Magyarország, 1989. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-17 / 7. szám
AMERIKAI SAS Új változatban Az átlagamerikai és a kozmosz IL MESSAGGERO Csaknem ötszáz éve, hogy felfedezte az emberiség: nem a Nap kering a Föld körül, hanem a dolgok állása éppen fordítva van. Csak az a baj, hogy az Amerikai Egyesült Államok lakosságának több mint egyötöde erről még nem értesült — állapította meg a Public Opinion Laboratory rendelésére elvégzett felmérés. A megkérdezetteknek 75 kérdésre kellett válaszolnuk. Az egyik így hangzott: „A Föld kering-e a Nap körül, vagy a Nap a föld körül?” — az illetők 21 százaléka hibás választ adott, 7 százalék pedig beismerte, hogy fogalma sincs a dologról. Ám azon 72 százalék között is, akik helyes választ adtak, majdnem a fele (pontosan 45 százalékuk) más kérdésekre felelve úgy tudta: egy körforgás egy évig tart, viszont 17 százalék úgy vélte, csak egyetlen napig (!), 2 százalékuk ezt az időtegy hónapnak hitte, 9 százalékuk pedig egyszerűen közölte, nem tudja, menynyi ideig tart, míg a Föld egyszer megkerüli a Napot ... Nem a turisták a hibásak #S13EECTHH A múlt év végén, miután lenyeltük a keserű pirulát — tudniillik a környező szocialista országokban megtiltották bizonyos áruk és élelmiszerek kivitelét — hasonló szabályokat vezettünk be, melyek szerint országunkból nem lehet kivinni hűtőszekrényt, mosógépet, porszívót, gyermekruházati cikkeket, kaviárt stb. Míg Nyugat-Európában újabb vámengedményeket tesznek, addig a KGST-tagországok még jobban elkülönülnek, hogy megtartsák „saját használatra” a hiánycikkeknek számító árukat és nyersanyagokat. Eddig még senkinek sem sikerült ilyen népszerűtlen utat választani a belső piac „telítésére”. A szegénység általában rossz tanácsadó és gyakran elsietett lépésekre indít, melynek következményei beláthatatlanok. Az ilyen lépéseket tett országok mindegyikében akadtak tekinntélyes szakemberek, akik megpróbálták bizonygatni a döntések ésszerűségét és időszerűségét. Ne próbáljuk meg elemezni szomszédaink érveit, ők jobban látják a helyzetet. Ami viszont hazánkat illeti: belső piacunk a tavaly külföldre vándorolt félmillió darab tévékészülékkel, 200 000 mosógéppel, bizonyos mennyiségű gyermekruhával éscipővel lett szegényebb. Ám ez még nem magyarázat arra, hogy bizonyos árucikkek és élelmiszerek eltűntek az üzletek polcairól. Az áruhiány sajnos, már régi keletű probléma és életünk állandó kísérője. Általában örülünk annak,ha bizonyos áruik, elsősorban a gépgyártási és elektronikai termékek nagy keresletnek örvendenek külföldön. De az már talány, miért és kik számára vonzó a szovjet gyermekruházat. De ha már ezek a cikkek is vámkorlátozás alá estek, bizonyára tömegesen viszik ki azokat a külföldi vendégek. Ezek szerint megvalósítva a tudományos-műszaki haladás meggyorsításának hatalmas és tekintélyes programját, ugyanakkor maradunk a „magunkénál” mindenben, ami a közfogyasztási cikkeket és az élelmiszereket illeti. És nem egyszerűen megmaradunk a régi állásponton, hanem demonstratívan lépünk egyet... hátra. Ne legyünk képmutatóak. Valamennyiünk számára kellemetlen, ha mondjuk Szófia vagy Prága, Budapest vagy Berlin üzleteiben honfitársainkra aggódva néznek, mert attól félnek, hogy felvásárolják az egész készletet vagy esetleg hosszú sort alkotnak. Igaz, hasonló a kép a mi áruházainkban is, amikor vendégeink tévékészülékeket, mosógépeket, kávédarálókat, vasalókat vásárolnak. Mi is, ők is a hazai piac szegénységével magyarázzák a módosított kiviteli szabályokat. Vajon a vámkorlátozás az egyetlen kiút ebből a helyzetből? Véleményem szerint ezek az intézkedések csak állandósítják a „saját deficitet”, és semmiképpen sem szolgálják a hiánycikkek megszűnését. Iparunk az elmúlt év háromnegyede alatt több mint 7 millió tévékészüléket gyártott mégsem téliesítették a termelési tervet. Ugyanez a helyzet a hűtőszekrényekkel, mélyhűtőkkel, mosógépekkel, porszívókkal ... S ebben nem a turisták a hibásak. Cselekedni kell, méghozzá határozottan, minden mellébeszélés nélkül. Példáért nem kell messzire menni. Az A csoportba tartozó termékeket gyártó partnerországok jó eredményeket értek el. Magyar autóbuszok, NDK-beli vasúti kocsik, csehszlovák mozdonyok, bolgár elektronikai, lengyel vegyipari berendezések, román bányagépek, szovjet gépkocsik, turbinák, hengereltáru — mindez a kölcsönösen előnyös együttműködés, a minden fél számára megfelelő munkamegosztás eredménye. És mi az akadálya annak, hogy mondjuk ugyanígy összefogjanak a mosógép és hűtőszekrény, a konfekció és a lábbeli, a porszívó és az elektromos háztartási gépek gyártásának megszervezésében ? Bizonyára nem okoz túlzott nehézséget, ha a felsorolt cikkek gyártása prioritást élvezne. Ehhez csak az kell, hogy számba vegyék mindazokat az árucikkeket, melyeknek kivitelét megtiltották bizonyos szocialista országokban, megtalálják azt a vállalatot, amely képes legyártani a keresett árucikkeket. Jellemző, hogy a KGST- tagországok közös vállalatai egyelőre mellőzik azon termékek gyártását, amelyeket milliók keresnek. Ezt a szférát azzal lehetne ösztönözni, ha árkedvezménnyel szerezhetnék be a nyersanyagot és csökkentenék adóikat. Az lenne a hatásos megoldás, ha ezt az égető szociális kérdést minden érdekelt fél közösen oldaná meg. De egyelőre pont az ellenkezője történik: minden ország védi a saját árukészletét (vagy hiányát), de ez nem lehet a belső piac szegénysége elleni harc eszköze. És végül: nem a turistákkal kellett volna kezdeni a piaci helyzet „egészségesebbé tételét”. Borisz Griscsenko MAGYARORSZÁG 1989/7 Kié az Eufrátesz? 3aaromcter3eUmil A nézeteltérések még 1962-ből erednek, amikor Törökország és Szíria között megindultak az első tárgyalások a folyó vízének kihasználáról. Akkor még meglehetősen „közös” tervnek látszott, hiszen úgy gondolták, mindkét ország gátakkal tartja vissza a víz egy részét, hogy öntözhesse a környékbeli, anélkül alig kihasználható területeket. De Szíria már a tárgyalások alatt is fenn (Die weit)tartásainak adott kifejezést, majd mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy hidrológiai tervei mögött a másik fél megrövidítésének szándéka lapul. Röviden : vízlopással vádolták egymást. Ettől függetlenül a jobb anyagi körülmények között levő Törökország nem várta meg a vita végét, és erőltetett ütemben húzta fel egymás után a gátakat. A délkelet-törökországi Keban és két másik helységben végső soron felépülő gátak miatt a folyó alsóbb szakaszán drasztikusan csökkent a vízszint. Igaz, Szíria is épített egy gátat Tabqában, így aztán a folyó legalsó szakaszán — Irakban — bizonyos évszakokban szinte teljesen kiapadt az Eufrátesz vize. Irak természetesen nem maradt tétlen. Míg 1975- ben a török—szír konfliktust csak az Arab Liga közvetítései és diplomáciai tevékenysége révén sikerült feloldani úgy-ahogy, Irak más utat választott. Miközben Törökország már építi a negyedik, minden eddiginél nagyobb Atatürk-gátat, amely egymaga 48 milliárd köbméter vizet fog majd vissza török területen, Szíria pedig további szemrehányásokat tesz a török kormánynak — Irak megpróbál az egész ügyből hasznot húzni. Különösen a nemrégen befejeződött (?) iraki—iráni háború idején volt nagyon jól észrevehető Bagdad célja. Szaddam Husszein Ankarát támogatta Szíria ellenében a vízvitában, de csak azért, hogy elnyerje Törökország (csendes) támogatását az Iránnal vívott háborúban. Ez részben egyezett Törökország érdekeivel is. Ankarát többek között ez buzdította az Atatürk-gát felépítésére, amely különben 1993-ban lesz kész teljesen, és ezzel Ankara az Eufráteszen levő négy gáttal összesen 90 milliárd köbméter vizet tarthat birtokában. A tervek ezzel nem értek véget . Szíriában is tudják, hogy Ankara a 2000-es évig még két újabb gátat akar építeni, és akkor — állítják Damaszkuszban — már senki másnak nem marad víz a folyóban. A szírek sem várhatnak hát; ha vízhez akarnak jutni, már most tartalékolniok kell. A tartalékolás legjobb módja (mint azt már a törökök bebizonyították): gátakat építeni a folyón... Megkezdték tehát a második gát építését, és erőmű-, valamint öntözési programot dolgoztak ki. Minden héten MAGYARORSZÁG - önnek is jobb, ha előfizeti