Magyarország, 1977. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-30 / 5. szám
öt világrész száz lapjából • Öt világrész Marianne: „Válasza?” Giscard: „Reménykedünk!" (Figaro) JÁTÉK A BETŰKKEL A PÁRIZSI TELEVÍZIÓBAN E)CSil[S 9 MAGYARORSZÁG 1977/5 „négyek” ellen ír fang (WV$r*ph ua elnök Kínában potai-ideológiai, és nemonai küzdelmet folytat. 7-re „legfőbb harci feltává” tette a négyek dája még meglevő berásának felszámolását, it mondja, ezen a vona„a legnagyobb hangit” az ideológiai nevee helyezik. Ennek Huab ízben hangot adott idnem négy hónapja, őis azóta, hogy Mao ögvét és három radikálisát októberben letartózák, az ellenük irányuló pagandakampány arrapontosult, hogy „letépék és bírálják összeesésüket a párt- és az u hatalommal való viszitéssel”. Most a kamu új szakaszába lép, és pi háború indul a nők bandájának leleplezés, és alapos bírálatára a tikai, az ideológiai és a verési vonalon egyít”.z azt jelenti, hogy gyöstül fel akarják szőni a radikálisok beloát a Kínai Kommunis- Párton belül, a párt teenységében és szervezőstruktúrájában, és atagok és a pártvezetők tolkodásában. Hua ki ajánl azoknak, akik „a da ideológiai befolyását éves úton járták” azhogy „átnevelésüket” tővé teszi. Segíteni kell, hogy különbséget anak tenni a helyes és ürtelen politikai irányk között, és felismertévedéseik „okait, jelt, és káros következteit”. Ez volt Mao poája is a betegség gyorsára és a páciensmentésére. Hua szerint csak a négyek bandája és „megbánást nem ismerő felesküdt követőik maroknyi csoportja” lépett erősen túl azokon a határokon, amelyeken belül még megmenthetők lennének. A radikálisok „aláástak” pártszervezeteket és „korrumpálták” számos párttag gondolkodását, és még lojális párttagokat is „mélyreható nevelési folyamatnak kell alávetni”, hogy megértsék: „A párt és a nép érdekei minden mást megelőznek, és tilos magánérdekek követésére csoportokba tömörülni.” A párt központi bizottsága nagyarányú „konszolidálási és helyreigazítási” mozgalmat kezd, amely „nevelés révén megtisztítja a párt sorait”. Naiv lenne az az elképzelés, hogy csak a téves eszméket és magatartásokat akarják felszámolni. Nyilvánvaló, hogy sokan elvesztik majd állásukat, és Hua nem is tett kísérletet ennek elködösítésére. A négyek bandája párttagokat toborzott, megszegve a párt alapelveit, és így „rossz elemeket” csempésztek be a vezető szervekbe. Az átnevelési elgondoláshoz tartozik az is, hogy Hua idén helyi választásokat akar tartani új tartományi forradalmi bizottságok megalakítására; ezek a szervek felelősek a Pekingen kívüli napi adminisztratív teendők ellátásáért. Annak elkerülésére, hogy a jelenleg hivatalban lévők átfogó tisztogatástól tartva esetleg önvédelemből összeesküvéseket szőjenek, Hua igyekezett elkerülni bárkinek is a sarokba szorítását. A jelenlegi álláspont szerint „határozottan fel kell lépni” mindazokkal szemben, akik bántalmaztak másokat, romboltak és raboltak, de még azoknak is meg kell engedni, hogy tanuljanak múltbeli hibáikból, akiknek súlyos tévedések róhatók fel. Annak ellenére, hogy híresztelések szerint a négyek bandájának leküzdése annak idején lövöldözésekkel járó incidensekre vezetett, Hua kijelentette, hogy ehhez egyetlen lövés sem kellett, és egyetlen csepp vér sem folyt. Lehet, hogy az 1950-es évek változatosabb kulturális élete is visszatér. Engedélyeznek bizonyos propagandaelőadásokat, és viszszatért néhány művész, akit a radikálisok a vörösgárdisták segítségével annak idején száműztek. Kína kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy ismét bekapcsolódik a világkereskedelembe, de több vezető kijelentette: időt vesz igénybe kellő külföldi valutatartalékok gyűjtése, és azoknak „az óriási gazdasági veszteségeknek” a leküzdése, amelyeket a radikálisok az ipar szétrombolásával okoztak. Hua „eltökélt és maximális erőfeszítéseket” követel a gazdasági élet fejlesztésére. Hua jelenleg az igazi baloldal szóvivője, és az ultramaoisták a reakciósok. Egy pekingi fotókiállításon a négy letartóztatott radikálist kiretusálták egy Mao holtteste mellett álló vezetőkről készített hatalmas képről. Felismerhetetlen kísértetek láthatók csupán ott, ahol korábban álltak. Még Csiang Csing koszorúját is gondosan kiretusálták ... Ha külföldiek felteszik a kérdést, miért nem távolította el Mao maga a radikálisokat, azt a választ kapja, hogy akkor még nem mutatták meg teljes egészében bűnös arculatukat, csak amikor Mao már túl beteg volt ahhoz, hogy cselekedni tudjon. ?25f diner ISritung'í Érthető feltűnést keltettek a nílusi ország közvéleményében azok a sajtóbeszámolók, amelyek szerint az utóbbi években több mint ötszázzal szaporodott a milliomosok száma. Ezt az országban gyorsuló társadalmi polarizálódás kifejezéseként értékelik. A Rosze el Jasszef című kairói hetilap szerint az egyiptomiak rendkívül egyenlőtlenül részesülnek a civil fogyasztásban. A lap vizsgálata szerint a lakosságnak nem egészen 10 százaléka veszi igénybe a fogyasztási alapoknak majdnem a felét. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 90 százalékának az alap másik felével kell beérnie. A lakosság egy kis részének dúsgazdagsága természetesen különlegesen feltűnő az országra nehezedő gazdasági válság háttere előtt. Ez a válság volt a tanácskozások tárgya az egyiptomi közgazdászok társaságának elsőéves ülésén, amelyen az ország több mint 200 közgazdásza vett részt. A szakemberek elsősorban a termelés stagnálásával, valamint a gyors drágulással foglalkoztak, amely időközben elérte az évi 20—25 százalékot. Különösen erősen érinti ez a tömegfogyasztási cikkeket, például a főzeléket, a tojást, a húst és a halat, de iparcikkeket, lakbéreket és szolgáltatásokat is. A fizetési mérleg deficitje ugyanakkor nem egészen 12 hónap alatt majdnem négyszeresére növekedett: 392 millió egyiptomi fontról (1974) 1,4 milliárdra növekedett; 1976- ra 1,8 milliárdot ért el a hiány. Egyiptom külföldi eladósodása a katonai adósságokat figyelmen kívül hagyva hivatalos adatok szerint már 5,4 milliárd amerikai dollárra rúg. Az egyiptomi közgazdászok arra a következtetésre jutottak, hogy a nagyfokú munkanélküliséggel járó gazdasági és pénzügyi válság a kairói kormány jelenlegi gazdaságpolitikájának következménye. Az egyik közgazdász véleménye szerint az áremelkedések elsősorban az újfajta import- és devizapolitika rovására írhatók, mások pedig ebben az összefüggésben a „nyitás politikáját” ostorozták, amelyet a kormány 1974 júniusában vezetett be. Az akkor meghirdetett törvények következtében a külföldi nagytőke számára hozzáférhetővé vált az egyiptomi gazdaság. Az imperialista konszernek számára főként azokat a területeket nyitották meg, amelyeken korábban az állami szektor uralkodott: a kitermelő- és feldolgozó ipart, valamint a bankokat és a biztosítást. A külföldi társaságokra vonatkozó adókedvezményekkel, valamint a nacionalizálás elleni garanciák megadásával párhuzamosan felszámolták a naszszeri korszak gazdasági és társadalmi vívmányait. Az új hitelezők tehát élükön az olyan amerikai pénzügyi körök által ellenőrzött intézményekkel, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, többek között a következő követeléseket érvényesítették: A népgazdasági tervezés csökkentését és a szabad verseny elvének bevezetését, amellyel jelentős mértékben megnövekedett, főként a gazdasági fölényben levő külföldi konszernek mozgástere Egyiptomban; az egyiptomi pénz leértékelése pedig olcsóbbá tette a külföldi érdekeltségek számára az egyiptomi értékek megszerzését. A gazdaság állami szektorának kiemelt fejlesztéséről való lemondást, az állami üzemek időközben a kairói gazdaságpolitikai mostohagyermekeivé váltak. Az állami szektor azáltal, hogy egy részét ismét magántulajdonba adják, egyre inkább felbomlik. Termelési kapacitását már csak 60—65 százalékig képes kihasználni, és pénzalapjait a burzsoázia és a bürokrácia érdekeinek megfelelően használják fel. Amint a külföldi adósságterhek ugrásszerű megnövekedéséből kiderül, Kairónak bizonyos mértékig sikerült ugyan megnövelni az imperialista központokból, Szaúd-Arábiából és konzervatív, perzsa-öbölbeli emirátusokból beáramló kölcsön- és hitelösszegeket. E pénzösszegek azonban túlnyomó részt a fő nyugati hitelező államokból érkező behozatal finanszírozását szolgálják. Csak egészen kismértékben járultak hozzá a termelő létesítmények támogatásához. A kapitalista országokból érkező import ráadásul állandóan drágul. A statisztika azt bizonyítja, hogy Egyiptom számára a szocialista államokkal folytatott kereskedelem mindig előnyösebb volt. Kairó adósságterhei időközben olyannyira felduzzadtak, hogy máris meszszemenően felemésztik az összes egyiptomi exportbevételt. A hitelezők egyre újabb és újabb követelésekkel állnak elő. Egyiptomot rákényszerítették, hogy 1976. május 1-től engedélyezze a kapitalista országokban az egyiptomi valuta forgalmát. „A Világbank követelésének megfelelően kétféle árfolyamot kell megállapítani az egyiptomi font számára” — mondotta a miniszter. A hivatalos árfolyam a létfontosságú árucikkek importjára vonatkozik, a másik naponta a kereslet és kínálat szerint fog alakulni. Nílus-parti milliomosok