Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)
1901-05-11 / 111. szám
Budapest, hrül, szombat, május 1x. MAGYARORSZÁG újabb irányzat ellen. Nem is lát, csak egy-két «ressort»-minisztert, akinek valami jóakarata van, a többi törekvések mind csak a «meghibbant» politikai viszonyokból származnak. Elítéli a kúriai bíráskodást, a vicinálisok megszüntetését, az inkompatibilitási törvényt és mindent, ami újabban a parlamenti élet tisztasága érdekében keletkezett, ellenben magasztalja Bánffyt és annak dicső korát. Észjárásának és felvilágosultságának nívójára elég jellemző, hogy a választói jogot megszorítani, a censust fölemelni akarja, mert «üvöltő csőcselék»-nek tartja csak a választókat és bizonyára csak a hivatalos voksok és jegyzők segélyével szeretné beliteráltatni a Bánky-féle képviselőket. Sajnálja, hogy a házszabályoknál el nem nyomatott minden parlamenti szabadság, pedig a javaslat már Bánffy alatt megvolt, hogy minden «szemtelen» pártot vagy pártocskákat elnyomjon. Hogy mit szólnak az ilyen őrjöngő beszédhez Széll, Apponyi, Szilágyi és a többi pártok, akik a Bánffy-féle uralomnak véget vetettek, arra igazán kiváncsiak lehetünk. A röpirat «Búcsúszó a "búcsúzó képviselőházhoz» czím alatt jelent meg, és adjuk belőle a következőket: A magyar parlament Budapesten pár év óta erkölcsnemesítő motoszkáktól gyötörve, sorban olyan törvényeket hoz, melyek alapjukban talán morális intencziót árulnak el, de részint kivihetetlenek, részint — miképp azt mindenki előre tudhatja — nem fognak végrehajtatni soha. Ergo maradnak Írott malaszt ! Meghozták pl. nagy lelkesedéssel és egyhangúsággal, a napi sajtó jubileuma közepett, a kurtai bíráskodásról szóló törvényt, melyben képviselőházunk gondnokság alá helyezi magát Továbbá hoztunk tavaly egy törvényt a vicinális vasutakról, melyben, úgy hiszem, a képviselő urak becsületét azzal véltük támogatni, hogy törvényileg igyekeztünk őket eltávolítani azon nagy pénzeszacskóktól, melyek még a kisvasutaknál is szép összegeket szoktak tartalmazni. Továbbá — úgy hiszem febris moralitatistól gyötörve — hoztunk törvényt tavaly a korteskedés megfékezése czéljából a képviselőválasztásoknál. Ha gróf Apponyi, a tübörtiszta választások legelőkelőbb szószólója, fehér hattyún jelenne is meg minden választási aktuson bűbájos hangon dicsőíteni a tiszta választást és kiátkozni minden korteskedést, — annak teljes kipusztulása talán még akkor sem volna várható ! ! Ergo ezen vállalkozás, alázatos nézetünk szerint, részünkről nem egyéb, mint néhai Don Quijotte szélmalom-harczának törvénybe iktatott másolata. Volna egy más módja is a korteskedés apasztásának, és ez törvényesen is keresztülvihető, ti. a választási census fölemelése. Kétségtelen ugyanis Megszagol néhány levelet. Léon. Here, ibolya vagy orchidea ? Ella. Inkább tömjén, fogadni mernék! (Egyet felbontva olvas.) «Bizonyos emlékek tehát olyan röpkék, mint egy pasztellárnyalat ? ... De legyen boldog . . . Aláírás : Ghyka.» (Elkomorodva.) Ki ez ? Léon. Egy fiatal, előkelő családból való orosz leány, akivel Pétervárott ismerkedtem meg. Ella. Akinek udvarolt, ugye ? Léon. Dehogy ! Csak képzelte, mert nyájas voltam hozzá ... Nem volt komoly dolog, higgye el. Ella. (Másik levelet vesz a kezébe és olvas.) «Utolsó csókot egy álomnak, melyet örökké meg fogok őrizni! R. M. Stockholm ...» De ez már nem látszik képzelgésnek! (Léon beszélni akar.) Ne védekezzék ! (Egy harmadikat felbontva.) «Ma misén voltam önért imádkozni... és önnek megbocsátani.» (Megindulva.) Márczius 14-ikén ! . .. . Esküvőnk napja ! . .. Megbocsátani ?!... Önnek viszonya volt e nővel ?... Léon. Hát ön mindent elhisz, amit nekem írnak ?... Hiszen nincs is aláírva! Ella. De igen, igen... Gladys ! (Léonra nézve.) És ön’tudja, hogy kitől jött.. . Ne tagadja! Léon. Mit törődik vele? Ella. Tudni akarom! ... «. Léon. Egy amerikai hööügy, egy konzul neje, akit Washingtonban ismertem! (Félbe akarván szakítani.) De kérem, hagyja már abba! Ella: Nem hagyom ! . . . Tudni akarok mindent ! .. . (Ismét fölbont egyet.) «Ah! Ez elégedett!» «Legőszintébb kivonataimat.» Aláírva: «Velenczei kaland.» (Egy másikat olvasva) Valószínüleg ez is tőle van: «Nem félek az összehasnalitástól Iomália.» Ez meg egész vig: az, hogy kevesebb számú intelligensebb választóközönséggel szemben sokkal kisebb tere nyílik a korteskedésnek, és ha maradna is netalán belőle, az sokkal illedelmesebben viselkednék, mint sok helyütt a mai üvöltő csőcselék, és meggyőződésem szerint, eredményeit tekintve is nemcsak szebbek, de sokkal jobbak lennének választásaink. És most elérkeztem a jelen piece de resistanceához, az incompatibilitási törvény revíziójának kérdéséhez. Előrelátható következése ennek az lesz, hogy egy csapat nagyon megbízható és befolyásos tagot vesztenek el a vállalatok és bankok igazgatóságai, mi azoknak — mivel úgy sincsenek bővében — meglehetősen pótolhatlan hiány lesz, és esetleg forgalmuk hanyatlását is idézheti elő, mi közgazdasági szempontból is mindenesetre kár. De mind az elmondottak után is úgy ítélem, hogy ez a törvényjavaslat is nagy többséggel fog keresztülmenni, tekintve politikai viszonyaink meghibbant állapotát. A most kimúlófélben lévő parlamentáris éra elején, azon szerencsés fordulat volt észlelhető, hogy a legfelsőbb helyen a nemzetünk és parlamentünk iránti bizalom — mely, nagyon is érthető okok következtében, már szörnyen alá kellett, hogy szállva legyen — újból felénk fordult. De mind e fölsorolt vívmányokra visszatekintve, ne méltóztassanak, képviselőtársaim, nagyon büszkélkedni, mindezekben úgy nekik, mint saját csekélységemnek is, mint képviselőnek, igen minimális részünk van. Igazította azt egy sokkal öntudatosabb, erősebb kéz, mint a mienk: a Bánffy báróé és kormányáé. A házszabályok módosítása a Bánffy-kormány által már formulázva jött át a mostanira és mely hivatva lett volna megvédeni a parlamentáris tisztességet és annak alapelvét, hogy a parlamentáris többség szava dönthet csupán bármely duhajkodó kisebbség ellenében és hivatva lett volna jövőre bármely szemtelen párttal vagy pártocskával szemben parlamentünk nimbuszát megvédeni s nem engedni az utcza sarába lerántani! Mind a fentebb elmondottakból, t. képviselőtársaim, én búcsúszóul azon morált (?) vonom le, hogy hazaérkezvén t. választóink körébe, ne nagyon csapjuk félre a kalapot és ne türkőzzünk nagyon magas hangú frázisok elzengésére. Mert — alázatos nézetem szerint — nem tekintve egy pár resszori miniszterünk dicséretes igyekezetét, kik a kezükön levő anyagi érdekeink körül erőteljes szorgalmat fejtve ki, néhány törvényt vittek nálunk keresztül, melyeknek egy része okvetlen üdvös hatású lesz: mi, mint képviselőház, nem oldottuk meg legnevezetesebb és legsürgősebb feladatainkat. Néha-néha rendeztünk az ulcrasöpredék ínyére beváló jeleneteket. Mi pedig, tisztelt kollégák, rövid időn szét fogunk oszolni «re quasi . . . gesta», ki tudja a viszontlátásra-e? «Minden bekövetkezik önnél is kedvesem, miután megnősült... — F. F. Bordeaux.» Léon (Idegesen.) Ez már képtelenség ! Nem akarom tovább ! Ella: Engedd ... Itt egy halványzöld, melyre kiváncsi vagyok. (A bélyeget nézve.) Ceylon! . . . Még Ázsiában is, gonosz! (Olvas.) «Barátom, emlékszik-e arra az éjszakára, melyet Gray lord yachtján töltöttünk. Amidőn egymástól elváltunk, ön Mussette szavait idézte nekem: «És a szerelem úgy jön a szívbe, mint az álom a szemekre.» »Látja, az én szivem még nem aludt el, hanem az ön boldogságát kívánja.» (A levelet összegyűrve.) No ez igazán hallatlan! Léon. Mégsem kellett volna megengednem, hogy elolvassa! Ella. Nem látszik meg önön, hogy túlságosan sajnálnál Léon (Ellenkezve, hogy még egyet ki vegyen). Ne , elég volt már! , Ella. Mert a többiek is csak olyanok, ugye, mint ezek voltak? Hadd lássam legalább, hogy honnan jöttek? (Futólag nézi, anélkül hogy felbontanál) Brüsszel, Bécs, Bukarest, Kairó, Tunisz, New-York, Montevideo! . . . Az egész világ valóságos útmutatója az ön gyönyörteljes pályájának! Léon, ön neheztel ? Ella: Nem lehetek nagyon jókedvű !... Ah ! ime egy levélke, amely Párisból jött! Léon (Megpillantván, élénken.) Ne olvassa! Ella. Miért ne ? Talán megösmerte az Írást ? Nini, hiszen nekem van czimezve ! . . . Hadd lássam ! Léon. Valami névtelen rágalmazás lehet! Ella (Felbontja.) Majd meglátjuk? «Asszonyom, nem ismerem önt és nincs semmi okom A képviselőház ülése. Budapest, május 10. Minden nagyobb emóczió nélkül végzett ma a Ház a Magyar-Horvát Tengerhajózási Társasággal kötött két szerződéssel. Apróbb megjegyzéseket tettek még Major Ferencz, Lukáts Gyula, Rátkay László, majd Hegedűs Sándor és gróf Batthyány Tivadar. A két szerződést minden változtatás nélkül fogadták el. Majd a M. Á. V.-nál eszközlendő részleges beruházásokról szóló törvényjavaslat is elfogadásra került Az ülés végén több zárszámadás vétetett tudomásul. Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Tallián Béla. . . A formalitások elintézése után folytatódott azUngaro-Croata . Na már abban senki sem kételkedik, hogy a.t. képviselő urat illetőleg a — nem viszontlátásra ! hajózási társasággal kötött szerződés részletes tárrgyalása. A 18. §-nál Major Ferencz. Itt ugyanaz a szempont áll fenn, mint az Adriánál, nem akar azonban e tárgyról bővebben beszélni s azért e szakasznál a «vagy más bérelt» kitételt kéri elhagyni és utasítani a társaságot, hogy csak saját hajóival végezze az e szakaszban megjelölt útirányokat. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: Éppen a forgalom gyorsítása és biztosítása szempontjából szükséges ezt változatlanul meghagyni. A Ház ily értelemben határoz. A 19. §-nál Rátkay László: E §-nál az van, hogy «lehetőleg» magyar embereket is alkalmaztassanak, ezt a szót kéri kitörülni. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter: A társulatnak minden olyan esetben, midőn nem magyar embert alkalmaz, a miniszterhez jelentést kell tenni. Tehát a magyar elem biztosítva van. Kéri a §. változatlan fentartását. A Ház ilyen értelemben határoz. A 27. §-nál Lukáts Gyula: Töröltetni kéri azt a pontot, mely az adómentességre vonatkozik. Ilyen értelemben indítványt ad be. Major Ferencz: Azon esetben, ha Lukáts indítványa nem fogadtatnék el, kéri, hogy az ő módosítását fogadják el, hogy az adómentesség csak azon esetben adassák meg a társaságnak, ha az osztalék 6°/o-on alul van. Batthyány Tivadar gróf előadó: Kifejti, hogy önre neheztelni, mégis egy tanácsot kívánok önnek adni. Akinek ön neje lett, nagyon szeret a szívekkel játszani, és nem hátrál vissza semmiféle szeszélytől, ha azt elég eredetinek találja. Megtörténhetik vele később, hogy az ön gyermekeit Péternek és Jeannak hívja. . . Ne törődjék vele! A kedves ember oly rövid emlékezetű, hogy nem lehet tőle rossz néven venni, ha néha az ön gyermekeit összetéveszti az enyéimmel. (Szenvedélyesen.) Önnek igaza volt! Ezt nem kellett volna elolvasnom ! Léon: Hogyan, hát elhiszi ? Ella (Szigorúan.) Merné szavát adni, hogy ez a levél hazugság ? (Léon hallgat.) Nem meri ? Ne látja ! Léon. Engedje legalább, hogy megmagyarázzam. . . Ella. Mit? Igaz-e, vagy nem? Itt nincs mit megmagyarázni! Ne beszéljen többé! . . . Nagy fájdalmat okozott nekem! Vigye a levelét. . . Esküszöm, hogy többé egy levelét sem kívánom látni! Léon (Nagyon lehangolva, kérlelve): Értem, kedvesem, az elégedetlenségét és szomorúságát! Ügyetlenség volt tőlem, hogy bepillantani engedtem e levelekbe... De engedje kijelentenem, hogy egész életemben nem tarthattam mindig szem előtt, hogy egykor meg fogok nősülni. Ella: Ennek szem előtt tartása és az öt világrészben való szerelmeskedés közt némi különbség van! Léon: Ön sokkal okosabb, kedvesem, hogysem néhány kis szerelmi regényem bosszanthatná! Ella: Néhány regény még megjárná, de egy egész könyvtár! Léon. Ön tehát azt hiszi, hogy többé nem vagyok képes igazán szeretni ? Éppen ellenke-