Magyarország, 1981. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-01 / 44. szám

degen nyelvekről, múltbeli érdekességekről, különböző témákról szólnak azok a le­velek, amelyekből e héten adunk egy oldalnyit. „Szeretnék hozzászólni a Ma­gyarország 1981/23. számában meg­jelent, »Zseniküszöb« című cikk­hez. Az, hogy valaki szellemileg már tizennyolc hónapos korában eléri az iskolaérettség szintjét, mindenképpen kóros folyamat. A tehetségre, de még inkább a zse­nialitásra semmiféle következte­tést nem lehet ebből levonni. Min­den kiválóság szerencsés körülmé­nyek hatására keletkezik, alakul ki. »A priori« tehetségkeletkezés nem létezhet. A tehetség kialaku­lásának fázisai vannak. Mindig voltak a nép soraiban, akik pél­dául lakodalmakban a vőfély sze­repét játszották, szerettek énekel­ni, zenélni, rigmusokat faragni, szerepelni. Azt viszont szégyellték volna, ha műveik nyilvánosságra kerülnek. Hiszem, hogy például Shakespeare ősei már titokban ír­tak. Második fázis, hogy szeren­csés házasság révén a tehetség már »megszületőben« van, mert mindkét részről halmozódnak a képességek a génekben. Harmadik fázis, hogy az utód próbálkozik, de titokban. Negyedik fázis: meg­születik a tehetség és mivel az elő­ző három fázisról semmit sem tu­dunk, úgy véljük, hogy a tehetség minden előzmény híján magától lesz, váratlanul tör fel.” DR. VERESS SÁNDOR, SZEGED „Kiegészítést kívánok tenni a lapjuk 1981/33. számában megje­lent, »Történelmi távlatból« című írásukhoz. A második világháború eseményeivel, az abban aktívan részt vevők történetével foglalko­zom, s kutatásaim során az ese­mények számos szereplőjével ta­lálkoztam. Bárczy János könyvei cselekményének jelentős része azok között játszódik le, akik kü­lönböző mértékben ugyan, de véd­ték a letűnt rendszert. A memoá­rok ma kelendők, s nagyban befo­lyásolják utókorunk történelmi szemléletét is, ezért ezekkel a könyvekkel nagyon kell vigyázni. Hiába jó a visszaemlékezés, ha egyes hibái kérdésessé teszik a valós tényanyagot is. Bárczy köny­vében például az áll, hogy egy ej­tőernyős 800 kilométer/óra sebes­séggel zuhan. Ez teljesen hihetet­len. Szerepelnek a könyvben olyan repülőgéptípusok, amelyek sosem léteztek. Előbbre hozza a szerző a szégyenletes sárgacsillag-viselést, amit 1944. április elejétől tettek kötelezővé, a könyv szerint egy gyógyszerész már a német meg­szállás másnapján viselte. Azt is írja Bárczy, hogy az ifjú Horthyt gépkocsiból rabolták el. Kovács András Októberi vasárnap című filmje dokumentum jelleggel bizo­nyította az igazat. Herceg Odescal­­chi Miklóst a könyv szerint a né­metek a helyszínen agyonlőtték, valójában hónapokkal később Sopronkőhidán végezték ki. Eze­ket a tévedéseket a kortárs nagy­­közönség is »kapásból« cáfolja. A Vádindítvány című könyvben a szerző felhívja a figyelmet a gondo­lat röptére, de mégis valósként adja elő anyagát. A veszprémi tragédiát többen is túlélték. Szokolay Ta­más, a bevetés segédtisztje ma is él, Vándor Ferenc főorvos néhány éve hunyt el. Az utóbbi alapjában ellentétesen látta szerepét, mint ahogyan arról a könyvben szó van. Élete végéig magasztalta hajdani parancsnokát. Nincs szükség a té­nyek elferdítésére, hiszen a Hor­­thy-rendszer, az akkori hadsereg amúgy is szolgáltat elegendő el­lentétet és komikumot.” MATTHAEIDESZ KONRAD, BUDAPEST „A Magyarország 1981/40. szá­mában, az »1944-től 1962-ig« cí­mű cikkben ez áll: »Az utóbbi évek egyik legnagyobb fogása az úgynevezett Malcsiner—Blahunka­­féle röntgenlemez gyűjtemény megvásárlása volt; ennek darab­jain sok, 1945 előtti adást rögzí­tett a két tulajdonos«. Ezzel kap­csolatban közlöm, hogy a rádiónak eladott archív felvételeknek id. Malcsiner Ferenc csupán katalogi­zálója volt, de nem készítője és nem tulajdonosa. A közel ezer da­rabból álló és jelenleg is birto­komban őrzött, röntgenlemezre felvett eredeti hanganyagot 1936— 1952 között apám és én rögzítettük. Ezért nem tartanám igazságosnak, ha az archívgyűjtemény a továb­biakban nem kizárólag Blahunka­­gyűjtemény címen menne át a rá­diós köztudatba. A történelmi ér­tékű hanganyag készítésével és át­mentésével a 40-es, 50-es években apám és én személyes szabadsá­gunkat veszélyeztettük azzal, hogy a rögzített hanganyagot nem sem­misítettük meg, át akarván mente­ni egy későbbi kor számára.” BLAHUNKA LÁSZLÓ, BUDAPEST „Lapjuk 1981/39. számában »Ri­válisok« című cikk jelent meg a közelgő görög parlamenti válasz­tásokról. Ebben nem mindenben követik a helyesírási szabályokat. Javaslom, hogy a Georgiosz nevet máskor írják helyesen Jorjiosznak, az Evangeloszt Evangelosznak. Ha következetesek akarunk lenni, Gö­rögország legmagasabb hegyét Olibosznak kell írnunk, mert az újgörög nyelvben az mp mással­hangzót b-nek ejtik. Kissé szokat­lannak tűnik ugyan, de a foneti­kus átírás szerint Athén kikötővá­rosát Pireeisznek kell írni Pireusz helyett, Euboia sziget neve pedig Evviaként írandó. Egyébként a mai görögök az ógörög szövegeket is a jelenlegi fonetika szerint olvas­sák, mivel nem maradt fönt sem­milyen megbízható támpont az antik hellén írás kiejtésére vonat­kozólag.” URBAN FERENC, KASSA „Az 1981/41. számban megjelent »6+3+3« című cikk lényegében reális képet fest a japán nyelv ne­hézségeiről, de egyes részmegálla­pításaival nem értek egyet. A szerző azt állítja, hogy a négy­féle írás együttes használata teszi a kínainál bonyolultabbá a japán írást. Ezt azonban végső soron a kínai jelek (kanji) többféle olva­sata jelenti, nem pedig a formai­lag egyszerű és kisszámú szótag­­jeleknek a kanjával történő kom­binálása. A 13 kötetes Morohashi­­féle szótár valóban 48 ezernél több kanjit sorol fel, ezek azonban nem azonosak a szerző által említett, meglehetősen homályos értelmű »alapjel« fogalommal. Az alapje­lek — más szóval gyökjelek — száma ugyanis csupán 214. Ezek megfelelő alkalmazásából tevődik össze a hivatalosan megállapított mintegy 1900—2000 jel, amelynek ismerete a mindennapi élet nyelvi útvesztőiben a született japán em­ber számára is elegendő biztonsá­got nyújt. Elismerjük, hogy a 48 ezer kanji elsajátítása »túlmegy az emberi befogadóképesség hatá­rain«, de ezt követelményként a nyelvtanulók elé állítani teljesség­gel értelmetlen lenne és szükségte­len is. Olyan lenne, mintha az an­golul tanulókat az angol nyelv sok százezres szókincsének maradékta­lan elsajátítására buzdítanánk, hol­ott az átlag angol is csupán el­enyésző töredékét ismeri ennek. Bár nem tagadjuk a japán nyelv megtanulásának nehézségeit, nem vezet célra ezek eltúlzásával el­venni az érdeklődők kedvét a ta­nulástól.” DR. JANÓ ISTVÁN, SZEGED „Többször foglalkozott a közel­múltban a magyar és a külföldi sajtó — az önök lapja is — Ká­roly angol trónörökös házasságá­val. Ennek kapcsán szeretném megemlíteni azt az angol királyi házasságot, amellyel a mostani ki­rálynő, II. Erzsébet nagyanyja, Mary királyné rokonságba került egy magyar családdal. Mary ki­rályné nagyapja, a württembergi királyság uralkodó családjához tar­tozó Württembergi Sándor 1835- ben házasságot kötött Rhédey Claudia magyar grófnővel. Ahhoz, hogy az e házasságból származó Ferenc elvehesse , az angol királyi családhoz tartozó Mary Adelaidet, Vilmos király a Teck hercegi cí­met adományozta neki. A Rhédey család egyébként sok évszázadra vezeti vissza családfáját, ősei közt van Aba Sámuel magyar király. Az angol királyi család házi tör­vényei azonban nem engedték meg, hogy a család hercegi rangú tagjai alacsonyabb — grófi — rangú családokkal házasodjanak össze.” GÁTI GYÖRGY, SZEKSZÁRD ,,A Magyarország 1981/39. szá­mában, a »Tehetetlen tűzoltók« című cikkben az áll, hogy »az USA például idén 54 milliárd dol­lárt, az eredetileg tervezettnél 1,9 milliárddal kevesebbet fordít segé­lyekre«. A megmaradó segélyösz­­szegből azonban lemaradt a tize­desvessző. Az USA nem olyan bő­kezű, hogy nemzeti jövedelmének mintegy három százalékát fordíta­ná segélyekre. Valójában mindösz­­sze három ezreléket, azaz, 5,4 mil­liárd dollárt ad, az OECD-államok átlagának nagyjából megfelelően. Két bekezdéssel később ugyaneb­ben a cikkben olvasható, hogy »az OECD-országok tavaly 26,7 milliárd dollár segélyt nyújtottak«. Már csak azért sem adhat az USA 54 milliárdot, a fenti összeg több mint kétszeresét.” DROBA LÁSZLÓ, BUDAPEST „Az 1981/32. számban megjelent, »Zürichi dühök« című cikkükben Svájc úgy szerepel, mint »jószeri­vel az egész dunántúlnyi ország«. Két héttel előbb Libanonról írták azt, hogy »dunántúlnyi«. Mindkét meghatározás téves. Svájc területe kereken 41 ezer, Libanoné pedig csak 10 ezer négyzetkilométer. A logika szabályai szerint, ha két te­rület egyenlő egy harmadikkal, ak­kor azok egymással is egyenlőek. Nemrégiben a tévé Hét című adá­sa is dunántúlnyi országnak mond­ta Libanont. Az igazság az, hogy Libanon körülbelül egyharmad du­nántúlnyi ország, Svájc pedig egy »dunántúlnyi« plusz egy »liba­­nonnyi«, ha már mindenképpen egymáshoz akarunk hasonlítani két területet, és kerüljük a mértékegy­ségeket. Pedig inkább a földrajzi pontatlanságokat kerüljük el!” DR. KRENYITZKY GYÖRGY, MIKÓHAZA „A közelmúltban értesültem ar­ról, hogy a közigazgatási szervek több helység összevonását határoz­ták el. Ily módon a települési ne­vek­ is megváltoznak. Lesz olyan, hogy két nevet eggyé vonnak ösz­­sze, másutt az egyik név marad csak meg. Biztos, hogy ez így jó. Mégis nagyon fájdalmasan érintett az, hogy Széphalom községet Sá­toraljaújhelyhez kívánják csatol­ni. Szerintem Kazinczy Ferenc megérdemel annyit a magyar nép­től, hogy Széphalom neve tovább­ra is megmaradjon és őrizze a nagy nyelvújító emlékét.” SZENDI GYULA, DOROG Budapest 62., Pf. 634. 1396. A múltról mondják Görög, japán „nyelvlecke” Széphalom érdekében matmufti* szí #**«»/ JAPÁN KÉPESLAPOK CÍMOLDALAI Követelményként a nyelvtanulók elé állítani teljesen értelmetlen lenne magyarorszagRI 1981/41JEiI

Next