Magyarország, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-06 / 40. szám
Öt világrész száz lapjából • Öt világrész VÁLTOZÓ DOLLÁRÁRFOLYAMOK „János, a császár” Die Presse A bécsi K. u. K. Palais Hotel fogadócsarnokában a turisták Ferenc József császár hasonmásába ütköznek. Ez a „császár” azonban a vendég csomagjait veszi át: Horváth János, nyugdíjas artista és szállodai portás. Négy év óta minden este Ferenc József császárt játssza meg. És ha valakinek feltűnik különös, kemény akcentusa, mielőtt ezen csodálkozni kezdene, gondoljon arra, hogy Ferenc József végül is Magyarország királya volt. Amikor a bécsi belvárosban, a Rudolf téren 1981- ben az új szálloda megszitotta, kapuit, egy idegenforgalmi szakértőnek feltűnt, hogy mennyire hasonlít a magyar férfiú és a néhai császár. A budapesti születésű Horváth felszólításra császárszakállt is növesztett. „Mindig elővettem a császár képét és a fehér oldalszakállamat a tükörbe nézve formálgattam” — meséli Horváth János, „a császár”. Amikor már külsőre alig mutatkozott különbség, s természetesen a szolgálatban császári öltözéket is hord, megpróbált belülről is „császárhűnek lenni. „Ha jönnek a turisták és lefényképeznek engem, nem szabad nevetnem. Pedig én vidám ember vagyok .. Két éve Horváth úr, császárnak öltözötten részt vett egy nagy lakodalomban a Kahlenbergen. Amikor megjelent, a zenekar a császári himnuszra zendített rá. Az egész lakodalmas publikum felállva köszöntötte, ő magának tulajdonítja ezt a tiszteletadást, pedig lehet, hogy a Haydn komponálta himnusznak szólt az csupán. Horváth János különben már 20 évet töltött a bécsi szállodaszakmában, azt megelőzően pedig artista volt, testvérével és egy magyar artistanővel együtt hármasban „Mexicanos” néven egy táncos akrobataszámmal egész Európában sikerrel szerepeltek. 1951-ben lett osztrák állampolgár, a befogadó hazájának artista szakszervezete járta ki számára az állampolgárságot. Mára már sok oda van a régi mozgékonyságából. „Nemsokára olyan nehezen fogok járni, mint az öreg Ferenc József” — mondja és teli torokból nevetni kezd, ami pedig egyáltalán nem illik egy „császárhoz”. A K. u. K. Palais Hotel ajtajában kemény dialektusban búcsúzik: „Minden nagyon szép volt, mindennel meg voltam elégedve.. HORVÁTH JÁNOS „Minden nagyon szép .. 14 MAGYARORSZÁG 1985/40____ Meddig elegendőek a készletek? Az ásványi alapanyag- és nyersanyagkészletek, mindenekelőtt az olajkészletek problémája az egyik legélesebb problémává vált. Erről nyilatkozik Ivan Frolov professzor, a jeles szovjet tudós, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja. Az ötvenes évek elején évente 5 milliárd tonna hasznos ásványkincset bányásztak ki Földünkön. A hetvenes évek közepére azonban ez a mennyiség már elérte a 12 milliárd tonnát. Így azonban az ásványkincskészletek észrevehetően csökkennek. A közelgő évtizedekben várható, hogy gyakorlatilag az összes, jelenleg könnyen kitermelhető lelőhely kimerül. Mégis, az emberiség számára szükséges vegyületek lehetséges készletei elég nagyok. A nyersanyagellátást inkább a nagyobb költségek, a szállítási és szervezési gondok nehezítik meg, mint a készletek fizikai hiánya. Az ásványialapanyag-ellátás problémájának enyhítésében a tudomány és a technika olyan új technológiai eljárások kidolgozásával és bevezetésével segíthet, melyek lehetővé teszik a szegényebb, nehezen megközelíthető helyeken történő bányászatot, az anyagokkal való jobb takarékoskodást a termelés során, a másodlagos nyersanyagok legjobb hasznosítását, új, készletkímélő technológiai folyamatok kidolgozását. A nyugati monopóliumok kutatásokat folytatnak és csak azokat a készleteket használják fel, amelyek a legrövidebb időn belül a legnagyobb hasznot hozzák. Ezek a monopóliumok nem költenek a nehezen hozzáférhető alapanyagok bányászatára, inkább alacsonyabb áron importálják azokat. Így a kapitalista országokban egy sor ismert lelőhelyet érintetlenül hagynak, későbbi kitermelésükre számítva. Számos, most felszabadult ország gazdaságának fejletlenségére alapozva a monopóliumok arra törekednek, hogy felhasználhassák azok készleteit, s szabad kezet kapjanak a világóceán ásványi készleteinek pazarló kiaknázására. A kapitalista államok korántsem törekednek kölcsönös előnyöket biztosító, egyenrangú nemzetközi együttműködésre. Saját biztonságuk, „nemzeti érdekeik” és „stratégiai céljaik” biztosítására hivatkozva ezek az államok megpróbálják megindokolni jogukat a leghiányzóbb nyersanyagok lelőhelyeinek felhasználására (ez mindenekelőtt Közel- és Közép-Kelet olajlelőhelyeire vonatkozik). Az olajhiányt például, mely a korlátozott készletek miatt fog bekövetkezni, néhány nyugati szakértő már 2000-re jósolja. Számos, jelenleg virágzó olajtermelő vidék (például Szaúd-Arábia) az olajkészletek kimerülése után élettelen homoksivataggá változik. Az újból megnyitásra kerülő olajlelőhelyek mind több és több beruházást igényelnek. A kialakult helyzetért az USA és vele együtt a Nyugat más energiafogyasztó óriásainak monopóliumaira hárul a felelősség. Az USA a kapitalista világban felhasznált olaj több, mint 30 százalékának pazarló elhasználásával elősegíti a fűtőanyaggombok gyors kiéleződését. Az USA saját olajkészletei fogyóban vannak, és ha az ország gazdasága csupán saját termelésű kőolajra támaszkodna, akkor a készletek mindössze 5-6 évre lennének elegendőek. Az USA ezért azt a politikát folytatja, hogy takarékoskodik saját kőolajával és növeli importját a Perzsa-öböl országaiból, mindenekelőtt Szaúd-Arábiából. A szakértők többségének előrejelzései szerint az USA saját, ismert földgázkészletei is csupán 10—11 évre elegendőek. Ezért a többi országból való földgázimportot szintén növelni fogja. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban található a világ teljes szénkészletének 20 százaléka, a gazdaság szerkezete szilárdan kötődik a kőolaj és a földgáz felhasználásához. A gazdasági szerkezet szénfelhasználásra történő átállítását rendkívül bonyolult, hatalmas tőke-, erő- és időbefektetést igénylő feladatnak tartják. Az USA-ban ezért jelenleg előnyösebbnek tartják még magasabb árakon is a kőolajbehozatalt, mint a belső energetikai rendszer átállítását. Biztosítani évi 400—500 millió tonna kőolaj importját a nyolcvanas években, felhasználva ezt az időt új energiaforrások birtokbavételére — ez a hosszú távú cél a gazdaság energiaellátásának biztosítására. Éppen a monopóliumok népellenes érdekei alapozzák meg azoknak a programoknak a sikertelenségét vagy korlátozott jellegét, melyeket a Nyugat egyes országaiban kidolgoznak. A szocialista közösség országaiban teljesen más alapokon oldják meg a nyersanyag- és energiakérdést. Fő hangsúlyt kapnak a társadalom egészének, s a társadalom jelenlegi és jövőbeni szükségleteinekigényei. A problémát egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködéssel oldják meg, s a szocialista országok komplex energetikai programjai alapján garantált a szükséges biztonság és hatékonyság. A KGST-országok mozgósították saját tartalékaikat és megerősítették a kölcsönös együttműködést. Ezek az országok az energiahordozók és nyersanyagok gazdaságos és racionális felhasználásának fokozatos bevezetésére, a termelés energia- és alapanyagigényének progreszszív technológiai folyamatok, modern gépek és berendezések bevezetésén alapuló csökkentésére, az energiahordozók és nyersanyagok termelési és felhasználási struktúrájának megváltoztatására irányuló komplex intézkedéseket hajtanak végre. Ezzel egyidőben meggyorsítják együttműködésüket a fűtő- és nyersanyagok, valamint energiahordozók termelésében és kölcsönös szállításában. A közös erővel létrehozott „Barátság” kőolajvezeték, „Szövetség” gázvezeték és „Béke” energetikai rendszer azt példázzák, hogy hogyan megy végbea gyakorlatban a gazdasági integráció. A Szovjetunió területén található a világ összes fűtőanyagkészletének 40 százaléka. Amíg azonban a kőolaj, földgáz, vízi energia és olcsó szénkészletek fő lelőhelyei a keleti körzetekben találhatók, a fűtőenergetikai készletek 75—80 százalékát a Szovjetunió európai részén használják fel. Ezért vált — mint ahogy azt a Szovjetunióban elfogadott Energetikai Program hangsúlyozza — az egyik legfontosabb gazdasági és tudományos-műszaki feladattá az atomenergetika — többek között a gyors neutronokkal működő reaktorok — fejlesztése, nagy mennyiségű fűtőanyag nagy távolságra történő szállítására és a villamos energia nagy távolságokra történő továbbítására ahatékonyabb módszerek kidolgozása. Az évszázad végére a Szovjetunió energiafelhasználása 1,7—2,0-szeresére is megnőhet, ezt a földgáz- és szénbányászat növelésével, valamint atomerőművek építésével fogják biztosítani. Ezzel együtt a Szovjetunióban azt tervezik, hogy a népgazdaságban jobban felhasználják az olyan megújuló energiaforrásokat, mint a víz-, nap-, szél- és geotermikus energia. Folytatják a termonukleáris energiatermelési munkát.