Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-13 / 50. szám

Vérbaj Nem Kolumbusz hozta Vita a szifilisz útjáról Treponémák törzsfejlődése Sokat vitatott téma. Az írásos forrásokból egyesek arra következ­tetnek, hogy a szifilisz az ameri­kai indiánok „ajándékaként”, Ko­lumbusz felfedező útjait követően jutott el Európába. Ám az Ameri­ka felfedezése után Európa egyes részein fellobbant járványos meg­betegedésekről szóló korabeli leírá­sok nem vérbajra vallanak, s a feltevés világos cáfolata az a tény, hogy Kolumbusz útitársai közül egyetlenegy sem kapott ilyen vagy hasonló betegséget, pedig ők köz­vetlenül érintkeztek amerikai bennszülöttekkel. Honnan ered te­hát ez a kegyetlen kór? A spirodiétáknak nevezett mik­roorganizmusok egyik neme a tre­­ponemák, ezek a különböző típusú vérbajok kórokozói. Noha a nem­hez tartozó fajok meghatározása nem egyértelműen tisztázott, a szi­filisz kórokozójának a Treponema pallidum nevű fajt tekintik. Két formáját szokták megkülönböztet­ni: a venereás szifiliszt és a siva­tagi övezetekben honos, erősen fertőző, de nem nemi úton terjedő endémiás szifiliszt. Az ugyancsak forró égövön elterjedt, fekélyes formának — framboesia — a Tre­ponema pertenie a kórokozója, végül a nem fekélyes bőrfertőzés­ként jelentkező pintáé a Trepone­ma carateum. Tünetei módosulnak Dr. Ellis Hudson, a témakör je­les kutatója úgy véli, hogy a szi­filisz, a framboesia és a pinta vol­taképp egy és ugyanazon beteg­ségnek, a treponematózisnak más és más megjelenési formája. Tü­netei az éghajlattól függően, vala­mint aszerint módosulnak, hogy a kórokozó hogyan alkalmazkodott különböző környezeti hatásokhoz. A venereás szifilisz kizárólag nemi érintkezés vagy méhen belüli fer­tőzés útján terjed, a többi forma más módokon is. További különb­ség, hogy míg a pinta a csontokat nem támadja meg, addig a szifilisz és a framboesia elváltozásokat hagy maga után a csontrendszer­ben. C. I. Hackett, a londoni ortopé­diai intézet munkatársa szerint a treponematózis mind a négy vál­faja az új­kőkorból, közös őstől ered, amelynek egyedei eredetileg nem emberi szervezetekben tenyész­tek. A vérbaj első emberi formája a pinta volt — állítja —, amely i. e. 15 000 körül terjedt el a Föld lakott részein, a Bering-szoroson át eljutott Amerikába, s ott elszi­getelődött. Utóbb — i. e. 10 000 tá­ján — az afroázsiai környezeti fel­tételek kedvező hatására kifejlő­dött a framboesiát okozó változat. Az endémiás szifilisz i. e. 7000 kö­rül keletkezhetett, végül i. e. 3000 körül Délnyugat-Ázsia fejlődésé­nek indult városaiban felütötte fe­jét a venereás szifilisz. E fajnak egy virulensebb formája mutáció következtében a XV. században fejlődött ki — írja Hackett egy ta­nulmányában. Csontok vallatása Az utóbbi száz évben véletlenül vagy ásatások során a régi emberi csontvázak egész tömege került elő a föld alól. Nagyon óvatos becslé­sek szerint is legalább százezer. Csak az ősi Egyiptom és Núbia te­rületén több mint 30 000 csontváz és múmia került felszínre az i. e. 4000 és i. sz. 1000 közötti korból. Többségüket orvos-antropológusok is tüzetesen megvizsgálták (Daw­son, Elliot Smith és mások). Az európai csontleletek mennyisége valószínűleg még nagyobb. Észak- Amerikában is sok korai indián csontvázat találtak az i. e. 3500-tól i. sz. 1700-ig terjedő századokból. Hatalmas bizonyító anyag. A vérbaj okozta elváltozások ugyan­is a koponyán és más csontokon világosan kimutathatók (bár a nem venereás szifilisz és a framboesia következményeinek elkülönítése nem könnyű). A koponya elválto­zásai rendszerint határozottan ki­rajzolódó, szabálytalan hegesedé­­sek, csontfelrakódások, a koponya­csont átlyukadása. Ha az arc káro­sodott, hasonló nyomok árulkod­nak, kivált az orr és a szájpadlás táján. Másutt az elváltozások a he­lyi csontlerakódásoktól a hosszú csontok jellegzetes megvastagodá­­sáig és — főképpen a sípcsont — sarlószerű meghajlásáig a legkü­lönfélébb formát ölthetik. Mint­hogy más betegségek — például a lepra, a csonttuberkulózis, a Paget­­kór, a daganatok — is okoznak csontelváltozásokat, csak alapos vizsgálattal dönthető el, hogy a rendellenes csontozat vérbajban vagy más betegségben elhalt egyé­né volt-e. Don Reginald Brothwell, a Bri­tish Museum antropológiai osztá­lyának vezetője a Science Journal egyik utóbbi számában beszámol észak-amerikai csontleleteken vég­zett vizsgálatainak eredményéről. A floridai Hort-szigeten kiásott 40 csontváz között 8 koponyán talált kráterszerű károsodásokat és csil­lag alakú forradásokat. E kopo­nyák egy része valószínűleg Ko­lumbusz utáni korból való. De az ugyancsak floridai St. Petersburg­­nál előkerült 115 csontváz egyér­telműen prekolumbiánus, s közü­lük 10—11 volt vérbajos. Három­­ felnőtt csontváza az In­dian Knoll nevű őskori temetkezé­si helyről származik. C 14-es kor­meghatározási eljárással megálla­pították, hogy i. e. 3000 körül él­tek. Mindhármuk arccsontján, az orr körüli részen torzulások van­nak, s más csontokon is láthatók gyulladásos eredetű rendellenessé­gek. Egyik csontvázon — fiatal nőé lehetett — a csont megvastagodás csekély, de annál több az üszkös üreg, ami inkább framboesiára, mint szifiliszre utal. Más amerikai lelőhelyeken is előkerültek trepo­­némás elváltozásokat mutató ős­kori csontmaradványok. Európában és Afrikában mind­eddig nem találtak olyan, i. sz. 1500 előttről származó emberi csontokat, amelyek szifiliszre vagy framboesiára vallanának. Viszont nagy számban tártak fel ilyeneket a későbbi századok temetőiből. Ázsia nagy részében hasonló a helyzet. Borneo szigetén a Gua Kudih sírüregből felfedezői, Paul és Charmian Woodfield, olyan Ming korabeli, tehát az i. sz. 1400 —1650 közötti időből való csontokat hoztak napvilágra, amelyek károso­dásai egyértelműen vérbajról tanús­kodnak. A csendes-óceáni Mariana­­szigetekről eredő leletek viszont azt bizonyítják, hogy itt már az i. sz. IX. században előfordultak szifilitikus fertőzések. Hasonlóképp a Marquesas-szigeteken. Egyidejűleg jelent meg? Minthogy vérbajra valló csontok az Amerika felfedezését megelőző korból kizárólag Amerikában, Ke­­let-Ázsiában és a csendes-óceáni szigetvilágban kerültek elő, ésszerű a feltevés, hogy a csontelváltozá­sokat előidéző treponémás beteg­ségek a régmúltban csak ezekre a körzetekre korlátozódtak. Hogyan is lehetne másképp megmagyaráz­ni, hogy a 30 000 óegyiptomi csont­vázból egyetlenegyen sincsenek szifiliszt vagy framboesiát jelző torzulások? Egyesek feltételezik, hogy a korai protoszifilisz- és pro­­totramboesia-paraziták a pinta kórokozójához hasonlók voltak, s ezért nem hagytak nyomot a beteg csontjain. Valószínűtlen azonban, hogy amikor a földgolyó más ré­szein e mikroorganizmusok fejlődé­se már eljutott mai fokára, Afri­kában megrekedt egy kezdetleges állapotban. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a pintától a framboesia-for­­mához, ettől pedig a kétféle szifi­liszhez vezető mikroevolúció útja meglehetősen rövid volt. Lehetsé­ges tehát, hogy Amerika földjére több mint tízezer évvel ezelőtt protoszifilisz és protoframboesia formájában hurcolták be a beteg­séget a Bering-szoroson át. Ezt a feltevést igazolja D. G. Rohlin le­­ningrádi egyetemi tanár nemrég publikált felfedezése: egy szibériai lelőhelyen szifilitikus károsodást mutató, i. e. 2000 tájáról származó csontokat talált. De az is lehetsé­ges, hogy a pinta egy korai válto­zata jutott Kelet-Ázsiából Ameri­kába, és ott járta be a törzsfejlő­dés további útját, így nem elkép­zelhetetlen, hogy a terponema­­törzs végső kifejlődése Ázsiában és Amerikában egymástól függet­lenül ment végbe, s a venereás szifilisz nagyjából egyidejűleg je­lent meg Közép-Amerika és a Tá­vol-Kelet korai városi civilizáció­jában. Közvetítők és krónikák Don Reginald Brothwell azt írja, hogy ha a szifilisz Kelet-Ázsiában és Amerikában egyidejűleg fejlő­dött ki, akkor európai és afrikai elterjedésében az Amerika felfe­dezéséhez kapcsolódó magyarázat­nál valószínűbb a keleti eredet feltételezése. Egyik közvetítő az arab birodalom lehetett. Határai Indiától egészen a Pireneusokig terjedtek, az ottomán birodalom pedig Európa irányába terjesztette ki az iszlám befolyási övezetét. A keresztes háborúk idején sok európai került közeli és tartós kapcsolatba Délnyugat-Ázsia né­peivel. Vajon véletlen-e, hogy a mindaddig Európában ismeretlen higanyt — a vérbaj Paracelsus (1493—1541) által javasolt gyógy­szerét — a keresztesek hozták ma­gukkal Keletről? („Szaracén ke­nőcs.”) A mongol birodalom nyu­gati terjeszkedése a XII. és XIV. század között szintén a híd szere­pét tölthette be, így történhetett, hogy a XV. század végén már az európai krónikák lapjain is meg­jelentek az új — vagy addig ész­revétlenül maradt — betegségről szóló első leírások. „Számomra nem Kolumbusz jelenti a kérdés megoldását” — zárja le fejtegeté­sét az angol kutató. Dr. Regöly-Mérei Gyula egyete­mi magántanár, az orvostörténet neves kutatója szerint Magyaror­szágon is az 1500-as évek elején ütötte fel fejét a „francia beteg­ség” — ahogy akkoriban a vérbajt nevezték („törjön ki a franc”). Korabeli leírás is maradt ránk Hadnagy Bálint pálos rendi szerze­tesorvos („ispotály-mester”) jóvol­tából. Tőle és más forrásokból is tudjuk, hogy ebben az időben a leprások számára épült menhelye­­ket vérbajosok foglalták el. A treponémák törzsfejlődése máig sem zárult le. Az antibiotiku­mok alkalmazása nyomán az utób­bi negyedszázadban új, ellenálló formák alakultak ki, s ezek világ­szerte a vérbaj feléledéséhez ve­zettek. (A napokban az Amerikai Társadalmi Egészségügyi Szerve­zet — ASHA — évi közgyűlése megállapította, hogy „a penicillin alkalmazásának elterjedése óta először jelentkeznek járványsze­­rűen a nemi betegségek az Egye­sült Államokban”, és a helyzet annyira súlyos, hogy a szervezet javasolta, nevezzen ki Nixon el­nök különbizottságot a járvány okainak kivizsgálására. Dr. James Mckenzie-Pollack, az ASHA igaz­gatója kijelentette, hogy a szer­vezet 58 éves története során csak kétszer — az első és a második világháború után — fordult elő, hogy a szifilisz- és gonorrhoea­­megbetegedések száma indokolta a járvány megállapítását. A becslé­sek szerint jelenleg 14 millió szi­filisz-, illetve gonorrhoeafertőzött él az USA-ban.) ELEK ISTVÁN LUESZ-NYOMOK AZ ORRON „Törjön ki a franc" MAGYARORSZÁG 1970/50

Next