Magyarország, 1994. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1994-10-14 / 41. szám

A tanszabadság bajjal jár Diáklabirintus tükörszobákkal Kétségbeesve kereste a kiutat kisfia számára barát­nőm. A gyerekkel sok baj volt az iskolában. Halá­losan unta az órákat, folyton nem odavalót kérde­zett, figyelnivaló és feladatok híján az emberiség történetét olvasta a pad alatt, s fogalma sem volt, hol tartanak a többiek a meseolvasásban. Valaki azt javasolta a szülőknek, írassák a gyereket az egyik nyolcosztályos gimnáziumba, majd ott nem lesz ideje unatkozni. Ilyen bizonyítvánnyal? — kérdezte rémülten a mama. A felvételin Barna megfelelt. Most elégedett elsős. Az iskolaváltást a legtöbb esetben a lakóhely változásán kívül a gyerek képességei, érdeklődése indokolja — mondja Szűcs Miklós, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tanügyi-igazgatási fő­osztályának vezetője. Az egyeniskolák korszaká­ban kisebb volt a választási lehetőség, de a váltás nem okozott komoly gondot: az általános iskola azonos osztályaiban ugyanazon héten mindenütt ugyanazt tanították. Az 1985. évi oktatási törvény és annak végrehajtási rendelete viszonylag egysze­rűen és pontosan szabályozta az egységes iskolatí­pusok és évfolyamok közötti átjárhatóságot. Az is­kolai kísérletek beindulása, a választhatóságot, a tanszabadságot, az iskolák pedagógiai önállóságát meghirdető oktatáspolitika hatására az 1993-as ok­tatási törvény és az idén kelt végrehajtási rendelet már korántsem tudja így szabályozni ezt a kérdést. A fő elv az, hogy lehetővé kell tenni az iskolavá­lasztást és a diák átvételét. Ez azonban a gyakorlat­ban nem mindig könnyű. A főosztályvezető véle­ménye szerint a legnagyobb gondot a hat- és a nyolcosztályos gimnáziumok okozzák. Lineáris tananyagfelépítésük miatt ezekből szinte lehetetlen átmenni azonos évfolyamú általános iskolába vagy négyosztályos gimnáziumba. Még a különböző te­lepüléseken lévő hat-, illetve nyolcosztályos gim­náziumok között is nehézkes a „közlekedés”, s kü­lönösen nagy gondot okoz az idegen nyelvi köve­telmények eltérése. Az iskolaváltás irányát a diákok képességei hatá­rozzák meg. Erősebből gyengébb gimnáziumba, szakközépiskolából szakmunkásképzőbe megy át az, aki nem győzi cérnával. A szakképzésben több helyen tettek kísérletet a lemorzsolódást megakadá­lyozandó, illetve a lehető legmagasabb képzettség­re törekvő diákok érdekében — a szakközépiskola harmadik-negyedik félévében a tanulók megfelelő képzési ágba irányítására. Noha a minisztérium ta­pasztalatai szerint viszonylag kevesen váltanak kö­zépiskolás éveik alatt, maga a lehetőség mégis na­gyon fontos. Megkönnyíti majd az iskolák közötti mozgást a nemzeti alaptanterv, amely meghatározza a 4., a 6., a 8., és a 10. tanulmányi év végéig teljesítendő követelményeket, így mindenütt egységesen egyér­telmű lesz, mi a minimális elvárás. A NAT-ot várja nagyon dr. Hoffman Rózsa, a nyolcosztályos Németh László Gimnázium igazga­tója is. A Független Pedagógus Fórum elnöke a NAT eddigi tervezeteit azért nem tartotta megfele­lőnek, mert nem vették figyelembe, hogy különbö­ző iskolatípusok vannak. Az igazgatónő tapasztala­tai sokkal jobbak, szerinte a küldő és a befogadó is­kola rugalmasságán múlik, hogyan oldhatók meg az egyedi esetek. A mozgás kevés gyereket érint, ám számukra életbevágó. Iskolája több hónap türel­mi időt is ad egy-egy diákjának, ha arra szükség van, és a tanárok segítenek a hiányzó ismeretek pótlásában. Korábban a szülők abban a kényelmes helyzet­ben voltak, hogy közel nyolc évig nem kellett isko­laválasztásra gondolniuk. Ma egyre több szülőben már gyermeke harmadik osztályos korában fölvető­dik a kérdés: merre tovább. Hoffman Rózsa egye­seket lebeszél arról, hogy a nyolcosztályos gimná­ziumba írassák gyermeküket, másokat viszont rábe­szél. Nem önmagában a hat- vagy nyolcosztályos gimnázium ugyanis az üdvözítő, hanem az, ha sike­rül a gyerek képességeinek legjobb kibontakoztatá­sához iskolát választani. A gimnázium pedagógu­sai azt tapasztalják, hogy az ismeretbeli hiányossá­gok szinte korlátlanul pótolhatók, ha adottak a ma­gas szintű tanuláshoz szükséges készségek és ké­pességek. Kissé feszengve ül a széken Czeiner Dániel, de pontosan és szabatosan válaszol a kérdésekre. Győrből költöztek Budapestre. Ott másfél évet vég­zett a nyolcosztályos gimnáziumban, amikor a Né­meth László Gimnáziumba került. Nemcsak az is­meretanyag szintje, de még néhány tantárgy is más itt, mint ott. A kisfiú roppant büszke volt rá, hogy felvették, hiszen tudta, hogy több jelentkező közül választotta őt az iskola, Így aztán nagyon igyek­szik, a tavalyi év végi átlaga jobb volt, mint Győr­ben, és azokból a tárgyakból — például természet­­ismeret, számítástechnika —, amit Győrben nem tanult, jelessel végzett. Adorján Márta az általános iskola ötödik osztálya után jött át a gimnázium má­sodik osztályába. Egy teljes év latin nyelvi tanul­mányait kellett pótolnia, a többi különbségről nem is beszélve. Fél év haladékot kapott. Most hatodi­kos, a bizonyítványában alig akad négyes. Fejlődő emberekkel van dolgunk, hangsúlyozza az igazgató. Az iskolából az elmúlt öt év alatt ösz­­szesen hat diák ment el: ketten külföldre, ketten az általános iskola megfelelő osztályába, ketten szak­­középiskolába, és valamennyien megállták a helyü­ket. Ez cáfolja az iskolavezetés tavaly augusztusi cikkét, amely amiatt aggódik, hogy „A korai sze­lekcióval, bizonytalan mérési elvek alapján kivá­lasztott tanulókról néhány év múlva kiderülhet, hogy társaiknál lassúbb ütemben fejlődnek, vagy 14 éves korukban ők vagy a szüleik döntenek úgy, hogy más gimnáziumban vagy szakközépiskolá­ban kívánnak tovább tanulni.” Hoffmann Rózsa szerint a kiválasztás mikéntje valóban nagyon fon­tos, ám ezt a legtöbb hat- és nyolcosztályos gimná­zium tudja, s az iskolaváltás a tapasztalatok szerint innen sem lehetetlen. Az ismeretek hiányossága nemcsak középisko­lás korban teheti nehézzé a váltást. Nagyobb a gond az egyedi programmal dolgozó iskolákból ér­kezőkkel. Annak a kislánynak például, aki az ún. humanisztikus programmal tanító általános iskolá­ban végezte az első osztályt, a normál iskolában meg kell ismételnie az elsőt, hiszen sem írni, sem olvasni nem tud megfelelően. Kormosi Mária, a Fi­­astyúk utcai általános iskola igazgatónője — tanító­nő — szerint az írás és olvasás megtanulásához szükséges idegpályák bejáratásának megvan a maga életkori ideje. Nem vitatja a különböző neve­lési és oktatási programok létjogosultságát, de véle­ménye szerint általános követelménynek minde­nütt érvényesülnie kellene. Tapasztalata szerint a normál tantervű általános iskolák színvonala is igen eltérő. A hozzájuk más iskolából érkező gye­rekek általában korrepetálásra szorulnak. A gyere­kek képességeinek megfelelő, differenciált fejlesz­tésre az általános iskolán belül is meg lehet — és meg is kell — találni a módot. Egyik szemem sír, a másik nevet — mondja Kormosi Mária a hat- és nyolcosztályos gimnáziu­mokról szólva. A gyerekek legjavát, az osztályok húzóerejét először a negyedik, majd a hatodik osz­tály után viszik el, s mire a pedagógusok learathat­nák munkájuk gyümölcsét, a termés már másé. Másrészt viszont öröm, ha a diákok jól megállják a helyüket új iskolájukban, s szépen fejlődnek. Az igazgatónő azonban óvatosságra int: nem biztos, hogy használ a gyereknek, ha túl korán túl sok ku­darcot él meg: a sikertelen felvételi olyan kudarc, amely akár a tanulmányi teljesítményét is vissza­vetheti. Meggondolandó, hogy aki az általános is­kolában a jók között tudhatja magát, nyer-e azzal, ha a jobb mezőnyben ő lesz a gyengébb. Ezért Kor­mosi Mária szerint csak azokat a diákokat érdemes korán gimnáziumba íratni, akik várhatóan különö­sebb nehézségek nélkül megfelelnek a magasabb követelményeknek és elég korán élők. A legjobb és a legegyszerűbb, ha az átjárható­ság az intézményen belül megoldható, a diákok ké­pességeinek és munkabírásának megfelelően — vé­lekedik dr. Vajdáné Zajk Tamara, a Pesti Barna­bás Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakmunkás­­képző és Gimnázium igazgatója. Az iskolában a nevénél is többféle képzési forma működik. A szakközépiskolát technikusképzéssel fejelik meg, pék és cukrász szakmában négyéves a szakképzés, kétéves nappali kurzus után érettségizhetnek a szakmunkásképzőt végzettek. Hároméves a dolgo­zók gimnáziuma, sőt kísérletként arra is lehetősé­get teremtettek, hogy a gimnáziumi érettségivel rendelkezők technikusi oklevelet szerezzenek. A csepeli speciális szakiskola diákjai is itt szerzik meg a szakmai gyakorlatot, a kapcsolat révén tehát ebbe az iskolatípusba is könnyen átkerülhetnek azok, akik a szakmunkásképzésben nem állják meg a helyüket. Vannak későn élő fiatalok, akik 16-17 éves ko­rukban táltosodnak meg. Itt házon belül találhat­nak továbbtanulási lehetőséget, és sokan élnek is vele. Van olyan család, ahol az a fő szempont, hogy a gyerek mielőbb kenyérkereső legyen. Szá­mukra különösen fontos a biztatás és a munka mel­letti tanulás lehetősége. Jó, ha minél előbb kiderül, hogy a fiatal valóban a számára megfelelő iskolatípust választotta-e, hi­szen az első év első felében még könnyű váltani. Hoffman Rózsa, aki nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkezik, azt mondja, Németországban, Lu­xemburgban például a diákok egy-két százaléka sem változtat iskolát. Egyszerűen nincs rá szük­ség. Ha elegendő iskolatípusból lehet választani, ha a szülő, a gyerek és a fogadó iskola jól méri fel a diák adottságait, képességeit, akkor eleve jól ha­tározzák meg a továbbtanulás irányát. Ha az iskola­­rendszer labirintusában objektív tükrökkel találja magát szemben a diák, akkor megtalálja a legegy­szerűbb kivezető utat. ZIMBER SZILVIA Vizsga: út az átjárhatósághoz Kultúra MAGYARORSZÁG 1994. október 14. • 13

Next