Magyarország, 1901. november (8. évfolyam, 259-284. szám)
1901-11-01 / 259. szám
Budapest, 1901. pénteke, november 1. MAGYARORSZÁG fönnállótt bizottságokat és a jegyzői kart egészítse ki még három taggal. Az indítványt elfogadták. Részletes tudósításunk a következő*. Korelnök: Fábiny Teofil. Az ülés kezdete 10 órakor. Elnök fölhívta az osztályok előadóit, hogy terjeszszék be az osztályok megalakulására és a mandátumok átvizsgálására vonatkozó jelentéseiket. A 9 osztály előadói ezen megbizatásuknak eleget tettek és beterjesztették az osztályok jelentéseit. Ezek alapján elnök jelenti, hogy a megválasztott 445 képviselő közül 425 képviselőnek mandátuma teljesen rendben találtatott, 16 mandátumon alaki hibát konstatáltak, 4 mandátum kérvénynyel támadtatok meg. Elnök e jelentések alapján azon képviselőket, kiknek mandátuma rendben találtatott, a házszabályok értelmében jogaik gyakorlására képesítetteknek jelenti ki. Ezután az elnökválasztásra került a sor. A választások megejtése előtt fölolvassák a házszabályok idevágó szakaszait. Az eredmény ez: Beadatott összesen 282 szavazat, ezek közt 3 üres. Apsioniti Albert gróf kapott 242 szavazatot, Komjáthy Béla 36 szavazatot. A szabadelvű párt a kihirdetett eredményt lelkesen megéljenezte. Elnök az ülést felfüggeszti. Szünet után következik a két alelnök-választás. Alelnököknek megválasztották Tallián Bélát és Dániel Gábort. Tallián kapott 184, Dániel 139, Barabás Béla 39, Tóth János 38 szavazatot. (Két utóbbi a függetlenségi párt jelöltje volt.) Rövid szünet után következett a jegyzőválasztás.Megválasztottak: Dedomeh György 202, Esterházy Kálmán gróf 202, Illyés Bálint 165, Lázár Árpád 199, Molnár Antal 200 és Nyegre László 200 szavazattal. Azonkívül 29 szavazat esett Makkai Zsigmondra is. Háznagy lett: Csávossy Béla. Ezután koreinök, miután azok a munkálatok, melyek a koreinök és körjegyzőkre leáramlanak, befejezést nyertek, köszönetet mond úgy a maga, mint fiatal munkatársai nevében a szíves támogatásért, melyben részesítették. Ezzel helyét átadja az uj elnöknek, a körjegyzők pedig a megválasztott jegyzőknek. Midőn Apponyi Albert gróf elnök elfoglalta az elnöki széket, szűnni nem akaró éljenzés fogadta. Apponyi székfoglalójá ban e nemzet hatalmas politikai géniuszának legcsodálatosabb művét bámulom és az a törhetlen hit, amelylyel a parlamenti intézményekhez, különösen pedig azok népképviseleti tényezőjének hatalmi állásához ragaszkodom, mert ebben látom úgy a politikai szabadságnak, a nemzeti önkormányzat gondolatának, mint közjogi önállóságunknak legerősebb biztosítékát Azok a feltételek ugyanis, amelyekhez a parlamenti kormányforma a fejedelmi jogok gyakorlását köti, egyfelől azok állandó összhangját biztosítják a nemzeti akarattal, másfelől lényegileg és formailag elkülönítik a magyar királyi jogkört attól a jogkörtől, amelylyel felsége mint más országok fejedelme bír; általuk nyilvánul meg tüzetesen a magyar királyi hatalom önálló közjogi személyisége és ezzel a magyar korona függetlensége. Nem csoda tehát, hogy e nemzet oly szívósan küzdött alkotmányának parlamenti átalakulásáért, és hogy most is, eltérőleg attól a skepticzizmustól, amely a parlamenti intézményeket másutt környékezi és mely a reakczionárius irányzatok olcsó szellemeskedésének valóságos divatczikkévé vált,féltett nemzeti kincsként őrzi ez intézményeket és szorgos munkával fáradozik azok súlypontjának, a népképviseletnek megerősítésén így gyökereiben, tudniillik a néptől való függésében, mint működésében — t. i. minden egyéb tényezőtől való függetlenségében. (Hosszantartó helyeslés, éljenzés). Az én politikai életemnek is ezek az alapvető meggyőződései, melyek elhatottak agyamból szívemre, átmentek húsomba és vérembe egy harmincz éves képviselői pálya harczaiban és tapasztalásaiban. Aki ezekkel telítve lép az elnöki polotra, annak itt csak egy gondolata lehet: akképviselni tisztjét, hogy e népképviseleti kamarának méltósága megóvassék, tekintélye gyarapodjék, hatalma növekedjék. (Éljenzés) Becsületes szándékom tudatában teljes bizalommal lépek e nagy czélok szolgálatába, bízva mindenekfölött Isten segítségében, bizva e szék dicső hagyományaiban, bízva e Ház minden egyes tagjának támogatásában. (Éljenzés.) Az elnöki szék hagyományait érintve, fölidéztem a Ház előtt Szilágyi Dezsőnek soha nem múló emlékét, akinek nagysága egyaránt kimagaslott az ellenzéki vezér, a kormányférfiú és a kormányt támogató egyszerű képviselő szerepében, de bizonyára sehol sem tündöklött ragyogóbb fényben, mint ezen a helyen. Közvetlen elődömre nem mondhatok nagyobb dicséretet, mint ha kiemelem azt, hogy e nagy hagyományok fonala az ő kezeiben meg nem szakadt és nekem nem lehet e helyen méltóbb ambiczióm, mint azok fönntartása s érvényesítése.(Helyeslés. Éljenzés.) Valakin előtt s az volt a boldogabb, akit a nagy ur teherhordójának lába végigtaposott. — Ki az a hatalmas férfiú? — kérdeztem uzsonnázó társamtól, aki ismerős volt a porczellántornyos városban. — Miféle nagy szolgálatokat tett hazájának, hogy így hódol előtte a nép? Ismerősöm mosolyogva emelte ajkaihoz a furcsa, sárkányokkal telerajzolt csészét: — Hogy miféle szolgálatokat tett, azt bizony nem tudnám megmondani, de elmondom a történetét. Először is: előkelő famíliából született. Már a tizedik öregapja is kilenczgombos mandarin volt. A családjának joga van csaknem oly hosszú czopfot viselni, akár a császárnak. Természetes, hogy a jeles család sarja fényes hivatalt kapott, ő lett a Nap fiának első tanácsosa. Történt azonban, hogy a Sárga folyó birodalma nagy bajba jutott. Kifogyott a kincstárból a pénz. Nem tellett az ibolyaszinü város , a rengeteg császári udvartartás költségeire. — Segíts rajtam, — kérlelte őt a Nap fia — külömben éhen halok udvarommal együtt A leghosszabb czopfu mandarin nagyképűen vállat vont: — Sajnálom — mondá. — Ezen a bajon nem lehet segíteni. A Hold testvére megharagudott, de hiába: az első mandarin visszavonult a kormány éléről. Akadt más, aki vállalkozott rá, hogy megtöltse a kongó császári kincstárt. De bizony belebukott a vállalkozásba; a kincstár még üresebb lett, s az ország még jobban megtelt panaszszal. A császár lenyukaztatta a vakmerő vállalkozót, s az udvar és a nép kegye ismét a kilenczgombos mandarin felé fordult. A Ház minden tagjának támogatására pedig azért számítok, mert lehetetlen, hogy egyet ne értsünk mindnyájan a népképviselet magas hivatásának fölfogásában és hogy át ne érezzük e hivatás teljesítésének föltételeit, amelyek fölött őrködni nemcsak az elnökségnek, de mindnyájunknak föladata. E föltételek elseje és egyáltalán a törvényhozó testedet életelve a szólásszabadság; dicső elődeink nagy küzdelmek árán vívták ki annak törvényes biztosítékait, rajtunk áll e vívmány megbecsülése és tényleges életbentartása. De magánál a szabadságnál nem csekélyebb fontossággal bír a szabad cselekvés erkölcsi korlátainak megtartása; ez minden szabadságnak, tehát a parlamenti szólásszabadságnak is léttörvénye. A házszabályok elvi fontosságú rendelkezései nem is tartalmaznak egyebet, mint egyfelől a szólásszabadságnak biztosítását, másfelől azon erkölcsi korlátok meghatározását, melyeket e szuverén testület lelkiismerete fölismert és függetlenül kodifikált önmagának. E házszabályok végrehajtásában kötelességem lesz egyfelől a nyilatkozási szabadságot mindenkinek, a legtörpébb kisebbségnek, a legelszigeteltebb, sőt a legellenszenvesebb vélemény számára is egyformán biztosítani, másfelől pedig e szabadság önalkotta korlátait a parlament minden tényezőjével, a leghatalmasabbal úgy, mint a leggyöngébbel szemben egyaránt érvényesíteni. A Ház pedig saját hatalmi állásának alapjait rongálná, ha e feladatok teljesítésében az elnökséget nem támogatná, ha akár türelmetlenséggel a szólásszabadságot, akár fegyelmezetlenséggel annak önalkotta korlátait megtámadná. Ha tehát olyan pillanatokban, midőn egyesek és pártok talán jogosult érzelmek hatása alatt e szabályokon áttörni készülnek, elnöki tisztem jogait amily szigorú pártatlansággal, épp olyan határozottsággal érvényesítem, jusson a Ház minden tagjának eszébe, hogy ezt egyedül a népképviseleti kamara fönségének szolgálatában teszem és legyen minden múló szenvedélynél erősebb azon intézményekhez való ragaszkodásunk állandó szenvedélye, amelyeken nemzeti létünk és szabadságunk biztossága nyugszik. (Éljenzés). Azok a házszabályok, amelyek a jelen országgyűlésen lépnek először érvénybe, több oly újítást tartalmaznak, amelyek az elnöki hatáskört érintik. Ezek közt legfontosabb az a feladat, amelyet az összeférhetlenségi törvény végrehajtása körül bíznak az elnökségre ; értem a Ház azon tagjainak megjelölését,akikből esetről-esetre sorshúzás útján alakítandók az összeférhetetlenségi ítélőbizottságok. E feladat kötelességszerű teljesítésénél amint a felelősséget egyedül viselem, úgy minden ide— Ő volt az okos, ő volt a bölcs, ő a nagy ember! Megmondta ő ezt előre. S ő felsége dús ajándékokkal kérlelte meg, hogy ne nehezteljen reá. S történt azután, hogy félelmes ellenség támadt a Nap birodalmára. Még a kínai fal is reszketett az előnyomulásuktól. — Segíts rajtam, — kérte ismét a főmandarint a minden ezopfok uralkodója, — mert különben fölkonczolnak népemmel együtt. — Sajnálom, — vont ismét vállat a kilenczgombos nagyúr. — Sereged pipogya; hiába állanék az élére, nem lehet az ellenséget visszaűzni. S hiába volt a Nap fiának haragja — ő óvatosan visszavonult a nehéz feladattól. Egy másik mandarin vállalkozott rá, persze, hogy seregestől a Sárga folyóba kergették. A császár csak úgy bírt megszabadulni az ellenségtől, hogy birodalma legszebb részét kihasította és odavetette hadisarcál a győzőnek. S az elismerés, a népszerűség ismét a visszavonult főmandarin felé fordult: — ő volt az okos, ő volt a bölcs! Ő a nagy ember! Megmondta ő ezt előre ! S még ezután is gyakran állott a kilencz gombos mandarin nehéz feladatok előtt, de sohase vállalkozott semmire. Engedte, hogy mások jóhiszeműen, buzgón, bátran próbálkozzanak és sokszor bele is bukjanak a nehéz kísérletbe, ő a tekintélyét nem tette koczkára soha. S valahányszor mások valami nagy dologba belebuktak : ő mindig öregbedett a becsülésben, a népszerűségben. S. te érted, ugyebár, mi volt az ő sikerének titka ? Az, hogy mindig elég esze volt el nem árulni, hogy ő voltaképpen Apponyi Albert gróf elfoglalva az elnöki széket, a következő beszédet tartotta : Tisztelt képviselő urak ! Midőn bizalmuk az elnöki tisztet reám ruházta, kitüntetésben részesítettek, amelynél nagyobbat, hivatásban, amelynél magasabbat nem gondolhatok. A kitüntetésért, amelyben osztoznak igen tisztelt elnöktársaim, az ő nevükben is szívem mélyéből köszönetet mondok, a hivatásnak velük együtt lelkiismeretes akarattal szentelem egész erőmet. Talán föl fog emelni föladatom magaslatára az a rangó lelkesedés, amelylyel ősi alkotmányunktatlanság; a te örök dicsőséged egy szempillantás, melyet benyel az igazán örök éjszaka. A ragyogó, a kihunyó, a végtelen, fekete feledésben keringő csillagok erre tanítanak téged, fiam ! így szólott az öreg ember. S szeméből egy könycsepp gördült alá s az égről éppen akkor hullott le egy csillag. Egy csillag, amely talán ezer meg ezer, halhitalanságról álmodó embernek, hősnek, poétának álmát vitte magával a semmibe. S én éreztem, hogy az a mindenségben lehulló csillag is éppen olyan parány, akár az öreg ember szeméből alágördülő könycsepp. . . . S azóta, ha lázas, robotoló éjszakákon, előttem a teleírt papírlappal, kimerülten hajtom a kezemre égő homlokomat: nem tudok szabadulni a porbasujtó gondolattól, hogy a halhatatlanság, amire török, amiért lángolok, amiért agyongyötröm magamat, nem több, mint egy pillanat, amit benyel az örök éjszaka. . . II. A nagy ember. Abban az országban történt, ahol a mandulaszemű emberek szeszélyes, csodás tornyokat építenek hófehér porczellánból a sötétkék levegőbe. Egy teaház verandáján szürcsöltem a forró, aranyszínű italt, amikor nagy lárma támadt az utczán. Tagbaszakadt, markos legények rohantak elő és kegyetlenül püfölték jobbra-balra a népet, hogy helyet csináljanak a hatalmas urnák, akit aranyos, bíborfüggönyös palakinban , czipeltek a teherhordói. De a nép nem akarta tágítani, sőt ellenkezőleg, hasra feküdtek a f a