Magyarország, 1982. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-22 / 34. szám
A világátlag szerint minden tizenkettedik ember vesz részt külföldi utazásokban, nálunk minden második. (Évente 5—5,5 millió magyar állampolgár jut el közeli és távoli országokba.) 1981-ben csaknem másfélszer annyi külföldi járt Magyarországon, mint amennyi állampolgár él az országban” — hangzik az Országos Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatója. Az öt és fél millió magyar turista túlnyomó többsége általában szocialista országokban tölti el szabadságát kellemesen és tanulságosan, de félmillióra tehető azoknak a száma, akik nyugat-európai vagy tengerentúli országokba indulnak — vállalva az útlevél és a beutazási engedélyek megszerzésének nem kis nehézségeit. Indul az akadályfutás A nemzetközi utazásokat — különösen, ha több országba és különböző országhatárokon átutazva kíván a turista ellátogatni — alaposan meg kell szervezni s főként meg kell tanulni. A beutazási és tranzitengedélyek beszerzése nagyon bonyolult, idegőrlő és nem utolsósorban költséges. Sok utánjárással és olykor hetekig tartó várakozásokkal jár. (Egy nyugati vendégünk tréfásan jegyezte meg: Magyarországon három dologért állnak sorokban az emberek: friss kenyérért a pékségeknél, sikerfilmekhez a mozik előtt és — vízumért várakozva külföldi képviseletek előtt!) Valóban — a nyugat-európai túrát kínzóan nagy tortúra előzi meg, ha az utas egyéni utat tervez és nem az utazási irodák olcsóbb (?), vagy mondjuk inkább: kedvezőbb árú társasutazásaira nevez be idejekorán, amikor a meghirdetett csoportokban még sikerült helyet kiverekednie magának. Valóságos akadályfutás egy-egy beutazó- vagy tranzitvízum megszerzése és egyáltalán nem olcsó mulatság. A magyar turista alaposan megszenvedi a vállalkozását, ha az úticélja más országokon át vezet, vagy változatosabbá kívánja tenni az utazását és több , országban tervez néhány napos tartózkodást. Kalandozásokra és vásárlásokra a viszonylag kevés turistavaluta amúgy sem nyújt lehetőséget. (Persze, ha, nem sajnálja a többletköltségeket, akkor ezt a bonyolult feladatot az IBUSZ szervezete gyakorlott alkalmazottaival — személyenként és országonként — 50—50 forint eljárási költség ellenében elvállalja helyette, attól függően hány államba vagy hány országon keresztül kíván utazni az utas. Ehhez viszont 30 nap előretartás kell, s a magyar turistáknak rendszerint nincs annyi idejük a vízumokra. Ezért legtöbben maguk vágnak neki a kásahegynek.) Saját terveik és elképzeléseik szerint sokan szeretnek külföldön túrázni. A szocialistaországokba, rajtuk kívül Ausztriába és Finnországba nem kell az útlevélen kívül beutazási engedély, annál több megkötöttséggel szerezhet vízumot a nyugati országokba vagy a tengerentúlra a magyar állampolgár. Sajnos. Mert fordított helyzetben — ha nyugati vendég gépkocsin, akár repülőgépen jön Magyarországra, a belépő határállomnásokon, illetve a ferihegyi repülőtéren 1 órán belül megkaphatja a beutazási engedélyt hatódságaink udvarias és rugalmas intézkedése folytán, ha meg vasúton kíván beutazni, a külföldi magyar konzulátusokon 1—2 napon belül kézhez veheti a vízumát. Fordítva ez koránt sincs így. A vízumszerzés gátfutása először a 4X4 centiméteres igazolványképek készíttetésével kezdődik. Tanácsos a turistának legkevesebb 15—20 fényképet csináltatnia, mert a vízumkérő lapokhoz országonként és személyenként legtöbb esetben 2—2 darab igazolványképet, de például az olasz vízumhoz 4, a spanyolhoz 3 darabot kell mellékelnie. Cédulák a falon A bátor és elszánt nyugati túrára készülő egyéni turista gátfutásának második, akadálya a vízumkérő lapok más-más nyelven való kitöltése, akár ismeri a nyelvet, akár nem. Ritkábban egy, de legtöbbször 2—2 .kérőlapot, sőt van konzulátus, ahol 3—4 kérdőívet kell kitölteni és az érvényes útlevelet mellékelni. (A Benelux-államok — amelyek 1947 óta gazdasági szövetségben vannak — kivételes kedvezményt adnak az utasoknak: az ő vízumuk, bármelyik ország, Belgium, Hollandia vagy Luxemburg követsége adja ki az engedélyt, mind a három országba jogosít beutazásra. Igaz, hogy a vízum intézése három hétig is eltart. Közvetlen MALÉV-járattal a tranzitvízumokat mrregyi erettakarítani.) No, de azután a kérőlapok kitöltései Aprólékos kérdések, amelyekre az illető ország nyelvén kell felelni. És ez jó néhány alkalmi fordítónak nyújt busás, mellékkeresetet. A s követségek környékén fákra és falra rajzszögezett cédulákon ajánlkoznak a kérőlapok kitöltésére. A díjak az ívek számától függően 30—50 forintosak. A spanyol követség Eötvös utcai bejárata közelében például minden európai nyelven kínálja szolgálatait egy fordító, a svájci követség halljában is ül egy idős nyugdíjas — ajánlkozva a kérdőívek kitöltésére. De ugyanígy megtalálhatók a hasonló cédulás hirdetések az NSZK-követség II. kerületi Ady Endreutcai épülete vagy a Népstadion úti olasz követség közelében is. (Vannak olyan botcsinálta „fordítók” is, akik az általuk ajánlott idegen nyelvet csak egészen kezdetleges fokon ismerik, de a kérdőívek szokványos rubrikáiba írandó válaszok néhány, általában használatos változatait jól bemagolták, s ezzel a valójában hiányos nyelvtudással operálva jutnak jó jövedelemhez.) Aki látogatóként, tehát nem turistaútlevéllel kíván utazni, jól teszi, ha a hivatalos meghívó- vagy garancialevélről fénymásolatokat készíttet, mert a magyar útlevélhatósághoz beadott kérelméhez az eredetit kell csatolnia, ugyanakkor azt a francia, angol, svájci és több más külképviselet is elkéri a vízumkérőlap mellékleteként. És ha ez nincs a birtokában, legközelebb újra kezdheti a sorbaállást tűző napon, esőben vagy éppen hűvös, szeles időben, ha a magyar turisták által leggyakrabban meglátogatott országok egyikébe kíván elutazni vagy jó néhány más államhatáron átutazva ki-belépni. Aki már korábban megjárta ezt az utat, tapasztalhatta, hogy a külképviseletek adminisztratív tisztviselői rendkívül udvariasak és türelmesen válaszolgatnak a kérdezőknek a legkülönfélébb kérdésekre. (Ugyanezt aligha lehet elmondani a hivatalsegédekről és portásokról, akik a sorálló, néha zúgolódó tömeget nem mindig udvarias hangnemben igazítják útba.) Útiprogramja sorrendjére is ügyelnie kell a vízumkérőknek. Ha például az úticél Franciaország — előbb be kell pecsételnie az útlevelébe azokat a be- és átutazási engedélyeket, amely országokon át tervezi az útját. A franciák — s ez persze szuverén joguk! — csak bizonyos be- és kilépő határállomásokat engedélyeznek a vonaton, gépkocsin vagy repülőgépen érkező turistáknak. Ezeket a vízumkérő lapon előre be kell jelenteni, attól nem tanácsos eltérni. Például, ha valaki gépkocsin lép be, csak Ghyvelde, Lille-Halluin, Berlingies, Feignies, Evrange és még sorolhatnánk más helységeket, ahol beléphet, repülővel pedig csak a De Gaulle, Orly vagy a Bordeaux-Marignac már még vagy öt más repülőtérre érkezhet. Hasonlóképpen a vonaton be- és kilépők részére is meg vannak határozva a határállomások. Még szerencse, hogy a követség tisztviselői a pontos listát minden jelentkező kezébe nyomják. Nem jelentéktelenek a vízumdíjak sem, átutazás vagy beutazás esetében különbözők. Néhány példa mutatóba: Budapest—Bécs— München—Párizs végcélú új vízumdíjai összesen 763 forintot tesznek ki személyenként. (Osztrák vízum nem kell, az NSZK- tranzitvízum díja 243, a francia belépővízum pedig 520 forint. ) Ha az IBUSZ intézi, a költség még további személyenkénti 100 forint.) Ugyanezen az útvonalon , ha Nagy-Britanniába igyekszik valaki, de közben az NSZK-ban és Franciaországban is el szeretne időzni néhány napot, a vízum díja még 210 forinttal megnövekszik. Egy házaspárnak tehát csak a vízum majd ezer forintjába kerül. Még tovább menve: Spanyolországba a fentiekhez még 308 forint jön vízumköltségként, de Olaszország is megkéri az árát: a beutazóvízumért 276, az egyszeri átutazási engedélyért 138, a kétszeriért 207 forintot kell fizetni. Félelem a maradástól. A nyugati államok vízumpolitikája általában védekező jellegű. A határon mindenféleképpen megvizsgálják az utast, nehogy túl vékony pénztárcával tartózkodjék az országukban, arra pedig különösen ügyelnek, hogy a turista illegális munkát ne vállalhasson. A vízumpolitika a sok millió „jobless”-t, a munkanélkülieket védi. Gyakori, hogy a határellenőrző szervek töviről hegyire kifaggatják az utast, főként a svájci és angol „immigration officerek”. A látogató-útlevéllel érkezőtől elkérik a meghívólevelet (jóllehet azt még itthon le kell adni), keresztkérdéseket tesznek fel a vendéglátó személyéről. A turistaúton levőt pedig kikérdezik: van-e elég pénze? (Svájcban általában napi 150 svájci frankot számítanak az ott-tartózkodás idejére. Egy autós házaspár a turistaútlevélre kapott valutáért mintegy 10 napig tartózkodhat ott.) Megnézik,hogy megvan-e az eredeti lakhelyre való visszautazási jegye, vagy a továbbutazáshoz a megfelelő vízum. A budapesti svájci követség erre külön is felhívja a vízumkérő ügyfeleit. Ha valamilyen okból elhalasztódik az utazás, a vízumot nem hosszabbítják meg, azt újra kell kérni. Az NSZK például előírja, hogy a beutazóvízum esetén az útlevélbe történt bejegyzés után 9 nap múlva lehet az ország területére lépni, de három hónapon belül el kell hagyni az országot, átutazás esetén pedig az útlevélbe rögzített dátumig ki kell lépni a határukon. Az olaszok engedékenyebbek: hat hónap „laufot” adnak a beutazónak, az átutazóvízum pedig ötnapos. RÁTHONYI JÁNOS Utazás Túratortúra Ahány vízum — annyi szokás Kijelölt kapuk magyaroknak schweizerische EIDGENOSSENSCHAFT EINReriSEVISUM B*«0 s»> jgfc. RM^n Qrant-1 1 eudNMt. <km Qlltog. m * Üer Schwtearfcch» Bot**»«» as *** * S*e**w ***** * » as*.» ír Utd & »0« 1 itaiffsteia bte iám Z & BKT. 38? á tto -otw^w) üt UK türet' «uífcjrtt, fa Trr 30- JULII fcsufeiir-j a ibltí .Mit SVÁJCI ÉS NSZK-VIZUM „Három dologért állnak sorba'1 magyarorszag 1982 34