Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1995-06-09 / 23. szám

Az RMDSZ kimutatja a foga fehérjét A hónap végén megtartandó RMDSZ-kongresszuson tisztázni kí­vánják a területi autonómia kényes problémáját is. A képviselők tanácsá­nak tagjai úgy döntöttek, hogy többé nem óvatoskodnak, és óhajukat nem kozmetikázzák olyan kifejezésekkel, mint „helyi önkormányzat”, „helyi önrendelkezés” vagy „regionális auto­nómia”. A megfelelő elnevezést azon­ban még nem tudták tartalommal ki­tölteni. Markó Béla hívei a magyar nyelvet kívánják hivatalos nyelvvé tenni mindenütt, ahol a magyarok többségben vannak. Ugyanezeken a területeken a magyar közösség számá­ra speciális igazságszolgáltatást, sőt saját rendőrséget kívánnak létesíteni. A fentiekben idézett elnevezések hí­veitől eltérően elsősorban kulturális autonómiát követelnek a hagyomá­nyok és a közoktatás viszonylatában, úgy gondolva, hogy a többire is sor kerül majd annak idején. Azok a vádak, amelyekkel Borbély Imre Demeter RMDSZ-képviselő il­lette Markó Bélát a május 5-6-án megrendezett marosvásárhelyi képvi­selői tanácsülésen, a szövetség elnö­kének megválasztására beindított kampány kezdetét jelentették. Ezeket a vádakat nyílt levélben fogalmazták meg, minden elképzelhető rosszal és az RMDSZ minden sikertelenségével vádolva Markó Bélát. Borbély képviselő, RMDSZ-elnök­­jelölt szerint Markó Béla egész politi­kája az „opportunista tevékenység” kifejezéssel jellemezhető. Állítólag Markó Béla bűnös abban, hogy meg­akadályozta a Nagy Benedek esetével kapcsolatos vizsgálatokat (őt „felség­sértés” címén elítélték és kizárták az RMDSZ-ből), valamint a Nagy Bene­dek képviselő háta mögött meghúzó­dó szürke eminenciás Tokay György ügyével kapcsolatos vizsgálatokat. Borbély Imre egyenesen azt állítja, hogy Markó Béla egyéni célokra használta fel a szövetség pénzalapja­it. Több százezer márkára rúgó ösz­­szegről van szó. Jelenleg az RMDSZ elnöki tisztségéért három személy kö­zött folyik a küzdelem, nevezetesen Markó Béla, Borbély Imre és Kónya Hamar Sándor között. 1995. május 8. LIA BEJAN LE FIGARO Nézetkülönbségek a „kétértelműségek” körül Alfred Grosser „nyelvbotlásról” be­szél, Pierre Lellouche kijelenti, hogy „nagyon megbotránkozott”, Jacques Attali pedig „egyáltalán nem ért egyet” vele. Francois Mitterrand Ber­linben, majd Moszkvában a német ka­tonák „bátorságáról” ejtett szavai bi­zonyos fokú rossz érzést keltenek Franciaországban. Mitterrand, ami­kor utoljára szerepelt a nemzetközi színtéren, mindenekelőtt látványos megbékélési üzenetet kívánt közvetí­teni 50 évvel azután, hogy a szövetsé­gesek győzelmet arattak a Harmadik Birodalom felett. Tiszteletadása a „mindenkori Németország” előtt azonban túl messzire ment: a Wehr­­machtot állítólag fűtő hazafiasság előtti tisztelgésében odáig jutott, hogy eltekintett az említett hadsereg „egyenruhájától” és „eszméitől” is. Francois Mitterrand említést tett természetesen azokról a „kormányza­tokról”, „rendszerekről” és „ideológi­ákról”, amelyek rossz útra terelték az emberek „bátorságát”. Anélkül, hogy túl sokat időzött volna a náci bűnök speciális vonásainál, egyáltalán nem említette azoknak a bűnrészességét, akik ezeket a bűnöket lehetővé tették, sem azoknak a felelősségét, akik a né­met (és francia) társadalmon belül a hierarchia alacsonyabb fokait foglal­ták el. Napjainkban Németországban ép­pen a Wehrmacht „rendes” katonái­nak szerepével kapcsolatban folyik a vita. A párizsi politikatudományok in­tézetének tanára, Alfred Grosser a La Croix című lapnak nyilatkozva eze­ket mondta: „A németek belső­ vitájá­ban Mitterrand elnök a rossz oldalra állt, annak ellenére, hogy „szép üze­netet közvetített Európával és a fran­cia—német viszonnyal kapcsolatban. ” A német kérdések e szakértője sze­rint „a német hadsereg sokkal na­gyobb mértékben részt vett a bűnök­ben, mint ahogy mondják”. Szerinte „Francois Mitterrand de Gaulle tá­bornok vonalához tartozik”, aki „1945 óta emlegette ’a nagy német népet’ anélkül, hogy a szükséges disz­tinkciókat megtette volna". Más sza­vakkal ez azt jelenti, hogy a politika­­és parancselvei — jelen esetben a francia—német barátság hangoztatá­sának szükségessége — a tények ob­jektív szemlélete fölé helyeződtek. Joseph Revan történész messzebb ment, amikor annak a véleményének adott kifejezést, hogy Francis Mitter­rand önmaga egyéni pályafutásának kétértelműségeire világított rá: „Mai ítélete azt az embert tükrözi, aki 1941-ben volt, a jobboldal fiatal har­cosát, aki háború előtti véleményé­nek kontinuitásában él (...) Berlini beszéde rendkívül furcsa, amennyi­ben saját múltjának valamennyi ápo­­rodottsága keveredik tapsra méltó erős szavakkal, nevezetesen azokra a németekre vonatkozóan, akik megta­gadták Hitler követését" — jelentette ki Réván a Libération című lap mun­katársának. A vita egyébként túlnőtt a történé­szek körén. A minap Pierre Lel­louche, Jacques Chirac diplomáciai tanácsadója kijelentette, hogy „sze­mély szerint nagyon megdöbbentet­te”, amit Mitterrand mondott: „Sajná­lom, hogy Európa építése nevében, a francia—német barátság nevében, amelyben egyébként hiszek, folytono­san átírják a történelmet­­— tiltako­zott az RTL-nek adott interjújában. — Nem mindenki harcolt ugyanazért az ügyért, és igenis számított az egyenruha. Voltak, akik a szabadság harcosai voltak, és voltak, akik a ná­cizmusért küzdöttek. ” Csatlakozik ehhez a szemrehányás­hoz Jacques Attali, aki nem hajlandó hitelt adni annak a tézisnek, misze­rint „a genocídiumért, a tömegmé­szárlásokért és a háborúért egyetlen ember felelős, akit Adolf Hitlernek hívnak, és mindenki más ártatlan". Mitterrand volt híve kemény bírálóvá vált. Attali csakis azt a német katonát üdvözli, „aki dezertált vagy szembe­fordult Hitlerrel”. 1995. május 12. JEAN-PHILIPPE MONNET Hírek a világból a Wl­­ÜH*29 Peresz bocsánatot kért Simon Peresz külügyminiszter egy tel-avivi múzeumban megjelent svéd vendégek — köztük a Bernadotte csa­lád tagjai — előtt kért Izrael nevében bocsánatot Folke Bernadotte gróf negyvenhét évvel ezelőtti meggyilko­lásáért. A svéd királyi család tagját — aki egyébként a Heinrich Himmler SS-fő­­nökhöz fűződő jó kapcsolatait külön­féle prominens német zsidók érdeké­ben használta fel . 1948-ban, az Iz­rael függetlenségéért vívott háború idején nevezte ki az ENSZ BT, hogy közvetítsen a harcoló felek között, és érjen el tűzszünetet. Bernadotte javas­latai között szerepelt, hogy az éppen születő zsidó állam mondjon le a hai­­fai kikötőről, a Negev jelentős részé­ről, és járuljon hozzá Jeruzsálem nem­zetközivé tételéhez. Feltehetően a Lechi tagjaiként is szerepelt szélsőségesek egy, magát Cházit Hámo­edetnek nevező csoport­ja életveszélyes fenyegetést küldött Bernadotte címére, s miután a grófot nem sikerült megijeszteni, 1948. szep­tember 17-én egy merényletben meg­gyilkolták, jelentős kárt okozva az ak­kor néhány hónapos Izrael külföldi megítéltetésében. Az akkori ideiglenes izraeli kor­mány ekkor csapott le az azonnal tör­vényen kívül helyezett Lechire, letar­tóztatva vezetőit és mintegy 250 tag­ját. 1995. május 18. Egy reménytelen földrész (éhség, népirtás, új halálos vírus, Aids) (Luk­e — Time) MAGYARORSZÁG 1995. június 9. • 17

Next