Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-09 / 23. szám
Kultúra Latabárék nyomdokain A három Latabár, Mezei Mária és Pethes Sándor lépett fel többek között 1938-ban a 100 esztendős vurstli színpadán. A második világháború után pedig rövid ideig az Operett Színház társulata tartott nagy sikerű műsorokat a parkban Gyurkovics Mária és Székely Mihály főszereplésével. A sorozat azonban megszakadt. Több évtizedes szünet után az idén június 24-étől augusztus 9-éig ismét lesz színházi előadás a Vidám Parkban, Ujjé a Ligetben — Pesti Vidám Kabaré címmel. A műfaj hazai mesterei közül Nóti Károly, László Miklós, Rejtő Jenő és Nádassy László jelenetei elevenednek meg. A zeneszerzők sorában pedig ott találjuk Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Lajtai Lajos és Márkus Alfréd nevét. Az előadás szereplői: Sztankay István, Balázs Péter, Vásári Mónika, Schütz Ha, Szombathy Gyula és Kőszegi Ákos garantálják a jó hangulatú estéket. A rendező Sztankay István. Az előadások este fél kilenckor kezdődnek a budapesti Vidám Park szabadtéri színpadán, az óriáskerék mellett. A színházi jegy tulajdonosai este hét órától díjtalanul beléphetnek a parkba, és ingyen felülhetnek a hatalmas „emeltyűre”, hogy megnézzék a kivilágított esti fővárost. Az ötszáz férőhelyes szabadtéri színház összesen 40 előadást tart. A tervek szerint hetente 6 játéknap lesz, a hétfőket pedig az esőnapokra tartogatják. A szabadtéri színpad a Tchibo Színház nevet viseli, ezért megkérdeztük Balogh Attilát, a cég magyarországi igazgatóját, miért támogatják a magyar kultúrát. — Amerikai állampolgár vagyok, de a szívem magyar. Szüleim az 1956-os forradalom után hagyták el Magyarországot. Én már Baltimore-ban születtem. Üzleti hitvallásom úgy szól, hogy nemcsak a vállalkozás sikere és a profit megszerzése a fontos számomra, hanem az ország segítése is. A kultúra szponzorálásával támogatni szeretnénk a magyar lakosságot, ami jót tesz cégünknek, de hasznot hoz az országnak is. Ma még nem tudható, hogy az időjárás kegyes lesz-e a csillagos boltozatú nézőtérhez, de Sztankay István jóslata beteljesedhet. Ő így fogalmazta meg az előadások politikai és gazdasági üzenetét: „Érezzük jól magunkat!” — Boy — Kiállítás A Fáskör Visegrádon Mi is az a „Fáskör"? Erre a kérdésre az érintettek adhatják a lehető legilletékesebb feleletet: „A Fáskör csoport, csapat, team, baráti kör, szellemi barátok, fával dolgozó barátok, műteremtársak közössége.” Persze a realitás mindig prózaibb! A Fáskör nevű kocsmában jöttek össze rendszeresen az alapítók. Baráti iddogálás mellett itt vitatták meg a világ folyását, a művészet dolgait. Közülük Samu Géza — akinek szuggesztív művészete meghatározó erejű lehetett szerveződésükben — 1990-ben, „az emberélet útjának felén” távozott az élők sorából, negyvenhárom esztendős korában. A hátramaradt férfi hármas tagjai negyvenes éveik derekán járnak. A visegrádi Salamon-toronybanmost hármójuk tárlata látható, május elejétől június végéig. A földszinten egyetlen, monumentális méretű és hatású plasztika fogad, hogy kedvet teremtsen a csigalépcsőmászáshoz, és előzetes ízelítőt adjon a második emeleti kiállításhoz. Huber András ágakból hajlított, festékkel tapasztott textíliákból összerótt sátrát akár mesebeli ménnek is vélhetné valaki, távolabbról szemlélve. Bárminek is tekintsük, óhatatlanul távoli időkbe és tájakra ragad magával, az emberiség közös őskorába, amikor elődeink még a mindenhatóként tisztelt és félt természet ölén éltek. Az emeleti nagyteremben, a rusztikus, terméskövektől rótt falak között meglepően egységes összhatású válogatás fogad, remekül illeszkedve a patinás műemlékhez. Csak alaposabb szemlélődés után döbbenhetünk rá arra, hogy ez az egybesimuló kiállítás milyen sokféle stilisztikai és tematikus lehetőséget nyújt. Továbbra is Huber Andrással folytatva a sort, a terem közepén áll hajószerű konstrukciója, lendületes ívekben hajlított deszkákból, továbbá vitorlamódra kifeszített kötélrendszerből szerkesztve, bármelyik percben indulásra készen. Mellette fura vízimadarak őrködnek a „parton”, hosszú nyakuk és csőrük kifacsarodott gyökerekből-ágakból komponálva, helyenként szintén textíliabevonatokkal kombinálva. Erre rímelnek átellenben Varga Géza Ferenc fából faragott és mívesen simára gyalult, égetéssel patinázott csónakjai, amelyek a vikingeket idézik téveszthetetlenül, a bordaszerű vesszőkasokkal együtt. Mint valami középkori „lármafa”, úgy magaslik távolabb kétszínű deszkákból megálmodott, háromfelé irányuló köztéri plasztikája. Minden súlya ellenére is könnyednek tetszik, éppen hallatlanul elegáns vonalvezetése miatt. Szertelen gazdagságban indián pajzsok, néger maszkok, törzsi hangszerek sorjáznak még tőle „modern átiratban” és egyéni szerelésben. Rátétként kizárólag természetes kellékeket használ: kukoricacsuhét, száraz füvet vagy nádat, vágott vesszőt, őszi levelet és terméseket. Mindezt — természetesen — jobbára eredeti koloritban tartja, és a natúr árnyalatokat csak a legritkábban egészíti ki színezéssel utólag. A próza és a líra eszközeit plasztikába átültető kollégái mellett Orosz Péter képviseli a drámát ezen a hármas összeállításon. Középkori kínzásokra utaló, olykor szinte kerékbetörést vagy keresztre feszítést idéző konstrukciókat szerkeszt, amelyekhez az adekvát kellékek: szögesdrótszálak, rozsdás kampók, huzaltekercsek, töviskoszorúk. Ezekhez az agresszív alapanyagokhoz társulnak enyhítésül a viszonylag puhább és emberibb kiegészítők, a fakéreg, a spárgafonat vagy a raffia. Minden tragédiát árasztó voltuk ellenére — vagy talán épp ezért? — kiválóan illeszkednek alkotótársai munkáihoz, akárcsak a sok történelmi vihart megért környezethez. Visegrád mostanában (is) megér egy kirándulást... WAGNER ISTVÁN 14 • 1995. június 9. MAGYARORSZÁG Megzenésített versek Különleges művészi kazetta jelent meg a közelmúltban: Pilinszky János és Tollas Tibor (Münchenben élő magyar költő) verseit zenésítette meg Beregszászi Olga színésznő. A Varázskor című album bemutatóját a Rátkai-klubban nagy siker követte. Beregszászi Olga hosszú úton, a színpadtól jutott el a gitárral énekelt versekig. Kárpátaljáról származik, s művésznévként vette fel szülővárosa nevét. Az ungvári zeneiskola és a világhírű tanárokkal bíró moszkvai színiakadémia után döntött úgy, hogy életét végképp Magyarországhoz köti. — Kicsi embernek éreztem magam az orosz fővárosban, elnyomtak a házak és a hatalmas sugárutak — mondja. — Itt éreztem életemben először szabadnak magam. Kaposvári színházi évek következtek kiváló rendezők, színészek társaságában. Főszerepeket is kapott, végül mégis pokollá tette életét, hogy kárpátaljai kiejtése miatt fellépései minden percében beszédgyakorlataira, s nem a színpadra kellett összpontosítania. Emiatt indult el ismét más irányba, s fedezte fel az énekelt versek csodálatos nyelvét. — Rab Zsuzsa fordításaival találkoztam először — meséli —, neki köszönhetem, hogy megismertem Jeszenyint, ezt a csodálatos, bohém orosz költőt. Az énekelt költemények a művésznő számára teljesebben megmutatják az emberi érzelmeket, mint a színpad. Orosz estje mellett számtalanszor fellépett már Pilinszky-műsorával; Gyűlölök és szeretek című összeállításában pedig a világirodalom legszebb verseinek adott dallamot. Pilinszky megzenésítése rendkívül nehéz, s Beregszászi Olga nem „kerülte meg” a feladatot, nem a költő korai korszakából származó, valószínűleg könnyebben énekelhető darabjaiból, hanem a teljes lírai életműből válogatott. Olykor kifejezetten azokat a műveket részesítette előnyben, amelyek még a szavaló számára is nehézséget okoznak: így kerülhetnek Pilinszky Utószó és A pokol hetedik köre című versei is a Varázskörbe. — Amikor először kézbe vettem a verseket, azt mondtam: ezeket nem lehet megzenésíteni. De akkor a sorok már ott voltak a fejemben, és egyszer csak elkezdtek énekelni — vallja Beregszászi Olga. Érzelmi tónusokban rendkívül gazdag „meditatív” zenét és éneket hallunk, amelyben szerepet kap a dobogó ritmus, a szavak fölgyorsuló vagy kínlódóan lelassuló tempója is. A kazetta másik oldala, a politikai rabságot megjárt és az emigrációt megélő Tollas Tibor költői világa ismét más élményt nyújt. Tollas Tiborral 1992-ben Amerikában, a Magyarok Világkongresszusán találkoztam — mondja a művésznő. — Csak az tud úgy írni olyan egyszerű dolgokról, mint a cseresznye vagy a töltött káposzta íze, aki már börtönben ült. A müncheni költőnek — mindössze három éve jelent meg első magyarországi verseskötete — személyessége mellett az adja egyéni hangját, hogy tudatosan törekszik a magyar hagyományok felidézésére. BINDER —