Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-14 / 11. szám
MAGYARORSZÁG 10 1982/11 1 Ausztrália A földrész és a világ „Down under” és „pommy ” ÚIj, másfajta tájékozódás I V. Az ausztráliai politikai közvéleményre két, egymással ellentétes irányú erővonal hatott az elmúlt időkben: az egyik az „anyaország” iránti feltétlen lojalitás volt, amely odáig terjedt, hogy még amásodik-harmadik generációs ausztrálok is magától értetődően beszéltek arról, hogy „hazamennek”, amikor látogatóba, vagy öregkori visszavonulás céljából elhajóztak Angliába. A másik az ország betelepítésének körülményeiből adódó ellenérzés volt Angliával szemben: a £e■gyencek, akiket embertelen körülmények közt tartottak, akkor sem váltak az anyaország rajongó híveivé, ha túlélték a kényszermunka hosszúéveit; a későbbi szabad bevándorlók jelentős hányada ír volt, aki az angol elnyomás keserves emlékeit hozta magával a „zöld szigetről”. Mégis, nagyon sokáig az Anglia iránti lojalitás volt a meghatározó tényezője az ausztrál magatartásnak, ha a britek ironikusan úgy beszéltek Ausztráliáról, mint egy isten háta mögötti provinciáiról, amelyik valahol „down under” (lenn és alul) helyezkedik el a földgolyón, az ausztrálok legfeljebb olyanféle enyhe revánsot vettek maguknak, hogy az angolokat gúnyosan „pammy”-knak nevezték, amely kifejezés eredetére még az oxfordi nagyszótár sem talál magyarázatot, csupán annyit jegyez meg velekapcsolatban, hogy „pejoratív”. Gallipoli fájó emléke A „brit öntudat” olyan erős volt,hogy az Ausztrál Államközösség, szinte megalakulásának pillanatában már önkénteseikből álló hadsereget küldött Anglia megsegítésére Afrikába, a búr háborúba. Később jelentős haderővel vett részt mindkét világháborúban a szorongatott „anyaország” oldalán. Két történelmi eseményt kell felidéznünk, ha meg akarjuk érteni az ausztrál politikai köztudatban végbement fokozatos átalakulást, amely végül is létrehozta a mai helyzetet. Az egyik 1914- ben történt, az első Világháború kezdetén, amikor — jórészt Winston Churchill kezdeményezésére — az ausztrál önkéntesekből álló haderőit parztra szállították a Dardanellákban Gallipolinál és teljesen kiztásstalan helyzetben bevetették atúlerőibenlevő és jól felfegyverzett török hadsereg ellenében. Egyetlen csatában 10 000 embert vesztett Ausztrália, majd a későbbi ütközettek során a nyugati frontona lakosság számarányáhhoz viszonyítva a legnagyobb vérveszteséget szenvedte el a nyugati szövetségesek közül. (Gallipolitt) 1981-ben filmet készített Peter Weir, az ausztráliai filal „új hullámának” kiemelkedő művésze. A film világsikert aratott, Ausztráliában pedig jelentős politikai eseménnyé dagadt a kemény kritika matt, amivel illette az önző és szemellenzős fonii politikát s mindazt, ami ebből következett) A másik történelmi esemény a második világháború időszakában ment végbe. Amikor Pearl Harbor után a Csendesóceán térségében teljes erővel bontakozott ki a japán offenzíva, Szingapúr elesett majd Új-Guineábanis partra szálltak a japánok, Ausztrália közvetlen veszélyben érezte magát: a japán légierő észak-ausztráliai városokat bombázott, japán tengeralattjárók jelentek meg két ízben Sydney előtt, felrémlett egy esetleges japán invázió lehetősége az ötödik kontinensen.Mivel Ausztrália semmiféle védelmet nem remélhetett Angliától, a munkáspárti miniszterelnök, J. Curtin, azEgyesült Államokhoz fordult segítségért. „Világosankijelentem — mondta egy híressé vált nyilatkozatában —,hogy félretesszük Angliához fűződő hagyományos kapcsolatainkat. Ausztrália most az Egyesült Államok felé tekint.” Első helyen Japán Ezt követően indul meg a közös ausztrál—amerikai hadművelet Új-Guineában: miután megállították a japánokat, ellentámadásba mentek át a Kokoda-ösvény mentén, és fokról fokra kiszorították a támadóikat, majd McArthur vezetésével (aki főhadiszállását Ausztráliában rendezte be), megkezdődhettek a hadműveleteik, szigetről szigetreszorították vissza a japánokat, s elhárították az invázió veszélyét Ausztrália felől. A második világháború óta alaposan eltolódtak az ausztrál külkereskedelem arányai. Anglia Visszaszorulása ugyan már korábban megkezdődött (a század eleji 70 százalékról a negyvenes évek végére 50 százalékra csökkent Nagy-Britannia részesedése az ausztrál exportban, ám a visszaesés a háború után öltött drámai méreteket: 1964-ben Nagy-Britannia már csak 20 százalékkal, 1978—79-ben pedig mindössze 4 százalékkal szerepelt az ausztrál termékek piacaként. Helyébe az új ipari szuperhatalom, Japán lépett, amely az ausztrál gyapjú, vasérc, szén legnagyobb vásárlója — évente ötmilliárd dollárért vásárol szenet — és számos egyéb ausztrál termék fontos exportpiaca lett. Ausztráliaévi exportjának körülbelül egyharmadát veszi fel a japán piac, míg az ausztrál kimsportszükségletnek mintegy 20 százalékát szolgáltatja a japán ipar. A második legfontosabb külkereskedelmi partner helyét az Egyesült Államok foglalta el, amely az ausztrál kivitel 10 százalékát veszi át, szemben Ausztrália iparcikkimportjának több mint egyötödét biztosítja. Nagy- Britannia után a Közös Piac országai közül a Német Szövetségi Köztársaság Ausztrália legfontosabb külkereskedelmi partnere. Az ausztrál külkereskedelem fokozódó átorientálódását a csendesóceáni térség felé jelzi az ausztrál export gyors ütemű növekedése a szomszédos Új-Zéland felé, amely az ausztrál ipari termékek legnagyobb vásárlójává lépett elő az utóbbi évek során. Hongkong, Szingapúr, Indonézia, Malaysia irányában ugyancsak évről évre nő az áruforgalom, mint az egész délkelet-ázsiai—csendes-óceáni térség relációjában, itt is kedvezően hatnak a közvetlen tengeri szállítási lehetőség viszonylag alacsony költségei. Az évek óta folyó garbonaszállítások révén jelentős áruforgalmat bonyolít Ausztrália a Kínai Népköztársasággal is. A nemzetközi politika eseményeiről szólva a világsajtó meglehetősen gyakran tesz említést az ausztrál kormány „fenntartásairól” bizonyos amerikai kezdeményezéseikkel szemben. Legutóbb a lengyelországi események kapcsán a Szovjetunió elleni amerikai „szankciókkal” szemben jelentett be Malcolm Fraser oly gyorsan és határozottan ellenvéleményt, hogy állásfoglalásával megelőzte Amerikai nyugat-európai szövetségeseinek — ugyancsak elutasító — reagálását is. Fraser magatartása csak azokat lepte meg, akik figyelmen kívül hagyták az ausztrál külpolitika fokozatos átalakulását, autochton, reálpolitikai vonásokkal történt gazdagodását az utóbbi esztendők során. Túlzás nélkül állítható, hogy apártok között határozott konszenzus van a reálpolitikai érdekek tekinteteiben, amelyeket Ausztráliának hosszú távra követnie kell: a csendes-óceáni térség országaitól elszigetelő „fehér Ausztrália politikát” a munkáspárti kormány számolta fel korábban. Az amerikai politikától bizonyos kérdésekben erősödő disztanciálódást viszont az a Malcolm Fraser inaugurálta, akinek belpolitikai konzervativizmusát még azok sem vonják kétségbe, akik jobboldalról kritizálják egyes intézkedéseit. Fraser nyilvánvalóan Ausztrália hosszú távú, reális érdekeit felismerve (és nem kismértékben a közvélemény nyomására) igyekszik ki-, építeni a kapcsolatokat a harmadik világ országaival, s e politikájának szerves része volt sokak számára meglepően aktív, erőteljes fellépése Dél-Afrika apartheid - politikájával szemben, állásfoglalása Namíbia, Zambia ügyében. A csendes-óceáni térség stabilitásához fűződő ausztrál érdekeltség megnyilvánulása a délkeletázssiai ASEAN-szövetség országainak nyújtott támogatás, amelynek ausztrál részről kinyilvánított célja „annak megakadályozása, hogy a térségben nagyhatalmi érdekek domináljanak”.Az ASEAN tagja öt ország: a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malaysia, Szingapúr és Thaiföld. A szövetség legutóbbikülügyminiszteri értekezletén, Kuala Lumpurban arról volt szó, hogy miképpen lehetne a vámok kölcsönös mérséklésével, a vámkedvezményeket élvező termékek körének bővítésével erősíteni és bővíteni az egymás közti kereskedelmet, ezáltal elősegíteni a tagországok gazdasági megerősödését, s fokozni a nagyhatalmi dominációval szembeni függetlenségüket. Szóba került egy saját ASEAN export-import bank létesítése és közös hajógyár építése is avégből, hogy a szállítási kapacitás növelése révén a külkereskedelem hatékonyságát növelni lehessen. Különböző árnyalatok A hosszúgyarmati függőség után önállóvá lett Pápua-Új-Guinea tekintetében Ausztrália különleges felelősséget vállalt: évente jelentős támogatásban részesíti — 1979—80-ban 223 millió dollár támogatást nyújtott költségvetési hiányának kiegyenlítésére — és szoros gazdasági, kulturális kapcsolatokat tart fenn vele. Történelmi és kulturáliskapcsolatok szálai fűzik Ausztráliát Új-Zélandhoz; a két ország kormányai az együttműködés erősítésére közös bizottságokat létesítettek és tanulmányozzák egy szélesebb körű gazdasági együttműködés lehetőségeit. Ausztrália tudvalévően maga is tagja egy paktumnak, az ANZUS-nak, melynek révén (Új- Zélanddal együtt) katonai szövetség szálai fűzik az Egyesült Államokhoz. Ám egy szövetségi rendszerhez való tartozás mellett egy ország külpolitikája különböző árnyalatokat nyerhet. Úgy tűnik, hogy Ausztrália a délkelet-ázsiai— csendes-óceáni térséghez való tartozásának hangsúlyozásával, a tágabb értelemben vett „szomszédországokhoz” fűződő kapcsolatainak fejlesztésével, saját maga és a környező országok érdekében a térség stabilitását kívánja szilárdítani. HALÁSZ ZOLTÁN MALCOLM FRASER Speciális felelősség