Magyarország, 1898. november (5. évfolyam, 303-333. szám)
1898-11-08 / 309. szám
Pl. : • -s -T A díszpolgár. -T Budapest, nov. 7. Összegyűltek vagy százan Budapest főváros atyái, és a «bizalmas» értekezleten kisütöttek egy nagy tervet. Azt, hogy az ország első városának, a nemzet lüktető szívének díszpolgárává emelik Bánffy Dezső bárót. Fölemelik ezt az embert arra a polczra, amelyre Kossuth Lajost emelték. Mi vezetheti ezeket az embereket ? Talán az engesztelhetetlen gyűlölet Bánffy Dezső iránt, hogy a magyar történelem legnagyobb, legmagasztosabb alakja mellé állítják őt, az alacsonyt, hogy törpesége még inkább kitűnjék ? Vagy talán hazafias elszántságukban ezzel a maró, keserű szatírával akarják ezt a nemzetet a tespedésből felrázni ? Így akarják szemlélhetővé tenni a nemzetnek azt a kimondhatatlanul mély sülyedést, amelybe jutott, hogy ekként felismervén azt, igyekezzék abból kibontakozni ? De hiszen ismerjük őket. Közéletünk megtelt ezekkel a szomorú alakokkal, akik mindenre készek. Legfőbb erényük: a használhatóság. Akadsz-e bennük a független meggyőződés nyomaira ? Mindenki tudja, hogy nem. Kevés kivétellel azok a gyönge lelkek ezek, akikről a létért való küzdelem minden nemeset elkoptatott. Gondolatkörük annyira összezsugorodott a tusában, hogy csak egyetlen czélt ismer: az anyagit, és ennek elérésére csak egyetlen eszközt: a szolgaságot. És az ilyen elbukottak száma legnagyobb itt, a fővárosban, ahol az anyagiakért való küzdelem a leghevesebb. Csoda-e, hogy Bánffy Dezső báró abban a harczban, amit a nemzet élő lelkiismerete nevében az ellenzék indított ellene, itt keresi föl a maga szövetségeseit? És meg is találja. Létrejö egy rut szövetség az erőszakos, elbizakodott hatalom, és a kétségbeejtő, szolgaság között. Szövetkeznek a gőg és az erkölcstelenség, a vesztegetés és a provízió, a korbács és a hátgerincz, hogy egymásnak erkölcsi tartalmat adjanak. Szövetség ez ? Nem, összeesküvés egy nemzet realázására. Íme, magyar nemzet, föl van állítva a bálvány, amelyet imádni tartozol. Ezer évig ragaszkodtál alkotmányod megszentelt jogaihoz ? Most azt tiszteljed, a tó végiggázolt rajtuk. Nemzeti életed oltárává emelted a törvény sérthetetlenségét ? Borulj le most az előtt, aki kilopta törvényedből az élő lelket. Törhetetlen szótartásoddal kivívtad a lovagias nemzet nevét? Most csókold annak lábait, aki kormányzata vezérelvévé a szószegést emelte. Utáltad a kémkedést, a hazudozást ? Most első embered, díszpolgárod az legyen, aki magánleveleket hajhász, és akire nyilvánosan rásütik a hazugság bélyegét. Panaszkodó talán ? Fáj a megalázás ? Erősítgeted, hogy még nem sülyedtél annyira, hogy ilyen méltatlanság essék rajtad ? Rajtad áll, hogy e keserű poharat eltávoztasd ajkaidtól. Lásd, a Gondviselés is beleszól vitádba. Eltörülhetetlen bélyeggel jegyzi meg azt, akit bálványoddá akarnak emelni. És teszi azt éppen most, amikor a fölmagasztalás terve kipattant. Mit jelent ez ? Azt talán, hogy az a megtiszteltetés lemossa a bélyeget ? Nem, hanem azt, hogy az a bélyeg a te homlokodat is fogja égetni . . . A te sorsod dől el annak az indítványnak sorsával, amit a székesfőváros közgyűléséhez benyújtottak. Hadszenet az a köztisztességnek. Sorompóba hívása a selejtes elemeknek, egy megromlott rendszer megmentése végett. Ha itt diadalt aratsz, megnyerted az egész ütközetet. Akkor az az ember, aki életfádnak gyökerére emelte föl az erőszak fejszéjét, megsemmisülve hull a porba. Beteljesülnek az írás szavai. A gőg, az elbizakodottság, az erőszak elnyeri a maga elkerülhetetlen büntetését, a megalázást. Ellenben a te becsületed, a te jövő nagyságod fölkelő napként ragyogva emelkedik föl a szem látó határa fölé. Ilivel hát sorompóba hü fiaidat te is. Nagyjaid emlékének, és köztük a legnagyobbnak tartozol vele és tartoznak ők is azzal, hogy gyalázat ne érje. Ha már a fejedelmi kegyet e sülyedt rend- A koszorúk. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Vértesi Arnold. Már három nappal a halottak estéje előtt kiakasztott két szép nagy koszorút a folyosóra a számtanácsosné, aki mellettem lakik. Hogy miért kell azokat a koszorúkat a folyosóra kiakasztani, azt sokáig nem tudtam. Azt hittem, csak a lakótársak épülésére történik, hogy a kegyelet érzése ilyen módon melegebben ébresztessék föl azonban, kikben netán szunnyadoz; de úgy mondják, hogy ezt az asszonyok csak azért cselekszik, mert kint a folyosón frissebbek maradnak a virágok. Bizonyára el kell hinnem, ha úgy mondják. De hogy a kegyeletet hathatósan növelik, azt tapasztalásból mondhatom. Alig akasztották ki aszámtanácsosok a két koszorút, már a bankhivatalnokné, aki a folyosó túlsó oldalán lakik, délután hármat akasztott ki. —■ Ez már mégis szemtelenség, — mondta a számtanácsosné a számtanácsos úrnak. A számtanácsos úr is úgy vélekedett, hogy ez illetlen kérkedés. Hiszen a harmadik koszorújuk nem is élővirágból van, hanem csak csinált virág. — Az igaz, és a másik két koszorújuk is kisebb, mint a mienk, — jegyezte meg a számtanácsosné. — No ugyan nincs mit kérkedni, elbújhatnának vele. Minthogy azonban nem bújtak el vele, hát mit lehetett egyebet tenni, a számtanácsosnék nagysága másnap még két koszorút vett. — Tudod, lelkem, szegény Toncsimról egészen elfelejtkeztünk, — mondta az urának, — aztán Lajos bácsinak, a te nagybátyádnak is illenék egy koszorút vinnünk. — Persze, persze, — hagyta helyben a számtanácsos, ámbár tavaly még abban a véleményben voltak, hogy a nagybácsi nem érdemli meg tőlük, czudarul bánt velük a végrendeletében; a szegény Toncsi pedig olyan távolról való rokon volt, akivel senki sem törődött eddig s akinek jóformán a sírját sem tudták, hogy hol van. De mikor az ember a kegyeletben túl akar tenni a felebarátján, hát akkor minden rokon és ismerős jó, akármilyen volt is életében. Most már büszkén tekinthetett át a nagysága a folyosó túlsó oldalára. S ez a büszkeség átragadt a cselédségre is. A számtanácsosok szakácsnéja kihívó pillantásokat vetett át, sőt mikor a hátulsó lépcsőn találkozott a a bankhivatalnokné cselédjével, gúnyosan szólt oda : — Hiába henczegnek, azért mégis csak több koszorúnk van nekünk, meg szebb is mint maguknak. A cseléd elmondta a nagyságának, a nagysága meg az urának. A nagysága egy kicsit sirt is. Hogyne, mikor legszentebb érzelmeiben sértették meg így. Ámde ezt az alfrontot nem fogja eltűrni. Lássák meg a számtanácsosok, hogy kivel van dolguk. No ugyan kérkedhetnek a nagyuraságukkal. Egész héten sem esznek egyebet, mint savanyú krumplit meg káposztát, akkora darabka hússal, mint az embernek a féltenyere, aztán még mutogatni akarják itt a koszorúikat. — Hiszen ha akarnám, tizannyit is vehetnék. De tizannyit még sem vesz, hanem vesz még másik hármat. Mikor délután haza mentem, már hat koszorút láttam a folyosón a bankhivatalnokok lakása előtt. A számtanácsosné majd megpukkadt mérgében. No, most már világos, hogy az az arczátlan asszony mindezt csak az ő bosszantására teszi. Elég csúnyaság, hogy még a holtak iránt való kegyelet sem szent előtte, még avval is czégéreskedik. A számtanácsos úr maga is szerfölött regbotránkozott. Már az igaz, hogy az ilyen szent dolgokból nem kellene afféle nyomorult hivalkodást csinálni. Azért hogy valakinek pénze van, ne szemtelenkedjék. A pénz nem minden ám a világon, van annál valami feljebbvaló is, az érdem, a rang. Egész este erről folyt a beszélgetés a számtanácsosoknál. Igazán már tűrhetetlenné válik az alsóbb társadalmi osztályok kapaszkodása. A nagyságának nagy gyötrelem, ha kitekint a folyosóra s minden ajtó előtt ott fityeg a sok koszorú. Még azok a nyomorult suszterek oda lent az udvarban, akiknek ennivalójuk sincs, még azok is három koszorút vettek s kiakasztják az ajtó elé. — Borosa, hozza be a koszorúinkat — parancsolja a nagysága. — Kár volna, nagysága — véli Borosa — a mi koszorúink mégis csak a legszebbek. A nagysága azonban kérlelhetetlen. Csak hozza be. Ö nagysága nem akar mindenféle dib-dáb népséggel versenyezni. Csak hadd rakják ki a koszorúikat. A méreg elfojtja ö nagysága szavát, de azért nem felejti el, hogy mivel tartozik társadalmi állásának. Ö nem fog kiállni a folyosóra s nem fog ott szivakodni. Azt ugyan hiába lesi a bankhivatalnokné. Minthogy azonban valakin mégis csak ki Szerkesztőség: Teréz körút 19. sz. ar: negyen egesz c^#:e 14 frt re 3 frt GO kr. kr. Egyes szám ára: AS2& Kiadóhivatal: Terézkörút 19. sz. iLapn: mai száma 30 oldal.