Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 2. szám

O­lykor-olykor megtörténik, hogy újságíróknak is van hozzá­­szólnivalója cikkeinkhez, vagy éppen szakértőként kérik fel őket valamilyen vita eldöntéséhez. Ezúttal összeállításunkat kollégák­tól érkezett levelekkel kezdjük. „Két olvasói levél foglalkozott a közelmúltban egy »Ady-rejtéllyel«. Nevezetesen azzal, hogy a székes­­fehérvári székesegyház hátfalán látható első világháborús hősi em­lékműre mikor és hogyan került egy kétsoros Ady-idézet a »Nótázó vén bakák« című, 1918-ban írt versből. A levélíró, dr. Nagy Ká­roly megállapítása szerint az em­lékmű 1929-es avatásakor még nem szerepelt a hősi halottak neve után az idézet, 1941-ben viszont már igen, föl is hördült miatta egy Ady emlékét gyalázó förmedvény. Ha emlékezetem jól működik, az Ady­­idézet a 30-as évek közepe táján került az emlékműre. »Megfelelő idézetet, verssort­ kérve a város akkori polgármestere fordult a fe­hérvári Vörösmarty Irodalmi Tár­sasághoz, amelynek alapító tagja volt Jankovich Ferenc, Ormos Ge­rő és György Oszkár. Az utóbbi reáliskolai tanár, jeles költő és mű­fordító, Kosztolányi és Babits sze­mélyes barátja. Nagy műveltségű, rendkívül szerény ember volt, aki szívesen gyámolította a fiatal toll­­forgatókat. Életét egy náci koncent­rációs táborban fejezte be, emlékét kegyelettel őrzik Székesfehérvárott. Emlékezetem szerint a polgármes­ter kívánságát Szarka Géza, a tár­saság néhány éve elhunyt elnöke tolmácsolta egy irodalmi összejöve­telen, ahol mint pályakezdő, ma­gam is ott voltam. Nagy vita nem alakult ki, mert a napirenden fon­tosabb kérdés szerepelt. Babits Mi­hály meghívása és felolvasása, ami­re meglehetősen méltatlan körül­mények között került sor. Ezen az összejövetelen a polgármester kéré­sének tolmácsolása után György Oszkár a maga csöndes módján megjegyezte: egy szép Ady-idézet kellene, de hát... A »de hát« után egy fáradt mozdulat következett, kifejezve a költő véleményét a kor­ról. Lehet, sőt valószínű, hogy a később mártírhalált halt költő hal­kan kimondott javaslata valósult meg, s így került a hősi halottak emlékművére az akkor szentségtö­résnek számító Ady-idézet.” BARÓTI GÉZA, BUDAPEST „A Magyarország 1977/52. számá­ban »Téli bajok Nagy-Britanniá­­ban« címmel a bécsi Die Pressé­ből átvett cikket olvastam. Ebben azt írták, hogy »az angol bányá­szok heti 4000 shillingnek megfe­lelő összegű béremelést kérnek, és az angol kormány 252 milliárd shillinges bányaprogramot kez­dett«. Angliában azonban 1971 óta nincsen shilling (rövidítése: si), az angol font már nem 20 schillingre, hanem 100 pennyre oszlik. A Presse 1000 schillingnek megfelelő ösz­­szegről írt, ez persze osztrák schil­­linget jelent (rövidítése: S), ami lényeges különbség, mert — ezt az adatot is a bécsi lapból veszem — a bécsi tőzsdén a fontot 28,50 schillinggel jegyzik. Az angol bá­nyászok tehát körülbelül heti 14 font emelést kérnek, ami a régi angol pénzszámítás­­szerint 280 shilling. Ha az angol kormány még így számolna, a 252 milliárd shillinget 20-szal kellene osztani, hogy megkapjuk a bányászati be­­■uházás font összegét. De ha a beruházás 252 milliárd osztrák schilling értékű, akkor 28,5 az osztószám. Kérem a fordítót, hogy számoljon utána. Érdemes, mert a különbség több milliárd font! De a Presse idézett cikkével kapcsolat­­ban is kételyem van. A bányafej­­esztésre fordított 250 milliárd akár sh, akár S­ túl nagy összeg­nek tűnik: első esetben körülbe­lül 12, második esetben körülbelül 9 milliárd angol fontnak felelne meg.” , HEVESI ENDRE, BUDAPEST „N. G.-nek, lapjuk olvasójának az 1977/51. számban megjelent le­velére válaszolva, a kérdéses cikk szerzőjeként csupán azt mondha­tom : magam is megdöbbentem kissé, amikor »Új rend az utakon« című írásom megjelenésének más­napján megpróbáltam igénybe ven­ni az általam javasolt kikerülő út­vonalat, és négy darab »Behajtani tilos!« táblába futottam bele. A Fővárosi Tanács illetékeseinél meg is érdeklődtem, hogy ez mi. Meg­nyugtattak: a közlekedés is »dia­lektikusan« fejlődő valami, szünte­len fejlődésben van. Ennek leg­utóbbi bizonyítéka éppen az volt, hogy a gyakorlati forgalom újabb változtatásokat követelt már azóta is, hogy a cikkem alapjául szol­gáló információkat adták, így volt ez többek között a Reviczky utcá­nál is. Más kérdés, hogy a jelen helyzetben a Rákóczi útnak a vá­ros belső részei felől egyáltalán nincs tehermentesítő párhuzamos útvonala. Talán egyszer még meg­érjük, hogy a szüntelen fejlődés közben ennek szükségességére is rájön valaki.” SZATMÁRI JENŐ ISTVÁN, BUDAPEST „A Magyarország 1977/49. számá­ban egy korábbi, »Vall a volt vas­gárdista« című cikkükkel kapcso­latban közölték dr. Stessel István nyíregyházi olvasójuk kiegészíté­sét. Ebben a levélíró azt írta, hogy Alexandru Ion Cuza a Havasal­föld és Moldva egyesüléséből alakult román állam első fejedel­me hercegi családból származott. Ez tévedés, Cuza bojár (nemes) család tagja volt. Mivel támogatta Mihai Kogalniceanu miniszterel­nök reformtörekvéseit, így például a jobbágyság felszabadítását — az újítások elől mereven elzárkózó hercegek és bojárok 1866. február 10-ről 11-re virradó éjjel behatol­tak palotájába, és lemondásra kényszerítették. Heidelbergben, száműzetésben halt meg 1873-ban. A lemondatás után a reakciós ele­mekből alakult Fejedelmi Helynök­­ség Hohenzollern-Sigmaringen Ká­roly Eitel Zefirin herceget, Sig­­maringen hercegség egykori feje­delmének, majd porosz miniszter­­elnöknek, a későbbi Rajna-Veszt­­fália helytartójának fiát hívták meg a román fejedelmi trónra. A meghíváshoz Bismarck porosz miniszterelnök is hozzájárult. Ká­roly uralkodása idején, az 1877— 78-as, törökök elleni háborúban vívta ki függetlenségét Románia. 1881-ben Károlyt királlyá koronáz­ták. Mivel neki Wiedl Erzsébettől — a kétes irodalmi sikereket ara­tott Carmen Silvától — csak egy leánygyermeke született, és az is kiskorában meghalt, trónörököst kellett választania. Unokaöccsét, Hohenzollern-Sigmaringen Ferdi­­nánd herceget, az egykori potsda­mi gárdatisztet szemelte ki. Ferdi­­nánd, hogy megerősítse az uralko­dóház és a román bojárság kap­csolatait, feleségül akarta venni a királyné egyik udvarhölgyét, Vaca­­rescu Elenát. Tervét dinasztikus érdekekből meghiúsították, s 1893- ban Alfred edinburghi herceg lá­nyát, Máriát vette feleségül, így rokoni kapcsolatba került az angol királlyal és az orosz cárral. Há­zasságukból hat gyermek született. Az elsőszülött volt a későbbi II. Károly román király, az ötödik Miklós, aki Ferdinánd halála után a kiskorú Mihály király mellé ki­nevezett régenstanács tagja lett.” SZ. I., KOLOZSVÁR „A Magyarország 1977/42. számá­ban »Az OTRAG gyarmata« cím­mel olvastam cikket. Ebben többek között azt írja a szerző, hogy az OTRAG az egykori császári Német­ország gyarmatosainak nyomába lépve visszatért Afrikába. »Hatvan évvel ezelőtt Vilmos császár or­szága több afrikai területen, így Tanganyikában és Délnyugat-Af­rikában tűzte ki zászlaját.« Ez té­vedés, mert azokat a bizonyos zászlókat nem hatvan évvel ez­előtt, hanem a múlt század 80-as éveiben tűzték ki Németország afrikai gyarmatain. Hatvan évvel ezelőtt, vagyis 1917-ben már nem lobogtak német zászlók Afrikában, mert addigra — az első világhá­ború éveiben — az angolok vala­mennyi német gyarmatot elfoglal­ták. Ázsiában a Kína területén alapított német gyarmatot viszont a japánok foglalták el.” M. PAPFALVI, ROTTERDAM, HOLLANDIA „Az 1977/51. számban nagyon helyesen vetik fel, hogy meg kelle­ne változtatni a metró elnevezést. Amikor a párizsi földalatti vasút elkészült, és szecessziós állomás­lejáróira ráírták a »Metro« elne­vezést, nyilván senki sem gondolt arra, hogy ez még magyar földön is megjelenik. Nagyon jó, szép és magyaros Soós Károly javaslata. Legyen az „M”-betű továbbra a jelzés, és jelentse ezt: »Mély­vasút«.” BARANYI ENDRE, BUDAPEST „A Magyarország 1977/51. számá­ban Soós Károly levelezőjük, til­takozva a földalatti vasút »metró« elnevezése ellen, többek között azt írja, hogy: »a metró görög szó, tulajdonképpen várost jelent«. Igaza van a levélírónak abban, hogy ez görög eredetű szó, a »metron«-ból származik, amelynek jelentése: méret, mérték. A város görögül: polisz. A két szó össze­vonva metropolisz, jelentése: nagy­méretű (világ-) város. A metrón szó igei alakja metreo, jelentése: megmérek, bejárok valamit. Meg­győződésem, hogy ebből a jelentés­ből maradt meg a földalatti vasút funkciójának lényegét kifejező el­nevezés, a metró. A magam ré­széről ezt jónak tartom.” DR. KULCSÁR DÁNIEL­, HAJDÚNÁNÁS „Lapjuk 1977/51. számában Sze­nes Endréné dr. budapesti olvasó­juk »A rák megváltoztatja az íz­lést« című cikkükhöz szól hozzá. Ezzel kapcsolatban szeretném meg­jegyezni, hogy a karcinofóbia a hipochondria talaján fejlődik ki és leginkább súlyos neurotikus sze­mélyeknél figyelhető meg. Sok kér­désre ad választ az elhunyt kiváló onkopathológusnak, Kellner Bélá­nak »Rákkutatás, daganatellenes küzdelem« című, 1972-ben meg­jelent könyve. Tény az, hogy egyes rosszindulatú daganatos megbete­gedések valóban megváltoztatják az ízlést. Azt hiszem, nem kifogá­solható, ha a Magyarország az orvostudománnyal kapcsolatos kül­földi cikkeket közöl, s ezeknek nem kell feltétlenül a hipochond­­riára vezetniök. A megfelelő fel­világosítás elsősorban a beteg ér­deke, hiszen a korai felismerés a gyógyítás alapja.” SOMOGYI DÉNES, SOPRON „Lapjuk 1977/50. számában »Ne­gyedszázad után« címmel cikk je­lent meg az Állami Hangverseny­­zenekarról. Az írás tömören és minden lényeges mozzanatot érint­ve számol be a zenekar múltjá­ról és jelenéről, mégis szükséges­nek érzem, hogy néhány adatot helyesbítsek. Tátrai Vilmos kon­certmesterünk, aki a Tátrai Vonós­négyes és a Magyar Kamarazene­­kar megalakítója, a cikkben Fe­renc keresztnévvel szerepelt. A zenekar külföldi szerepléseivel kap­csolatban ugyancsak észleltem pon­tatlanságot. Mindamellett, hogy a Los Angeles-i Times kritikusa, Al­bert Goldberg írt a zenekarról, a zenekar mégsem járt ott. És végül: sem az 55, sem a 26. évet nem kezdhetjük januárban Liszt-hang­versennyel, mert az Állami Hang­versenyzenekar január 4-én a Né­met Szövetségi Köztársaságba uta­zott és műsorában nem szerepel Liszt Faust-szimfóniája.” SZABÓ ATTILA, AZ ÁLLAMI HANG­V­ERSEN­YZENEKAR SAJTÓMEGBÍZOTTJA, BUDAPEST „Nagyon örültem, amikor a ma­gyarok számára nyelvgyötrő Me­xico City városnevet valaki Mexi­kóvárosra magyarosította. Szeret­ném javasolni, hogy ehhez hason­lóan a nagyon nehezen kiejthető Karl-Marx-Stadt nevét is magya­rosítsuk a közhasználatban Marx Károly­városra.” RABÓCZKY RÓBERT, BUDAPEST 1396 Budapest, Pf. 634 Több országból írják Válasz az „Ady-rejtélyre” Shilling vagy schilling ? ALEXANDRU ION CUZA Magam is megdöbbentem kissé MAGYARORSZÁG , 1978/2

Next