Magyarország, 1983. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-30 / 5. szám

Rejtvény Témák Japán kiadásai Többet szeretne A rejtvényeik megfejtésének be­küldési határideje mindig szom­bat dél, most tehát február 5. Három hiba (V.) Éles szemű olvasóink mindig megtalálják a hibákat lapunk egyéb oldalain. Az itt következő szövegben három hibát tudatosan rejtettünk el, tessék megkeresni őket. A megfejtők között öt könyvutalványt sorsolunk ki, íme, a szöveg három hibával: „Naikaszone japán kormányfő washingtoni tárgyalásai főleg két témakör körül mozogtak: a két ország külkereskedelmi kapcso­lataiban jelentkező feszültség az amerikai szállítások többlete mi­att, valamint az az amerikai igény, hogy Japán fokozza fegyverkezé­sét és ezzel fegyvervásár­lásait. Közismert tény, hogy Japán ál­lami költségvetésében 3 százalék körül jár csupán a katonai ki­adások aránya. Az USA ennél többet szeretne látni. Erről jár­ A VÖRÖS ÚJSÁG ELSŐ SZÁMA Egy 1931-es perben gyűilt Nakaszonéval többek kö­zött Weinberger, a State Depart­ment ura is.” Hol a három hiba? Sajtótörténet (IV.) A magyar sajtó történetéhez szolgál adalékul sorozatunk. A kérdésekre a választ azonban nem csak sajtótörténeti ismeretek birtokában lehet megadni. 1918. december 7-én jelent meg a Kommunisták Magyarországi Pártjának lapja, a Vörös Újság. A magyar kommunista sajtó előd­jének tekintette a magyar újság­írás haladó törekvéseit, a polgári újságírás humanista és radikális hagyományait is. Közvetlen előz­ményét a forradalmi szocialisták röpcédulái jelentették, 1918 már­ciusától. Kérdéseink: 1. Visegrádi utca című visszaemlékezésében a Vörös Újság későbbi kulturális rovatvezetője ír ezekről a röp­cédula­zásokról. Ki ő? 2. A Gali­lei Kör baloldali tagjai, az anti­­militarista írók is csatlakoztak. Szabó Ervin, Korvin Ottó mellett egy 193­1-es perben világhírűvé vált fiatalember is részt vett a röpiratok készítésében. Ki volt ez a kiváló forradalmár? 3. A Vörös Újságnak is munkatársa lett egy később emigrációban élő, majd a felszabadulás után a magyar népművelést is szervező és mi­niszterséget is vállaló publicista. Kicsoda? Megfejtések Három hiba (III.) megfejtése: 1. 1958. január 1-én lépett ha­tályba. 2. A norvégok visszakoz­tak, nem a dánok. 3. 1973-ban lettek „kilencek”. Könyvutalványt nyert: Mada­­rasi Gáborné, Hajdúböszörmény, Esze Tamás u. 2. 4220; Ipolyi Ar­­noldné, Szolnok, Kun Béla krt. 1. 5000; Baktai Róbertné, Budapest, Latinka Sándor u. 58. 1116; Gá­­csi Lajos, Székesfehérvár, Kem­­pelen Farkas tér 2. 8000; Leitner Sándor, Budapest, Guszev u. 86. 1161. Sajtótörténet (II.) megfejtése: 1. Arany. 2. Toldi. 3. Petőfi Sán­dor. (1A Toldival a Kisfaludy Tár­saság pályadíját nyerte el Arany János.) Könyvutalványt nyert: Angi Eszter, Budapest, Víziorgona u. 4. 1038. dr.­ Barátosi Kálmán, Bu­dapest, Allende p­ark 19. 1019. Kálmán Katalin, Debrecen, Szé­chenyi u. 39. 4025; id. Farkas La­jos, Mezőlak, Ady Endre u. 35. 8514. Lucza Franciska, Budapest, Zsirai u. 15. 1039. Sakkrejtvény (XII.) Sorozatunkat egy két- (2) lépé­­ses feladvánnyal zárjuk. Múlt évi kettős számunk két feladványának megoldása: az el­ső a szerző (W. A. Shinkman, 1910) igen szép terve: 1. Bg5-gl! h3 2. Bgel és 3. Bbe4 matt, illetve 1. —, d3 Beg5 és 3. Blg4 matt mellett, mint jó szemű lejtőink megállapították, a háromlépéses matt 1. Bg8 vagy Bg7 kezdőlé­péseikkel is elérhető, amiről eddig tudomás nem volt. A második feladvány megfejtését anyagtor­lódás miatt csak a következő szá­munkban közöljük. Rekordszámú megfejtés érke­zett be, melynek feldolgozása még folyik, ezért a díjnyertesek neveit csak később tudjuk kö­zölni. HIKMFOTOH 1 Ferenczy György Chopin tolmácso­­lásaiban még élnek a múlt száza­di nagy előadói hagyományok. Keze alatt szinte kivirágzik a zongora - mondta róla a tanítványa, Cziffra György. Ferenczy György világszerte elismert művészetét eleveníti fel e kétlemezes album. HUNGAROTON. LPX 12395-6 Dvorzsák er moll (Új világ) szimfóniája az egyik legtöbbször előadott alkotás. Népszerűségét indokolja dallamgazdagsága, szí­nes hangzásvilága. Az új digitá­lis felvételt Giuseppe Patané, a világhírű karmester vezényli.­­ HUNGAROTON SLPD 12501 A vizet mi melegítjük, de öntől is­ függ, milyen eredménnyel MERT PÉLDÁUL ha a meleg vizet - szabályellenesen - kocsimosásra használja, akkor ön pazarol, a fürdéshez pedig langyos lesz a víz ...

Next