Magyarország, 1902. március (9. évfolyam, 52-77. szám)
1902-03-01 / 52. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1902. MÁRCZIUS 1.____________SZOMBAT______________IX. ÉVFOLYAM 52. SZÁM, Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Főszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-feörut 18. szám Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló Lajos. Hiraete.eh nonparelle számítással díjszabás szerint A szalmaszál. Budapest, február 28. A törvény azt rendeli, hogy a külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az auonóm vámtarifa új autonóm vámtarifával helyettesítendő, és kimondja, hogy e feltétel meg nem tartása ugyanazzal a jogha álylyal bír, mint a viszonosság meg nem tartása. Az 1899 : XXX. t.-cz. eme kettős rendelkezésében éppen olyan fontos garanczia rejlik, mint abban a rendelkezésében, amely szerint a külföldi szerződések 1903-ra akár Ausztria, akár Magyarország kivonatára felmondandók. E rendelkezések értelmét azért nem szabad engedni senki által sem elhomályosíttatni, mivel e rendelkezések biztosítják Magyarország számára azt a jogot, hogy bizonyos feltételek be nem következte esetén még 1907 előtt az önálló vámterület alapján rendezkedhessék be. Ahogy a dolgok most állanak, minden jel oda mutat, hogy azok a bizonyos föltételek nem fognak bekövetkezni. Ausztriával vámszövetséget kötni nem lehet, mert nincs aki megszavazza, de nagyon kétséges az is, hogy az új vámtarifára nézve a két ország között megegyezés jöhessen létre, ha csak a magyar kormány az ország vitális érdekeit föláldozni nem hajlandó. De ettől is eltiltja a törvény szava, amely kimondja, hogy az új tarifának olyannak kell lennie, »amely mindkét állam mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védi». A helyzet tehát ma az, hogy a törvény szava és a viszonyok kényszere elemi erővel hajtják a magyar kormányt az önálló vámterület felé, ő maga pedig — amint az Széll Kálmán tegnapi beszédéből kitűnt — kézzel-lábbal tiltakozik ennek az áramlatnak hajtó ereje ellen. Ha valakit akarata ellenére sodor az áramlat, akkor nagy értéke van a legkisebb szalmaszálnak is, amelybe — úgy véli — belekapaszkodhatik. Különös dolog, hogy ezt a szalmaszálat most Németország nyújtja a magyar kormánynak. Mindig világosabbá lesz ugyanis, hogy a magyar kormánynak utolsó reménye, hogy az önálló vámterület felállítására az 1899: XXX. t.-cz. konzekvencziáit levonni ne legyen kénytelen, abban van, hogy Németország az ö új vámtarifájával nem lesz kész akkorára, amikor a szerződése lejár. Furcsa kis reménysugár! Jól értsük meg: Németország gazdasági háborút akar ellenünk indítani, de a fegyvere, az új vámtarifa még nem kész. Haladékot kér tehát, és a mi kormányunk kapva kap ezen a haladékon, ahelyett, hogy igyekeznék magát az ellenségnél előbb felfegyverezni, és így a maga győzelmének hancsait növelni. De ez egészen más, habár elsőrangú fontosságú kérdés; most arról van szó, hogy a német vámtarifának idejében való el nem készülte megnyitja-e a magyar kormánynak a kibúvót az elől a kötelesség elől, hogy a mi közös autonóm vámtarifánknak idejében való el nem készültét a viszonosság megsértésének tekintse. Hát nem adja meg. A törvény sehol sem beszél arról, hogy Németországnak milyen vámtarifája legyen, régi-e vagy új. Sem jogilag,sem politikailag nincs különbség abban, hogy Németország a felemelt vámtételekkel akar-e velünk alkudni és szerződni, vagy a régiekkel. Mind a kettőhöz tárgyalás kell, a tárgyalás előtt pedig az új vámtarifának készen kel lennie. Hiszen maga a miniszterelnök mondotta tegnap, hogy a szerződések «valószínűleg» fel fognak mondatni. Hogy fel ne mondassanak, azt megakadályozni nem áll a miniszterterelnök hatalmában, mert azt Ausztria (éppúgy mint Magyarország) egyszerű kívánságára fel kell mondani. Éppen erre a nagyon valószínű eshetőségre való tekintettel tette kötelességévé a törvény a kormánynak az új autonóm vámtarifa kidolgozását. Miután tehát úgy Ausztriának, mint Magyarországnak jogában áll a szerződéseket felmondani ; miután erre az estietőségre való tekintettel a külfölddel megkezdendő tárgyalások előtt az új tarifának készen elfogadva és törvénybe iktatva kell lennie; miután ezeknél fogva a monarchiának szóba sem szabad állania a külfölddel akár a régi alapon, akár új vámtételekkel való szerződéskötés vagy szerződéshosszabbítás iránt, míg a saját vámtarifája nem kész, ennélfogva érintetlenül fennáll a magyar kormánynak az a kötelessége, hogy vagy visszautasít minden tárgyalást a külfölddel, vagy pedig a recziproczitást megtörtnek tekinti. Szerencséje Széll Kálmánnak az, amit tegnap bevallott, hogy t. i. mindeddig a külföld részéről semmiféle inviácziót nem kapott. Mert ha kapott volna, akkor nem volna abban a helyzetben, hogy azokra reflektálhasson. Neki a külfölddel tárgyalnia az új vámtarifa nélkül nem szabad. És e tilalom alól nem nyújthat felmentést az a jogi szempontból teljesen lényegtelen körülmény, hogy Németországnak tsz-e az új vámtarifája, vagy nem. Mert a dolog lényege az, hogy a törvényhozás akarata a régi vámtarifát a mostani szerződések lejártának idejére hatályon kívül helyezte, amikor kimondotta, hogy" azt új tarifával kell helyettesíteni, mi itt még a külfölddel csak tárgyalásba bocsátkoznánk. Itt tehát a régi vár. ' alapján való prolongáczió beleütközik törvényhozás akaratába, amely akaratot a magyar törvényhozás oly pregnánsul fejezett ki, hogy egyenesen kimondotta, hogyha annak foganatosításához Ausztria a közreműködést megtagadja, hát azt egyenesen olybá veszi, mint a viszonosság megszegését. E határozott, pregnáns, félreérthetetlen akaratnyilvánítással szemben a magyar miniszterelnöknek — amint tegnap tette — «végleges» és «nem végleges» szerződések között különbséget tenni nincs joga. A szalmaszál tehát annak bizonyul, ami: szalmaszálnak, mely a beléje kapaszkodó markába szakad, de őt elmerülni hagyja. Itt nincs más választás: vagy felállítani az önálló vámterületet, vagy pedig — megszegni a törvényt. ... M. Lapunk mai száma 30 oldal- Az új országház. — Bartha Miklós beszéde. — Budapest, február 28. A képviselőház mai ülésén rendkívül érdekes és mindvégig nagy figyelemmel hallgatott beszédben foglalkozott Bartha Miklós az új országház ügyével. Nem esztétikai méltatatása volt az egy monumentális épületnek, hanem egy korrajz, mely bevüágít művészi, gazdasági és politikai életünkbe. Az egész Ház fokozódó érdeklődéssel és nagy szellemi ébrezettel hallgatta Bartha fejtegetéseit. A finom humor és a szellemes fordulatok lekötötték nemcsak a baloldal, hanem a kormány és pártja osztatlan figyelmét is. Széll maga is nagy elismeréssel nyilatkozott Bartha felszólalásáról. Kiváló értékkel bírt Bartha beszédében a parlamenti palotának építészeti méltatása, annak elhelyezése, czélszerűsége és beosztása felől mondott kritikája. De a beszéd valósággal kulturhistóriai magaslatra ott emelkedett, midőn országunknak valódi viszonyait ismertette azzal a nagyzoló és külsőségekre fektetett politikával szemben, melyet annak a palotának sajátszerű stélje és óriási költségei (37 millió korona) jellemeznek. Barthát beszéde végeztével az egész baloldal tüntető melegséggel üdvözölte. Utána Rakovszky István szólalt fel, hogy támogassa Bartha Miklós felszólalását és követelte egy parlamenti vizsgálóbizottság kiküldését, mely az esetleges visszaéléseket is megvizsgálja. Hiszen lehetetlenség, hogy annyi milliót elköltöttek volna arra az épületre, ha visszaélések nem történtek volna. Széll felállott és tiltakozott a visszaélések ellen, de a maga részéről is elismerte Bartha legtöbb állításának jogosultságát, és helyeselte, hogy amit lehet, még tegyünk e tárgyban jóvá. A vita folytatását, miután még többen vannak följegyezve, holnapra tették. A holnapi nap folyamán Bartha fejtegetései alapján az ellenzék részéről írásos határozati javaslatot is fognak benyújtani. A képviselőház vitájának ezt a részét itt közöljük .