Magyarország, 1898. december (5. évfolyam, 334-363. szám)

1898-12-01 / 334. szám

Budapest, 1898. csütörtök deczember 1. MAGYARORSZÁG az ügyben szintén elitélte, de nem adott vá­laszt arra, hogy miért nem függesztették föl Splényit ennek daczára állásától, csak a több­ség vette tudomásul, a mi Polónyi Gézát erre a fölkiáltásra bírta: — Az Emjelét nektek!. . . Részletes tudósításunk a következő : Szilágyi Dezső elnök megnyitván az ülést, felolvassák és hitelesítik a múlt ülés jegyző­könyvét. Szavazások. A kérvények előterjesztése után Elnök: Következik a napirend, vagyis a név­szerinti szavazás Szalay­­Károly indítványa felett. Ezt elrendeli. A szavazás a V betűnél kezdődik, előbb azonban az ülést öt perczre felfüggeszti. Szünet után megejtik a névszerinti szavazást, melynek eredménye az volt, hogy Szalay Károly indítványát a többség elvetette. Elnök: Most már következik annak a kérdés­nek eldöntése, hogy várjon a Ház elfogadja-e az elnöki előterjesztést, igen vagy nem­­? Polónyi Géza : Kijelenti, hogy az előterjesztést nem fogadja el, de az elnökre való tekintettel nem él a házszabályok adta jogával s nem tesz indít­ványt. Elnök: A kérdés helyesen volt feltéve. (De­rültség.) Polónyi Géza : A házszabályokhoz szóltam. Elnök: Több mint húsz képviselő névszerinti szavazást kért. Ezt elrendeli, de az ülést előbb öt perczre felfüggeszti. Szünet után megejtik a névszerinti szavazást, melynek eredménye az volt, hogy az elnöknek de­­czember 2-ikára vonatkozólag a Ház tegnapi ülésén tett előterjesztését a többség elfogadta. Az indenmity-vita. Elnök: Következik már most a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Reitter János: Szomorú jelenségnek találja, hogy nálunk a kormányok mindig indemnityt kény­telenek kérni. A mostani kormány beterjesztette ugyan elég korán az 1899 iki költségelőirányzatot s azt lehetett remélni, hogy a kormány belátva az eddigi vita meddőségét, komolyan hozzáfog a munkához s letárgyaltatja a költségelőirányzatot. E helyett azonban a pénzügyi felhatalmazással állt elő a kormány s ennek letárgyalását nagyon sür­gősnek jelezte, hogy a jövő év első négy hónapjá­ban is folytathassa országrontó politikáját. (Élénk helyeslés balfelől.) A vita megindult s igen magas színvonalon mozgott mindig. A kormány azonban a helyett, hogy őszinte, nyílt nyilatkozatot tett volna, bujkált hol a folyosókon, hol a miniszteri szobában, (ügy van­ balfelől.) A kormány mindig hol furfanggal, hol fenyege­téssel igyekezett az ellenzéket megfélemlíteni, vagy pedig erőszakkal megtörni, s midőn ez nem si­került, azt mondta, hogy az ellenzék mostani mű­ködése veszélyezteti a parlamentarizmust. Kijelen­tette a kormány végre, midőn egyik kísérlete sem sikerült, hogy bízva a háta mögött ülő 500 főnyi többségben, rendkívüli, törvénytelen eszközöktől sem riad vissza, (ügy van­­ balfelől.) Rendkívüli eszközükkel jött létre ez a többség s igy rendkívüli bizalma a kormány, különösen Bánffy iránt, m­ig ezt a párthatalom, pártérdek kívánja. De épp ennek folytán rendkívüli az ellenzék elkeseredettsége s igy rendkívüli eszközökhöz is nyúl, hogy az or­szágot megmentse Bánffy erkölcsrontó kormányza­tától, s a rothadt rendszertől. (Élénk helyeslés bal­iétól.) Arra nézve, hogy várjon ez a kormány érdemel-e bizalmat, meg kell vizsgálni a kormánynak eddigi működését. A kormány azt mondja, hogy Magyar­­ország a szabadelvű regime alatt nagyban fejlő­dött. Ipara, kereskedelme fölvirágzott. Hisz itt volt az ezeréves kiállítás; a nép boldog és gaz­dag, politikai tekintetben, különösen a közszabad­ságok terén ez az ország valóságos eldorádó. Sajnos, hogy ez nem így van. (Így van­ balfelől.) Ha komolyan vizsgáljuk az ország állapotát, min­denütt elszegényedést, sőt nyomort látunk széles ez országban. A börzsánerek, a viczinalisták, a rendjeleket kapók, a miniszterek, az államtitkárok, a nagy nyugdíjat élvezők, azok igen meg vannak elégedve. (Élénk helyeslés balfelől.) De nézzük, mit mivest ez a szabadelvűnek csú­folt rendszer a törvényhatóságokban. A megyei tisztikar a kormány zsoldosa. Domináló az egész törvényhatósági életben a hivatalos befolyás. (Úgy van­ balfelöl.) Ez a párthatalom valóságos zsar­nokság. Ilyen parlamentarizmus nem kell. (Helyes­lés balfelől) Folytonosan sürgetnek oly reformokat, melyek a választások szabadságát, tisztaságát biztosítják. Ezeknek a kívánságoknak jogosultságát már a túl­oldal sem tagadhatja. Hisz maga Tisza István is beismerte, hogy történtek visszaélések a választá­soknál s ezért nem zárkózik el attól, hogy az erre vonatkozó reformjavaslatok még ezen az országgyűlésen tárgyaltassanak. Eddig is voltak és vannak a választások szabadságát, tisztaságát biz­tosító törvényes intézkedések, de ezeket nem tart­ják be, sőt itt a Házban megtörtént az, hogy a túloldalon helyeselték, jóváhagyták a legkirívóbb visszaéléseket. (Élénk helyeslés balfelől.) Szé­s ezután rátér a kiegyezés kérdésének meg­beszélésére. Ebben a kérdésben a kormány mindig bujkált. Soha őszinte nem volt. Most is, a tizen­kettedik órában is rejtegeti czéljait és nem osz­latja széjjel az ország aggodalmát. A kormány mulasztásai a kiegyezés körül nagyok. Úgy látszik, hogy azért késlelteti a kormány a kiegyezés tárgya­lását, mert nem meri az országra rótt újabb terhe­ket bevallani. Kijelenti, hogy őszinte híve a vám­­szövetségnek, ha az alkotmányosan jön létre. Ausztriában most úgy állnak a viszonyok, hogy a kiegyezést mostani alakjában a reichsrath nem fogadja el s igy a kormány azt csak módosítások­kal bírja elfogadtatni. A pénzügyminiszter itt a Házban kijelentette, hogy ezek a módosítások nem lesznek lényegesek. E mögött lappang valami, ez nem Úszta dolog, valószínűleg mindkét kormány arra szövetkezett, hogy a népeket félrevezesse. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ebből a szempontból sem lehet a kormány iránt bizalommal viseltetni. (Úgy van­ hallétel.) Csakis gyenge kormány csinálhat maga mellett hivatalos közvéleményt a törvényhatóságokban, félhivatalosaival a maga dicsőítésére, erős kor­mánynak erre nincs szüksége, dicsérik azt saját tettei, (ügy van­ balfelől.) Szaló ezután rátér a Rába-szabályozás ügyére, mely szintén indokolja a kormány iránt való bizal­matlanságot, mert itt sem képes a kellő intéz­kedéseket foganatosítani. A Dunántúl népei ennek folytán túlságosan meg vannak terhelve. A szabá­lyozó társulat nem egyszer fordult a kormányhoz államsegélyért, de mindannyiszor visszautasították. A mostani körülmények közt, a­milyenekben a társulat van, lehetetlen, hogy a társulat pénzügyi helyzete szanáltassék. A törvényhatóság elhatározta, hogy memorandumot fog a miniszterelnökhöz, a pénzügyi- és földművelésügyi miniszterekhez, vala­mint az országgyűlés két házához benyújtani s ez év szeptember elején a megye küldöttsége kért is audencziát a három minisztertől a memorandum elő­terjesztésére, de eddig még semmi hirt sem­ kaptak a miniszterelnöktől az audienczia idejére nézve . . . Horánszky Nándor: Gyengélkednek. (Derültség.) Reitter János : ... Ez okból sem viseltetik a kormány iránt bizalommal, hanem egyrészről csatlakozik a Slodossy által benyújtott felirati ja­vaslathoz, másrészt pedig a következő határozati javaslatot nyújtja be . A képviselőház odautasítja a kormányt, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat a jelzálog- és hitelbankkal, hogy az 1885: XV­. t.-cz.-ben nyert fölhatalmazás alapján az akkori pénzügyminisz­ter által a nevezett banktól a slábaszabályo­s társulat terhére fölvett és 50 év alatt vissza­fizetendő 7.040.000 fit kölcsön konvertálható legyen ; ha pedig az említett pénzintézet erre hajlandó nem volna, úgy terjeszszen be sürgősen törvényjavaslatot az iránt, hogy ezen kölcsönt az állam vállalja magára, a társulat pedig annak visszafizetésére új kölcsönt vehessen fel. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelöl.) Interpelláczió. Elnök : Miután az idő már nagyon előrehaladt s szólásra még többen vannak följegyezve, a vitát holnapra halasztja. Következik az inter­­pelláczió. A borhamisítások. Sághy Gyula : Az Engel-féle borkereskedés el­len felhangzott vádakat ismerteti. A c­égnek dol­gai a közegészségügy és a magyar borkereskedő­boldognak látszott. A hálóra néztem, melyben a kocsi lökései szerint megremegtek a csomagok, melyeket a szolga hozott és mintha beszélni hal­lanám : »így ni, uram, itt van mind az öt csomag : a czukorkák, a baba, a puska, dob és a libamájpás­tétom ...» Néhány perc­c­el később egy egész regény ke­letkezett és játszódott le a fejemben; ez hasonlí­tott különben mindazokhoz, melyeket olvastam és melyekben hol a fiatal ember, hol a fiatal leány veszi­­, vagy megy hozzá a választottjához a pénz­ügyi vagy testi katasztrófa után. A harczban megcsonkítva a fiatal tiszt a had­járat után megtalálta hát menyasszonyát, a­ki hű maradt fogadalmához és az övé lett. Szép­nek találtam ezt, de nagyon egyszerűnek, mint a­hogy minden önfeláldozást és minden bonyodalomnak a megoldását a könyvekben s a színpadon szépnek, de egyszerűnek találjuk. Ami­kor az ilyen lelkinagyságról leállunk vagy olvasunk, úgy érezzük, hogy épp ily elragadtatással és épp ily nagy odaadással áldoznánk fel magunkat, de nagyon is rosszkedvűek vagyunk, ha másnap eljön egy szegény barátunk és pénzt kér kölcsön ! Hirtelen egy másik, kevésbbé költői, de közönsé­gesebb sejtelem szorította háttérbe az elsőt. Talán az én emberem megházasodott még a háború előtt, még e rettenetes szerencsétlenség előtt az ágyú­golyóval, mely leszaktatta a lábait, a nő pedig, ha kétségbeesve is, beletörődött, befogadta, ápolta, vigasztalta őt, ki szép és erőteljes volt, amikor el­ment és lefűrészelt lábakkal jött vissza, undorító maradványként mozdulatlanságra, tehetetlen dühre, elmaradhatatlan elhízásra kárhoztatva. Boldog volt-e vagy szenved? Csöndes, mindin­­kább növekvő, végül ellenállhatatlan vágy kapott meg; ismerni akartam történetét, legalább a főbb pontjait, melyek segítségemre lehettek abban, hogy kitaláljam azt, amit nem akart elmondani vagy nem mondhatott el. Mindezt átgondoltam, míg beszéltem vele. Néhány közömbös szót váltottunk egymással, a mikor újból a hálóra néztem s elgondoltam: «Három gyermeke van; a czukorkát a feleségének viszi, a bábut a kicsi lányának, a dob s puska a fiuké, a pástétomot magának szánta.» Hirtelen megkérdeztem: — Ön apa, uram ? — N­em, uram ! — igy felelt. Oly zavart voltam, mintha nagy ügyetlenséget követtem volna el és tovább beszéltem. — Bocsánatot kérek, de feltételeztem ezt, a­mikor az inasát játékszerekről hallottam beszélni. .. Az ember hall, a nélkül hogy fülelne és önkéntele­nül következtet. A nyomorék elmosolyodott: — Nem, még csak házas sem vagyok, megáll­tam a kezdetnél, úgy tettem, mintha hirtelen emlékezném . — Ah, igaz, ön vőlegény volt, a­mikor megis­mertem, ha jól emlékszem Drandal kisasszonynyal volt eljegyezve. — Igen, uram, önnek kitűnő az emlékezése. Rendkívüli merészség vett rajtam erőt és még hozzátettem: — Igen, ha jól emlékszem, Mandal kisasszony férjhez ment. .. Kihez is ... — Fleuret úrhoz! — Nyugodtan ejtette ki ezt a nevet. — Igen, igen, emlékszem, hogy ebből az alka­lomból hallottam az ön megsebesüléséről is. Egyenesen az arczába néztem és ő elpirult. Telt arcza, mely a szünetlen vértolulástól már bíboros volt, még sötétebb szivezetet nyert. Élénken felelt, oly ember buzgalmával, ki vesztett ügyet védelmez, oly ügyet, melyet elméjé­ben és szivében elveszettnek tud, de melyet a világ előtt meg akar menteni. — Nincs igazuk, uram, ha az én nevem mellett a Fleuret urét említik. A­mikor a háborúból — fájda­lom, lábak nélkül — visszatértem, sohase egyeztem volna bele, hogy Mandal kisasszony a feleségem legyen. Lehetséges lett volna ez ? Ha a leány férjhez megy, ez nem azért történik, hogy a nagylelkűségével kérkedjék. Azért teszi, hogy egy férfi oldala mellett éljen minden nap, minden órában, minden perezben, minden másod­­perezben ! De ha ez a­­férj nyomorék, eltorzult, oly szenvedésre kárhoztatja magát, mely eltart mindhalálig! Oh, én megértem, felfogom, bámulója vagyok minden áldozatnak, minden odaadásnak, ha az megmarad a kellő határok közt; de nem helyesel­hetem a nő önfeláldozását, ki lemond a boldogság­ról, minden örömről, álmairól, csakhogy felkeltse a közönség bámulatát. Ha a szobám padlóján meg­hallom falábaimnak és mankóimnak a kopogását, a malomkelepeléshez hasonló zajt, melyet minden léptemmel okozok, olyan dühös rohamaim vannak, hogy meg szeretném fojtani a szolgámat. Azt hiszi, jogunk van hozzá olyat kivánni a feleségtől, a­mit magunk se tudnánk elviselni ? Aztán meg szép és kellemes látványnak képzeli az én két csonka lábamat ? 3

Next