Magyarország, 1898. augusztus (5. évfolyam, 211-240. szám)

1898-08-01 / 211. szám

4 A kiegyezés válsága. — A Magyarország tudósítójától. — Budapest, július 31. A permanencziában levő válságban a mai vasárnap három igen jelentőségteljes hírt hozott. Az egyik megerősíti a mi tegnapi értesü­lésünket, hogy Kállay Béni pénteki buda­pesti tartózkodásának eredményéről ma ment Ischlbe jelentést tenni a királynál? Ezzel a ténynyel elesnek mindazok a c­áfolatok, melyek­kel Kállay budapesti útját holmi bosnyák vasút ügyével hozták kapcsolatba. Kállay in­­tervencziója mind világosabb vonalakban dom­borodik ki. A közös pénzügyminiszter, mint a közös minisztérium tagja egyene­sen kötelezve érezte magát arra, hogy ne engedje a monarchia két állama közt a gazdasági különválást létrejönni, mert — így iz a N. Fr. Pr. — ez rövid idő alatt vissza­hatással volna az egész közös kormányzatra és a közös kormány arra törekedik, hogy legalább a labilis állapot fenntartására halasztást eszkö­zöljön ki.­». A második, erősen szimptomatikus hírt zágrábi tudósítónk jelenti nekünk a következő táv­­irattal: A horvát kormánykörökben hírlik, hogy Kimen-Héderváry Károly gróf a legközelebbi napokban meg fogja szakítani nyári szabad­ságidejét és a Tátrából le fog jönni Buda­pestre, hogy azon tanácskozásokon részje­gyen, melyek az osztrák kiegyezés dolgában legközelebb meg fognak tartani. A fiin ezen útjával egyszersmind dokumentálni akarja a magyar kormány azt is, hogy közte és Kh­ucn-Héderváry gróf között ez idő szerint nincs feszült viszony. Ezzel tehát föltűnik a második politikai ágens a szemhatáron. Kállay után jön a koro­nának második bizalmas férfia, hogy kapac­i­­tálja Bánffy bárót, ne ragaszkodjék olyan na­gyon a képviselőházban tett kijelentéséhez és a­­ törvényhez. Végül bécsi tudósítónk jelentése szerint az ottani politikai körökben egész pozitivitással beszélték ma, hogy Thun gróf osztrák mi­niszterelnök és Kaitzl dr. pénzügyminiszter a hét folyamán Budapestre jönnek, hogy a kiegyezési provizórium meghosszabbítására meg­tegyék az első lépéseket. Thun gróf pedig Budapestről egyenesen elmegy Ischlbe, hogy ő felségének a helyzetről jelentést tegyen. Ebből azt következtetik az osztrák fővárosban, hogy a jövő hét végéig nem igen lesz vala­­mely radikális intézkedés. Az azonban egészen biztosra vehető, hogy az osztrák kormány most a nyelvkérdést már egészen a háttérbe szorította és minden gondját a kiegyezési kér­dés megoldására fordítja, melynek nehézségeiért a magyar kormányt okolja Thun gróf. Ezek a pozitív dolgok. Ezekhez járul azután számos jelentőségteljes szimptoma, mely mind a válság akut voltára vet világosságot, így igen jellemző a mai bécsi lapoknak hangulata. A legérdekesebb a «2V. Fr. Presse» mely folytatja a Bánffy-kabinet elleni támadá­sait. Hoszszan kifejti a válság eddigi mozza­natait és egyenesen a magyar képviselőház többségét okolja azért, ha az osztrák minisz­teri amok az alkotmányosság látszatának fenn­tartása kedvéért a legbrutálisabb eszközöktől se riadtak vissza, mert Magyarországon egé­szen mindegy volt, mily körülmények közt jött létre valamely határozat, csak arra fek­tettek súlyt, hogy ez a határozat egyáltalán meg­legyen. Ezek után így folytatja: Nem vizsgáljuk egyelőre, mely indokok bírják erre a magyar politikát, de nagyon is szembe ötlik, hogy nagy elődök utódai soha sem mutatták magukat érdemetlenebbeknel­, mint a mai magyar államférfiak Deákkal és Andrássyval párhu- s zamba állítva, pedig ezeknek művét kellene nekik folytatni. Hogyan ! Ez Magyarország, mely oda kiálla a habozó osztrák államférfiaknak : Csak gyorsan ! Rontsátok le az alkotmányt, melyre meg­esküdtetek! Ugyanaz a Magyarország még az, mely­nek egykoron legnagyobb büszkesége a alkotmány­ért küzdött százados harcz volt ? Ez az a Magyar­­ország, melynek egy századon keresztül az volt a si­boletk-je : «Pátensekkel nem szabad kor­mányozni.» Azt, a­mit Magyarország soha sem akart eltűrni, arra ma ő ösztökél ! A dualizmus arra a gondolatra volt alapítva, hogy Magyar­­ország jogfolytonossága csak addig van bizto­sítva, míg az Ausztriában is biztosítva van. És harmincz év után látunk magyar államférfiakat, kik hűvös czélzatossággal nemcsak az osztrák jogok megbontásán dolgoznak, hanem ehhez m­ég a dualizmust ürügyül is használják ... ! És mig a «N. Fr. Pr.» igy sopánkodik, egy másik lap Magyarország nemzetiségi elemeit próbálja ránk uszítani. A Neues Wiener Tag­­blatt­ a sors utmutatásának mondja, hogy Ausz­triában a szláv elem túlsúlyra jutott, ennek következtében Magyarország pánszlávistái kö­rében is támadtak, pszichologice érthető vágyak. Miért kell, mondja az idézett lap, hogy Turócz- Ssz. Mártonban kevésbé sovinisztikusabban érez­­zenek, mint Prágában vagy Laibachban. Legalább így vélekednek a szláv nemzeti mozgalom vezetői Magyarországon, kik a Palaczky ünnep mintájára tüntetésre készülnek. Ilyen jelenségekkel talál­koztunk már Hohenswart és Taaffe idejében is, és mindig aggodalommal kísértük e mozgalmak lefolyását, most azonban sokkal hűvösebb objek­tivitással figyelik meg ezt az agitácziót. Pedig Magyarországra nézve nem lehet közömbös, hogy oly elemek, kik a dualizmusról mit sem akarnak tudni, egyesülnek a Lajthán innen és túl, ép akkor, a­mikor az osztrák szlávság, mint mindig a reakc­ióval egyesül. A panszlavisztikus propa­ganda feltűnése Magyarországot is kell hogy gondolkodóba ejtse ...­­ íme most minden eszköz éppen jó az oszt­rák sajtónak, hogy nagy nyomatékkal engedé­kenységre bírja Magyarországot. Hízelegnek egykori nemzeti küzdelmüknek, melynek le­­fojtásán az osztrák sajtó mindenkor dolgozott, más oldalról pedig rémizgetnek. Enyedy Lukács a kiegyezésről. — A Magyarország tudósítójától. — Dorozsma, juh 31. Ma vasárnap délután 4 órakor tartotta meg be­számoló beszédét Dorozsmán Enyedy Lukács, a tápéi kerület országgyűlési képviselője. A kerület választói nagy küldöttség által Szegeden a reggeli órákban keresték föl képviselőjüket s egész sor kocsi kisérte ki a képviselőt Dorozsmára a kerület legnépesebb községébe. Daczára a szegedi vásár­nak a lakosság zöme otthon tartózkodott. Délután 4 órakor a kerület minden községének választópolgárai előtt Enyedy Lukács a piacztéren az alábbi, s a legfontosabb országos ügyeket fel­ölelő beszédét tartotta meg. A beszéd óriási feltű­nést fog kelteni országszerte. Az egész beszéden végigvonul a jelenlegi állapotok fenntarthatásának lehetetlensége. Enyedy nyíltan kijelentette, hogy új kiegyezést vagy provizóriumot lehetetlennek tart és ép ezért sürgeti, hogy 1900 év végéig állíttassák fel a magyar jegybank és az ország határán a magyar vámsorompó, addig is pedig az 1867. törvénynek megfelelően a nemzet önálló rendelkezése alapján biztosítsa gazdasági önállóságát. A beszéd tartalmát a következőkben ismer­tetjük. A­mi magát az országgyűlést és annak tevé­kenységét illeti, sajnálatomra, nem számolhatok be oly tevékenységről, a­mely kellő arányban állana az országnak számos és égető szükségle­teivel. Nagy reformokat várt az ország a jelen országgyűléstől, nagy feladatoknak a megoldása háramlott reá és az az út, a­melyet eddig ezen fel­adatok megoldása felé tehetett, sajnos, nem áll egészen kellő arányban maguknak a feladatoknak a nagyságá­val és sürgősségével. Oromsúlylyal nehezedett rá közéletünkre és úgy a kormány, mint a parlament tevékenységére az a körülmény, hogy a gazdasági viszony Ausztria- Magyarország közt oly hosszú idő óta rende­zetlen. Éppen a legutóbbi napokban történt Ausztriában egy olyan fordulat, a­mely mindazokat, a­kik a mai közjogi és gazdasági viszonyhoz Ausztriához szívósan ragaszkodnak, teljesen abbeli várakozások­ból kiábrándította, mintha a közel­jövőben lehetséges volna az, hogy Magyarország közgazdasági viszonya Ausztriához a régi, megszokott, harmincz esztendei gyakorlat által, minden irányban kipróbált alakban megnyittathassék. Minthogy Ausztriában az alkotmányosság meg­szűnt, tárgytalanná váltak mindazok a tör­vényjavaslatok, a­melyek száma 20, a két kor­mány közt közös megegyezéssel megállapít­­tattak és a­melyeknek egyidejű benyújtása az osztrák és a magyar törvény­hozásnak még április havában megtörtént. A 14. § fejtegetése után így szól : Magyarországot rendeletekkel kormányozni nem lehet, de Magyarország törvényhozásában ez idő­­szerint nincsenek is olyan akadályok, a­melyek rendes törvényhozói működését bárminő tekintet­ben akadályoznák vagy gátolnák. Hozottak törvé­nyek a magyar törvényhozás által, olyan törvények, melyek nem közös ügyekre vonatkoznak, de a­melyek az osztrák kormánynyal kötendő megegye­zést feltételeznek, a­mely törvények Ausztriában a 14. §. alapján léptettetek életbe. Ez az eljárás azon­ban azokra az ügyekre, a­melyek az 1867. évi XII. t.-cz. alapján közösek Ausztriával vagy olyan jelentőségűek, hogy Ausztria és Magyarország közt egy szoros, a törvényben megállapított viszonyt föltételeznek, csak úgy jöhetnek létre, ha azok Ausz­triában is az alkotmányos képviselet által a maga rendes útján hozattak meg. Míg tehát lehetett a szesz és czukoradóra törvényt hozni a magyar ország­gyűlésen és az ezzel paralell törvényeket Ausztriá­ban a 14-ik §. alapján életbe léptetni, teljesen ki­zártnak látom én annak a lehetőségét, hogy ilyen alkotmányellenes gyakorlat követhető le­gyen azokra a fontos intézkedésekre nézve, a­melyek a gazdasági szövetség egészét képezik . Ami saját nézetemet illeti, kénytelen vagyok ki­jelenteni, hogy még abban az esetben is, ha egy provizórium létesítésének törvényes akadályai nem volnának, egy újabbi provizóriumot Magyarország érdekében nemcsak kívánatosnak nem tartanék, hanem azt oly káros hatásúnak ismerem összes gazda­sági és pénzügyi helyzetünkre, hogy részemről egy ilyen újabb provizórium létesítését a leghatározottabban ellenezném. Mielőtt áttérnék arra, hogy vázoljam azokat az alakulásokat és alkotásokat, a­mik az én nézetem szerint és a jelen helyzetben szükségszerűen kell, hogy a mostani állapotokat fölváltsák, tartozom önöknek egy kijelentéssel. Tartozom annak a kijelentésével, hogy azok a né­etek, a­miket önök előtt nyilvánítani fogok, nem tulajdoníthatók sem a szabadelvű pártnak, sem azok­nak a férfiaknak, a­kik azon pártot vezetik, hanem méltóztassék azokat tisztán mint az én egyéni nézetei­met fogadni és megbírálni. Én mindenkor abban a meggyőződésben voltam, hogy a gazdasági önállóság Magyarország érdekeit sokkal jobban szolgálja mint bármely más viszony, a­mely kitalálható vagy kigondolható. Abban a meggyőződésben vagyok most is. Az Ausztriával kötendő kereskedelmi szerződés eszméjéről szólva, kifejti, hogy azok, a­kik a ke­reskedelmi szerződés megkötését­­Ausztriával úgy kontemplálják, hogy abban csak elméletileg áll­junk mi az önálló vámterület alapján, a­nélkül azonban, hogy magunkat Ausztriától gazdaságilag függetlenítsük, vámsorompók által különválaszszák és ezen gazdasági elkülönítést a többi okozatilag összefüggő intézményeinkre is konzekvensen alkal­mazzuk, azok tulajdonképpen nem kereskedelmi és MAGYARORSZÁG Budapest, 1898. hétfő, augusztus 1

Next