Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-04-23 / 17. szám

Köztisztaság Hidak mosdatása Gróf Széchenyi István panasza Az első szemétégetőmű Gróf Széchenyi István a XIX. század elején a főváros köztiszta­ságának tarthatatlan állapotáról „Pesti por és sár” című könyvében azt írta: „Házam igen jó fekvé­sű, de nem győzzük a portól őriz­ni, akár­miképp zárjuk magun­kat el, csak mindig ellepi búto­rainkat, könyveinket, amelyeket szüntelenül törölgetni kell, s még­is hasztalan. Jó kocsimban, egy pár derék lóban igen gyönyörkö­döm, most, hogy már jó gyalogló többé nem vagyok, de olyan köve­zeten, mint a mienk, oly sár, oly por közt nincs öröm lóban, kocsi­ban .. A szemét 1830-ban már annyira ellepte a várost, hogy a belterüle­ten levő üres telkek, sőt egyes utcák — a Kétsas (a mai Sas) ut­ca, az akkori Kerepesi (a mai Rá­kóczi) út, a Nagymező utca, a Dohány utca mind hulladékkal voltak tele. A Dunába szórt sze­mét is annyira felgyülemlett, hogy félő volt, torlasz keletkezik és a folyam elönti a várost. A város­kapitány 1830. június 16-án elő­terjesztette jelentését, melyben ja­vasolta, hogy jelöljenek ki sze­métlerakó helyeket, és a hatósá­gok ellenőrizzék, mindenünnen ide szállítják-e a hulladékot. A tanács a javaslatot elfogadta, és elrendelte végrehajtását. Emmerling 40 forintra kijelölték és oszlopokkal hatá­rolták a szemét és a hó lerakásá­ra engedélyezett területeket. Til­tó táblákat helyeztek el ott, ahol eddig a lakosság önkényesen szór­ta szét a hulladékot. A háztulaj­donosoknak a szemetet — ha sa­ját fogattal nem rendelkeztek — rendszeres időközönként fuvaros­sal kellett elvitetniük. 1840-ben aztán vállalkozó is akadt, aki bizonyos összeg fejében rendszeresen elszállította a sze­metet. Emmerling János 1840. március 30-án engedélyt kapott rá, hogy három éven át végezhes­se ezt a munkát. Ezért a jogért a vállalkozó 40 forintot fizetett Pest városának. (Emmerling sze­métszállításból származó jövedel­me meghaladta az évi 10 000 forin­tot.) A vállalkozás tehát bevált, Emmerling engedélyét 1842-ben meghosszabbították. A fenti kis visszatekintés jó­részt a Köztisztasági Hivatal év­könyvéből származik. A hivatal jól ismert nevét 1978. január el­seje óta hiába keressük a főváro­si vállalatok között. A megnöve­kedett feladatoknak megfelelően a Köztisztasági Hivatalból, a Fővá­rosi Út- és Közműépítő Vállalatból és a Mélyépítő Beruházási és Üze­meltető Vállalatból — a Fővárosi Tanács határozata alapján — lét­rejött a Fővárosi, Közterület-fenn­tartó Vállalat. Budapest új „házigazdájának” munkája ma nem is emlékeztet néhai Emmerling Jánoséra. A sze­métszállítás a feladatoknak csak egyik, — bár változatlanul fontos — része. A mai tevékenységhez éppen úgy hozzátartozik például a 700 kilométer hosszúságú, a tö­megközlekedés szempontjából fon­tos és jelentős útvonalak burko­latának karbantartása, mint a kor­szerű közlekedésrendészeti táblák gyártása, a Duna-hidak, az alagu­tak, az alul- és felüljárók felszere­léseinek és tartozékainak ellenőr­zése és rendben­, valamint tisztán­tartása. A vállalatnak kell elvé­geznie a budapesti kisvízfolyások vízrendezési munkáit és a fővárosi Duna-szakasz partvédelmi felada­tait is. Reá vár a többi közt a Gel­­lért-hegy oldalán lévő szikla gya­kori repedéseinek kitöltése, az om­lás megakadályozása, és a vállalat­hoz tartozik majd a már épülő budapesti szemétégető­ mű, amire egyre sürgetőbb a szükség. Eddig az volt a szokás, hogy ha például az ellenőrzés az útburko­laton hibát észlelt, akkor erről je­lentést írtak, ezt elküldték a ta­nács illetékes osztályának, onnan az akta a Mélyépítő Vállalathoz került, ahol elrendelték a hiba ki­javítását. A jövőben megrövidül az ügyintézés. Az új vállalat közte­rület-fenntartó üzemegységei rend­szeresen ellenőrzik az utakat spe­ciális módon felszerelt kis teher­autóikkal. Ezeken a kocsikon a hi­deg aszfalttól kezdve a légkala­pács, rögtön felállítható lánckor­lát, útjelző tábla és minden olyan szerszám rajta lesz, amelynek se­gítségével a kisebb hibákat ki le­het javítani, a kidöntött kresz­­táblát, lánckorlátot, terelő oszlo­pot azonnal helyre tudják állítani, tehát a helyszínen — jelentés és jegyzőkönyv nélkül — orvosolják a rendellenességeket. Nem lesz könnyű dolguk a ja­vítást végzőknek, hiszen Buda­pest útjainak 40 százalékát — 700 kilométer hosszúságú közutat — 140 kilométernyi útpadkát, 15 kilo­méternyi árkot, 8000 méter hosz­­szúságú lánckorlátot, 25 000 közle­kedési jelzőtáblát és több ezer mé­teres vasbeton korlátot kell­­rend­szeresen ellenőrizniük, és szükség esetén javítaniuk. A karambolok, rongálások következtében évente megsérülő körülbelül 550 közleke­dési táblát és terelőoszlopot cserél­nek ki, és több mint 7000-et javí­tanak ki. (Egy-egy hagyományos tábla több mint 2000 forintba ke­rül, mire a helyére állítják.) 1968-ban a fővárosban 28 000 négyzetméternyi festett útburkola­ti jel volt. Ezeket az állandó ko­pás következtében évente több­ször kellett felújítani, körülbelül évi 100 000 négyzetméternyi terü­letet kellett átfesteni. Az utóbbi időszak alatt, a forgalom igényei­hez igazodva, az útjelek mennyi­sége megduplázódott. Emiatt a ha­gyományos festék helyett kopásál­­lóbb, tartósabb anyagot kellett ke­resni. 1977-ben 280 000 négyzetmé­ternyi terület hagyományos és 18 000 négyzetméternyi thermo­­plasztik útburkolati jel festését vé­gezték el a köztisztasági dolgozók. Az 1918-as locsolókocsi A Gellérthegy oldalában sétá­lók tavasztól őszig figyelhetik, ahogy állványzaton vagy kötéllel a derekukon emberek kopogtatják végig a hegyet. A téli időjárás megviseli a sziklákat is, az olvadt hólé becsurog a repedésekbe, old­ja a mészkövet, lazítja a szerkeze­tet. Rendszeres ellenőrzésre van tehát szükség, hogy a baleseteket megelőzhessék. Az állványon kö­téllel dolgozó munkások sípjelek­kel irányítják egymást. A Rudas fürdő fölötti részen a legkritiku­sabb a helyzet, itt nagyon össze­szűkül a hegy. Ahol repedést, víz­szivárgást észlelnek, ott híg be­tont nyomnak be a résbe; vannak olyan pontok, ahol folyókat, víz­árkot vésnek a sziklába az esővíz levezetésére. Sok helyütt volna szükség albetonozásra, boltívek épí­tésére, de mind ez ideig esztétikai okok miatt — a hegyoldal termé­szeti képének megóvása érdeké­ben — ezt nem engedélyezték. ötkilósnál nagyobb szikladarab még nem esett le a hegyről, bár ahhoz, hogy balesetet okozzon, elég egy kisebb kődarab is; ilye­neket pedig a hegyoldalban játszó gyerekek nemegyszer legurítanak. Szerencsére eddig nem történt bal­eset, s a hegyet kopogtató embe­rek az idei tavaszon is megkezdték a munkájukat, hogy baj ezután se legyen. „Olyanok vagyunk, mint a me­zőgazdaság — mondta egy köztisz­tasági szakember. — Függünk az esőtől, széltől, hótól.” Hát igen, ha korán jön a hó, nemcsak meglepe­tést okozhat, de tavaszra eltünteti a parkokban, sétányokban össze­gyűlt őszi avar java részét. Egy hirtelen jött tavaszi szélroham pe­dig a téli szemét zömét söpri ki a városból. Hol nehezíti, hol köny­­nyíti az időjárás szeszélye a köz­­tisztasági dolgozók munkáját. Most tavasszal mindenki tanúja lehet a város tisztálkodásának. Ultrás vízzel mossák a hidakat, a Lánchíd-alagutat. Az egyik ápri­lisi éjszaka 40 000 liter, mosóporos meleg vízzel varázsolták tisztára a Halászbástyát, ügyes forgókefés korlátmosó gépek dolgoznak az aluljárókban, lemossák a téli pi­szoktól homályos elektromos jelző­táblákat, lo­mtalanítanak. Tisztul, szépül a város. Az emberek pedig változatlanul szemetelnek. Az utcai járókelőt, úgy látszik, nem hatják meg a ta­vaszi nagytakarítás úton-útfélen látható nyomai: eldobja a villa­mosjegyet, narancshéjat, csikket, papírzsebkendőt, nylonzacskót. Az 1918-as locsolókocsi hátulján óriási tábla figyelmeztetett: „Ne szeme­telj, ne köpködj az utcán”. Pest város 1873-ban módosított köztisz­tasági szabályzatában szerepelt első ízben az a tilalom, hogy a portörlőt nem szabad az utcára rázni. Húsz­huszonöt évvel ezelőtt ha valaki el­dobott valamit az utcán, felírta a rendőr és a szabálysértő öt forint bírságot fizetett. Aztán ha mérgé­ben eldobta a kapott nyugtát, ak­kor fizetett még egyszer. Ki bírsá­golja meg ma a járda fölötti ab­lakban a porrongyot kirázókat? Ki szól egy­ szót, ha valaki a másik ember orra elé piszkol az utcán? 716000 lakásból Naponta 300—400 alkalmi úttisz­títót — utcaseprőt — vesz fel a vállalat, és 90 forintot fizet nyolc­órás munkáért. Szükség van min­denkire, mert a létszám évről évre csökken. Ezer kézi úttisztítóra vol­na szükség a jelenlegi 150 (!) mellé (ennyien dolgoznak Budapesten). A gépesítés ugyan nagymértékű, van­nak azonban olyan helyek, ahol a gép nem tud dolgozni. A köztiszta­sággal foglalkozó emberek száma a felére fogyott, a szemét közben a duplájára nőtt. És nemcsak ember nincs elegen­dő a hulladék eltakarítására, ides­tova hely sincs elhelyezésére. Bu­dapesten 716 000 lakásból szállítják el rendszeresen a szemetet, évente 1 500 000 köbméternyit. Ehhez jön még az ipari, kereskedelmi és egyéb szemétmennyiség, évi 1 200 000 köb­méternyi. Az összegyűjtött hulladékot je­lenleg a főváros területén lévő ki­lenc lerakóhelyre szállítják, ezek régen téglagyári gödrök vagy só­derbányák voltak. A gödrök azon­ban várhatóan 1980—82-re megtel­nek, így egyre sürgetőbbé válik a szemétégetőmű fölépítése: ez a tervek szerint 1980-ra készül el az Ifjúgárda úton. Kapacitása 440 000 tonna szemét évente, azaz naponta 1200 tonna szemetet fog elégetni.. Ez körülbelül az 1980-ban várha­tó fővárosi szemétmennyiség 60 százaléka lesz. A többit hagyomá­nyos módon újabb, Budapest körze­tében lévő gödrökbe hordják majd. SCHÄFFER ERZSÉBET HÍDTAKARÍTÁS „Házam igen jó fekvésű, de nem győzzük portól őrizni" MAGYARORSZÁG 1978/17

Next