Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-14 / 11. szám
Most már bizonyossá vált, hogy lényegesen több történt Malaysiában, mint egyszerű kormányváltás. Politikai megfigyelők egyöntetű értékelése szerint Mahathir Mohameddel egy fiatalabb és dinamikusabb gárda került a délkelet-ázsiai ország élére. Kuala Lumpur külpolitikai vezérelve továbbra is az el nem kötelezettség maradt, de szembetűnő változás az iszlám országokhoz való tartozás erős hangsúlyozása. Félreérthetetlen bizonyítéka ennek az a döntés, amely a PFSZ malaysiai képviseletének diplomáciai státust biztosított s ama követelés nyilvános támogatása, hogy az arab világ is rendelkezzen saját nukleáris potenciállal. Mahathir lelkes szószólója a volt gyarmatiországok intenzívebb összefogásának. Ezzel párhuzamosan látványosan leértékelték a Brit Nemzetközösséghez fűződő, korábban nagyra becsült kapcsolatokat. A tagállamok vezetőinek melbourne-i csúcsértekezletén Malaysiát csak külügyminiszter képviselte. (A kormányfő, akiről egyébként köztudott, hogy sohasem rokonszenvezett az angolokkal, azzal az indoklással utasította vissza a személyes részvételt, hogy a konferenciának úgy sem lesz kézzelfogható haszna.) Az ügy kapcsán tovább romlott a Canberrához fűződő, különben sem túl meleg viszony is, mivel egy ausztrál rádióműsorban bántó megjegyzést tettek Mahathir maláj származására és a sértésen Fraser miniszterelnök bocsánatkérő szavai sem segítettek. A még brit kézben levő malaysiai ültetvények jó részének állami tulajdonba vétele London és Kuala Lumpur együttműködését sem tette szorosabbá. Nyitott kérdés egyelőre, hogy az utóbbi időben meglehetősen elhidegedett viszonyukat sikerült-e Carrington látogatásának felmelegítenie. Délkelet-Ázsiában Malaysia — eltérően az ASEAN-tagállamok többségétől — a legfőbb veszélyt nem Vietnamban, hanem Kínában látja. Peking nagyhatalmi ambíciói Kuala Lumpur számára különös fenyegetést jelentenek, mivel tekintélyes nagyságú kínai kisebbség él az ország határain belül. A pekingi befolyás alatt tevékenykedő, illegális Malaysiai Kommunista Párt pedig ma sem szünetelteti a központi kormányellen folytatott, főleg szabotázsakciókra és merényletekre korlátozódó harcát. Nyíltan beszélt erről Mahathir már első külföldi útja, djakartai látogatása során is (Indonézia az ASEAN másik tagja, amely hasonló állásponton van). Aggályai azt követően sem oszlottak el, hogy Csao Ce-jang kínai kormányfő személyesen nyugtatta meg: a KNK csakis „elvimorális támogatásban” részesíti a malájföldi partizánokat. A Peking által pénzelt titkos rádióadó, a Maláj Forradalom Hangja be is szüntette az ellenséges propaganda sugárzását. (Problémát csak az okoz, hogy helyét rövidesen átvette Maláj Demokrácia Hangja valahol a thaiföldi—malaysiai határ térségében . ..) Szingapúrban Mahathir megismételte: addig nem lep ,het szó baráti kapcsolatokról Kínával, amíg az „maoista gerillák” felkarolásával beavatkozik Malaysia belügyeibe. Történelmi tanulságok és geopolitikai realitások egyaránt azt valószínűsítik, hogy a Kínával való modus vivendi kialakítása a következő években is a malaysiai külpolitika egyik legfőbb gondja marad. A kambodzsai kérdés megítélésében, azaz a térség legtöbb vitát kiváltó feszültséggócával kapcsolatban Malaysia az ASEAN józanabb gondolkodású tagjai közé tartozik, éles ellentétben közvetlen szomszédaival, Thaifölddel és Szingapúrral. Ezek ugyanis— főleg az utóbbi — amellett kardoskodnak, hogy fegyverekkel is segítsék a kormány megbuktatására törekvő erőket. Mahathir viszont több ízben határozottan leszögezte: Malaysia nem fog fegyvereket szállítani egyik félnek sem, mert előnyben részesíti a válság tartós politikai rendezését. Az ASEAN-on belüli nézeteltérések — melyeket általában titkolni igyekeznek — a kívülállók számára is nyilvánvalóvá váltak az öt ország külügyminisztereinek a thaiföldi Pattayában tartott decemberi értekezletén. A szingapúri javaslatok a fegyveres beavatkozásra nyugtalanságot keltettek Malaysia és a legnagyobb tagállam, Indonézia vezetőinek körében. Egy ilyen lépés ugyanis élesen ellenkezne a szervezet alapokmányával, amely szerint csak gazdasági-társadalmi és kulturális téren megvalósuló együttműködésről lehet szó az ASEAN keretében. S ezzel igazolná azok véleményét, akik kezdettől fogva tartottak a katonai tömbbé alakulás veszélyétől. Az „ellenséges külsőerőkre” hivatkozva egyébként a közelmúltban ismét elhangzottak javaslatok a stratégiai együttműködés kialakítására. Lee Kuan Yew például egyértelmű célzással kifejezésre juttatta, hogy Malaysia számíthat Szingapúr katonai segítségére külső agresszió esetén, és ajánlatot tett közös hadgyakorlatok rendezésére. Mahathir azonban nem állt kötélnek, noha a Kuala Lumpur-i kormányok mindig megkülönböztetett figyelmet szenteltek az 1965-ben önállósult városállamhoz fűződő kapcsolatoknak. . A pattayai konferencián formálisan még sikerült eltakarni a nézeteltéréseket a nemzetközi közvélemény elől: az „ötök” egységesen jóváhagyták Szingapúr indítványát, hogy Kambodzsában alakuljon koalíciós kormány és Vietnam vonja ki csapatait. A közlemény kompromisszumos jellegét tükrözte ugyanakkor az a megállapítás, hogy a külügyminiszterek szerint a döntések joga végül is magát a kambodzsai népet illeti. Az egység repedései azonban nyilvánvalóak és csak a jövő mutatja meg, hogy nem válnak-e majd áthidalhatatlan szakadékokká. Belpolitikai téren az első lépések még nagyobb eltökéltségről tanúskodnak. Az új, programmá emelt jelszavak: hatékonyság, pontosság és korrupciómentesség a malaysiai politikai intézmények és közigazgatási szervek tradicionális működési hibáinak kiküszöbölésére irányulnak. Megnyirbálták aminisztériumoknak az utóbbi években túl nagyra nőtt önállóságot és kampányt indítottak egy régi átok, a széles körű kábítószerfogyasztás ellen. A sajtó keményebb és kitartóbb munkára buzdít, Japánt és Dél-Koreát állítja példaképül az emberek elé. A siker nélkülözhetetlen feltétele azonban annak a viszonylagos belső stabilitásnak a megőrzése, amely a hetvenes éveket jellemezte Malaysiában. És ez ma, több mint egy évtizeddel az1969-es véres faji zavargások után ssem könnyű. Az ország népessége ugyanis etnikailag heterogén összetételű: csak 45 százaléka maláj, 35 százaléka kínai, 10 százaléka indiai és mintegy 10 százalékát különböző észak-borneói törzsek alkotják. A legfőbb feladat ezért a három nagy etnika- Malájföld Széljárás Előrehozott választások mot képviselő, 10 pártból álló Nemzeti Front egységének fenntartása, enélkül felbillenhetne a malaysiai politikai élet kényes egyensúlya. Kuala Lumpurban egyre többet beszélnek arról, hogy már idén tavasszal kiírják az egyébként csak 1983-ban esedékes választásokat, mert a miniszterelnök szeretné megerősíteni pártja, az Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet pozícióit. Gazdasági téren egyébként Malaysia az irigyelt fejlődő országok közé tartozik; az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében az előkelő harmadik helyet foglalja el Ázsiában. (A hagyományos exportcikkek, az ón és a kaucsuk mellett egyre jelentősebb szerepet kap a kőolaj.) Hogy Malaysia gazdasági fejlődése mégsem harmonikus és az új adminisztráció számára is komolygondokat okoz, annak oka az ún. „maláj dilemmában” leli magyarázatát: a gyarmati időszak sajátos örökségeként a gazdasági élet kulcspozícióit kevés kivétellel akínai kisebbség tartja kezében. Az évszázados szakadék áthidalására 1969-ben tervet dolgoztak ki, hogy 1990-re a magántőkés szektor vállalkozásainak legalább egyharmada a malájoké legyen. Jelenleg ez az arány, 12,4 százalék, a kormánynak tehát bőven van tennivalója.Lépnie viszont nehéz, hiszen tisztán kell látnia: a kínai és indiai burzsoázia erőszakos háttérbe szorításával nem javíthatók büntetlenül a bumiputrák („a föld fiai”), azaz a malájok pozíciói. A helyi kínai tőke részvétele nélkül gyorsan megbénulna a maláysiai gazdasági élet vérkeringése. EGEDY GERGELY MAHATHIR MOHAMED Dinamikus gárda az élen /-------------------------------------------------------------------- Március elején Helsinkiben ült össze az Északi Tanács 78 tagú, parlamenti képviselőkből álló irányító testülete. A skandináv országok együttműködési szervezetének ülésén ezúttal részt vettek a miniszterelnökök is. Az Északi Tanács alapokmányát 1951-ben fogalmazták meg; a lényeg az északi országok gazdasági, kulturális, tudományos és társadalmi együttműködésének előmozdítása volt. 1952-ben, éppen harminc éve ratifikálták az alapokmányt Svédország, Norvégia, Dánia és Izland, három évvel később, 1955-ben csatlakozott az Északi Tanácshoz Finnország is. (Helsinki nyilatkozatban szögezte le: nem vesz részt olyan katonaipolitikai megbeszéléseken, amelyek ellentétben állnak semlegességi politikájával.) Az Északi Tanács évente egyszer ülésezik, közben az elnökség, a titkárság és az öt (gazdasági, kulturális, szociális, törvényhozói és közlekedési) állandó bizottság végzi a tanácsra háruló feladatokat. Az idei ülés jórészt gazdasági problémákkal foglalkozott s ezek között is különleges fontosságú volt az úgynevezett munkaerő-megállapodás (a tagországok munkavállalói egymás országaiban teljesen azonos jogokat élveznek, kötelezettségeik azonosak, csak otthon fizetnek ________________________________________________________________ —---------EMLÉKEZTETŐ------- adat) megerősítése volt. A fő érdekelt Finnország: esztendők óta közel félmillió finn állampolgár él és dolgozik a szomszéd országokban, elsősorban Svédországban. Komoly vita alakult ki az Észak-Norvégia területén levő és hamarosan kiaknázásra kerülő földgázmezők dolgában. Az egyik javaslat szerint az igen drága kiaknázást közösen kellene megkezdeni; olyan földgázvezetéket kell építeni, amely Svédországon át Finnországba vezet. A döntést egyelőre elhalasztották; különbizottság vizsgálja meg a szabadabb tőkemozgás lehetőségeit és a közös energiatermelés gazdaságosságát. Az idei tanácskozás egyik érdekessége volt, hogy Björklund, a Finn Népi Demokratikus Szövetség parlamenti képviselője felvetette: szervezzenek szemináriumot, amely megvizsgálja a skandináv atomi egy vérmentes övezet megteremtésének kérdéseit. Björklund megismételte Mauio Koivisto tavalyi koppenhágai javaslatát (Koivisto elnök akkor még miniszterelnökként vett részt az Északi Tanács ülésén) , tegyék meg a kezdő lépéseket. Tavaly a visszhang elég halk volt, most, Helsinkiben viszont Gro Harlem Brutland, a Norvég Munkáspárt elnöke és egy svéd szociáldemokrata képviselő erőteljesen támogatta a javaslatot.