Magyarország, 1899. augusztus (6. évfolyam, 210-240. szám)

1899-08-03 / 212. szám

Budapest, 1899. csütörtök, augusztus 3. MAGYARORSZÁG­ ban tetteknek kell követni. Az aradmegyei egyház jó példával járt elől, a midőn az első méltóságra oly férfiút állított, a ki a magyarságnak is kedves. Bízik a Széll-kormányban, a mely a teljes egyetértést lehe­tővé fogja tenni és a káros előítéleteket mind el fogja oszlatni. A Petőfi-ünnep. Budapest, aug. 2. Az országos Petőfi-ünnep alkalmából a Petőfi- Társaság elnökségéhez a világ minden részéből számtalan üdvözlő távirat érkezett. Ezek közül — különös érdekességük miatt — közöljük a követ­kezőket : A király személye körüli miniszter, Széchenyi Manó gróf, a következő tartalmú táviratot küldötte Bécsből a Társasághoz: Rendkívül sajnálom, hogy a Petőfi Sándor halá­lának ötvenedik évfordulója alkalmából lefolyt magasztos emlékünnepélyen gyöngélkedésem kö­vetkeztében részt nem vehettem. Fogadja kérem a Társaság a szives meghívásáért őszinte köszö­­netemet. Széchenyi Manó gróf. Jókai Mór a következő leveleket kapta: Helsingfors, julius 30. Örökké éljen, nemzeteket lángoló haza- és sza­­badságszeretetre buzdítva, Petőfi dicső emléke, melyet itt a távoli északon is tisztelnek és sze­retnek. Jalava Antal. Jovanovics Zmaj, a kiváló szerb költő, a Petőfi­­ünnep alkalmából horvát nyelven a következő tar­talmú sürgönyt intézte a Petőfi-választmány czímére : Zágráb, augusztus 1. «A nagy Petőfit, a­kinek költői hite már rég túlszárnyalt a határon, nem magasztalhatják eléggé, mert ő úgy tündöklik a magyarok egén, mint egy üstökös, ma épp úgy, mint annak ■ idején.» A bécsi magyar dalkör az ünnep napján a követ­kező táviratot menesztette Segesvárra: A kegyelet legmelegebb érzésével veszünk részt a távolban Magyarország halhatatlan dalnokának,­­ Petőfinek emlékünnepén. Bécsi magyar dalkör. A berlini magyar iparosegyesület távirata a kö­vetkező : A berlini magyar iparosegyesület a mai napon ünnepelvén halhatatlan költőnk, a szabadság láng­szebb részét, s most nyomorúságosan tengődik, míg vetélytársa bőségben úszik. A király végtelenül megszerette Halime herczeg­­kisasszonyt. — Elérkezett az ideje, — mondotta neki, — hogy közöttem és Ali közt válaszsz. Ha az én feleségem akarsz lenni, neked adom vagyonom felét és te teszsz a r­haiak királynéja. — Köszönöm, felség, — feleli Heléne herczeg­­kisasszony. — Gyujtass máglyát, melyet minden oldalról árok vesz körül. Szálljatok lóra mind a ket­ten. A ki az akadályt átugratja, azé leszek. A király elfogadta a föltételt. Oly mély szere­lemre gyuladt a herczegkisasszony iránt. Kissé mégis nyugtalankodott. — Ne félj, —­ súgta neki a nagyvezér. Ugorjék elsőnek Ali. Bizd csak rám. Oly óriási máglyát ra­katok, oly mély gödröt ásatok, hogy Ali okvetetlenül odavesz. Erre a gondolatra fölvidult a király szive, lelkű dalnokának, Petőfi Sándornak emlékét, szív­ben és lélekben az édes magyar hazára gondol és az otthon ünneplőkkel együtt érez. Szivből üd­vözli azt az irodalmi társaságot, a mely halhatat­lan költőnk nevét viseli s mely a dicső, költő szellemében él, munkálkodik és virágzik. Éljen a Petőfi-Társaság, éljen annak érdemekben gazdag ősz elnöke, Jókai Mór ! A berlini iparos-egyesület. * Az országos ünneplésről még egyre érkeznek hozzánk tudósítóink jelentései. Ma a következő vidéki ünnepekről adunk hírt: Sátoralja-Ujhselyen­ a Petőfi-ünnepet a­­Zem­­plénvármegyei Közmivelődési Egyesület kezdemé­nyezte. Hiperlojalizmusból azonban az ünneprende­zés abbamaradt és így a városi polgárság Ujhely város lelkes iparosegyesületeivel egyetemben rendezte az ünnepélyt, melyen Ujhely város egész közönsége részt vett. Az ünnepi beszédet az ősz Matolay Etele alispán tartotta. Rohoska József ref. lelkész Fejes István ref. esperes alkalmi költeményét szavalta. Az ősz. Bajusz József saját költeményét szavalta el, Biró Pál a Felsőmagyarországi Hirlap felelős szer­kesztője pedig alkalmi beszédet tartott. Selmeczbánya július 30-ikán ünnepies szint öltött. Az ünnep reggel 9 órakor a Városi Vigadó előtt vette kezdetét Vöröss Ferencz tb. főjegyző, a rendező bizottság elnökének megnyitó beszédével. Patta Imre a «Talpra magyar»-t adta elő. A menet aztán Petőfi-dalokat énekelve vonult az apácza­­zárda elé, melynek növendékei a Távolból czimü dalt énekelték. Az ev. Liczeum előtt Király Ernő tanár beszélt, Bobitsek Ede könyvelő pedig az «Egy gondolat bánt engemet» czimü költeményt szavalta el. Ezután Petőfi hajdani lakása elé vonult az ünneplő menet. Itt Szentgyörgyi Ede a «Sel­ecz­­bányai Hetilap» szerkesztője emlékezett meg Petőfi­ről s beszédét azzal a felhívással fejezte be: helyez­zen Selmeczbánya közönsége kegyelete jeléül emlék­táblát a kedves múltú épületre. Az emléktáblára már nagyobb alap is gyűlt össze. Az ünnepet Bodnár Zsigmond egyetemi tanárnak, a Petőfi-Társaság ki­küldöttének nagy emlékbeszéde és a Jókai féle Apotheozisnak Vörös Ferencz által való előadása fejezte be. Kondoroson a kegyelet ünnepét vasárnap dél­után ülték meg. Az ünneplő közönség kivonult a temetőbe, vele ment csákói Geist Gyula és családja is, kinek birtokán a boldogult Petőfi István egy­­koron teljhatalmú tiszttartó volt. A simán elhangzott a Szózat, azután Reviczky László ev. lelkész mon­dott rövid beszédet. Fü­löpp József szavalta el a költő levelét: «István öcsémhez». Azután a Himnuszt énekelték el. Técsön (Máramaros megye) szintén kegyeletesen ülték meg Petőfi halálának félszázados fordulóját, már vége mindennek. Meg kell halnom. A halál — az semmi! De el kell veszítenem herczegnőmet! — Ne busulj, fiam, — szólalt meg egy hang, a­melyet Ali Abd-el-Kader hangjának ismert fel. * — Fordulj meg, nézz körül és használd föl mestered segítségét. Ali megfordult. Roppant sovány lovat pillantott meg. Lovat? Lehetett-e lónak nevezni azt a gebét, a­melynek minden bordája kilátszott ? És hogy volt fölszerelve! Gyeplü helyett spárgadarab, nyereg helyett nyers fatörzs, rongyokkal a lóhoz kötve; a nyergen két sarkantyú is lóg . . . fából. Ali felpat­tan a gebére, kezébe fogja a fűzfavesszőből font korbácsot, felköti a fasarkantyut és így indul el a királyi kiséret felé. A­mint odaér, mindenki kaczagásba tört ki. A hegyek ezerszeresen viszonozták a nagy nevetést. A­kik jobban szerették, azt hitték, hogy megőrült. Miért nem választott paripát a király istállójából ? Ő nem hallott semmit. Gyorsan indult a lángoló máglya felé. Elhaladt Halime herczegkisasszony mellett. Szerelmes pillantást vetett rá. Aztán előre­hajolt fura nyergében, megsarkantyotta lovát és a csodálatos állat fölrepült a levegőbe, egy pillanatra eltűnt a lángokban, aztán ismét előtűnt, földre szállt és kecsesen ügetett lova. Lelkes éljenzés hangzott föl minden oldalról. Ali visszatért a tribün közelébe, a­honnan Halime nézte ezt a páratlanul álló versenyzést. Pillantásuk, melyet váltottak, mély szerelemről beszélt. * Most a király került sorra. Hivei tartóztatni akarták. — Az esztelenek, — mondotta méltatlankodva. —­­A­mit megtehetett egy alattvaló, nem tehetné meg a király ? ! Az egész próba gyerekjáték. Istállómban telivér paripák állanak. A széllel versenyezhetnek. Átrepülnek Július 30-án, vasárnap délután 4 órakor a csécsei Önművelődési Egyesület­ rendezett tartalmas mű­sorral Petőfi-ünnepet a piacztéren. Az ünnep a következő műsorral folyt le : 1. Honfidal Petőfitől, énekelte a polgári dalegyesület. 2. Megnyitó beszéd, tartotta Harmath János. 3. Alkalmi költemény Pósa Lajostól, szavalta Szabó Lajos. 4. Népdalok Petőfi­től, előadta a polgári javózenekar. a. Emlékbeszéd, tartotta Székelyhidy József. 6. Nemzeti dal Petőfitől, előadta a polgári fúvózenekar. 7. Egy gondolat bánt engemet Petőfitől, szavalta Dévay Gyula. 8. Záró beszéd, tartotta Enyedy Alajos. 9. Föl a szent háborúra, Petőfitől, énekelte a polgári dalegyesület. A műsor minden egyes száma nagy lelkesedést keltett. Hódságh közönsége fényes ünneppel ülte meg Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulóját. Délelőtt 10 órakor dr. Szabó József kir. közjegyző beszéddel nyitotta meg az ünnepet. Azután Jókai Mór «Apotheozisát» szavalta el Schumacher Dezső. Tischler Minczi Petőfinek «A jövendölés» czimű köl­teményét nagy hatással adta elő. Ezután egy német szavalat következett. Menrath Jakab gimnáziumi ta­nuló szavalta el Petőfinek «Egy gondolat bánt en­gemet­» kezdetű költeményét, a­mi a nagy számban megjelent német ajkú földmives­ nép között kiváló tetszésre talált. Ezután Korény-Scheck Frigyes, a troppaui városi színház karmestere, zongorán előadta Liszt F. XIII. r­apszódiáját, melynek — mint is­meretes — magyar motívumai vannak. Petőfi több zenésített költeményét Korény-Scheck Frigyesné énekelte. A Petőfi-ünnep annál örvendetesebb volt, mert egy tisztán németajkú, községben tartották, mely azonban őszinte magyar érzelmeinek s haza­fias gondolkozásának már ismételten tanujeleit adta. Fiume város is megünnepelte Petőfi halálának 50 éves évfordulóját. Vasárnap és hétfőn a város­ban több helyen kitűzték a nemzeti lobogót s vasár­­nap este a színházban az Italia Vitaliani társaság egy művésze elszavalta Petőfi egy költeményének olasz fordítását, mely rendkívül lelkesítőleg hatott A «Fiumei tisztviselők egyesülete» vasárnap a­ nagy költő emlékének megünneplésére bankettet rendezett, melyen részt vett Fiume intelligencziája. Az egyesület Segesvárra a rendező­bizottsághoz üdvözlő táviratot menesztett. A fiumei olasz lapok, sőt a trieszti Piccolo napilap is vezérczikkben emlékszik meg a halhatat­lan költőről. Szegzárdon hétfőn este tartották meg hazafias kegyelettel a Petőfi-ünnepet a Polgári Olvasó­ Körben. A híres dalárda elénekelte nagy hatással a Him­nuszt és a Szózatot; a megnyitó­ beszédet Boda Vilmos orsz. képviselő, az emlékbeszédet pedig Horváth Ignácz hírlapíró tartotta. Kecskés Elek tanító Petőfi «Egy gondolat bánt engemet», Tumó minden akadályon. Vezessék ide a nemes állatokat! Udvarom minden méltósága, hadseregemnek minden tisztje szálljon lóra és kövessen! . . . Sejtették, hogy a király elméje megzavarodott. Mégsem mert senki ellenkezni. Kihozták számára a legfeketébb arabs csadört. Fölszerelték, mint a leg­nagyobb ünnepélyekre. A király nyeregbe pattan, Oh ! Mily fényes lovas ! Mily könnyen fékezi a ne­mes állatot, mely remeg a türelmetlenségtől! Halime herczegkisasszony elé érve erős kézzel megállítja száguldó paripáját, térdre készteti, aztán hirtelen fölugratja. Ezüst sarkantyúi véres sávokat vésnek a fekete, fényes szőrbe és a ló, fájdalom­tól elvakulva, előrerohan. A kíséret követi királyát. A nekivadult lovak őrül­ten vágtatnak. Feledhetetlen kép volt ez mindenki­nek, a­ki láthatta e pokoli versenyt. Egy pillanatra a tűz­pírja esik arany, ezüst ruhára, ezer színben törik meg a gyémántban, drágakőben , aztán min­den eltűnik az óriási máglyában. Millió apró láng csap föl. A szikrák özöne sziporkázik. Vastag hamu­felhő kerekedik égnek, aztán visszafiuk­ eső alak­jában. Perczek múltak el, csak perczek, de egy évszázad­nál is hosszabbak voltak azok. Már kialusznak a lán­gok. A r­haiak királya és fényes kísérete hamuvá égett. És a síkság minden részéről, a hegyekről, dom­bokról csak egy kiáltás hallatszik: — Éljen Ali király! Ali pedig odalép Halimehez és térdet hajt elötte. Halime mosolyg és magához emeli azt, a­kit szeret, így lett Ali a szép Halime urává, így lett a rih­aik királyává. * ' Korszakalkotó volt ez a nap a rihaiak történeté­ben. A nép egybegyűlt a királyság minden részéből és állást foglalt a rengeteg síkságon. A hegyeken, dombokon ember ember hátán szorongott, hogy tanúi legyenek a színjátéknak. Rengeteg farakás állt a sík közepén, legalább húsz láb lehe­tett minden oldala. Körülre mély gödör húzó­dott, mely úgy sötét lett, mint egy feneketlen ör­vény. A tűz, a­mely már utat tört magának a fa­hasábok közt, pirosra festette az eget felcsapkodó lángjaival. Megtörtént a jeladás­ . Slimane már előre élvezte boszuját. A király szakállába nevetett. Ali csüggedni kezdett. • — Oh csak most segítene a nagy mester! De hát ő maga is mit tehet ily nagy veszedelem ellen ? Most Zempléni P. Iiyula. a

Next