Magyarország, 1898. január (5. évfolyam, 1-31. szám)
1898-01-06 / 6. szám
Budapest, 1898. csütörtök, január 6. MAGYARORSZÁG hogy a foglyok ellenőrzését hanyagul teljesítette, pedig csak a régi slendrián rendszernek, amit elődei követtek, esett az újoncz fogházfelügyelő áldozatul. A budapesti törvényszék, mint azt annak idején részletesen megírtuk, több napi tárgyalás után Varga Benedeket négy hónapi fogházra és két évi hivatalvesztésre, Takács Lajost két havi fogházra és két évi hivatalvesztésre ítélte, a többi vádlottat pedig felmentette. A kir. ítélőtábla Szabó János bird előadása mellett ma foglalkozott ezzel a kedélyes rabszöktetéssel s az első bíróság ítéletét a Takács Lajosra vonatkozó rész kivételével érintetlenül hagyta, s Takács Lajos büntetését 100 frt pénzbüntetésre változtatta át s mellőzte egyúttal a hivatalvesztés kimondását is. VIDÉK: Pestvármegye közgyűlése. Pest vármegye közigazgatási bizottsága e hó 10-én tartja rendes évnegyedes közgyűlését, melynek tárgyai az évi jelentéseken, a községek költségvetésének és zárszámadásainak és egyes községi szabályrendeleteknek felülvizsgálásán kívül az intézkedés a közigazgatási bizottságból az 1897. év végével kilépő öt tag helyének választás utján való betöltése, a vármegye igazoló választmányának az 1898. évre való megalakítása, a párisi nemzetközi kiállítás kormánybiztosának megkeresése a vármegyének a kiállításon leendő részvétele iránt. Megemlítjük egyúttal, hogy Pest vármegye alispánja, Beniczky Lajos, a járási főszolgabírákhoz, polgármesterekhez és ezek utján a községi elöljárókhoz és megyei bizottsági tagokhoz lelkes hangú felhívást intézett, melyben kéri őket, mozdítsák elő tőlük telhetőleg azt, hogy a megye idegen nevű lakosai neveiket megmagyarosítsák. Lelkészi pályázatok. A pécsi egyházmegyei hatóság a püspök korlátlan kinevezési jogától függő plébániákra: Bonyhád, Bölcske, Nagy-Vejke, Baranya-Szent-István és Vaszar, — pályázatot hirdet. A pályázat határideje január 31-ikén jár le. NYÍLT-TER Ezen rovat alatt költöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Most jelent meg.! IRTA: Bartha Miklós. Kapható: a Magyarország kiadóhivatalában. Ára 2 forint. SZABADALMAKAT kieszközöl és értékesít MELLER ERNŐ bites szabadalmi ügyvivő Budapesten, VII. Erzsébet-kört 56. Dr. NAGY ALBERT ORVOS lakását IV. ker., Vámház-körut 2. szám alá 1898. január hó 1-étől kezdve V., ker. Muzeum-körút 29. szám. alá helyezte át SS lg Éppen most jelent meg (£■! Mercur Évkönyve,melyből megtudhatni, váljon bármely sorsjegy, záloglevél stb, a kibocsátás napjától a mai napig kisorsoltatott-e vagy sem. Ara 1 frt. A Meromr előfizetőinek Ingyen. Kapható a WI PUD 1r kiadóhivatalában Bpest, V., Dorottya-ateza 12. ÜRES SZÍVVEL. 11 Regény. Irta: Vértesi Arnold. A nő egészen ráhajol férjére. Feje egy kissé nehéz a pezsgőtől. Puha kezecskéje forró. Zavaros gondolatok czikáznak agyában: a korall-garnitúra, a férje, a sok pénz, amit most szabadon költhet. Övé lehet minden, amit szeme, szája megkíván. A férje megveszi. Mégis kedves ember ez a Dénes Elek. Igazán nagyon kedves ember. Harmad- vagy negyednapra levél érkezett Verától Budapestre. Szép, finom vonásokkal, gondos irálylyal megirt levél. Katicza bizonyosan eltörült volna egy pár sort vagy tintafoltot ejt rá, de Vera, ez az okos, ez a jónevelésű Vera, ez követendő mintául szolgálhat mindenben. Velenczéből írta a levelet. Még egy hétig ott maradnak. Nagyon boldog. Férje keresi a kedvét s olyan szeretetreméltó, hogy Vera igazán hálát adhat. A mamának is vásároltak nagyon csinos velenczei emléket, Katiczának is, a papának pedig kitűnő Ciprot fognak küldeni. Örül, hogy kedves szüleit megnyugtathatja. Nincs semmi baja. Boldog. — Tudtam. —- kiáltott föl diadalmasan Málnássyné. Hogyne tudta volna? Az ilyen okos házasságból lesz a boldogság. Amit a szerelemről fecsegnek, az csak lárifári. A nélkül ellehetnek. IX. Itthon azalatt nem történt semmi különös dolog. Katicza hosszú ruhát kapott s a jövő télen már ő fog szerepelni a zsurokon. A méltóságos asszonynak meggyűlt a baja a cselédekkel, a szobaleány már nagyon szemtelenkedett, hogy ő nem akar koplalni s el kellett bocsátani. A fiuk rakonczátlankodnak s csupa elégtelent kaptak a húsvéti értesítőjükben. Jó, hogy végre Pintér ur kikerült a kórházból. A méltóságos asszony nagylelkű és visszafogadja a nevelő urat. — De ezután okosabban viselje magát, minti ő méltósága. A szegény fiú sápadt, beesett orczáján mély sebhely húzódik végig s a kabát szinte lötyög rajta. Megfogyott a kórházban. Azt már tudja, hogy Vera azalatt férjhez ment s most nászúton van a férjével Olaszországban. Természetes, nem lehetett másképp. Pintér György azt jól tudta. És mégis, mégis néha azt remélte, hogy valami csoda fog történni. Még ott a kórházban is, mikor ott feküdt a nagy vérvesztéstől elgyöngülve, sebláztól gyötörve, arról álmodozott. Hátha megtörténik a csoda ? Hátha megérti végre az ünnepelt szép leány az ő néma hódolatát, az ő rajongó bálványozását ? Hátha megérti, hogy itt van egy szív, melynél odaadóbbat nem talál az egész világon ? Csak egy szegény fiú szive, kinek még sokáig kell küzdeni a világban, míg állást szerez, de a ki meghalna érte örömest. Meghalna. Ő érte meghalna. S lázas képzeletében már látja a saját koporsóját s látja, hogy a szép leány hogy borul reá zokogva. Akkor, talán akkor eljönne. Hosszú napok és hosszú álmatlan éjszakák teltek el a kórházban s még mindig várta a csodát. Meg-megrezzent néha az ajtónyitásra, mintha most várná, hogy belép az imádott bálványkép. Hiszen egyszer már üzent. Egyszer már megemlékezett róla. Hátha végre eljön ő maga, hogy reátegye enyhítő balzsamos kezét a sebre, melyet a szegény fiú érte kapott ? De hiába várta. S mikor most támolyogva eljött Márnássyékhoz, azt az egy szót, azt a búcsúszót is hiába várta, amit remélt, hogy hátrahagy neki Vera. Csak egyetlen szócskát azért a sebhelyért, azért az ifjú életért, melyet érte koczkára vetett. Katicza kisasszony háromszor, négyszer is átment a leczkeóra alatt a szobán. De semmi átadni való üzenete nem volt. — Semmi ? — kérdezte busán Pintér György. — Semmi, — felelt durczásan Katicza. S hátat fordított és nem állt többé szóba Pintér úrral. A fiatal embernek elszorult a szive s csüggedten sompolygott el. Hát semmi, semmi, egyetlen búcsúszó sem ? Vera elment igy ? Csak vánszorog tovább Pintér György az utczán s nem tud a, hová forduljon. Fél haza menni. Otthon kis hónapos szobácskájában újra körülveszik az álomképek s most már zavarosabbak, mert egy másik lenny képe is belevegyül, egy fiatal, bátor, nagylelkű leányé, aki el mert menni a kórházba, mig a másik távol maradt. Karcsú képe meg-megjelent a beteg képzeletében és azóta is álmaiban, mint valami vigasztaló tünemény. S most, hogy újra látta színről-szinte, már nem az többé, csak a régi daczos, büszke leány. És ő, ő is a régi gyáva, tehetetlen ember. Mit akar még ? Miért jött el újra ? Csak egy búcsúzó szót akart hallani, amit hátrahagyott neki a távolba menő ? Miért ? Hát nem jobb elfelejteni, soha többé rá sem gondolni ? Vége, mindennek vége. Ostoba álom volt az egész. Miért engedi, hogy a képzelet még mindig bohó játékát űzze vele ? Hogy lehetetlen, hihetetlen történetek kavarogjanak fejében ? Az élet, az rongyokra tépi az ő álmait. A rideg, a kérlelhetetlen élet. S ő csak ödöng az utczán és nem tudja, hogy mit csináljon. Útközben elhalad a kávéház előtt, hová régebben be-befért néha búsulni a czigányzene mellett s hol a végzetes összetűzés történt. A czigány most is muzsikál odabent, de a kávéház üres. Alig lézeng benne egy-két vendég. A szép tavaszi este másfelé csalogatja az embereket. A tágasan kitárt ajtóban egypár pinczér ücsörgött. A kisasszony is odajött a kassza trónusáról. Valamit nézegettek az utczán. — Nini, Pintér úr, maga az ? — szólt a leány. Látszott az öröm az arczán. Duzzadt piros ajka nevetett: — Csakhogy él. Az a sebhely az arczán még érdekesebbé teszi. Nem jön be ? Pintér György egy perczig habozott. — Tudja, hogy sokat búsultam maga miatt ? Pintér György ránézett. Busult ? Ez a leány busult ? Hát ez az egyetlen, aki részvétet érez sorsa iránt ? Tudta, hogy miféle leány. Látta eleget, hogy kaczérkodott ezzel, azután meg amazzal. De tőle mit várhatna, ilyen szegény ördögtől, kinek alig van meg a betevő falatja s kit azelőtt alig vett észre, ha köszönve elment a kassza előtt. — Úgy lesz, mégis úgy lesz, hogy csak az ilyen leányoknak van szive ? — gondolta az elkeseredett fiú. Csinos barna lány volt, nyúlánk, tüzes szemű. Kacsintása olyan legénycsalogató. S Pintér Györgynek a szive úgy tele volt búbánattal, hogy elkelt volna neki egy kis efféle vigasztalás. A leány bizalmasan rátette kezét az ifjú vállára. — Még gondolkozik, mikor én hívom ? A fiatalember fölemelte lecsüggesztett fejét, de már nem habozott. Épp oly nyíltan és bátran nézett a leánynak szeme közé, mint mikor itt a kávéházban avval a híres párbajvívóval szembeszállt: — Nem, Irma kisasszony, már nem gondolkozom. Maga jó volt hozzám, én őszinte leszek magához. Minek bolondítanánk egymást? A leány arcza lángpiros lett. — Igaz, igazán minek bolondítanánk egymást? Maga csak szaladjon a köszöntje után. Jó napot. Pintér György még szólni akart, engesztelni a megbántott leányt, de az csak elutasítólag intett a kezével: — Menjen, menjen, ne szóljon hozzám. Nagyon kedvetlen hangulatban ment odább a fiatalember. Esteledett. A lámpákat kezdték meggyujtogatni. (Fáradt volt s haza felé tartott. (Folytatása következik. )