Magyarország, 1900. március (7. évfolyam, 59-89. szám)
1900-03-28 / 86. szám
a Hogy ki követte el ezt a borzalmas cselekedetet , a vizsgálat nem derítette ki teljesen; minden jel arra mutat, hogy az orvos, de meglehet, hogy Sonnenberg Adolfné. Az újszülött elpusztult s Sonnenbergné a holttestet egy fazékba dugta s kivitte a Duna partjára. Útközben a mezőőr megállította. Az asszony zavart magaviselete gyanút keltett benne, elvette tőle a fazekat, s a holttestet az asszonynyal együtt bevitte a rendőrségre. Így derült ki a bűn, s így került a bíróság elé az anya, a leány s a szerető, akik mind a hárman közreműködtek a gyermek elpusztításában. A vizsgálat befejeztével a kir.tábla szabadon bocsájtotta dr. Zieglert, akit azonban a vizsgálóbíró újra letartóztatott. Befejeztetvén a vizsgálat, az ügyészség Sonnenbergnét s Zieglertgyilkosságban, a leányt gyermeküléssel vádolta. Az anya s a leány nem kifogásolták az ügyészi indítványt, csupán az orvos. A vádtanács Czárán István táblai bíró elnöklete alatt ma délelőtt foglalkozott Ziegler dr. kifogásaival, s hosszas tárgyalás után az orvost gyilkosság miatt vád alá helyezte. A tárgyalásnak most pjár mi sem áll, útjában, s az esküdt* bíróságnak nemsokára módjában lesz párját ritkító bünpör vádlottai felett ítéletet mondani. *»■«*** t ... . * Az aradi adóhivatali sikkasztás. A kir. Kúria V-ik büntető tanácsa Bolgár Emil kúriai bíró előadásit alapjárt négy napi tárgyalás után ma hozott ítéletet a Bács Nándor volt aradi adótárnok és társai bűnügyében. A Kúria helybenhagyta a nagyváradi kir. ítélőtábla ítéletét, azzal a módosítással, hogy Bács Nándor*nyolcz évil és* Scheinberger Mór hat évi fegyházbüntetéséből négy évet kitöltöttnek vett. * A boldogság adója. Még gyerekleány volt Z. M., amikor megismerte Gold Ignáczot. Tapasztalatlan fiatal szívével megszerette ezt az embert, aki házasságot ígért neki, miután esküdözött, hogy szereti. És a leány elhitte minden szavát. Serényen öltögette a szálakat hófehér kelengyéjén, egész nap zakatolt a varrógép a kicsi szobában s a kopogásba belevegyült a dal, amit a boldogság fakasztott a szerelmes leány ajkán. Sebesen múltak az esztendők egymásután. A család is igyekezett minden akadályt elhárítani, ami a márkapár boldogságának útjában állhatott volna. Pénzzel segítették a vőlegényt, odavették a házhoz, hogy ne kelljen sokat költenie s lassan kint sok száz forintra szaporodott az az összeg, a mivel a szegény család adózott a leány boldogságának. Már közel volt az esküvő napja, a mikor a vőlegény mind ritkább lett a háznál s mind sápadtabb lett a leány. A szülők meg a rokonok aggódva látták, mint hogy napról-napra a szép leány, akit vőlegénye hűtlensége beteggé tett — a szivét támadta meg a boldogtalanság — s az orvosoknak nem volt gyógyító szerük erre a bajra, s a mikor a férfi ridegen adta tudtukra, hogy lemond menyasszonyáról, s a kapott pénzről váltót ajánlott föl a családnak, a leány egy sikoltással összerogyott, s ettől kezdve gyakran lepték meg szívgörcsök. A férfit csalás miatt törvény elé állíttatta az apa, azzal vádolva, hogy ravasz fondorlattal tévedésbe ejtette őket, házasságot ígért a leánynak csak azért, hogy pénzt szerezzen tőlük. Eördögh András elnöklete alatt tárgyalta a törvényszék az apa panaszát. És amikor az elnök a leányt maga elé szólította, ez támolyogva állt meg az emelvény előtt. De azért az elnök csak faggatta tovább. Lassan, alig hallhatóan válaszolt a kérdésekre, míg egy szivettépő kiáltással odarogyott a birák elé. Erre aztán megakadt a tárgyalás, a tárgyalási teremben nagy zavar támadt. Orvost kerestek, s dr. Moravcsik Ernő egyet, tanár nyújtotta az első segélyt az elalélt leánynak. De az igazságszolgáltatásnak nem állhatott útjában ez a szomorú inczidens. A tárgyalást folytatták, kihallgatták a vádlottat, aki tagadta, hogy azért hazudott szerelmet a leánynak, hogy pénzt szerezzen övéitől. Dr. Gál kir. ügyész keményen ráolvasta a vádat s szigorú büntetést kért, dr. Szendrő Ignácz, a család ügyvédje 600 forint kártérítést kívánt megítélni. És a törvényszék? A törvénytudó bírák fölmentették a vádlottat, nem találtak paragrafust, amelybe beleütközött vádlott cselekménye. A leány elfakult arccal, láztól csillogó szemekkel hallgatta, mint folyt a szó az elnök ajkáról, aki megindokolta a felmentő ítéletet. A törvényszék nem szerzett bizonyítékot,hogy a vádlott lelkében ne élt legyen valósággal az a szándék, hogy nőül vegye a leányt, az ügyészség pedig nem tárta a törvényszék elé azokat az okokat, amik őt ettől a szándékától eltérítették. Az ő hibájából bomlott fel az eljegyzés, s a mivel tartozott a családnak — kifizette váltóval. Csendes zokogás hangzott a teremben. A leány sírta el még egyszer panaszát, hogy a birák az ő lelkébe be nem látták, hogy nem büntették meg azt az embert, a ki elpusztította boldogságát, álmait, reményét s a ki halálos csapást mért a szivére. — A váltót pedig visszaadom a panaszosnak, — szólt az elnök. — Nekem nem kell, — pattant föl az anya. —Nem akarom látni többé azt az írást ... —mondta keserűen. Az ügyész pedig a felmentő ítélet ellen a táblához ,fölebbezett. * A kocsmában. Az esküdtbiróságnak ma az a korcsmai verekedés adott dolgot, ami a múlt év október 15-én este Politzer Salamon korcsmájában végbement s emberhalállal végződött. Kezdődött pedig a verekedés Varga Lajos tajtékpipáján, ami elveszett. Varga Lajos s társai a szomszéd asztalnál vigadó tótokra gyanakodtak, hogy ezek kezén veszett el a pipa. Varga Lajos és testvére Varga István keresték a pipát, e közben a gyanúba vett emberek közül többen távoztak a korcsmából, ezek utánuk mentek, az ajtóban szóváltás támadt közöttük. Egyik is másik is kapott, adott ütleget. Varga Lajost valaki meg is szúrta, erre Varga István, aki azt hitte, hogy bátyját Panczer Mihály szúrta meg, nekiugrott s késével háromszor hátbaszurta Panczert, ki nyomban meghalt. Vargát letartóztatták s az ügyészség halált okozó súlyos testi sértés büntette miatt emelt ellene vádat, s az esküdtbíróság Zsitvay Leó elnöklete alatt ma tárgyalta a bűnpert. A vádhatóságot dr. Geguss Gusztáv főügyész-helyettes képviselte, a vádlottat dr. Káldor Gyula ügyvéd védte. Az esküdtszék így alakult meg: Rendes tagok: Sultzberger József, dr. Kruzsinszky Bálint, dr. Mitner Ignácz, Sopronyi Dezső, Kauber Gyula, Dobrodszky Ágost, Mátyás Gábor, Sigray Pál, Vályi Ede, Merday Sándor, Misskovics Károly, Parcz Mór, póttagok: Bajes Frigyes és Vajda Adolf. Az esküdtek letették az esküt s az elnök megindította a tárgyalást, kihallgatta a vádlottat, aki most is vizsgálati fogságban van. Fiatal, csupasz képű gyerekember, aki az egész tárgyalás során azzal védekezett, hogy részeg volt s igy nem tudta, mi történt október 15-én este, amikor Panczér Mihály meghalt. — Megértette, mivel vádolja a kir. ügyész ? — kérdezte tőle az elnök. — Igen. !— Mondja el, hogy történt? — Az utczán verekedés volt, de hogy mint történt a dolog, arra nem emlékszem, mert nagyon részeg voltam. —■ Hogy keletkezett a verekedés ? — Ellopták a bátyám tajtékpipáját s azt kerestük. A korcsmában sokan voltak tótok, s ezeknél kerestük a pipát, de nem találtuk. Erre aztán összegabarodtunk s a bátyámat megszűrték. — Ismerte Panczél Mihályt, a kit leszúrt? — Nem ismertem. — Mit csinált az az ember magának, hogy leszúrta ? — Nekem nem csinált semmit. — Emlékszik, hol szúrta meg? — Nem emlékszem. — Hányszor szúrta meg? — A vádhatározatból tudom, hogy háromszor. — Hol szerezte a kést, amivel megszúrta ? — Nem tudom. — Nem készültek már maguk régebben arra, hogy a tót legényeket megverik ? — Nem. — Hol szerezte az ittasságát? — A Politzer korcsmájában. — A korcsmáros nem tudja, hogy részeg lett volna. r — Pedig én részeg voltam. — Hogy tudta meg, hogy az, a kit leszúrt, meghalt?"" x. — Újpesten a ren — Hogy került a re. — Oda vittek. — Mért kereste ki magát Panczer Mihályt, azt az idős azzal elbánjon. — Én nem tudom. A vádlottal nem sokra ment az elgél védekezett és semmire sem akart ! A bizonyítási eljárást megkezdte az evn hallgatta Pollitzer Salamon korcsmárost, a bán németül akart vallani s hamarosan tolmácsot kellett szerezni. Az elnök felhívására Gonda Dezső ügyvéd vállalkozott a tolmácsolásra le is tette az esküt s megkezdték a tanuk kihallgatását. Pollitzer mindent látott, mennyit ittak a vendégek, milyen részegek voltak, hogy kezdődött a verekedés, csak azt nem látta, hogy a vádlott megszúrta Panczér Mihályt. A legények duhajkodtak a korcsmában s ő azt hiszi, hogy Vargáék bele akartak kötni a többi legényekbe. Azt nem tudja, hogy egyik Vargának elveszett volna a tajték-pipája — nem is látott nála pipát csak pipaszárat. A szerencsétlenség a korcsma előtt történt, ő a lármára szaladt ki az utczára, de hogy ki szúrta meg Panczert — nem látta. A tanúkihallgatás kevés bizonyítékot szolgáltatott a tényállás felderítésére. Kihallgatták Varga Lajost, a vádlott testvérét, akit azonban nem bocsátottak esküre. Kihallgatták dr. Münnich Jenő és dr. Morafcsik Ernő egyetemi tanár orvosszakértőket, és ezzel véget ért a bizonyítási eljárás és az elnök délután 4 óráig fölfüggesztette a tárgyalást. Délután dr. Geguss Gusztáv főügyész-helyettes mondta el a vádbeszédet, azután dr. Káldor Gyula ügyvéd kelt a vádlott védelmére. Budapest, 1900. szerda, márczius 28. MAGYARORSZÁG A közönség köréből. (Az e rovat alatt foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Igen tisztelt szerkesztő úr! Hosszas utánjárás folytán csak ma juthattam a Budapesti Hírlap múlt pénteken megjelent folyó évi 74. számú példányához, amelyben a személyemre vonatkozó következő közlemény található: «A mosoni főispán sajtópöre. Győrből (?) írják: Pálffy-Daun Vilmos gróf mosonmegyei főispán a győri törvényszéknél sajtópert indított a Wieselburger Volksblatt (talán Volksfreund) czimű lap ellen, amely nemrég támadó czikket közölt ellene. A czikk szerzője Tóth Imre volt alispán, akit fegyelmi útón mozdítottak el állásából. Most a törvényszék tudatja Tóth Imre lakóhelyét, azután megkezdik a vizsgálatot. Az esküdtszéki tárgyalást valószínűleg a nyár folyamán tartják meg. Ezen kézzelfogható forrásból származó rosszindulatú közlemény reám nézve sértő, amennyiben a beküldő úr engem a nagyközönség előtt mint egy ismeretlen tartózkodású csavargót, akinek a lakóhelyét kell a törvényszéknek előbb kutatnia, hogy hozzáférhessen, akar feltüntetni. Úgy látszik, hogy a beküldő buzgalmában összekevert engém gróf Pálffy-Daui Vilmos főispánnal, mert ennek az urnak a lakóhelyét kutatták és nem az enyémet, minthogy pedig nem tudták megtalálni a tisztelt gróf urat, hát a győri törvényszék nekiszóló idéző végzését dr. Ochaba pozsonyi ügyvéd közbenjárása mellett M.Óvárott a vármegye házában lévő főispáni lakása ajtajára két vármegyei cseléd — mint tanuknak — jelenlétében kiszögezték. Hogy azonban beküldő úr mégis egy perczig sem lehessen tévedésben az én csekélységem lakóhelyére nézve, tehát ezennel tudatom vele, de csakis ő vele, mert a győri kir. törvényszéknek erre semmi szüksége sincs, hogy én Moson vármegye törvényhatósági bizottságának — úgy tudom 9-ik és M.-Óvár város képviselő-testületének 5-ik virilistája vagyok és mint vármegyebeli földbirtokos állandó rendes lakásomat az e város határában a budapest—bécsi állami út mentén fekvő pusztámon, az úgynevezett Tóth-pusztán, mely a Frigyes főherczeg-féle papréti puszta szomszédságában fekszik, tartom, ezenfelül pedig még Pozsonyban a Hosszu-utcza 6. számú ház II-ik emeletén levő lakásomban is havonkint kétszer vagyok található, hol bárkinek is rendelkezésére állok. Kiváló tisztelettel M.-Óvárott, 1900. évi márczius hó 25-én. Tóth Imre, földbirtokos, a vaskorona-rend lovagja.