Magyarország, 1900. július (7. évfolyam, 178-209. szám)

1900-07-01 / 178. szám

magyarország a Budapest, 1900. vasárnap, Julius 1.­­ pöki lakosztályát foglalta el, mely a majorud­var felé esik, míg Chotek grófné számára a ■kastély déli részében három szobát rendez­tek be. Ma este nyolcz órakor huszonkét terítékes családi ebéd lesz,­­ este fél tiz órakor pedig a főherczeg parancsára már ismét mély csend lesz a kastélyban, mert — igy szól az utasí­tás, — ez időben már minden világosság elol­­tassék a kastélyban. A holnapi esküvő szertartása a főherczeg határozott óhajtása folytán igen rövid lesz. Az esküvő előtt a szolgaszemélyzet számára mise lesz, aztán következik az esküvő, mely a bécsi egyházmegyében divó rítus szerint fog végbe­menni. A­mikor a márkapár belép a templomba, az az énekkar, melyet Neuhauser iskolai tanító ve­zet, rázendít Müller egy prelúdiumára, aztán rövid orgonazene, mely a Gotterhalter-vel vég­ződik. Ezt valamennyi jelenlevő elfogja énekelni. Az esküvő előtt a kastély terraszán a Theresien­stadtban állomásozó ezred zenekara fog játszani. A templomban az esküvő számára már meg vannak téve az összes intézkedések. A várkápolna, a­melyben a díszes esküvő­­fog végbemenni, valóságos gyöngye a kastély­nak, a melyet V. Ferdinánd és neje, a­kiknek Reichstadt legkedvesebb nyaraló helyük volt, pazar fénynyel rendeztek be. A mellékoltár fö­lött egy Mária-szobor áll gyönyörű fehér selyem­ruhában, a mely Mária Anna királynénak a menyasszonyi ruhája volt. A főoltár fölött Kandler festménye: «Assisi Szent Ferencz ha­lála» látható. A kápolnát 20 Kandler-féle freskó díszíti. Valamennyinek a tárgya Jézus és a Boldogságos Szűz életéből van véve. A re­­naissance-stilű mennyezeten életnagyságú angya­lok és Krisztus kínszenvedései vannak ábrá­zolva. A padló mozaikszerüleg háromszinü bel­földi márványból van összerakva. A nászmenet az első emeleti szobákból gyönyörű szalonban gyűlt össze, a melyet Ferencz királynak Kuppelwieser festette képe díszit. Azután a billiárd-termen át, a melyben művészi kivitelű porczellánedények vonják ma­gukra a figyelmet, a kápolna tágas előcsar­nokán és egy meglehetősen szűk lépcsőn ke­resztül a kápolnába ér a menet. A márkapár a főoltár mellett foglal helyet. Jobbra van az uralkodóház tagjainak a helye. A kápolna bal részében a hölgyek, a jobb részében az urak helyezkednek el. Az esketést Hibdisch reichstadti esperes fogja végezni. Segédkezni fognak neki Lamel atya, kapuczinus-guardián és Ambrózius páter, a fő­­herczeg gyóntató mestere. Châtel: grófnő — Hohenberg herczegnő. Ma érkezett ide a kabinetirodából a főher­­czeg czimére egy hivatalos levél, melyben a menyasszony rangemelkedése foglaltatik, úgy beszélik, hogy a grófnő még az esküvő előtt királyi kézirattal kineveztetik Hohenberg her­­czegnéjének és mint ilyen fog is megeskettetni. Az uj herczegnő jelzője ez: «Herczegi kegyel­­messég» (Fürstliche Gnaden). Az uj herczegnő a maga személyére nézve első rangban fog állani a mediatizált házak herczegei és herczegnői után és a többi her­­czegek és herczegnők előtt, gyermekei pedig herczegi rangot kapnak. A kitüntetés a király ajándéka. Ő felsége ez­zel is jelét adta a főherczeg iránti vonzalmá­nak, midőn megengedte, hogy a grófnő már mint Hohenberg herczegnő lépjen frigyre. A megérkezés­ a legszívélyesebben fogadhatta. A menyasszonyt fivérei és nővérei Grosspriesenből Reichstadtba elkísérték. A bevonulás a városba így történt: Az első kocsiban ült Ferencz Ferdinánd főherczeg Wuthenau asszonynyal, a menyasszony egyik nővérével, a második kocsit Löwenstein örökös­e ,1 herczeg foglalta el nejével, a harmadik kocsi­­ban Chotek grófnő ült Wuthenau lovassági szá­­zadossal, sógorával. A Chotek-család többi tag­jai, — köztük a család feje, Chotek Károly gróf — csak 5 órakor érkeznek ide. A vendégeket a nagyszámban összegyűlt nép a legmelegebb ovácziókban részesítette. A kastélyban ünnepi fogadtatás volt. A lépcsőház alján fogadta a főherczeget a fő­udvarmester, Nostitz-Rhienek gróf altábornagy, a palota földszintjén pedig A " Mária Annuncziája és Erzsébet újra üdvözölték őket. A föherczeg családját a­hol csak Mária Terézia föherczegnő két nővére fogják képviselni, mi­szeg ideérkezése kétségessé vált- Károly föherczeg nem lesz jelen Nászvendégekül ideérkeztek a­­ kívül Löwenstein herczeg és fele Kinsky grófnő, Chotek Károly­­ család feje, Chotek Farkas gró lovassági százados és felesége, T gróf és felesége, Nostitz Lipót Zdenko és Henriette, mint a men vérei és sógorai, továbbá Nostitz mester és Cavriani gróf ale: Terézia főherczegnő kamarai elül A főherczeg megérkezése után fogadta a város elöljáróságát, tov­mesterét, majd pedig visszavonul rébe. A délután folyamán Chotek mutattatta magának a polgári esperest. Később a kastély terraszán a a Chotesc-család tagjai b­eára­gyí­ k kis hadnagy. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Gömbösné Galamb Margit. Halkan lépett be az anyja szobájába. Négy óra elmúlt már s az édes mama még mindig szundikált. Odaosont melléje és egy perczig tűnődött rajt, hogy ne csókolja-e meg a fehér haját- De előbb belenézett a nagy álló tükörbe, a­mely tetőtől-talpig visszaragyogta vadonatúj huszárhadnagyi egyenruháját. Aznap kapta meg az arany csillagot, kerek húsz esztendős korában. Legelőször is az édes mamánál akart tisztelegni új minőségében, mint a­hogy szokva volt, hogy minden örömét vele oszsza meg. A nagy fali óra elverte a félötöt, s várkoltói Koltay István m. kir. honvédhuszár hadnagy ur összeverte a sarkantyúit. Az aczél pengésére felnyitotta szemeit a mama és mikor meglátta rámosolygó fiát, könybe borult szemekkel nézte szótalan. Oh, milyen büszke volt erre az ő egyetlenére. A­mi szeretet, gyöngédség, gazdagság volt a szívében, mind csak reá pazarolta. Ő békítette ki az élettel, érte élt, tűrt, szenvedett sokáig, és most ő érte boldog. István még egészen kicsiny kis­fiú volt, mikor édes­apját eltemet­ték. Az élet terhe és gondja egészen anyjára maradt, a­ki sok küzdelmes év fárasztó mun­kájával teljesen rendbe is hozta a meglehetősen megterhelt birtokot. Jóformán ebbe veszett bele az egész fiatalsága. Nem is élt ő másnak,­ csak a gyermekének, s mire István kikerült a katonai akadémiából, már olyan rendezett anyagi vi­­szonyok közé jutott, hogy a kis kadét ugyan­csak élhette világát a bőkezű mama jóvoltából. De— úgy látszott — egészen anyja vére Késő délután érkezett meg az ifjú márkapár. A pályaudvar előtt a város lakossága talpon volt, a­mely nagy lelkesedéssel fogadta. Az út a pályaudvartól a kastélyig valóságos diadal­­útja volt a boldogságtól sugárzó párnak. A város fényesen föl volt díszítve és a kis pályaudvaron­ óriási zászlók lengettek. A főherczeg az utolsó órában lemondott arról a tervről, hogy Rehdoerfelnél leszálljon a vasútról s feltűnés nélkül menjen a kastélyba, így tehát a főherczeget, nemkülönben a meny­asszonyát az egész vidékről egybesereglett nép volt. A pénzhez nem ragaszkodott ugyan, de eléggé meg tudta becsülni. Gavallér volt min­dig, mindenben, de apanageján túl nem köl­tött soha. Imádta az anyját, ezer gyöngédséggel vette őt körül, s a képét amulettenek viselte. E mélységes ragaszkodásért — a­mit sohasem igyekezett palástolni — eleinte szívesen bosszan­tották, de mióta egyszer kereken kijelentette, hogy nem tűr meg semmi vicc­et és tréfát ez irányban, és akár tetszik másnak, akár nem, neki az édesanyja a lelke szentsége, gyönge­­sége marad — nem bántották többé. Ked­­venc­e volt mindenkinek a nefelejts-szemű, sudár, barna kadét, az anyjának pedig az egész világa . .. Még mindig ott állt előtte mosolyogva. Az­tán leült melléje és megcsókolta mind a két kezét. — hatod, mama, milyen gyorsan megyek előre, nemsokára már ezredes lesz a fiad! ■— Na, na, addig még meg kell nőni a baju­szodnak is, — nevetett a fehérhajú asszony. — És elhiheted azt nekem, fiam, az aranygallér ko­rántsem okoz olyan örömet, mint ez az arany csillag. Édes kis katonám, mennyire boldog vagyok. . . — Hát meg vagy elégedve velem? — kérdi önérzetesen a kis hadnagy, míg nagy komolyan megpödörte a bajuszának a helyét. Az anyja nem is tudott felelni neki, csak elérzékenyülve megcsókolta és az aranyzsinó­­ros atillára a boldogságnak két igaz gyöngye hullott. Attól a könyhullástól számítva három év után nagy katonai parádéval temették el a kis hadnagyot. De ezt csak halkan, egészen halkan mondom, hogy valahogyan­­meg ne hallja az édes mamája. Külömben talán el se hinné. Ö­­ Istvánnak a leveleket s mindig meglátogatja őt, a ki annyira él hogy még csak levélírásra se jut szívesen menne utána, de nem már nem is Koltay-házban lakik nagy, idegen épületben, a hol­­ szomorú ember, és a hol ő mégis egyedül érzi magát . . . úgy történt minden, hogy a együtt jött a parancs, a mely K más városba rendeli. Különváltak de a lelkük együtt maradt. Mindi szer hozott levelet a posta az an J­uuxacra. A UIUV- ban a sorokban le volt írva minden, a mi csak a szivének jól eshetett. Csak egyet hallgatott el leveleiben a kis hadnagy, s erről nem be­szélt akkor sem, mikor meg-meglátogatta any­ját, hogy egy nagy, mély szerelemmel van tele a lelke . . . A tiszti bálon mutatták be egy asszonynak, a­kinek azóta az árnyéka lett. Egészen betöl­tötte életét ez a nagy érzés és ennek áldozott mindent. A három évi hűség, az a kitartó, ku­­tyahűség, a­melylyel őt követte még álmaiban is, nem volt érdeme, mert akarata ellenére is imádta azt az asszonyt híven és remény nélkül. A három év alatt megférfiasodott, egészen olyan szép férfi lett belőle, mint annak idején az apja volt. A­ki csak látta, gyönyör­ködve nézte és senkit se hagyhatott közömbö­sen az a nyílt, derült tekintet, a­mi a szemei­ből sugárzott. Akárhogyan volt, de néha, meg-megjelent a szép asszony álmaiban is az a két nefetejts­­szem. És ha olyankor kevesebbet járt társa­ságba, de többet foglalkozott a gyermekeivel,, az az­ ő érdeme. De tény az, hogy sokszor

Next