Magyarország, 1894. augusztus (1. évfolyam, 217-246. szám)
1894-08-01 / 217. szám
BUDAPEST, 1894. SZERDA, AUGUSZTUS 1./ JL ÉVFOLYAM 217. SZÁM. Wekerle és Kálnoky párbaja. Budapest, julius 31. (p.e.) A magyar kormány «kül»-politikai orgánuma, a Pester Lloyd ma egy — minden szavából kitetszőleg sugalmazott — vezérczikkelyben megdolgozza Kálnoky gróf külügyminisztert, a raffméria legválogatottabb eszközeivel megtámadja Kálnokyt ellenségei ellen és megvédi őt barátaival szemben. A kormány sajtója a legutóbbi időkben ébredt föl annak a tudatára, hogy a mi külpolitikai ügyvitelünk Romániában kötelességeket mulaszt és azzal Magyarországnak, ahová Romániából jön az oláh kérdés gyúanyaga, mérhetetlen károkat okoz. Nemrégiben a Magyar Újságban Busbach Péternek, ma pedig a Pester Lloyd-nek jutott eszébe ezt a tényt észrevenni és a nagy nyilvánosság előtt konstatálni. Hogy azonban a Pester Lloyd-ot és az őt sugalmazó kormány tendenciáit jobban megérthessük, egy kis politikai történelmet kell előre bocsátanunk. E történelmi részből elég annyit tudnunk, hogy Kálnokyt nem tartották a magyar kormány egyházpolitikai barátjának, amihez Kálnokynak végre is épp oly vele született joga volt, mint a minő például lehetett nekünk ahoz, hogy nekünk meg tessék az a politika, ha úgy tetszett. Kontroverzia csak a körül foroghatott, hogy Kálnoky, egyrészt mint külügyminiszter, másrészt mint nem magyar állampolgár túl ment-e azon a határon, amely a privát természetű nemtetszés és a hivatalos beavatkozás között megvonható. Ebben a tekintetben, minthogy nem állanak hátunk mögött beavatott sugalmazók, akiktől bővebb információkat szerezhetnénk, kénytelenek vagyunk megelégedni annyi felvilágosítással, amennyit ma a P. Ll. nyújt a vulgus profanum számára. A Lloyd ugyanis mesének mondja még annak a föltevését is, hogy Kálnoky túllépte volna a „törvényes szférák határait“ és így természetesen azt is, hogy e miatt a liberális párt ellene el volna kedvetlenedve. Mert — úgymond a Lloydnak utólérhetetlen logikája — ha ezt a párt föltette volna Kálnokyről, akkor nem maradt volna az abstrakt „elkedvetlenedésnél“, (mely a kormánysajtó vezérczikkelyeinek homlokát teríti be sötét borával), hanem gondoskodott volna kézzel fogható eszközökről és pedig magán a magyar országgyűlésen, nem pedig a delegáczióban, amelyekkel megfenyítse a hatásköröknek ilyetén törvénytelen túllépését és a jövőre nézve annak orra előtt minden ajtókat becsaphasson. A Lloyd tehát konstatálja, hogy Kálnoky nem lépte túl törvényes hatáskörének jogait, de viszont annak bizonyítékául, hogy a magyar kormány és pártja Kálnoky iránt még mindig a régi és obligát szerelmet érzi, azt hozza föl, hogy ime nem támadtunk neki a parlamentben, hanem csak sugalmazott vezérczikke- igékben, valamint majdan csak a delegáczióban. A helyzet ezzel napnál világosabban tisztázva van. Tisztába van hozva egyrészt az, hogy a kormány Kálnokyra igenis neheztel az ő egyházpolitikai ellen- érzelmei miatt, másrészt pedig az, hogy — legalább kormányunk nézete szerint — ezek az érzelmek Kálnokyból sohasem törtek ki túl a törvényesen megengedhető határokon. De felvilágosított bennünket a kormánypárti sajtó arról is, hogy konfliktus — az oláh kérdés mezébe öltöztetve — csak a kormány párthatalmi kérdésévé van devalválódva. A Lloyd ugyanis megmosván kezeit az egyházpolitikai küzdelmek és intrikák emlékeitől és erélyesen tiltakozván ellene, mintha ezek miatt buzdulna föl szent haragja Kálnoky ellen, nekiront a külügyminiszternek az oláh kérdésben Romániával szemben tanúsított erélytelen magatartása miatt. Amit a Lloyd külpolitikánk magyartalanságáról, a magyar érdekek külpolitikai negligálásáról elmond, azt mintha már hallottuk volna a magunk szájából is. Bocsásson meg a Lloyd szerénytelenségünknek, ha azt hisszük, mintha ő mindezt a panaszt és kifogást tőlünk tanulta volna el. Nem a magyar ellenzéknek panasza-e az, hogy az osztrák-magyar nagyhatalmi súly sohasem vetődik a latba magyar érdekek érdekében ? S Mária-Saal. !— A Magyarország eredeti tárczája. — Ősrégi bucsujáró hely! Ezredéve dicsekedik e templom, hogy a Boldogságos Szűz különös kegyelemből benne gyakorolja mennyei közbenjárásának csodatevő hatalmát. Csak a Mindentudó a megmondhatója, hogy hány ezer töredelmes vezeklő zarándokolt már Mária-Saalba bűnei bocsánatáért, hány súlyos nyavalyából fellábadt beteg mondott forró hálaimát gyógyulásáért. Különösen ama regényes korban, mikor egy valódi lovag abba helyezte legfőbb erényét, hogy kész kesztyűt dobni a Sz. Mária szeplőtelenségéért. Élet-halálra megverekedett bárkivel is, aki e magasztos dogmát kétségbe merte vonni. Egy magaslatról köszönt le felénk a Mária- Saali templom két ódon időbarnította tornya. Még sokkalta ódonszerűbbek a bástyák, melyek mintegy átkarolják kincsüket, a Sz. Mária féltett templomát oltalmazva. Sok véres ostromot vertek diadalmasan vissza e barna falakról; az ormaikon nyikorgó szélkakasok fölött régente nyíl- és golyózápor is sivított. A várfalak tövében pedig egymás hegyén-hátán épülnek a hasonló nevű helység házai, mind folyondárral, vadszőllővel befutva, vén diófáktól árnyékolva. Az egész egy óriási sötétzöld lugas, melynek has árnyéka eltakarja lakóinak szerény, igénytelen boldogságát. Fölötte égnek tör a hatalmas, tiszteletreméltó templom, némán, de messze hirdetvén isten dicsőségét és a Sz. Mária csodás hatalmát. Csakis Mária-ünnepeken kondul meg a 120 mázsás öregharang éreznyelve. Mélységes ezüsthangjának rezgését a szél elhordja messze vidékre, egész a Wörthi tó zöldelő partjáig. A némaság varázsát ilyenkor e dicső harang országraszóló hozsánna-bugása váltja fel! A templom maga csupa megkövült költészet és história, de Mária szent napjain megelevenülve a legmagasztosb zenét hallatja, ami csak van a világon. Az édes, mélabús, ünnepélyes harangszót, melyet a keresztyénség talált föl, hogy fogalmat adjon az angyalok mennybéli zenéjéről. A Mária-Saali egyházat Szt. Modestus alapította a 9-ik század derekán. Ő volt az első hittérítő Karinthia vend nemzetiségű pogány lakosai közt s ahogy ez mindenütt úgy történt, a keresztény hitre tért ország első püspöke lett. Sírját is a templomban őrzik egy góth faragványa „tabernaculum“ alatt. A templom nagyjából góth, még pedig a XV. századból, tehát e stil virágzásának javakorából. Van azonban egy különös bája, ugyanaz a groteszk valami, mely Olaszország templomait és legtöbb nyilvános épületét oly rendkívül érdekessé teszi. Értem azt a szeszélyes keverékét a részleteknek, összevissza hányódva, illesztve egymás fölött, alatt, amint ép a századok, sőt a világtörténelemnek különböző, egymásnak merőben ellenmondó korszakai lezajlottak. Minden egyes század, minden stil valahol és valamikép nyomot hagyott magáról. A szakértőnek valóságos kincsesbánya az ilyen építkezés; szemei előtt állnak a rombolás és alkotás egymásra következő rétegei, így a Mária-Saali templom legalsó részén meg a két tornyon az ajtók és ablakok kerek ivei a román stílre vallanak. Ellenben a főhajó pompás, kitűnő karban tartott pilléreit a barokk-stilü szószék, meg szent szobrok arany cziczomával, dicsfénynyel s azokkal az ugrándozó angyalkákkal megrakva, alaposan elcsúfítják. A magában véve igazán nagyszerű, korinthusi márványoszlopokkal és a szent Háromság pompás festményével ékesített főoltár renaissance-stilü, tehát szintén zavarja a csúcsíves épület hatását. Egészen más környezetet kívánna. Temérdek aranydíszítésének ragyogása versenyre kel a festett góth üvegablakokon beáramló mysztikus fénynyel és így egyik sem jut kellő érvényre. Ez a zűrzavar bosszant, de csak kezdetben. Mert csakhamar megbarátkozunk az egészszel, annak szellemével és kibékülünk a tarka-barka részletekkel. Éppúgy, mint a világtörténelmet olvasva, kellő gyakorlat útján megleljük a fonalat, amely a temérdek nevet, eseményt és évszámot egymással összefűzi. Kívül-belül valóságos múzeum ez a templom, de megvan rajta az eredetiség kelleme. Teljességgel hiányozván az úgynevezett «rendező kéz», tökéletes költői rendetlenség uralkodik. Egy kőlépcsőn jutunk fel a templom udvarára, melyet jobbról-balról egy-egy római obeliszk és kőkoporsókról lefestett domborművek díszítenek. Ugyanis a közel szomszédságban feküsznek Virunum, az ókori Noricum fővárosának romjai. Onnét bányászsza már egy ezredéve az egész környék az épületköveket meg a ritkaságokat. A régészet pedig e tájt már századok óta nagy kedvvel űzött «privátpasszió.» Szerkesztfsség*. Sándor«. 2. Kiadó-hivatal: Rostély u. 2. Előfizetési ár ■ negyed évre . Art so kr. Egyes szám Srokvidéken s kr. Lapunk mai száma 12 oldal.