Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-02 / 31. szám
Egy detektívregény-író fantáziája kevés lenne ahhoz, hogy olyan bonyolult, szövevényes helyzetet teremtsen, mint amilyen Aramburu tábornok, volt argentin köztársasági elnök halála körül kialakult. Ha a május 29-én elrabolt tábornok egyáltalán halott, ha valóban az ő holttestét fogadta be az a koporsó, amelyet nemzetközi gyász közepette, államfőnek kijáró végtisztességgel helyeztek az argentin földbe... Mert a százszámra elhangzott hivatalos és félhivatalos közlés, rendőrségi és magánnyomozási megállapítás, újságíróktól vagy politikusoktól származó vélemény után a távoli szemlélő mindent lehetségesnek tarthat. Két golyó vagy egy Az argentin rendőrség hivatalos jelentése szerint ugyan július 16-án Buenos Aires-től 38 kilométerre egy farmon megtalálták a volt köztársasági elnök holttestét, de már az egymást követő újabb híradásokban ellentmondásokat lehet felfedezni e tény körül is. Boncolási jegyzőkönyv vagy az agnoszkálási eljárásról felvett okmány nem került nyilvánosságra. Hol volt a holttest? Pincében, kútban, veremben... Mésszel és földdel letakarva, mésszel és lemezekkel borítva... A hulla oszlásnak indult, a tetem viszonylag ép volt... Két golyót találtak a mellében ... Nem, fején voltak egy lövés nyomai ... És így tovább. Ki volt az áldozat? (Ha elfogadjuk, hogy valóban Aramburut találták meg és temették el...) Pedro Eugenio Aramburu 1903. május 21-én született Rio Cuartóban, baszk eredetű földbirtokos családból. Tizenhat esztendős korában felvették a katonai iskolába. Gyorsan haladt fölfelé a katonai ranglétrán: az 50-es évek elején az argentin vezérkari iskola parancsnoka lett. Egyik vezetője annak a katonai összeesküvésnek, amely 1955 szeptemberében megdönti Perón diktátor uralmát. A puccs sikere után egy ideig Leonardi tábornok foglalja el az elnöki széket, de a győztes tábornokok belső hatalmi harca két hónap elteltével úgy ér véget, hogy Leonardit Aramburu váltja fel az elnöki palotában, a „Rózsaszín Házban”. Aramburu lesz a felelős 1956-ban a mozgolódó perónistákra mért csapásokért, többek között Juan José Valle tábornok kivégzéséért. Két év múlva választásokat szervez Aramburu, a radikális párti Arturo Frondizi kerül ki győztesen — a perónisták szavazataival, akik nem állíthattak jelöltet. Aramburu kénytelen átadni a hatalmat Frondizinak. Ő maga visszavonul a politikai életből, csak üzleti ügyeknek szenteli idejét és energiáját: a biztosítási szakma az új tevékenységi területe. Aki mások életének biztosításából élt, a magáénak biztonságára aligha gondolt... Aramburut 1970. május 29-én, éppen a córdobai véres összetűzések első évfordulóján rabolták el. Buenos Aires utcáin akkor mindenütt megerősített rendőri és katonai őrjáratok cirkáltak. Két, katonatiszti egyenruhát viselő férfi csöngetett be Aramburu házába. Azt mondták, hogy a főparancsnokságról jöttek Aramburu személyes védelmére. Sara, a volt elnök felesége kávéval kínálta a tiszteket, majd magukra hagyta a férfiakat. Amikor később visszatért a szalonba, már senkit sem talált ott. A szemtanúk szerint Aramburu a két tiszt társaságában elhagyta a házat, majd körülbelül 50 méterre beült velük egy fehér Peugeot gépkocsiba, amelyet egy garázsból hoztak ki. A volt elnök pénteki napon tűnt el. Az argentin kormány szóvivője hétfőig cáfolta, hogy emberrablásról lett volna szó. A sajtó egy része nagy hűhót csapott amiatt, hogy a rendőrség késlekedett a nyomozással, egyes fontos szemtanúkat nem hallgatott ki. A darin című lap például azt vetette a rendőrség szemére, hogy elmulasztotta meghallgatni a garázs őrét, aki látta a fehér Peugeot kocsit és utasait. Az újságok türelmetlensége nyomán a rendőrség kapkodni kezdett. A szemtanúk adta személyleírásra hivatkozva úgynevezett mozaikképet köröztettek a két tiszti egyenruhás férfiról. Az egyik képen szinte ugyanazt az arcot lehetett felismerni, amely hasonló mozaikképen egy 1969-ben történt politikai gyilkosság feltételezett tettesét ábrázolta: akkor Augusto Vándor szakszervezeti vezetőt tették el láb alól. Ahogyan teltek a hetek, úgy sokasodtak a vélemények: kiknek állott érdekében Aramburu elhallgattatása? Kézenfekvő lett volna szélsőbaloldali csoport számlájára írni az esetet, de a volt köztársasági elnökért cserébe senki sem követelte baloldali politikai foglyok szabadon bocsátását... A kormány keze Hector Sandler, Aramburu volt pártjának, az UDELPA-nak (az Argentin Nép Uniója) főtitkára alig burkoltan fogalmazta meg vádját: Ongania tábornok hatóságai raboltatták el a tábornokot. Miért? Mert Aramburu a diktátor Ongania „liberális” utódjelöltjének számított. (Ennek a feltevésnek tápot adott az a néhány kiszivárgott hír, hogy eltűnése előtt Aramburu valóban kapcsolatba lépett a perónistákkal és Frondizi híveivel, arról tárgyalt velük, hogy átmeneti kormánynak kellene átvennie a hatalmat az országban, míg újra törvényes választásokat nem rendezhetnek.) Aramburu baráti köréből Aldo Luis Molinari fregattkapitány, aki egyébként feltűnő magánnyomozást is folytatott, más verzióval szolgált. Szerinte szélsőjobboldali csoport lelkén szárad a tábornok elrablása és feltehető meggyilkolása, tagjai vagy ugyanazok, vagy legalábbis kapcsolatban állanak azokkal, akik nemrég a paraguayi konzult elrabolták és két szovjet diplomata ellen is támadást kíséreltek meg. (Molinari néhány nappal az emberrablás után Aramburu lakásán valóságos sajtókonferenciát rendezett. Az egybesereglett újságíróknak elmondotta, hogy négy társával félig sikeres akciót hajtott végre. Egy tengerésztiszttel, Aramburu fiával és két altiszttel együtt sikerült kézre kerítenie azt a férfit, aki az eltűnt tábornokot egyik rejtekhelyéről a másikra szállította. Hogy akciójuk mégsem járt teljes sikerrel, az a rendőrség bűne, mert feltartóztatták őket... Valóban, rendőri jelentés hírt adott arról, hogy megállítottak egy gépkocsit, amelynek utasai állig fel voltak fegyverezve géppisztolyokkal és kézigránátokkal. A fegyvereket elkobozták ...) További változat Aramburu elrablóinak kilétét illetően: egykori perónisták, akik most akartak bosszút állni az 1956-os kivégzésekért. A legújabb variáció: a tettesek kapcsolatban állottak a latin-amerikai katolikus egyházon belüli, új, baloldali mozgalommal, amelynek élén „a Harmadik Világ papjai” állanak, olyan papok és szerzetesek, akik felismerték a kontinens népeinek szörnyű elmaradottságát, s akik küzdeni kívánnak a társadalmi igazságtalanságok ellen. Másfél hónap alatt többször jelentek meg az argentin lapok hasábjain levelek, amelyek állítólag Aramburu elrablóitól származtak. Az egyiket Argentína prímásának, Antonio Caggiano érseknek címezték. A levél június 8-án kelt, azon a napon, amikor Ongania tábornokot, az addigi tábornokot vértelen puccsal az argentin hadsereg fegyvernemeinek parancsnokai eltávolították az elnöki székből. Egy hét múlva a Mar del Plata-i „La Capital” hasábjain jelent meg az állítólagos levél szövege. ízelítőül idézet belőle: „Monsignore! Bennünket a legmélyebb hazaszeretet és a legtisztább keresztényi érzés vezet a harcunkban. Kérjük önt, mivel felajánlotta a közvetítő szerepét, ne helyezkedjék szembe a néppel, ne védelmezze a hivatalos erőszakot...” Az ..El Litoral” közölte az úgynevezett Montoneros-kommandó állítólagos kommünikéjét Aramburu kivégzéséről: „A vádlottat egy magas rangú, nyugállományban levő tisztből és két altisztből álló katonai bíróság ítélte el, miután bűnösnek találta 271 vádpontban. Ezek közül a vádpontok közül a legsúlyosabbak: 2312 polgár megkínzása, Perón tábornok utáni hajsza, Éva Perón tetemével való obszcenitások, Valle tábornok és társainak meggyilkolása, alkotmányellenes kormányzás, újságok elkobzása, a szakszervezetek pénzalapjainak eltulajdonítása. Aramburu kezdetben jól tartotta magát a bíróság előtt, akkor ájult el először, amikor felismerte a bíróság elnökét s rájött arra, hogy a dolog komolyra fordult. Az orvosok adrenalinnal térítették magához. A bűntények felolvasása alatt újabb rohamot kapott. Kivégzése előtt megbánta bűneit. A kivégzés nem a katonai szabályzatnak megfelelően történt, mert ismét elájult és ájulásából nem tért magához. Kegyelemlövést kapott. Isten úgy irgalmazzon Aramburu lelkének, ahogyan ő irgalmazott hazájának és hazája lakóinak. . .” Nyomoz a nyelvész A magánnyomozások érdekes mozzanata: a sajtóba került közlemények, levelek szövegét a nyelvészek is megvizsgálták. Arra a következtetésre jutottak, hogy — amint az Inter Press Service hírügynökség közölte : „az igeidők, fordulatok használata, valamint számos egyéb nyelvtani sajátosság arra utal: a közlemények szerkesztői a hadsereggel vagy a biztonsági szervekkel nagyon szoros kapcsolatban álló emberek lehettek”. A politikai krimi még egy fordulatáról szintén az Inter Press Service tájékoztat: július 8-án találkozott Buenos Aires-ben egy bizonyos Malamud nevű ügyvéd Aramburu barátaival, akik 50 millió peso váltságdíjat hajlandók lettek volna kifizetni a tábornokért, az ügyvéd az emberrablók megbízásából tárgyalt. A megállapodás megtörtént, az ügyvéd meggyőződött arról, hogy a pénz rendelkezésére áll... A kapcsolatok ezután váratlanul megszakadnak az ügyvéd és Aramburu barátai között, akik július 15-én nyilvánosságra hozzák a megállapodás szövegét, most már nem bízva abban, hogy a volt elnököt élve viszontláthatják. Egy holttest került egy nappal ezután a hullakamrába. Aramburu felesége nem ismerte fel benne férjét. Mindenesetre a sírkeresztre ezt írták fel: Aramburu tábornok. Egy másik tábornok, Marcello Levingston, Argentína jelenlegi elnöke kijelentette, hogy folytatják a nyomozást, mindaddig, míg az emberrablással és Aramburu meggyilkolásával vádolt Montonerosszervezet valamennyi tagját kézre nem kerítik. Az Inter Press Service véleménye: „Még sok meglepő dologra derülhet fény.” Argentína Az „Aramburu-krimi” Variációk: kik a tettesek? ! Kétely: kit temettek el? AZ ELTŰNT Felesége nem ismerte fel MAGYARORSZÁG 1970/31