Magyarország, 1994. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1994-06-03 / 22. szám
Történelem Deseő tábornok élete és titokzatos halála A fronton és a hadifogságban — Lehet, hogy megölték? is. Deseő László a diplomáciai pályát, Moszkvát 1940. július 15-én hagyta el. Hazatérve a gyöngyösi hadosztályhoz helyezték tüzérparancsnoknak, majd 1942. november 1-jén vezérőrnaggyá kinevezve, a 2. magyar hadsereg kötelékében, a szombathelyi III. hadtest tüzérparancsnokaként került a doni arcvonalra. Amikor Gyöngyösön szolgált, ritkán jött fel Budapestre, de ha megtehette, mindig megfordult Schamschula Rudolf altábornagy családjánál, ahol a középső leánynak udvarolt, aki azonban 1942 tavaszán máshoz ment férjhez, így terelődött figyelme a legkisebb leányra, akivel 1942 júniusában házasságot kötött. Feltűnést keltő előadás November közepén indult a frontra, ettől kezdve 1943. január 18-i utolsó leveléig feleségével napi levélkapcsolatot tartott. Ezek a levelek kizárólag személyes tárgyúak, mégis kitűnik belőlük, hogy rendszeresen kijárt ellenőrizni a tüzérállásokat, sokszor felváltva a sárban való autózást a friss hóban történő síeléssel. A németekkel való alárendelt szerepet kritikusan szemlélte, és utalt arra, hogy „ebből még baj lesz”. Néha említést tesz német tisztek látogatásáról a hadtestparancsnoknál, Stomm Marcellnél, akinek a szomszéd faluban volt a harcálláspontja. Németbarátságnak vagy a győzelembe vetett hitnek semmi jelét nem lehetett kiolvasni leveleiből. Inkább azt, hogy „talán szerencsével Isten hazasegíti a harcoló katonákat, és a nemzet elkerüli a veszélyt”. Ezt tükrözte az országos tiszti kaszinóban, 1942 novemberében Az orosz meglepetés címen tartott előadása is. Ebben kifejtette, hogy „nem volt helyes a németek megítélése sem az oroszok erejéről, sem ellenálló képességéről”. — „Nekünk, magyaroknak csak a német győzelem hozhat területnyereséget...” — ezzel Trianonra utal. Feleségéhez írt leveleiben többnyire kerüli a katonai vonatkozású részleteket — tekintettel a titoktartásra. Hangvételére jellemző, hogy kímélni szándékozik állapotos feleségét. A Butirka börtön utcai frontja 30 • 1994. június 3. MAGYARORSZÁG Az oroszokkal való viszonyban érződik valami együttérzéssel teli elismerés, továbbá bizalom a helyi polgári lakosság iránt. Egyik január eleji levelében megjegyzi, hogy az otthonról kapott kis műkarácsonyfát egy orosz gyermeknek fogja adni, a január 7-i pravoszláv karácsony alkalmából. Nagy reményeket fűzött ahhoz a szabadsághoz, amit Stomm ígért neki, március elejére, gyermeke születése alkalmából. Ezt azonban meggátolta az 1943. januári orosz frontáttörés, amelyben a 2. magyar hadsereg összeroppant. Deseő László vezérőrnagy 1943. február 3-án orosz hadifogságba esett. Feleségét a doni áttörés híreitől a család igyekezett elzárni, aki terhessége utolsó szakaszában budapesti otthonában tudta meg, hogy mi történt. Jó egy hónappal később, március 13-án fiút szült, Krasznogorszkban. A helyi antifasiszta múzeumban az igazgató elmondta, hogy nagyon sok magyar vonatkozású okmányuk van. Ekkor kaptunk tőle egy 1949-ben készült térképvázlatot, amelyen a hadifogolytábor és annak két temetője is fel van tüntetve. Tőle tudtuk meg, hogy ami ezen a vázlaton van, az már mind a múlté. A tábor helye azóta beépült, a sírokat exhumálták, és a hamvakat a helység polgári temetőjébe vitték, ahol már korábban is volt három hadifogoly-parcella. Májusban Nanovfszky György és munkatársai e temetőben 28 magyar katona sírját találták meg. A sírok zöme itt név nélküli, sok esetben csak számokkal jelölték a sírhantokat. Hogy ezek kit rejtenek, azt a börtön- vagy táborparancsnokság irataiból lehet megtudni. (A foglyokat azért jelölték számmal, vagy esetleg oroszosították nevüket, hogy az őrség ne tudja, hogy kit őriz.) Hadifogságban 1943 őszére már biztos hírek érkeztek arról, hogy Deseő László él, és hadifogságban van valahol Oroszországban. Később röpcédulák is felbukkantak, Stomm és az ő aláírásával, a háborúban való részvétel ellen tiltakozva. Mindebből tudható volt, hogy él. A Budapest ostromát megelőző idő a család körében a bizonytalanság jegyében telt el. Az ostromot a nagymama lakásán vészelték át, majd az ideiglenes kormány honvédelmi minisztériumának segítségével visszaköltöztek Gyöngyösre, ahol biztonságosabbnak látszott a helyzet. Majd ismerősök útján a közeli Atkáron egy parasztházban két szobához jutottak. Itt érték utol azok a hírek, amelyek férje haláláról szóltak. 1952—54 között fokozatosan visszaköltöztek Budapestre a nagymamához. Vagyonukat elvették, ingóságaikat felélték. Az özvegy soha nem ment férjhez. * A moszkvai magyar nagykövetség már hoszszabb ideje kutatja gróf Bethlen István, Raoul Wallenberg, Deseő László és mások titokzatos sorsát. Ezért a múlt év májusában tettek először látogatást Sírkeresőben 1993. nyár végén — mesélte Nanovfszky úr — a nagyköveti konferencián megkereste őt Deseő László svédországi nagykövetünk, és elmondta, hogy édesapja 1943 februárjában orosz fogságba esett, és azóta semmit sem tudnak sorsáról. Főleg azt szeretnék tudni, hogy hol van eltemetve. Ezért a moszkvai nagykövetség segítségét kérte. Ugyanakkor a külügyminisztérium is utasítást adott keresésére. Ezek után nagykövetségünk megkeresésére a moszkvai börtönök főigazgatósága levélben közölte, hogy megtalálták Deseő László sírját a krasznogorszki temetőben. A támpontot a fogolynyilvántartó lap nyújtotta. E szerint a 8355-ös számot viselte, és a neve oroszosítva Dezső Ladiszlav Ludvigovics, 1893-ban született. Két fényképet is tartalmazott a nyilvántartó lap, éppúgy, mint a bűnügyi nyil Györkei Jenő cikkének első része alatt, múlt heti számunkban a szerző nevét elírtuk. Mind Györkei Jenő, mind olvasóink szíves elnézését kérjük.