Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-14 / 7. szám
Ausztrália A jövendő: mozaik Társadalom és történelem Ötvenezer magyar a kontinensen I I. Amikor a Qantas légiforgalmi társaság Boeing-Jumbo gépe Belgrádból jövet először ér földet Ausztráliában Perth városánál, a Melbourne-be, Sydneybe, Brisbanebe igyekvő utasok a húszegynéhány órás repülőút után még olyan messze vannak célpontjuktól, mint Párizs Moszkvától: háromezer kilométernél többet kell repülniök szavannák és sivatagok fölött, míg elérik az ország délkeleti, termékeny és sűrűbben lakott részeit. Ausztrália jelenét és — belátható időn át jövőjét — az óriási méretek és a viszonylag gyér lakosság határozza meg. A világ egyetlen országa, amely egy egész kontinenst mondhat magáénak, körülbelül akkora területet foglal el, mint az Egyesült Államok, lakossága viszont hazánkénál alig 4 és fél millióval több. (Ausztrália területe 7 682 300 négyzetkilométer, lakóinak száma a legutóbbi, 1981. évi népszámlálás szerint 14 875 000; az óriási terület mindössze 14 százaléka művelhető csak mezőgazdaságilag, a többi szavannás vagy sivatagos terület. Sok helyütt azonban éppen e sivatagos vidékeken jelentős ásványkincsek találhatók.) A speciális földrajzi adottságokkövetkeztében a lakosságnak több mint négyötöde az ország délkeleti, mérsékelt éghajlatú, csapadékdúsabb területén él, annak többsége is néhány nagyvárosban tömörül össze. Ausztrália népességének közel 90 százaléka „városlakó”: Sydneynek 3,2 millió, Melbourne-nek 2,8 millió, Brisbane-nek és Adelaide-nek 1,1 millió lakosa van. Farmerek és fegyencek Ausztrália létezéséről már Ptolemaiosznak voltak sejtelmei: időszámításunk 2. évszázadában készített térképén Ázsiától délkeletre egy ismeretlen földrészt tüntetett fel, amelyet „Terra Incognita”-nak, ismeretlen földnek nevezett el. A rejtélyes kontinens ettől kezdve szakadatlanul foglalkoztatta az emberek fantáziáját, de először csak közel másfél évezred múlva, 1606-ban sikerült egy Torres nevű spanyol hajósnak megpillantania, miközben elhajózott Ausztrália és Új-Guinea partja között. Később holland hajósok vetettek horgonyt ausztráliai öblökben, közülük Abel Tasman felfedezte a kontinenstől délre fekvő hatalmas szigetet, amely ma nevét viseli. Úgy látszik mindannyiuk megtelepedésre alkalmatlannak vélte Ausztráliát. A zseniális angol felfedező, Cook kapitány volt az első, aki felismerte a benne rejlő lehetőségeket, és 1770-ben Nagy-Britannia nevében birtokba vette a gazdátlan kontinenst. A „gazdátlanságot” persze, nem szabad szó szerint venni, Ausztrália nem volt lakatlan az európaiak érkezése előtt sem. Az első brit telepesek partraszállásának időpontjában mintegy 300 000 bennszülött élt a kontinensen. A sötét bőrű, negroid típusú őslakók időszámításunk előtt 40—50 000 évvel érkeztek Ázsiából. Nomád, vadász-halász életmódot folytattak, s bár eszközeiket tekintve megrekedtek a kőkorszakban, sajátos, sokrétű törzsi civilizációt hoztak létre, amely a legmostohább körülmények között is fennmaradt. Két évszázaddal később, napjainkban, az ausztrál őslakók száma 160 000 körül mozog, tehát körülbelül fele a 200 év előtti lakosságszámnak. Tasmániában az őslakosság teljesen kipusztult; az ország többi részében megmaradtaknak körülbelül a fele városokban él a társadalom legszegényebb rétegeként, másik fele az ország betelepítetlen sivatagos-erdős vidékein ősi vadász-halász életmódját folytatja, törzsi szervezetben. A kormányzat 1968 óta biztosít rendszeresen évi támogatást a bennszülöttek iskoláztatására, egészségügyi és lakáshelyzetének megjavítására. Az első európai telepesek nem tudtak úgy alkalmazkodni a mostoha és szokatlan környezethez, mint az őslakók: az első években éhenhaltak volna az Angliából érkező gyér élelmiszer-szállítmányok híján. Igaz, e telepesek nem saját jószántukból érkeztek, hanem láncra verve, hajófenékbe összezsúfoltan utaztak Anglia új gyarmatára. Az Egyesült Államok függetlenségi háborújában elszenvedett veresége miatt Anglia már nem deportálhatta fegyenceit Észak-Amerikába, így hát kapóra jött a Cook kapitány által birtokba vett új földrész. Az első fegyencszállítmány 1787. május 13-án szállt partra abban az öbölben, ahol ma Sydney üzleti negyedének felhőkarcolói állnak. Ettől kezdve 1851-ig folyamatosan érkeztek a fegyencek Ausztráliába. (A hivatalos statisztikák szerint összesen 160 000 fegyencet szállítottak ez idő alatt a gyarmatra, lehet azonban, hogy a valóságban számuk jóval nagyobb volt, mert a mai Ausztrália bizonyos „szemérmet” tanúsít a fegyencesök tekintetében és inkább azt hangsúlyozza, hogy az utódok zöme az ugyanezen időszakban érkezett 220 000 „szabad” telepes leszármazottja.) Az első nagyarányú bevándorlás az 1850-es évek aranyláza idején következett be. Akkoriban olyan tömegek özönlöttek az országba, hogy egy évtized alatt 400 000-ről 1 200 000-re emelkedett a népesség száma. Később, a XIX. század végének gazdasági válsága nyomán újabb kivándorlási hullám kezdődött: főleg az ír farmerek, skótok és angol munkanélküliek özönlöttek az „üres kontinensre”. Az első világháború idején Ausztrália lakosságának száma már meghaladta a 4 500 000 főt. Angolszászok kisebbségben Don Aiken, az Ausztráliai Nemzeti Egyetemen az államtudomány professzora azt mondja: Ausztrália fő problémája, hogy „agyonkormányozzák”, aminek eredendő oka szerinte az állam születésének körülményeiben rejlik. A fegyenctelepként létesült gyarmat sosem vívott függetlenségi harcot, mint Amerika. A brit kormány a XIX. század közepén korlátozott önkormányzatot adott New South Walesnek, Queenslandnek, Victoriának és a többi ausztrál gyarmatnak, 1901-ben pedig a brit parlament becikkelyezte az Ausztrál Államközösség alkotmányát, amely független szövetségi állammá nyilvánította Ausztráliát. Az új állam megmaradt a Brit Államközösség keretei között, sőt válságos világtörténelmi pillanatokban egyenesen szuperlojálisnak bizonyult: az első világháború idején a törökországi Gallipolinál, a másodikban pedig az északafrikai hadjáratokban messze számarányát meghaladó véráldozatot hozott az önkéntesekből álló ausztrál hadsereg. Az ezekből eredő sokk, majd a második világháborút követő nagy világpolitikai átrendeződés hatása napjainkban kezd egyre nagyobb erővel érvényesülni az ausztrál köztudatban. A két világháború közt még az angolszász bevándorlás dominált, a második világháború után azonban gyökeres változás következett be. Előbb a háború következtében hontalanná váltak (displaced persons) tömegét fogadta be Ausztrália, majd a bevándorlást korlátozó intézkedések enyhítése nyomán ugrásszerűen megnövekedett a bevándorlás Dél-, Észak- és Közép-Európa országaiból, ennek következtében az angolszász eredetű lakosság fokozatosan kisebbségbe szorult, s ma már az össznépességnek csak mintegy 40 százaléka. A nem ausztrál születésű lakosság legjelentősebb csoportja az olasz (25 százalék), ezt követi a görög (18 százalék), a német (10 százalék), a holland (9 százalék), a lengyel és a máltai (5—5 százalék). A görögök és olaszok legkedveltebb települési területe Victoria állam (Melbourne a második legnagyobb „görög város” Athén után), a hollandoké, máltaiaké, libanoniaké és a magyaroké New South Wales, a németeké Dél-Ausztrália. Mindezen számok — mondják az ausztrál statisztikusok — bizonyos fenntartással kezelendők, mert a népszámlálás szabályai újabban nem engedik meg, hogy bárkinek faji hovatartozását illető kérdést tegyenek fel, így csak a születés helyére, valamint a nyelvtudásra vonatkozó kérdőpontok alapján igyekeztek kinek-kinek etnikai hovatartozását megállapítani. ötvenezer magyar Ami a magyar származásúakat illeti, a számok ugyanennyire hozzávetőlegeseknek mondhatók. Az 1971. évi népszámlálás szerint 29 160 férfi és nő tüntetett fel magyarországi születési helyet a kérdőíveken. Dr. Kunze Egonnak, a Canberrai egyetem magyar szakértőjének adatai szerint azonban ezeken kívül 21 000 olyan férfi és nő vallotta magát magyar anyanyelvűnek, aki a mai Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában vagy Ausztriában született. Ily módon tehát az ausztráliai magyarok száma meghaladja az 50 000-et. Perspektivikusan fontos intézkedés volt a „Fehér Ausztrália” politika felszámolása, amely több mint fél évszázadon keresztül megnehezítette — vagy éppenséggel lehetetlenné tette — a bevándorlást hatalmas tömegek számára. A liberalizáló intézkedések nyomán az ázsiai és a közel-keleti országokból származó bevándorlók száma rendkívüli módon megnövekedett az utóbbi évtized során. Mivel Ausztrália jelenleg évente 100—120 000 bevándorlót fogad (1980-ban az összbevándorlók 33,2 százaléka az ázsiai kontinens országaiból, 18,5 százaléka pedig Indonéziából és Malájföldről származott,további 5 százalék pedig Afrikából érkezett), várható, hogy a közeli és távolabbi jövőben lényeges eltolódás következik be Ausztrália népességének összetételében. (Mint Al Grassby, a kommunális ügyek kormánybiztosa mondotta e sorok írójának, az ausztrál kormányzat kedvező fejleménynek tekinti és támogatja a sokféle etnikumból összetevődő társadalom kibontakozását, egy olyan „mozaik” létrejöttét, amelynek minden eleme megtartja kulturális identitását, anyanyelvi kultúráját.) Nyilvánvaló, hogy a mai Ausztrália életében egyre erőteljesebben érvényesül annak felismerése, hogy Ausztrália már nem a brit birodalom védőszárnyai alatt létező fehér sziget „a földgolyó alfelén”, hanem a keletázsiai—óceániai térség integráns része. (Folytatjuk.) HALÁSZ ZOLTÁN SYDNEY KIKÖTŐJE A CITYVEL ÉS AZ OPERÁVAL A kontinens lakossága hazánkénál alig 4 és fél millióval több MAGYARORSZÁG 1982/7