asszonyok többsége — a férje nevét viseli, nem tűnik ki világosan, vajon pl. dr. X. Y.-né azt jelenti-e, hogy dr. X. Y.-nak a felesége, vagy ő maga a doktor (és a férje nem!), esetleg mindkét házastárs doktor (hogy a különböző fajtájú doktorátusokkal kapcsolatos variációs lehetőségeket ne is érintsük). Itt nyelvészeinkre vár a feladat, hogy megoldják, hogyan kaphatják meg az asszonyok is a tudományos teljesítményeiknek kijáró jogos címzésbeli megkülönböztetést. PETŐ GÁBOR PÁL Társadalom Dr. — doktor — doktora Két betű értéke Tudósok és névjegyek ORVOSDOKTOROK AVATÁSA* A megszokás nagy volt • Dr. Zoltán Imre rektor beszél. MAGYARORSZÁG 1970 20