Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-23 / 17. szám
Köztisztaság Hidak mosdatása Gróf Széchenyi István panasza Az első szemétégetőmű Gróf Széchenyi István a XIX. század elején a főváros köztisztaságának tarthatatlan állapotáról „Pesti por és sár” című könyvében azt írta: „Házam igen jó fekvésű, de nem győzzük a portól őrizni, akármiképp zárjuk magunkat el, csak mindig ellepi bútorainkat, könyveinket, amelyeket szüntelenül törölgetni kell, s mégis hasztalan. Jó kocsimban, egy pár derék lóban igen gyönyörködöm, most, hogy már jó gyalogló többé nem vagyok, de olyan kövezeten, mint a mienk, oly sár, oly por közt nincs öröm lóban, kocsiban .. A szemét 1830-ban már annyira ellepte a várost, hogy a belterületen levő üres telkek, sőt egyes utcák — a Kétsas (a mai Sas) utca, az akkori Kerepesi (a mai Rákóczi) út, a Nagymező utca, a Dohány utca mind hulladékkal voltak tele. A Dunába szórt szemét is annyira felgyülemlett, hogy félő volt, torlasz keletkezik és a folyam elönti a várost. A városkapitány 1830. június 16-án előterjesztette jelentését, melyben javasolta, hogy jelöljenek ki szemétlerakó helyeket, és a hatóságok ellenőrizzék, mindenünnen ide szállítják-e a hulladékot. A tanács a javaslatot elfogadta, és elrendelte végrehajtását. Emmerling 40 forintra kijelölték és oszlopokkal határolták a szemét és a hó lerakására engedélyezett területeket. Tiltó táblákat helyeztek el ott, ahol eddig a lakosság önkényesen szórta szét a hulladékot. A háztulajdonosoknak a szemetet — ha saját fogattal nem rendelkeztek — rendszeres időközönként fuvarossal kellett elvitetniük. 1840-ben aztán vállalkozó is akadt, aki bizonyos összeg fejében rendszeresen elszállította a szemetet. Emmerling János 1840. március 30-án engedélyt kapott rá, hogy három éven át végezhesse ezt a munkát. Ezért a jogért a vállalkozó 40 forintot fizetett Pest városának. (Emmerling szemétszállításból származó jövedelme meghaladta az évi 10 000 forintot.) A vállalkozás tehát bevált, Emmerling engedélyét 1842-ben meghosszabbították. A fenti kis visszatekintés jórészt a Köztisztasági Hivatal évkönyvéből származik. A hivatal jól ismert nevét 1978. január elseje óta hiába keressük a fővárosi vállalatok között. A megnövekedett feladatoknak megfelelően a Köztisztasági Hivatalból, a Fővárosi Út- és Közműépítő Vállalatból és a Mélyépítő Beruházási és Üzemeltető Vállalatból — a Fővárosi Tanács határozata alapján — létrejött a Fővárosi, Közterület-fenntartó Vállalat. Budapest új „házigazdájának” munkája ma nem is emlékeztet néhai Emmerling Jánoséra. A szemétszállítás a feladatoknak csak egyik, — bár változatlanul fontos — része. A mai tevékenységhez éppen úgy hozzátartozik például a 700 kilométer hosszúságú, a tömegközlekedés szempontjából fontos és jelentős útvonalak burkolatának karbantartása, mint a korszerű közlekedésrendészeti táblák gyártása, a Duna-hidak, az alagutak, az alul- és felüljárók felszereléseinek és tartozékainak ellenőrzése és rendben, valamint tisztántartása. A vállalatnak kell elvégeznie a budapesti kisvízfolyások vízrendezési munkáit és a fővárosi Duna-szakasz partvédelmi feladatait is. Reá vár a többi közt a Gellért-hegy oldalán lévő szikla gyakori repedéseinek kitöltése, az omlás megakadályozása, és a vállalathoz tartozik majd a már épülő budapesti szemétégető mű, amire egyre sürgetőbb a szükség. Eddig az volt a szokás, hogy ha például az ellenőrzés az útburkolaton hibát észlelt, akkor erről jelentést írtak, ezt elküldték a tanács illetékes osztályának, onnan az akta a Mélyépítő Vállalathoz került, ahol elrendelték a hiba kijavítását. A jövőben megrövidül az ügyintézés. Az új vállalat közterület-fenntartó üzemegységei rendszeresen ellenőrzik az utakat speciális módon felszerelt kis teherautóikkal. Ezeken a kocsikon a hideg aszfalttól kezdve a légkalapács, rögtön felállítható lánckorlát, útjelző tábla és minden olyan szerszám rajta lesz, amelynek segítségével a kisebb hibákat ki lehet javítani, a kidöntött kresztáblát, lánckorlátot, terelő oszlopot azonnal helyre tudják állítani, tehát a helyszínen — jelentés és jegyzőkönyv nélkül — orvosolják a rendellenességeket. Nem lesz könnyű dolguk a javítást végzőknek, hiszen Budapest útjainak 40 százalékát — 700 kilométer hosszúságú közutat — 140 kilométernyi útpadkát, 15 kilométernyi árkot, 8000 méter hoszszúságú lánckorlátot, 25 000 közlekedési jelzőtáblát és több ezer méteres vasbeton korlátot kellrendszeresen ellenőrizniük, és szükség esetén javítaniuk. A karambolok, rongálások következtében évente megsérülő körülbelül 550 közlekedési táblát és terelőoszlopot cserélnek ki, és több mint 7000-et javítanak ki. (Egy-egy hagyományos tábla több mint 2000 forintba kerül, mire a helyére állítják.) 1968-ban a fővárosban 28 000 négyzetméternyi festett útburkolati jel volt. Ezeket az állandó kopás következtében évente többször kellett felújítani, körülbelül évi 100 000 négyzetméternyi területet kellett átfesteni. Az utóbbi időszak alatt, a forgalom igényeihez igazodva, az útjelek mennyisége megduplázódott. Emiatt a hagyományos festék helyett kopásállóbb, tartósabb anyagot kellett keresni. 1977-ben 280 000 négyzetméternyi terület hagyományos és 18 000 négyzetméternyi thermoplasztik útburkolati jel festését végezték el a köztisztasági dolgozók. Az 1918-as locsolókocsi A Gellérthegy oldalában sétálók tavasztól őszig figyelhetik, ahogy állványzaton vagy kötéllel a derekukon emberek kopogtatják végig a hegyet. A téli időjárás megviseli a sziklákat is, az olvadt hólé becsurog a repedésekbe, oldja a mészkövet, lazítja a szerkezetet. Rendszeres ellenőrzésre van tehát szükség, hogy a baleseteket megelőzhessék. Az állványon kötéllel dolgozó munkások sípjelekkel irányítják egymást. A Rudas fürdő fölötti részen a legkritikusabb a helyzet, itt nagyon összeszűkül a hegy. Ahol repedést, vízszivárgást észlelnek, ott híg betont nyomnak be a résbe; vannak olyan pontok, ahol folyókat, vízárkot vésnek a sziklába az esővíz levezetésére. Sok helyütt volna szükség albetonozásra, boltívek építésére, de mind ez ideig esztétikai okok miatt — a hegyoldal természeti képének megóvása érdekében — ezt nem engedélyezték. ötkilósnál nagyobb szikladarab még nem esett le a hegyről, bár ahhoz, hogy balesetet okozzon, elég egy kisebb kődarab is; ilyeneket pedig a hegyoldalban játszó gyerekek nemegyszer legurítanak. Szerencsére eddig nem történt baleset, s a hegyet kopogtató emberek az idei tavaszon is megkezdték a munkájukat, hogy baj ezután se legyen. „Olyanok vagyunk, mint a mezőgazdaság — mondta egy köztisztasági szakember. — Függünk az esőtől, széltől, hótól.” Hát igen, ha korán jön a hó, nemcsak meglepetést okozhat, de tavaszra eltünteti a parkokban, sétányokban összegyűlt őszi avar java részét. Egy hirtelen jött tavaszi szélroham pedig a téli szemét zömét söpri ki a városból. Hol nehezíti, hol könynyíti az időjárás szeszélye a köztisztasági dolgozók munkáját. Most tavasszal mindenki tanúja lehet a város tisztálkodásának. Ultrás vízzel mossák a hidakat, a Lánchíd-alagutat. Az egyik áprilisi éjszaka 40 000 liter, mosóporos meleg vízzel varázsolták tisztára a Halászbástyát, ügyes forgókefés korlátmosó gépek dolgoznak az aluljárókban, lemossák a téli piszoktól homályos elektromos jelzőtáblákat, lomtalanítanak. Tisztul, szépül a város. Az emberek pedig változatlanul szemetelnek. Az utcai járókelőt, úgy látszik, nem hatják meg a tavaszi nagytakarítás úton-útfélen látható nyomai: eldobja a villamosjegyet, narancshéjat, csikket, papírzsebkendőt, nylonzacskót. Az 1918-as locsolókocsi hátulján óriási tábla figyelmeztetett: „Ne szemetelj, ne köpködj az utcán”. Pest város 1873-ban módosított köztisztasági szabályzatában szerepelt első ízben az a tilalom, hogy a portörlőt nem szabad az utcára rázni. Húszhuszonöt évvel ezelőtt ha valaki eldobott valamit az utcán, felírta a rendőr és a szabálysértő öt forint bírságot fizetett. Aztán ha mérgében eldobta a kapott nyugtát, akkor fizetett még egyszer. Ki bírságolja meg ma a járda fölötti ablakban a porrongyot kirázókat? Ki szól egy szót, ha valaki a másik ember orra elé piszkol az utcán? 716000 lakásból Naponta 300—400 alkalmi úttisztítót — utcaseprőt — vesz fel a vállalat, és 90 forintot fizet nyolcórás munkáért. Szükség van mindenkire, mert a létszám évről évre csökken. Ezer kézi úttisztítóra volna szükség a jelenlegi 150 (!) mellé (ennyien dolgoznak Budapesten). A gépesítés ugyan nagymértékű, vannak azonban olyan helyek, ahol a gép nem tud dolgozni. A köztisztasággal foglalkozó emberek száma a felére fogyott, a szemét közben a duplájára nőtt. És nemcsak ember nincs elegendő a hulladék eltakarítására, idestova hely sincs elhelyezésére. Budapesten 716 000 lakásból szállítják el rendszeresen a szemetet, évente 1 500 000 köbméternyit. Ehhez jön még az ipari, kereskedelmi és egyéb szemétmennyiség, évi 1 200 000 köbméternyi. Az összegyűjtött hulladékot jelenleg a főváros területén lévő kilenc lerakóhelyre szállítják, ezek régen téglagyári gödrök vagy sóderbányák voltak. A gödrök azonban várhatóan 1980—82-re megtelnek, így egyre sürgetőbbé válik a szemétégetőmű fölépítése: ez a tervek szerint 1980-ra készül el az Ifjúgárda úton. Kapacitása 440 000 tonna szemét évente, azaz naponta 1200 tonna szemetet fog elégetni.. Ez körülbelül az 1980-ban várható fővárosi szemétmennyiség 60 százaléka lesz. A többit hagyományos módon újabb, Budapest körzetében lévő gödrökbe hordják majd. SCHÄFFER ERZSÉBET HÍDTAKARÍTÁS „Házam igen jó fekvésű, de nem győzzük portól őrizni" MAGYARORSZÁG 1978/17