Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-09 / 6. szám
Heti levélgyűjteményünk középpontjában ezúttal különböző neves személyiségek állnak. A „neves” jelző nem minősíti a szóban forgó személyeket, akik között akad — nem is egy — aki negatív előjellel szerezte meg hírességét. „Egyetértek Bajomi Lázár Endrének az 1986/1. számban megjelent észrevételével, többek között abbanis, hogy az Ezer év című kötetben helye lett volna Teleki Blankának. Mégis úgy érzem, a kihagyottak közül elsőnek Zrínyi Ilonát kell említeni. Joggal vélhetjük, hogy történelmünknek talán legkiemelkedőbb nőalakja. Első férjének korali halála után mindhalálig hűséges felesége volt Thököly Imrének, három évig védte Munkács váráta császárral szemben. Bár fiát, II. Rákóczi Ferencet korán elszakították tőle, de biztos, hogy a fejedelem többek között azért is lett az a történelmi nagyság, akit ma is tisztelünk, mert Zrínyi Ilona fia volt.” DR. LAKATOS GYÖRGY, BUDAPEST „Nagyra értékelem, hogy lapjukban foglalkoztak Deák Ferenc személyiségével, de hiányolok néhány dolgot a róla szóló cikkből. Idézni kellett volna az »egyensúly művészének« (így ígéri a cikk címe) a kiegyezésen túlmutató gondolatait. »Mi megteszünk mindent, amit tenni lehet, mi elmegyünk addig, ameddig mennünk szabad, s min túl mennünk a kötelesség tiltja« — mondta 1867. újév napján, amikor pártjának képviselői felkeresték. Néhány hónappal később pedig: »De ne gondolja senki, hogy azáltal, ami most történik, minden be volna végezve.« A képviselőházban ezt mondta: »Midőn miniket a nép megválasztott, hogy képviselői legyünk, nem azt várta, hogy tőle kérjünk tanácsot, hanem azt, hogy mi adjunk neki... Törvényhozói dolgokkal, amelyek készültséget, szakavallottságot igényelnek, nem minden ember foglalkozhatik.« Kossuth és Deák mauzóleuma valóban közel van egymáshoz, feszítsünk ki gondolatban egy feliratot a kettő között Deák szavaival: »Folytonos őrködés, erély, óvatosság, türelem.« Ezt válaszolta a pesti képviselőtestületnek, amelynek tagjai felkeresték őt az alkotmány visszaállítása után.” DR. SZATHMÁRY GÉZA, BUDAPEST „Vitába szállok Gáti György szekszárdi olvasójuknak az 1986/1. számban megjelent levelével, amely szerint Horthy Miklósnak »semmi szolgálati köze nem volt és nem is lehetett a felkeléshez, mégis mind a mai napig úgy tudják, hogy ő verte le«. Hollós Ervin és Lajtai Vera nemrég megjelent Horthy-könyvében ez olvasható: » ... hírhedt szerepe volt a cattarói-öbökben 1918 elején kitört matrózfelkelés leverésében is«. A szerzők idéznek Lábay Gyula: Az ellenforradalom története — Az októberi forradalomtól a Kommün bukásáig című, Budapesten, 1922- ben megjelentkönyvéből:»Kemény kezét a matrózzendülésből ismerték«. A röviddel Horthy kormányzóvá választása után írott könyv szerzője történelmi közelségből bizonyára jól ismerte az eseményeket.” PODANI JÁNOS, BUDAPEST „Áttekintést adtak az 1985/51— 52. számban az evangélikus egyház történetéről. Ehhez kapcsolódva szeretnék emlékeztetni a XVI. századi erdélyi evangélikus egyházszervező, a szász Johannes Honterus munkásságára. Brassóban született 1498-ban. Bécsben, Krakkóban és Wittenbergben tanult, majd a svájci Bázelban készítette el 219 települést feltüntető Erdély-térképét. Szülővárosába visszatérve tanított és egy évtizeddel a nagyszebeni után felállította Erdély második nyomdáját. A reformáció elvei szerint szervezte át a városi oktatást. Az ő iskolájából került ki a reformáció kiemelkedő személyisége, Dávid Ferenc, a későbbi unitárius püspök. Honterus nyilvános könyvtárt is létesített, ebiben a Corvinák több kötete is megvolt. 1549-ben hunyt el, az evangélikus főtemplomban volt a sírja, ezt Caraffa tábornok csapatai elpusztították, s ugyanerre a sorsra jutott Honterus könyvtára is. Ekkor — 1689-ben — feketedtek meg a templom falai, azóta nevezik Fekete templomnak. 1973-ban az UNESCO ajánlásával emlékeztek meg Honterus humanista életművéről.” VARGA LAJOS, GYÖK „Lapjuk 1985/51—52. számában az »Úttörő szerep« című cikk foglalkozik Luther tanításaival. Kiegészítésként kívánom megjegyezni, hogy Luther Márton Wartburg várába visszavonulva német nyelvre fordította a Bibliát, ezzel az új irodalmi német nyelv megteremtője lett. Egyébként nem csupán a pápa közösítette ki, hanem — mivel a wormsi birodalmi gyűlésen kitartott elvei mellett — birodalmi átok alá is vették. Ezen a gyűlésen hangzottak el Luther szállóigévé vált szavai: »Itt állok, másként nem tehetek, Isteni engem úgy segéljen.« Ide kívánkozik még a rákosi országgyűlésen 1525-ben hozott határozat kezdete: »A lutheránusok égethessenek meg«. A törökök által szorongatott magyarok így akartak a pápának kedveskedni, hogy anyagi és fegyveres segítséget kapjanak tőle.” DR. DEÁK KONRÁD, SZEKSZÁRD „A Magyarország 1986/1. számában megjelent, »Könyv az emigrációról« című cikkel kapcsolatban szeretnék néhány adatot közölni. Borbándi Gyula 1949 elején emigrált, és nem sokkal később egyik szerkesztője lett a Látóhatár című lapnak. Ezt a lapot még Vámos Imre alapította Svájcban, később Franciaországban, Angliában, végül az NSZK-ban jelent meg. Horthy Miklósról tulajdonképpen semmi újat nem írt Barbártól, az idézett Horthy-levélről már egy Düsseldorfban kiadott könyvben is esett szó. Az 1954. november 4-én kelt és Adenauer kancellárhoz címzett levélben az exkormányzó tiltakozik a »rágalom« ellen,hogy 1944-ben ő fegyverszünetet akart volna kötni és ezzel hátba támadta volna a náci Németországot. Borbándi 1957 februárja után a Szabad Európa Rádió magyar szekcióján belül »belső ellenzékbe« vonult, mert ekkor foglalta el helyét Bede István, az új főszerkesztő. 1969-ben az Új Látóhatárban már békésebb húrokat pengetett, ilyeneket írt: »... a nemzetközi politika okán Magyarország szocialista állam lett és az emigráció jelene, de jövője is csak e keretben biztosított. A nemzetet foglalkoztató problémákról lehet vitatkozni, de ne ellenségesen, hanem építő szándékkal.« Ezután számos támadás érte Borbándit, elsősorban Tollas Tibor egykori deportáltató csendőrtiszt, majd a Nemzetőr szerkesztője részéről.” VARGA GYŐZŐ PÉTER, GYŐR „A hangszerkészítésről írtak az 1986/1. számban »A dédelgetett fa« címmel. Kónya István hangszerkészítő családjának bemutatásánál megjegyzi a szerző, hogy testvére volt Kónya Lajos Kossuth-díjas kestő, aki szintén szerzett jártasságot a faragó szakmában. Ki szeretném egészíteni az írást azzal, hogy Kónya Lajos nem 1970-ben, hanem 1972-ben halt meg. Halotti értesítőjét Mikita Istvánnal, Szabó Pál író vejével közösen terveztük. 1972 júniusában a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítást rendezett faragványaiból, Kónya Lajos a megnyitóra már a kórházból ment el és a kiállítás zárása előtt meghalt. Németh Kálmán a költő halálának második évfordulójára megfaragyta sírjára a kapjáfát.” PETŐVÁRI GYULA, BUDAPEST „Teljesen egyetértek azzal a javaslattal, amit dr. Szemők Balázs olvasójuk tett a Magyarország 1985/50. számában, nevezetesen központi zsidó mártír emlékmű, a deportálásban elpusztult cigányok és az 1919-es hősök emlékének megörökítésére. Levélírójuk azonban téved, amikor azt írja, hogy minden helységben állítottak emlékművet a két világháborúban elesett katonáknak. Valóban van szinte minden helységben első világháborús emlékmű, de a második világháborúiban elesett katonáinknak tudtommal nem állítottak ilyet. Ezt a hiányosságot jó volna pótolni minél előbb, már csak azért is, hogy legalább unokáinknak ne kelljen szégyellniük magukat, mert nagyapjuk ’katonaként halt meg a második világháború vérzivatarában.” DIETZ KALMÁN, BUDAPEST „Nyolcvanzat éves koromban szívesen tekintek vissza a múltra, és ebben segít nekem az önök hetilapja is. Egy korábbi számukban ezért is olvastam nagy érdeklődéssel a »Soproni polgárok« című cikket. Sajnálattal konstatálom viszont, hogy a cikk írója megfeledkezett egy történelmi tényről. Arról, hogy Sopronban már a XIV. század elején éltek zsidók, akik a sok viszontagság és üldözés ellenére hűek maradtak városukhoz, utódaik a XIX. és XX. századiban is nagy szerepet játszottak a város életében.” KLEIN ARTÚR, VÁGUJHELY „Az 1985/51—52. számukban, a Metód-évfordulóval kapcsolatban a frankok Kis-Balaton melletti hűbéreséről ezt írják: »Akkoriban Kocel birodalma terült el itt, a száműzött Pribina morva fejedelem fiáé.« Kocelnek nem volt birodalma, csak a frankok szláv telepítésének ura, tehát a frankok hűbérese volt. Felvette a keresztséget, a település védelmére alkalmas mocsaras terület központjában, a mai Zalaváron templomot épített.” VITTAY GYŐZŐ, BUDAPEST „Nem értem, hogy a lapjuk 1986/1. számában megjelent, »Az egyensúly művésze« című cikk szerzője miért mellőzi teljesen a kiegyezés előtti idők külpolitikai eseményeit. Pedig sose mindent éppen a külső erőviszonyok döntöttek el. A szerző azt írja, hogy »1866. február 17-én Ferenc József kinevezte az önálló, felelős magyar kormányt«. Ez tévedés, erre csak egy év múlva került sor, miután 1866 júliusában Königgratznél az osztrákok vereséget szenvedtek a poroszoktól. A szerző az 1867-es kompromisszum közös ügyeit is tévesen írja le: » . . . közös a had-, kül- és pénzügy«. Ez jelenleg az ország köztudatában is így él, pedig a közös ügyek a következők voltak: a külügy, a hadügy és — ezekkel kapcsolatiban! — a pénzügy. Ez utóbbi tehát csak annyiban volt közös, amennyiben a külüggyel és a hadüggyel kapcsolatban merültek fel költségek. Minden egyéb magyar államköltséget a felelős magyar pénzügyminisztérium előterjesztésére az országgyűlés határozott el.” DR. ERDÉLYI IVÁN, MÁTÉSZALKA Budapest 62Pf. 634.1396 Híresek és hírhedtek Többen a kiegyezésről ! Még egyszer Horthy és Cattaro BRASSÓ BELVÁROSA A FEKETE TEMPLOMMAL Honterus nyilvános könyvtárt is létesített MAGYARORSZÁG 1986/6