Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-06 / 23. szám

száz lapjából • Öt világrész száz lapjából . Hipnózis a keresztkérdések tüzében THE GUARDIAN „Tűz van! Látom a tü­zet! Ég a padló! Sehol egy lélek! Miért nem jön már valaki? Miért nem oltják el? A csöndben szinte hal­lom a ropogását... Ég a szőnyeg!” A fenti mondatokat egy szemtanú tanúvallomásá­ból rögzítették magnósza­lagra egy New York-i gyújtogatási per alkalmá­val. A tanú a tűz kelet­kezésének pillanatait idé­zi fel, mely egy külvárosi szállodában ütött ki és 26 személy halálát okozta. A nő ezeket a szavakat hip­notikus állapotban mondta. A bíróság ezt a tanú­­vallomást érvényesnek te­kinti, miután egy bíró egy másik tárgyalás során há­rom olyan szemtanú val­lomását fogadta el, akiket a rendőrségi vizsgálat alatt hipnotizáltak. A tűzben­­huszonhatan lelték­­halálukat, és a szál­loda egyik pincérét vádol­ják a gyújtogatással. Az eseményről csupán homá­lyos képet festő három szemtanút a rendőrség Harry Arsonhoz, egy hip­notizőrhöz­­irányította, aki mindjárt alá is vetette őket az úgynevezett „fel­elevenítő eljárás”-nak. Az eljárás eredményeképpen a tanúk olyan részletekre is emlékezni kezdtek, ame­lyek az ítélet szempontjá­ból döntőek lehetnek. A védelem indítványát, hogy a szemtanúk ne te­hessenek tanúvallomást, mivel bizonyítékaik a hip­nózis alatt megváltozhat­tak, elutasították. Arson színpadi hipnoti­zőrként kezdte, és ma már az Erkölcsi Hipnózis Gya­korló Központ vezetője. Több mint 800 diplomás tanítványa van, köztük po­litikusok, ügyészek és bí­rók is járnak a kurzusok­ra, melyek rendszerint há­romnaposak. Egy polgári per előzmé­nyeként két motoros ü­tkö- ■ zött össze, és úgy tűnt, nincs szemtanú. Az egyi­kük azonban hipnózis alatt egy emberre emlékezett vissza, aki nem messze a karambol színhelyétől egy kukát tolt ki az utcá­ra .A motoros ügyvédje elment a helyszínre, beko­pogtatott a környező há­zakba, és hamarosan meg­találta a keresett szemta­nút. Arons rendszerint­ csak a védelem külön kérésére hipnotizálja a gyanúsítot­takat. Tavaly egy alkalom­mal azonban a vád és a védelem egyszerre kérte fel egy gyilkos vizsgála­tára. A vádlottat előzőleg két hipnotizőr kiilencórás kurzuson addig hipnotizál­ta, míg az bizonyítékot nem szolgáltatott arra néz­ve, hogy a gyilkosságot nem ő követte el. Arons megvizsgálta az illetőt, és megállapította, hogy csak tetteti a hipnózisos állapo­tot. Ezt közölte a védő­ügyvéddel is, és egyúttal kérte a hipnózis leállítását. A vádlottat bűnösnek mondták ki. „A hipnózis lényege tu­lajdonképpen abban áll, hogy felszínre hozza a tu­datalattit” — mondja Arons. — „Azokat az él­ményeket csaljuk elő az alanyból, melyekre más­képpen már nem emlékez­nék.” Arons azt állítja, hogy az eljárás felfokozza a memóriát, vagy szerinte még helyesebb azt mon­dani: élesíti az emlékezést. De vajon szüksége van-e valóban a New York-i rendőrségnek egy hipnó­zissal foglalkozó részlegre. TIME A Falkland-szigetekért folytatott háború a világ­sajtó képviselői vereségé­nek hordozója. Kivéve a 2­7 angol újságírót, aki hazá­ja flottájának hajóin tar­tózkodik, sem riporterek, sem fotósok nem juthat­tak a harcok közelébe, s az egyedüli igazi hír, amely­ről saját tapasztalatuk alapján beszámolhattak, az volt, hogy Londonban és Buenos Airesben egymás­nak ellentmondó kormány­nyilatkozatok látnak nap­világot. „Hihetetlen nehézségek között tudósítunk erről a háborúról — ismerte be Jeff Gramnick az ABC World News Tonight pro­ducere. — Egy évtized óta ez az első komoly téma, amelyhez a sajtó nem tu­dott közvetlenül hozzáfér­ni. Hallunk a harcokról, de nem látjuk azokat.” A sajtó rákényszerült, hogy a két fővárosból ér­kező hírekre koncentrál­jon. Tévé­hálózatok, ame­lyek azzal kérkednek, hogy az eseményeket közvetle­nül azután, hogy bárhol a világon megtörténtek, le­pergetik nézőiknek, rá­kényszerültek, hogy Mar­garet Thatchert mutassák, ahogy ki-be jár a Dow­ning Street 10-ben, ahe­lyett, hogy csataképeket közvetítettek volna. Van Gordon Sauter, a CBS Evening News producere ■ így panaszkodott: „A nézők nemcsak gyors, de azon­nali tudósításokhoz szok­tak. S csalódottak — csak úgy mint tévériporte­reink —, hogy nem tudnak azonnali tájékoztatást kap­ni. Időnként az angol ha­jókon tartózkodó újság­írók elmondták a tévében egyes katonai akciókat, így amikor az erőszakos cse­lekmények egyre növekvő számát se képes visszaszo­rítani? „A huszonhétezres létszámú rendőri testület­ből csak ketten foglalko­zunk hipnózisal” — mond­ja Tim Byrnes, a hipnózis­­részleg vezetője. — „Tar­tozunk annyival New York város lakóinak, hogy min­den lehetséges eszközt biz­tosítunk a bűntények ki­derítésére.” Tim Byrnes szerint az első feladat az emberek­ben az hipnotizőrről alko­tott téveszmék eloszlatása (a fekete csuha és a nagy szúrós szemek), valamint­ a hipnózisra felkészülő szemtanú biztosítása afe­lől, hogy a legbelsőbb tit­kait messzemenően tiszte­letben tartják, a Port Stanley repülőtér bombázását, de az egyet­len illusztráció, amelyet a tévé nyújtani tudott, an­nak a férfinek az arcké­pe volt, aki a beszámolót tartotta. Mintha a világ visszatért volna 1932-be, amikor az emberek otthon körülülték a rádiót, hogy meghallgassák a világ ese­ményeit. A hadműveletekben résztvevő katonák sem vol­tak tájékozottabbak. A New York Times egyik tu­dósítója beszámolt arról, hogy a Canberrán tartóz­kodó katonák a BBC-ben hallgatták meg a konflik­tusról szóló híradást, mert tisztjeiktől semmiféle tá­jékoztatást sem kaptak, még azt sem közölték ve­lük, hogy elsüllyedt a Sheffield. Annak ellenére, hogy Ar­gentínában a külföldi saj­tótestület létszáma 740 fő­re emelkedett, a hírek csak kétségbeejtően gyé­ren szivárogtak. Megtil­tották a külföldi tudósí­tóknak, hogy a Falkland­­szigetekhez legközelebb fekvő területeken tartóz­kodjanak, és három angol újságírót, akiket április 13-án tartóztattak le azzal a váddal, hogy kémkednek, börtönbe vetettek Us­­huaiaban, a világ legdéleb­ben fekvő városában. Bue­nos Airesből sem volt sok­kal könnyebb tudósítani. „A legnagyobb probléma, hogyan jussunk hozzá a tá­jékoztatáshoz.— vetette fel David Miller a 27 fős CBS-csoport vezetője —, s nekünk egyszerűen nincs rá módunk.” A legtöbb or­szágban az ilyen helyzet­ben a katonák filmbemu­tatókat és beszámolókat tartanának. De nem itt.” Bonyolította a helyzetet Argentínában, hogy nyil­vánvalóan megbízhatatla­nok voltak a hivatalos nyi­latkozatok. A Port Stanley repülőtér első angol bom­bázásáról a kormányzat filmet mutatott be, ame­lyen egy repülőgép éppen leszáll a repülőtéren. A kormányzat szerint ez azt bizonyítja, hogy a bombák nem találtak célba. A fil­met azonban ragyogó nap­fényben vették fel, míg a bombázás napján nedves, felhős idő volt,­­ ezt még az argentinok is elismer­ték. A riporterek felvetet­ték a kérdést, hogyan le­hetnek biztosak benne, hogy nem a támadás előtt készítették a felvételt, mi­re az argentin szóvivő csak ennyit válaszolt: „Nem mondhatok többet, minthogy hinniük kell ne­kem.” De a napokban egy­re inkább fogyott a hit és a türelem is. Argentína még keményebb sajtókor­látozásokat jelentett be: azt is megtiltotta, hogy a dél-atlanti térségre vonat­kozóan közöljék a várható időjárást. A Reuter angol hírszolgálati iroda Buenos Aires-i irodája megtagad­ta a többi újságírótól hír­továbbító berendezéseinek használatát azzal az indo­kolással, hogy nem vállal­hatja a felelősséget más újságírók tudósításainak cenzúrázásáért. Ezzel szemben a londoni katonai tájékoztatásokat általában nyíltnak és őszin­tének tartották­­, ameny­­nyiben egyáltalán közöltek valamit. „Jelentéseink iga­zak és annyira teljesek, amennyire az adott körül­mények között lehetősé­günk nyílik” — mondotta Ian McDonald szóvivő mintegy 100 újságírónak; rendszerint körülbelül eny­­nyien zsúfolódnak a had­ügyminisztérium sajtóköz­pontjában. A kormányzat hitelét növelte, hogy rossz hírekről éppen úgy beszá­mol, mint a jókról, különö­sen a javára írják, hogy azonnal közölte a Shef­field elvesztését. Az angol hivatalos sze­mélyiségek „a parlament előtt felelnek” lépéseikért” — mondotta Harry Griggs, az NBC külpolitikai szer­kesztője — „és ezért való­jában nem is tarthatják teljesen vissza az informá­ciókat.” Mégis, bár elis­merik, hogy a hadügymi­nisztérium az igazat köz­li, felelőssé teszik azért, hogy nem közöl róla töb­bet. „Igen, a hadügymi­nisztérium valóban rend­kívül segítőkész — tréfál­kozott Jim Bittermann NBC-tudósító. „ Mindent megkapunk, amire szüksé­günk van, kivéve Sfi in­formációkat.” Még a ren­díthetetlenül nyugodt Mc­Donald teljesítményét is hiányosnak ítélték ebben a vonatkozásban. „Hallatlan precizitással mond rendkí­vül keveset” — kommen­tálta panaszosan Jeffrey Simpson, a torontói Globe and Mail munkatársa. Hírszolgálati irodák vi­lágszerte hiányolták a har­cokról készült fotókat. Képszerkesztők régi ar­­chív felvételekről fújták le a port, hogy végre legyen valami közölhetni valójuk. A londoni Times egy 40 éves fotót közölt a meg­torpedózott argentínai Ge­neral Belgrano cirkálóról. Az NBC munkatársai vé­letlenül filmeztek Ushuaiá­­ban, amikor a Belgrano utolsó útjára indult. A ha­jó elsüllyedése után Don Brown, az NBC-iroda fő­nöke a filmfelvételek átné­zésekor bukkant a hajó el­indulásáról készült felvé­telekre. 17 MAGYARORSZÁG 1982/23 Újságírók számára megközelíthetetlen háborús színtér A KÖZÖS PIACI ÁRAK ÉS A VÁM Kép szöveg nélkül (Stern)

Next