Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)

1901-05-11 / 111. szám

Budapest, h­rül, szombat, május 1x. MAGYA­RORSZÁG újabb irányzat ellen. Nem is lát, csak egy-két «ressort»-minisztert, a­kinek valami jóaka­rata van, a többi törekvések mind csak a «meghibbant» politikai viszonyokból szár­maznak. Elítéli a kúriai bíráskodást, a vic­inálisok megszüntetését, az inkompa­tibilitási törvényt és mindent, ami újab­ban a parlamenti élet tisztasága érdekében keletkezett, ellenben magasztalja Bánffyt és annak dicső korát. Észjárásának és felvilágo­­sultságának nívójára elég jellemző, hogy a vá­lasztói jogot megszorítani, a censust fölemelni akarja, mert «üvöltő csőcselék»-nek tartja csak a választókat és bizonyára csak a hivatalos voksok és jegyzők segélyével szeretné beliterál­­tatni a Bánky-féle képviselőket. Sajnálja, hogy a házszabályoknál el nem nyomatott minden parlamenti szabadság, pedig a javaslat már Bánffy alatt meg­volt, hogy minden «szemtelen» pártot vagy pártocskákat elnyomjon. Hogy mit szólnak az ilyen őrjöngő beszédhez Széll, Ap­­ponyi, Szilágyi és a többi pártok, a­kik a Bánffy-féle uralomnak véget vetettek, arra iga­zán kiváncsiak lehetünk. A röpirat «Búcsúszó a "búcsúzó képviselőház­hoz» czím alatt jelent meg, és adjuk belőle a következőket: A magyar parlament Budapesten pár év óta er­­kölcsnem­esítő motoszkáktól gyötörve, sorban olyan tör­vén­yeket hoz, melyek alapjukban talán morális intencziót árulnak el, de részint kivihetetlenek, részint — miképp azt mindenki előre tudhatja — nem fog­nak végrehajtatni soha. Ergo maradnak Írott ma­­laszt ! Meghozták pl. nagy lelkesedéssel és egyhan­gúsággal, a napi sajtó jubileuma közepett, a kurtai bíráskodásról szóló törvényt, melyben képviselő­házunk gondnokság alá helyezi magát Továbbá hoztunk tavaly egy törvényt a vic­inális vasutakról, melyben, úgy hiszem, a képviselő urak becsületét azzal véltük támogatni, hogy törvényileg igyekeztünk őket eltávolítani azon nagy pénzes­zacskóktól, melyek még a kis­vasutaknál is szép összegeket szoktak tartalmazni. Továbbá — úgy hiszem febris moralitatistól gyö­törve — hoztunk törvényt tavaly a korteskedés meg­fékezése czéljából a képviselőválasztásoknál. Ha gróf Apponyi, a tübörtiszta választások leg­előkelőbb szószólója, fehér hattyún jelenne is meg minden választási aktuson bűbájos hangon dicsőí­teni a tiszta választást és kiátkozni minden kortes­kedést, — annak teljes kipusztulása talán még akkor sem volna várható ! ! Ergo ezen vállalkozás, aláza­tos nézetünk szerint, részünkről nem egyéb, mint néhai Don Quijotte szélmalom-harczának törvénybe iktatott másolata. Volna egy más módja is a korteskedés apasztá­­sának, és ez törvényesen is keresztülvihető, t­i. a választási census fölemelése. Kétségtelen ugyanis Megszagol néhány levelet. Léon. Here, ibolya vagy orchidea ? Ella. Inkább tömjén, fogadni mernék! (Egyet felbontva olvas.) «Bizonyos emlékek tehát olyan röpkék, mint egy pasztellárnyalat ? ... De le­gyen boldog . . . Aláírás : Ghyka.» (Elkomo­­rodva.) Ki ez ? Léon. Egy fiatal, előkelő családból való orosz leány, akivel Pétervárott ismerkedtem meg. Ella. Akinek udvarolt, ugy­e ? Léon. Dehogy ! Csak képzelte, mert nyájas voltam hozzá ... Nem volt komoly dolog, higgye el. Ella. (Másik levelet vesz a kezébe és olvas.) «Utolsó csókot egy álomnak, melyet örökké meg fogok őrizni! R. M. Stockholm ...» De ez már nem látszik képzelgésnek! (Léon beszélni akar.) Ne védekezzék ! (Egy harmadikat fel­bontva.) «Ma misén voltam önért imádkozni... és önnek megbocsátani.» (Megindulva.) Már­­czius 14-ikén ! . .. . Esküvőnk napja ! . .. Meg­bocsátani ?!... Önnek viszonya volt e nővel ?... Léon. Hát ön mindent elhisz, amit nekem ír­nak ?... Hiszen nincs is aláírva! Ella. De igen, igen... Gladys ! (Léonra nézve.) És ön’tudja, hogy kitől jött.. . Ne tagadja! Léon. Mit törődik vele? Ella. Tudni akarom! ... «. Léon. Egy amerikai hööügy, egy konzul neje, akit Washingtonban ismertem! (Félbe akarván szakítani.) De kérem, hagyja már abba! Ella: Nem hagyom ! . . . Tudni akarok min­dent ! .. . (Ismét fölbont egyet.) «Ah! Ez elé­gedett!» «Legőszintébb kivonataimat.» Aláírva: «Velenczei kaland.» (Egy másikat olvasva) Való­­színüleg ez is tőle van: «Nem félek az össze­­hasnalitástól I­omália.» Ez meg egész vig: az, hogy kevesebb számú intelligensebb választó­­közönséggel szemben sokkal kisebb tere nyílik a korteskedésnek, és ha maradna is netalán belőle, az sokkal illedelmesebben viselkednék, mint sok he­lyütt a mai üvöltő csőcselék, és meggyőződésem sze­rint, eredményeit tekintve is nemcsak szebbek, de sokkal jobbak lennének választásaink. És most elérkeztem a jelen piece de resistance­­ához, az incompatibilitási törvény revíziójának kér­déséhez. Előrelátható következése ennek az lesz, hogy egy csapat nagyon megbízható és befolyásos tagot vesztenek el a vállalatok és bankok igazgató­ságai, mi azoknak — mivel úgy sincsenek bővében — meglehetősen pótolhatlan hiány lesz, és esetleg forgalmuk hanyatlását is idézheti elő, mi közgazda­­sági szempontból is mindenesetre kár. De mind az elmondottak után is úgy ítélem, hogy ez a törvényjavaslat is nagy többséggel fog keresz­­tülmenni, tekintve politikai viszonyaink meghibbant állapotát. A most kimúlófélben lévő parlamentáris éra elején, azon szerencsés fordulat volt észlelhető, hogy a legfelsőbb helyen a nemzetünk és parlamen­tünk iránti bizalom — mely, nagyon is érthető okok következtében, már szörnyen alá kellett, hogy szállva legyen — újból felénk fordult. De mind e fölsorolt vívmányokra visszatekintve, ne méltóztassanak,­­ képviselőtársaim, nagyon büsz­kélkedni, mindezekben úgy nekik, mint saját cse­kélységemnek is, mint képviselőnek, igen minimális részünk van. Igazította azt egy sokkal öntudatosabb, erősebb kéz, mint a mienk: a Bánffy báróé és kor­mányáé. A házszabályok módosítása a Bánffy-kormány által már formulázva jött át a mostanira és mely hivatva lett volna megvédeni a parlamentáris tisz­tességet és annak alapelvét, hogy a parlamentáris többség szava dönthet csupán bármely duhajkodó kisebbség ellenében és hivatva lett volna jövőre bármely szemtelen párttal vagy pártocskával szemben parlamentünk nimbuszát megvédeni s nem engedni az utcza sarába lerántani! Mind a fentebb elmondottakból, t. képviselőtársaim, én búcsúszóul azon morált (?) vonom le, hogy haza­érkezvén t. választóink körébe, ne nagyon csapjuk félre a kalapot és ne türkőzzünk nagyon magas hangú frázisok elzengésére. Mert — alázatos nézetem szerint — nem tekintve egy pár resszori­ miniszterünk dicséretes igyekezetét, kik a kezükön levő anyagi érdekeink körül erőteljes szorgalmat fejtve ki, néhány törvényt vittek nálunk keresztül, melyeknek egy része okvetlen üdvös hatású lesz: mi, mint képviselőház, nem oldottuk meg leg­nevezetesebb és legsürgősebb feladatainkat. Néha-néha rendeztünk az ulcrasöpredék ínyére beváló jelene­teket. Mi pedig, tisztelt kollégák, rövid időn szét fogunk oszolni «re quasi . . . gesta», ki tudja a viszont­látásra-e? «Minden bekövetkezik önnél is kedvesem, mi­után megnősült... — F. F. Bordeaux.» Léon (Idegesen.) Ez már képtelenség ! Nem akarom tovább ! Ella: Engedd ... Itt egy halványzöld, melyre kiváncsi vagyok. (A bélyeget nézve.) Ceylon! . . . Még Ázsiában is, gonosz! (Olvas.) «Bará­tom, emlékszik-e arra az éjszakára, melyet Gray lord yachtján töltöttünk. Amidőn egymás­tól elváltunk, ön Mussette szavait idézte nekem: «És a szerelem úgy jön a szívbe, mint az álom a szemekre.» »Látja, az én szivem még nem aludt el, ha­nem az ön boldogságát kívánja.» (A levelet összegyűrve.) No ez igazán hallatlan! Léon. Mégsem kellett volna megengednem, hogy elolvassa! Ella. Nem látszik meg önön, hogy túlságo­san sajnálnál Léon (Ellenkezve, hogy még egyet ki vegyen). Ne­­ , elég volt már! , Ella. Mert a többiek is csak olyanok, ugy­e, mint ezek voltak? Hadd lássam legalább, hogy honnan jöttek? (Futólag nézi, anélkül hogy fel­bontanál) Brüsszel, Bécs, Bukarest, Kairó, Tu­nisz, New-York, Montevideo! . . . Az egész világ valóságos útmutatója az ön gyönyörteljes pályájának! Léon, ön neheztel ? Ella: Nem lehetek nagyon jókedvű !... Ah ! ime egy levélke, amely Párisból jött! Léon (Megpillantván, élénken.) Ne olvassa! Ella. Miért ne ? Talán megösmerte az Írást ? Nini, hiszen nekem van czimezve ! . . . Hadd lássam ! Léon. Valami névtelen rágalmazás lehet! Ella (Felbontja.) Majd meglátjuk? «Asszo­nyom, nem ismerem önt és nincs semmi okom A képviselőház ülése. Budapest, május 10. Minden nagyobb emóczió nélkül végzett ma a Ház a Magyar-Horvát Tengerhajózási Társaság­gal kötött két szerződéssel. Apróbb megjegyzé­seket tettek még Major Ferencz, Lukáts Gyula, Rátkay László, majd Hegedűs Sándor és gróf Batthyány Tivadar. A két szerződést minden változtatás nélkül fogadták el. Majd a M. Á. V.-nál eszközlendő részleges beruházásokról szóló törvényjavaslat is elfoga­dásra került Az ülés végén több zárszámadás vétetett tu­domásul. Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Tallián Béla. . . A formalitások elintézése után folytatódott az­­Ungaro-Croata . Na már abban senki sem kételkedik, hogy a.­t. képviselő urat illetőleg a — nem viszontlá­tásra !­­ hajózási társasággal kötött szerződés részletes tár­r­gyalása. A 18. §-nál Major Ferencz. Itt ugyanaz a szempont áll fenn, mint az Adriánál, nem akar azonban e tárgyról bő­vebben beszélni s azért e szakasznál a «vagy más bérelt» kitételt kéri elhagyni és utasítani a társasá­got, hogy csak saját hajóival végezze az e szakaszban megjelölt útirányokat. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: Éppen a forgalom gyorsítása és biztosítása szempontjából szükséges ezt változatlanul meghagyni. A Ház ily értelemben határoz. A 19. §-nál Rátkay László: E §-nál az van, hogy «lehető­leg» magyar embereket is alkalmaztassanak, ezt a szót kéri kitörülni. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: A tár­sulatnak minden olyan esetben, midőn nem magyar embert alkalmaz, a miniszterhez jelentést kell tenni. Tehát a magyar elem biztosítva van. Kéri a §. változatlan fentartását. A Ház ilyen értelemben ha­tároz. A 27. §-nál Lukáts Gyula: Töröltetni kéri azt a pontot, mely­ az adómentességre vonatkozik. Ilyen értelemben in­dítványt ad be. Major Ferencz: Azon esetben, ha Lukáts indít­ványa nem fogadtatnék­ el, kéri, h­ogy az ő módosí­tását fogadják el, hogy az adómentesség csak azon esetben adassák meg a társaságnak, ha az osztalék 6°/o-on alul van. Batthyány Tivadar gróf előadó: Kifejti, hogy önre neheztelni, mégis egy tanácsot kívánok önnek adni. Akinek ön neje lett, nagyon sze­ret a szívekkel játszani, és nem hátrál vissza semmiféle szeszélytől, ha azt elég eredetinek találja. Megtörténhetik vele később, hogy az ön gyermekeit Péternek és Jeannak hívja. . . Ne törődjék vele! A kedves ember oly rövid em­lékezetű, hogy nem lehet tőle rossz néven venni, ha néha az ön gyermekeit összetéveszti az­­ enyéimmel. (Szenvedélyesen.) Önnek igaza volt! Ezt nem kellett volna elolvasnom ! Léon: Hogyan, hát elhiszi ? Ella (Szigorúan.) Merné szavát adni, hogy ez a levél hazugság ? (Léon hallgat.) Nem meri ? Ne látja ! Léon. Engedje legalább, hogy megmagya­rázzam. . . Ella. Mit? Igaz-e, vagy nem? Itt nincs mit megmagyarázni! Ne beszéljen többé! . . . Nagy fájdalmat okozott nekem! Vigye a leve­lét. . . Esküszöm, hogy többé egy levelét sem kívánom látni! Léon (Nagyon lehangolva, kérlelve): Értem, ked­vesem, az elégedetlenségét és szomorúságát! Ügyetlenség volt tőlem, hogy bepillantani enged­tem e levelekbe... De engedje kijelentenem, hogy egész életemben nem tarthattam mindig szem előtt, hogy egykor meg fogok nősülni. Ella: Ennek szem előtt tartása és az öt világrészben való szerelmeskedés közt némi különbség van! Léon: Ön sokkal okosabb, kedvesem, hogysem néhány kis szerelmi regényem bosszanthatná! Ella: Néhány regény még megjárná, de egy egész könyvtár! Léon. Ön tehát azt hiszi, hogy többé nem­­ vagyok képes igazán szeretni ? Éppen ellenke-

Next