Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1995-06-09 / 23. szám
Az RMDSZ kimutatja a foga fehérjét A hónap végén megtartandó RMDSZ-kongresszuson tisztázni kívánják a területi autonómia kényes problémáját is. A képviselők tanácsának tagjai úgy döntöttek, hogy többé nem óvatoskodnak, és óhajukat nem kozmetikázzák olyan kifejezésekkel, mint „helyi önkormányzat”, „helyi önrendelkezés” vagy „regionális autonómia”. A megfelelő elnevezést azonban még nem tudták tartalommal kitölteni. Markó Béla hívei a magyar nyelvet kívánják hivatalos nyelvvé tenni mindenütt, ahol a magyarok többségben vannak. Ugyanezeken a területeken a magyar közösség számára speciális igazságszolgáltatást, sőt saját rendőrséget kívánnak létesíteni. A fentiekben idézett elnevezések híveitől eltérően elsősorban kulturális autonómiát követelnek a hagyományok és a közoktatás viszonylatában, úgy gondolva, hogy a többire is sor kerül majd annak idején. Azok a vádak, amelyekkel Borbély Imre Demeter RMDSZ-képviselő illette Markó Bélát a május 5-6-án megrendezett marosvásárhelyi képviselői tanácsülésen, a szövetség elnökének megválasztására beindított kampány kezdetét jelentették. Ezeket a vádakat nyílt levélben fogalmazták meg, minden elképzelhető rosszal és az RMDSZ minden sikertelenségével vádolva Markó Bélát. Borbély képviselő, RMDSZ-elnökjelölt szerint Markó Béla egész politikája az „opportunista tevékenység” kifejezéssel jellemezhető. Állítólag Markó Béla bűnös abban, hogy megakadályozta a Nagy Benedek esetével kapcsolatos vizsgálatokat (őt „felségsértés” címén elítélték és kizárták az RMDSZ-ből), valamint a Nagy Benedek képviselő háta mögött meghúzódó szürke eminenciás Tokay György ügyével kapcsolatos vizsgálatokat. Borbély Imre egyenesen azt állítja, hogy Markó Béla egyéni célokra használta fel a szövetség pénzalapjait. Több százezer márkára rúgó öszszegről van szó. Jelenleg az RMDSZ elnöki tisztségéért három személy között folyik a küzdelem, nevezetesen Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor között. 1995. május 8. LIA BEJAN LE FIGARO Nézetkülönbségek a „kétértelműségek” körül Alfred Grosser „nyelvbotlásról” beszél, Pierre Lellouche kijelenti, hogy „nagyon megbotránkozott”, Jacques Attali pedig „egyáltalán nem ért egyet” vele. Francois Mitterrand Berlinben, majd Moszkvában a német katonák „bátorságáról” ejtett szavai bizonyos fokú rossz érzést keltenek Franciaországban. Mitterrand, amikor utoljára szerepelt a nemzetközi színtéren, mindenekelőtt látványos megbékélési üzenetet kívánt közvetíteni 50 évvel azután, hogy a szövetségesek győzelmet arattak a Harmadik Birodalom felett. Tiszteletadása a „mindenkori Németország” előtt azonban túl messzire ment: a Wehrmachtot állítólag fűtő hazafiasság előtti tisztelgésében odáig jutott, hogy eltekintett az említett hadsereg „egyenruhájától” és „eszméitől” is. Francois Mitterrand említést tett természetesen azokról a „kormányzatokról”, „rendszerekről” és „ideológiákról”, amelyek rossz útra terelték az emberek „bátorságát”. Anélkül, hogy túl sokat időzött volna a náci bűnök speciális vonásainál, egyáltalán nem említette azoknak a bűnrészességét, akik ezeket a bűnöket lehetővé tették, sem azoknak a felelősségét, akik a német (és francia) társadalmon belül a hierarchia alacsonyabb fokait foglalták el. Napjainkban Németországban éppen a Wehrmacht „rendes” katonáinak szerepével kapcsolatban folyik a vita. A párizsi politikatudományok intézetének tanára, Alfred Grosser a La Croix című lapnak nyilatkozva ezeket mondta: „A németek belső vitájában Mitterrand elnök a rossz oldalra állt, annak ellenére, hogy „szép üzenetet közvetített Európával és a francia—német viszonnyal kapcsolatban. ” A német kérdések e szakértője szerint „a német hadsereg sokkal nagyobb mértékben részt vett a bűnökben, mint ahogy mondják”. Szerinte „Francois Mitterrand de Gaulle tábornok vonalához tartozik”, aki „1945 óta emlegette ’a nagy német népet’ anélkül, hogy a szükséges disztinkciókat megtette volna". Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a politikaés parancselvei — jelen esetben a francia—német barátság hangoztatásának szükségessége — a tények objektív szemlélete fölé helyeződtek. Joseph Revan történész messzebb ment, amikor annak a véleményének adott kifejezést, hogy Francis Mitterrand önmaga egyéni pályafutásának kétértelműségeire világított rá: „Mai ítélete azt az embert tükrözi, aki 1941-ben volt, a jobboldal fiatal harcosát, aki háború előtti véleményének kontinuitásában él (...) Berlini beszéde rendkívül furcsa, amennyiben saját múltjának valamennyi áporodottsága keveredik tapsra méltó erős szavakkal, nevezetesen azokra a németekre vonatkozóan, akik megtagadták Hitler követését" — jelentette ki Réván a Libération című lap munkatársának. A vita egyébként túlnőtt a történészek körén. A minap Pierre Lellouche, Jacques Chirac diplomáciai tanácsadója kijelentette, hogy „személy szerint nagyon megdöbbentette”, amit Mitterrand mondott: „Sajnálom, hogy Európa építése nevében, a francia—német barátság nevében, amelyben egyébként hiszek, folytonosan átírják a történelmet— tiltakozott az RTL-nek adott interjújában. — Nem mindenki harcolt ugyanazért az ügyért, és igenis számított az egyenruha. Voltak, akik a szabadság harcosai voltak, és voltak, akik a nácizmusért küzdöttek. ” Csatlakozik ehhez a szemrehányáshoz Jacques Attali, aki nem hajlandó hitelt adni annak a tézisnek, miszerint „a genocídiumért, a tömegmészárlásokért és a háborúért egyetlen ember felelős, akit Adolf Hitlernek hívnak, és mindenki más ártatlan". Mitterrand volt híve kemény bírálóvá vált. Attali csakis azt a német katonát üdvözli, „aki dezertált vagy szembefordult Hitlerrel”. 1995. május 12. JEAN-PHILIPPE MONNET Hírek a világból a WlÜH*29 Peresz bocsánatot kért Simon Peresz külügyminiszter egy tel-avivi múzeumban megjelent svéd vendégek — köztük a Bernadotte család tagjai — előtt kért Izrael nevében bocsánatot Folke Bernadotte gróf negyvenhét évvel ezelőtti meggyilkolásáért. A svéd királyi család tagját — aki egyébként a Heinrich Himmler SS-főnökhöz fűződő jó kapcsolatait különféle prominens német zsidók érdekében használta fel . 1948-ban, az Izrael függetlenségéért vívott háború idején nevezte ki az ENSZ BT, hogy közvetítsen a harcoló felek között, és érjen el tűzszünetet. Bernadotte javaslatai között szerepelt, hogy az éppen születő zsidó állam mondjon le a haifai kikötőről, a Negev jelentős részéről, és járuljon hozzá Jeruzsálem nemzetközivé tételéhez. Feltehetően a Lechi tagjaiként is szerepelt szélsőségesek egy, magát Cházit Hámoedetnek nevező csoportja életveszélyes fenyegetést küldött Bernadotte címére, s miután a grófot nem sikerült megijeszteni, 1948. szeptember 17-én egy merényletben meggyilkolták, jelentős kárt okozva az akkor néhány hónapos Izrael külföldi megítéltetésében. Az akkori ideiglenes izraeli kormány ekkor csapott le az azonnal törvényen kívül helyezett Lechire, letartóztatva vezetőit és mintegy 250 tagját. 1995. május 18. Egy reménytelen földrész (éhség, népirtás, új halálos vírus, Aids) (Luke — Time) MAGYARORSZÁG 1995. június 9. • 17