Magyarország, 1975. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1975-12-14 / 50. szám
A néhány héttel ezelőtt Münchenben megtartott nyugatnémet gyermekgyógyász kongresszus fő témája ez volt: „Az újszülöttek világa”. Fellengzős cím, holott nagyon is egzakt kérdésekről esett szó. Az elmúlt évtizedekben sok vizsgáló módszert és technikai berendezést szerkesztettek, amelyeknek segítségével a magzati életjelenségek a méhen belül vizsgálhatók. Külön tudományszak, a neonatológia (neonatal újszülött) alakult ki azzal a céllal, hogy közvetlenül a születés után optimális életfeltételeket nyújtson a Föld új polgárának. De a technikai eszközök fejlődése mellett gyökeres szemléletváltozás is kibontakozóban van az újszülöttről való gondoskodásban, későbbi személyiségének kedvezőbb megalapozására tekintettel. Érzésekre képes Senki sem emlékezik vissza saját születésére, még kevésbé arra, hogyan ment a sora az anyaméhen belül. Agyunkban nincsenek elraktározott emlékeink erről az időszakról. Az emlékek hiánya azonban nem azt jelenti, hogy a magzat képtelen az öröm, a bánat, a fájdalom, a megnyugvás, a szorongás, a biztonság, a bizonytalanság érzékelésére. Egyre több adat tanúsítja, hogy az emberi személyiség kialakulásában, illetve a felnőttkori magatartás „programozásában” az örökletes adottságok mellett a méhen belüli, nem tudatosuló élmények és az első életév ugyanilyen érzékszervi benyomásai döntő jelentőségűek. A fejlődő fontos ellenőrzésére alkalmas vizsgáló módszerek kimutatták például, hogy bizonyos életkoron túl a magzat „átveszi” a méhen kívüli élet ébrenléti és alvási alapritmusát, játszik köldökzsinórjával, reagál fizikai és kémiai ingerekre, kellemetlen ingerek után hüvelykujját szopogatva megnyugvást talál. Ezek a megfigyelések egymagukban is arra utalnak, hogy az ilyen differenciált érzésekre képes lény egyáltalán nem passzív bábuként vesz részt ■ a szülési folyamatban vagy az azt követő órák manipulációiban. Ezért Frederick Leboyer francia nőorvos Szelíd úton az életbe című könyvében elmarasztalja azokat a szülészeket, akik „brutálisan, kegyetlenül vagy érzéketlenül rángatják e világra az új honpolgárt”. Nem tudjuk elmondani, hogy mit éltünk át a méhen belüli életben vagy a születést követően, de az ekkori élményekről némiképp tájékoztathatnak a születést követő néhány órán belül készült fényképsorozatok, kivált ha ezeket a később kialakult személyiségű egyén jellegzetes képeivel hasonlíthatják össze. Dr. John Lind, a stockholmi Karolinska Intézet gyermekgyógyász profeszszora több tucat gyermekről készíttetett öt perccel a születésük után ilyen fotósorozatokat. Látszik a képeken, hogy az újszülött arca a legkevésbé sem merev, érzéketlen, hanem csodálatosan kifejezi a pillanatnyi érzelmeket, a várakozást, a békés megelégedettséget. Lind professzor e felvételekkel voltaképp azt a „vádat” igyekszik cáfolni, hogy a modern szülészeti technika, amellyel „a világra rángatják a magzatot”, testi-lelki sérülést jelentene az újszülöttnek. Persze, Lind is azon az állásponton van, hogy az újszülöttet a világrajövetel óráiban a legféltőbb gondoskodással és szeretettel kell körülvenni A húszas évekből származik a pszichológusoknak az a megfigyelése, hogy az anyatest melege, testi közelsége, az újszülöttel való minél gyakoribb közvetlen kapcsolata nemcsak az anya—gyermek viszony egészséges fejlődésében, hanem a felnőttkori személyiség kialakulásában is döntő szerepet játszik. Dr. Eberhard Schmidt düsseldorfi gyermekgyógyász professzor a müncheni kongresszuson olyan tapasztalatokról számolt be, amelyek ugyancsak amellett szólnak, hogy az első időszak, amikor az újszülött különösen fogékony mindenféle külvilági ingerre, kulcsjelentőségű a jövendő személyiség tekintetében. Objektív, számszerű és reprodukálható vizsgálatok tanúsítják, milyen mély nyomot hagynak az első napok érzékszervi benyomásai. Nincs fertőzésveszély Állatkísérletek során kimutatták, hogy például azoknak a kutyakölyköknek agysejtjei között, amelyeket rendszeresen simogattak és sok más érzékszervi ingernek tettek ki, aránytalanul több volt az idegnyúlványos neuronális összeköttetés, mint azokéban, amelyek az ilyen ingereket nélkülözték. Nagyon valószínű, hogy a szeretettel gondozott, az anya testi közelségét érzékelő újszülött emberke agysejtjeiben szintén több a neuronális kapcsolat, mint azokéban, akik enélkül élték át életük korai szakát. W. Schröder, a göttingeni orvosegyetem profeszszora hangsúlyozta: egyelőre nem lehet tudni, hogy az idegsejtek közötti többletkapcsolatnak mi a jelentősége. Kétségtelen azonban, hogy azoknál a koraszülötteknél, akik bár optimális hőmérsékleten, technikailag tökéletes inkubátorban, de anyjuktól távol élték át találkozásukat a világgal, aránytalanul gyakrabban jelentkeznek kóros idegrendszeri vagy magatartástünetek, mint az éretten világra jövő s az anyjuk mellé helyezett kicsinyeknél. Mindez arra késztetett néhány jeles szülészt, hogy az újszülötteket — a manapság még általános szokástól eltérően — ne válaszszák el anyjuktól. Dr. G. J. Kloostermann, az amszterdami orvosegyetem professzora klinikáján bevezette a „rooming-in" gyakorlatát, ami azt jelenti, hogy az újszülöttet nem viszik el a csecsemőőrzőbe, hanem otthagyják az anyjával közös ágyban, hogy a szülést követően is fennmaradjon az anya és gyermeke közötti közvetlen kapcsolat. Abból a célból, hogy az anya összes érzékszervével kontaktusban maradhasson újszülöttjével, súlyt helyeznek a fájdalommentes szülés előkészítésére, és csak ritkán folyamodnak altatáshoz vagy bódításhoz. Akkor is az ágy lábánál levő magas, gördülő alkalmatosságon marad a kisbaba, amikor az anya alszik, hogy ébredés után ismét szemmel tarthassa az apróságot. A szülést követő második naptól kezdve pedig rábírják az anyát, hogy maga táplálja, pelenkázza és tegye tisztába a kicsit. A nővérek csak tanácsadókként vannak jelen. Kloostermann tapasztalatai szerint az anyával közös ágyban élő újszülöttek nem szenvednek gyakrabban fertőzést, mint azok, akiket elkülönítenek. Éppen ellenkezőleg. E megfigyelés elméleti magyarázata abban van, hogy az újszülött vérében jelen vannak mindazok az immunanyagok, amelyek az anyát is védik. Tehát nagyon kicsi a veszélye annak, hogy az anya közelségében, vele egy ágyban élő újszülöttet fertőzés éri. Hasonló módszerekről beszélt Münchenben K. Osterlund, a helsinki szülészeti klinika igazgatója. Három év óta ott sem választják el az újszülöttet édesanyjuktól. Mi több, ha az első évben a csecsemő megbetegednék, az anya legalábbis nappalra bevonul a klinikára. Az itt fekvő csecsemőket tehát nem idegen ápolónők, hanem az anyák rakják tisztába, pólyázzák és — ha erre lehetőség van — szoptatják. Esetenként az apa helyettesíti az anyát, ha az betegsége miatt képtelen a gyermeket gondozni. Ezért is törekszenek arra, hogy még az anya terhessége alatt mindkét szülőt kioktassák a csecsemőgondozás alapelemeire. A helsinki klinikán az új módszerek nem növelték az ápolónőigényt, hiszen a gondozás túlnyomó részét a szülők látják el. De szükségesnek bizonyult az eddigiektől eltérő gondozási, pedagógiai ismeretek oktatása az ápolószemélyzet részére is. Előfordult, hogy itt-ott az ápolónők „sajátjuknak” tekintették az újszülöttet, és féltékenységükben igyekeztek őt az anyától távol tartani. Néhány hónap alatt azonban mindenki át tudott állni az új rendre. Szokás dolga. Felvetődött az a kérdés is, hogy a szülőanyák kívánják-e a csecsemőjükkel való együttélést közös ágyban, és nem szívesebben élveznék-e „fárasztó teljesítményük” után a klinika gondtalan, tehermentesítő hotelszolgálatát. Kloostermann tapasztalata ezzel kapcsolatban az, hogy az anyák általában mindent hajlandók megtenni, ami újszülöttjük számára jó és előnyös, ha az orvos a terhesség alatt kellőképp felvilágosítja őket. Haladó — túlhaladott Nyilvánvaló, hogy a „közös ágy” gyakorlata nem mindig valósítható meg. A koraszülöttek, akiknek a belső szervei — például a tüdejük — még fejletlenek, bizonyosan jobb életlehetőséghez jutnak az inkubátorban, mint az anyai ágyban. De őket csak mintegy kivételeknek kell tekinteni. Annak idején az újszülötteknek a szülőanyától való elkülönítése haladó intézkedésnek minősült, mert a szülészorvosok azt hitték, hogy a csecsemők így kevésbé vannak fertőzésveszélynek , kitéve. Úgy látszik, a dolog most visszájára fordult, s ami néhány évtizeddel ezelőtt haladó volt, hovatovább túlhaladottá válik. DR. SZENDER ÁDÁM MAGYARORSZÁG 1975/50 Neo Mitológia Közös ágyban Játszik a köldökzsinórjával Nem választják el az anyjától UJJÁT SZOPÓ TIZENNYOLC HETES MAGZAT „Brutálisan rángatják e világra"