Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 51. szám
Irodalom ! Száz éve indult A Hét, Kiss József nevezetes irodalmi-művelődési hetilapja, minden későbbi modern folyóirat elődje, de száz éve alapította Benedek Elek és Pósa Lajos a híres gyermeklapot, Az Én Újságomat is. Tagadhatatlanul korszakváltás jele ez. A Hét indulásakor a majdani Nyugat első nagy nemzedéke még gyermek: Ady tizenhárom éves, Babits hét, Kosztolányi ötesztendős, Móricz Zsigmond tizenegy évesen ekkor szerzi azokat a gyermekkori tapasztalatait, amelyeket majd a Légy jó mindhalálig című művében ad át serdülő nemzedékeknek. Mikor tehát Adyék néhány év múlva a komoly irodalom után kezdenek érdeklődni, A Hét az az igényes, akkor nagyon modern irodalmi hetilap, amely ízlésük és világnézetük kialakítását segíti — ellentétben az ugyancsak a kilencvenes években indult Új Időkkel. És azt se feledjük, hogy ezzel a későbbi nagy Nyugat-nemzedékkel együtt nőnek fel A Hét olvasói, az a közönség, mely majd Adyt, Babitsot, Móriczot lelkesen olvassa és irodalmi diadalra segíti. A Hétnek már első évfolyamában az akkor még fiatal, bár ismert Bródy Sándor, Jusih Zsigmond, Petelei István írásai olvashatók. Irodalmi bajok címen Alexander Bernát kesereg, hogy manapság „az erkölcsi bajok karöltve járnak az anyagiakkal. Az író elszigetelve érzi magát szellemileg; írói ereje csökken; ezzel vele jár anyagi függősége, mely méginkább sorvasztja . . . Lesznek, akik ettől az elmélkedéstől idegenkednek; de hogy irodalmi helyzetünk nem normális, senki sem fogja tagadni... Én csak egyen csodálkozom, azon, hogy ezen a mi bajunkon még mindig csodálkoznak .. Ágai Adolf ebben az 1890-es első évfolyamban az éjszakai Budapestet veszi szemügyre; megállapítja, hogy a zenés szórakozóhelyek „leányai fizetést sem húznak, sőt egyes igazgatóktól még meg is váltják szerződésüket, csakhogy módot nyerhessenek sbájank szabadabb kifejtésére. Előadás után kezdődik az ő igazi szereplőjök: vacsorára lelkesíteni a kopasz bácsikat, pezsgőzésre a fürtös ifjakat ...” Justh Zsigmond novelláin kívül képzőművészeti cikkeket is közölt; megállapítja, hogy az egyik kiállításon felfedezett egy Csók István nevű ifjú művészt, aki ígéretes tehetség. Ugyanő ír Mednyánszky Lászlóról. „Legmélyebb és a legnehezebben érthető a festőink között.” A múlt század utolsó évtizedében aztán sorra megjelennek A Hétben Ambrus Zoltán, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc, Szomory Dezső, Tömörkény István, Papp Dániel, Lyka Károly írásai — a századunk első évtizedében fellépett nagyok tőlük tanultak írni és a tanultak nyomán határozták el azt is, hogy ők másképpen fognak írni. Ennek az irodalmi atmoszférának ismeretében érthetjük meg, hogy Ady Endre Ábrányi Emil Rostand-fordításából, a Cyranóból kölcsönözte a nevezetes sort: Lázár vagyok a csókok lakomáján ... Kevésbé feldolgozott viszont Az Én Újságom, és általában a gyermekirodalom hatása és jelentősége. Bármiképpen ítéljük is meg mai ízlésünk aszerint Pósa Lajos verseit és szerkesztési elveit, tagadhatatlan, hogy Pósa Lajos (és Benedek Elek) ízlésvilága legnagyobb költőink ízlésvilágát segített kialakítani, amit az is bizonyít, hogy ők fenntartás nélküli elismeréssel hódoltak Pósa Lajos emlékének, akadt, aki Nobel-díjra is ajánlotta! Mint láthattuk, Kosztolányi Dezső ötéves volt Az Én Újságom alapításakor, írni-olvasni tanulván tehát, legalább tízesztendős koráig ezt a hetilapot nyúzta. Molnár Ferenc, aki majd a Pál utcai fiúkait írja, méghozzá egy ifjúsági lap számára, folytatásokban, mely lapot egykori osztályfőnöke szerkesztette. Az Én Újságom indulásakor 12 éves. Egyszóval Pósa bácsi gyerekújságja éppen huszadik századunk legnagyobb, első író- és költőnemzedékét nevelte íróvá és költővé! Ha a múltba nézve félretesszük megvetésünket és fölényes mindentudásunkat a gyermeteg versikék iránt, akkor két fontos mozzanatra figyelhetünk. Egyik, hogy Pósa Lajos — talán ösztönösen is követve a reformkori ifjúsági szervezőknek, Bezerédy Amáliának vagy Beöthy Zsigmondnak az eszméit — szakított azzal a főleg német nyelvterületen ekkor szokásos „fenyegetve nevelő” ifjúsági irodalmi irányzattal, amit egy Borzas Peti jelképez ijesztően. Pósa Lajos megértéssel és szeretettel közeledik a gyermekekhez, kiváló szerzőket nyerve meg eszméinek, mint például Bársony Istvánt, Sebők Zsigmondot. Bársony István az állatok világát rajzolta akkor meghökkentően újszerűen a gyermekek elé — például: Arab király szabadon —, Sebők Zsigmond pedig Mackó Úr alakjának megteremtésével voltaképpen egy ironikus felhangú társadalomrajzot ad, a millennium Magyarországának világát a tenyeres-talpas falusi gazda, Mackó Úr szemszögéből. Voltaképpen tehát Mackó Úr is idestova százesztendős! A másik fontos mozzanat: az illusztráció jelentőségének felismerése. Elég, ha egyetlen nevet írunk le: Mühlbeck Károly nevét. Ez a zseniális rajzolóművész a harmincas évek közepéig szórakoztatta és nevelte az ifjúságot, tehát fél évszázadon át nemzedékek sorát. Mackó Úr figurája éppúgy az övé, mint számtalan más vers- és regényalak megelevenítése. Mühlbeck Károly ugyanakkor módját lelte, hogy szatirikus elemekkel is színezze rajzait, társadalmi visszásságokra híva fel a figyelmet. Kétségtelen, hogy a huszadik század elejére felnőtt és sikeres íróvá vált nemzedék Az Én Újságomból tanult, itt vannak a gondolati eredői A Pál utcai fiúknak éppúgy, mint Móra Ferenc gyermektörténeteinek, Móricz Zsigmond gyerekrigmusainak és a Légy jó mindhalálignak. De akár Az aranysárkányt is megemlíthetjük, hiszen éppen Kosztolányi maradt Pósa Lajos érdemeinek egyik híve. Azt mindenki tudja, hogy Pósa Lajos verseit Dankó Pista zenésítette meg, de azt már csak kevesen, hogy Az Én Újságom indulásakor kilencéves Bartók Béla később zenét szerzett Pósa Lajos néhány versére . .. Gyermekként tehát ő is olvasója volt ennek az ifjúsági hetilapnak, amelynek százesztendős jubileumára érdemes lenne egy antológiát kiadni, Mühlbeck Károly rajzaival együtt... NEMESKÜRTY ISTVÁN írók kora címlap Irodalmi bajok Dzsungel vagy angol park? — Az Írószövetség párton, pártokon fölüli. Azok az írók, akik nyomatékosabban pártos írók akarnak lenni, esetleg kiválnak majd a szövetségből. Már eddig is több lesöpört volt és van a szövetségen belül, társaságoknak hívják magukat. De arra is fel kell készülni, hogy bizonyos íróknak sok esetben nem érdeke bizonyos más írókkal egy érdekvédelmi csoportban szerepelni. Esztétikai, szellemi, értékbeni, politikai és anyagi megfontolások alapján megtörténhet, hogy az Írószövetség majd valamikor tovább osztódik. Bár én is valamilyen magasabb elv szerinti egységet szeretnék — mondja Páskándi Géza, az Írószövetség választmányának tagja. Az írószövetség pártokon felüliségét én is kezdettől hangoztattam — teszi hozzá —, sőt ezt le is írtam. Minden író számára lelkiismereti kérdés, hogy melyik párt tagja, attól még lehet írószövetségi tag, de a pártprogramokat lehetőleg ne hozzunk be az Írószövetségbe. Ahhoz, hogy valóban össznemzeti ügyeket képviselhessen a szövetség, egyenlő partnerként kell tudni tárgyalnia minden párttal,anélkül, hogy gyanúba keveredjék. — Miben volt egyetértés a közelmúltban lezajlott közgyűlésen? — A pártokon fölüliségben mindenképpen, ugyanígy az „összírók” érdekvédelmében, hogy ugyanis legyen egy hangsúlyozottabban érdekvédelmi és menedzselő szövetség. — Miért jó az írószövetségnek, ha pártokon fölüli? — Mondhatok erre egy érdekvédelmi példát: többnyire minden párt helyesen azt mondja: „minél szabadabb piacpolitikát!” Én viszont mint „szabad író” — mondjuk — azon a véleményen vagyok, hogy egy volt ideológiai terrort nem szabad fölváltani egy gazdasági pragmatikus diktatúrával, sőt terrorral. Meggyőződésem, hogy ha a gazdaság túlságosan elmegy a piaci prakticizmus felé, akkor nagyobb Zsdanov lehet belőle, mint amekkora az ideológia Zsdanovja volt, mert a piacot nem lehet sem leváltani, sem eltemetni. Ha belegondolunk, igen félelmetes ellenfél az ezerszázalékos piacorientáltság. Merem állítani, hogy ha a legszabadabb piac elvét nem sikerül összhangba hozni egy finom értékítéleti rendszer megteremtésével, akkor valóban kiszorul a komoly és jó művészet. Tehát egy olyan demokráciára van szükség, ahol a piac vastörvényeit éppúgy minimálisra szorítjuk, mint bármiféle esetleges megideologizálását az árutermelésnek és értékesítésnek. Mert mindkettő lehet vak: a szabad piac és a tervgazdálkodás is. — Hogyan képzeli el ezt a fékező rendszert az irodalom esetében? — A kormányok koalíciósak, tehát pártköziek lesznek. Éppen ezért van szükség olyan megbízható szellemi szövetségekre, mint az írószövetség vagy az Akadémia és a többi, amelyek komoly vokssal tudatosítják a kormány és más állami fórumok felé azt, hogy a piacnak nemkell a szellemi életben feltétlenül dzsungelnek lennie, lehet abból angol parkot is csinálni. Biztosítani kell tehát a nemzet jogfolytonos történelmi értékeinek köztudatban tartását anélkül persze, hogy ez stiláris és tematikai beszűküléshez vezessen. — Az embereket nemcsak ellepte az aluljáróbirodalom, a perckönyvek tömege, volt és van is rá igényük. Ezt az igényt és ízlést ön mint író hogyan képes befolyásolni? — Minden író saját tehetségén múlik, hogy miként képes egyszerre szórakoztatni és tudatosítani az értékeket. Az igaz, hogy az aluljárókban azemberek azt veszik meg, amit épp most megvesznek, de ez csak átmeneti dolog. Vásárlási mámor! Olyan, mint amikor hosszú éhség után élvezik, hogy mondjuk nemcsak kenyeret ehetnek, hanem kiflit, zsömlét, perecet, még ha azok nincsenek is jól megsütve. A tétel tehát nem úgy helyes, ha azt mondjuk, hogy az úgynevezett „könnyű” irodalom tartja el a komoly irodalmat, hanem a könnyű irodalom így fizeti a tandíjat annak a „nehéz” irodalomnak, amelyiken nevelkedett, tanulta a szakmát. Minket a klaszszikusaink tartanak el, hiszen a klasszikus írók akár íratlan végrendelete az, hogy előttem is volt irodalom, az én életemben is van és a halálom után is legyen magyar irodalom. Ebből az következik, hogy a már jogdíj nélkül kiadott klasszikus könyvek és a tankönyvek együtt nemcsak a nemzetet szolgálják, hanem az élő irodalom megsegítésére is hivatottak. A méltó folytatás garanciája ez ... BOGYAY KATALIN 26 MAGYARORSZÁG 1989 51