Magyarország, 1902. március (9. évfolyam, 52-77. szám)
1902-03-04 / 54. szám
8 mester nejével, Pálffy István gróf pozsonyi gróf, Széchenyi Béla gróf koronaőr leányával, Szápáry László gróf fiumei kormányzó, Vaszary Kolos bíborros herczegprímás, Schlauch Lőrincz bíboros püspök, Császka György érsek, Dessewffy Sándor, Bende Imre, Kohl Medárd, Széchenyi Miklós gróf püspökök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Bogdanovics Luczián püspök, Kanter Károly apátplébénos, Eötvös Lóránt báró akadémiai elnök nejével és leányaival, Vécsey Tamás, Ilosvay Lajos és Hutyra Ferencz rektorok, Beniczky Ferencz főispán nejévelés leányával, Fenyvessy Ferencz, Kramplin Viktor, Lukács György, Béldy László gróf főispánok, Márkus József főpolgármester, Halmos János és Matuska Alajos alpolgármester, Rudnay Béla főkapitány, Pekáry József helyettes főkapitány és Bornemissza Boldizsár, Rupp Zsigmond közjegyző, Lánczy Leó kereskedelmi kamarai elnök, Ludvigh Gyula államvasúti elnökigazgató, Marx János, Báth Péter és Braun igazgatók, Szalay Péter elnökigazgató, Szalay Imre múzeumi igazgató, Kammerer Ernő képtár-igazgató, Radisics Jenő iparművészeti múzeumi igazgató, Benczúr Gyula nejével, Stróbl Alajos és Zala György művészek, Láng Lajos Timon Ákos, Földes Béla nejével, Csarada János, Sághy Gyula, Tauffer Vilmos, Kétly Károly, Bókay János, Korányi Frigyes, Hauszmann Alajos egyetemi tanárok, Faik Miksa, Hieronymi Károly, Sbovánszky Nándor, Podmaniczky Frigyes báró, Münnich Aurél, Glávossy Béla, Hegedűs Lóránt, Chernel György, Miklós Ödön, Zichy Jenő gróf, Beöthy Ákos, Manaszy György és Szentiványi Árpád országgyűlési képviselők, Romy Béla miniszteri tanácsos, Lukács Antal főrend, Lobkowitz Rudolf herczeg hadtestparancsnok nejével, Rohonczy György nejével és leányával, Czibulka Hubert lovag, Steininger Károly báró, Durmann Antal és Gaudernack József altábornagyok, Altems Móricz gróf, Albach Gyula lovag, Potiorek Oszkár, Schneller Arnold, Basler Gusztáv és Schreiber Viktor tábornokok, Teindl Viktor főtörzsorvos, Ónésztőhadbiztos, Forinyák Gyula lv. tábornok, Holl.. Kálmán táborszernagy, Klobucsár Vilmos, Jablány Sándor, Csesznek Benő és Bihar Ferencz alt.''»'Őrnagyok, Stecher György, Zech Arnold báró és Pap Béla tábornokok, Hanskarl Sándor tábornok hadbíró, Bernolák József vezér-törzsorvos, Forster Béla és Nyiry Sándor ezredesek, Riffault Ágoston, Gomvay-Thornton Károly (nejével), Below-Schlatan Pál, Lentfi bey, Simon effendi, Cuciureanu Viktor, Margeritesco-Greceano István (nejével), Lvov Vladimir herczeg, Frank Dyer Chester, Cusani-Confalonieri Marquis (nejével), Piccono della Valle Remi, Barjaktarovics Milivoj, René A. Carlos, Marchese Visconti de San Vito della Torre de Lavagne és neje, Tinagre konzulok, Liechtenstein Rudolf herczeg főudvarmester, Paar gróf és Bolfras főhadsegédek, König Károly osztályfőnök, Tamásy alezredes, Höhnel lovag, Apor báró és Gozani marquis őrnagy-szárnysegédek, Kerzl udvari orvos, Margutti százados, Holasek és Kőszeghy századosok, testőrparancsnokok, Bánffy báró testőrhadnagy, Loebenstein Henrik udvari-szertartási igazgató és Szegedy-Maszák Aladár dr. udv. titkár, Andrássy Géza gróf és neje, özv. Andrássy Manóné grófné, Andrássy Aladár gróf és neje, Andrássy Sándor gróf és neje, Almásy-Zichy työrgyné grófné, Asbóth János és neje, Andrássy Gyula gróf, Adamovich Iván és neje, Atzél Lajos báró és neje, Atzél Elemér báró, Andrássy Tivadar gróf és neje, Ambrózy Teréz bárónő, Apponyi Sándor gróf és neje, Baich Milán báró, Berzeviczy Alben dr. és neje, Bajza Aladár, Batthyány István gróf és neje, özv. Batthyány Gézáné grófné, Batthyány Gábor gróf, Berchtold Kázmér gróf, Bornemissza Tivadarné báróné és leánya, Bánffy Miklós gróf, Batthyány Lajos gróf neje és leánya, Bernrieder János és neje, Borbély György, Béldi Pál, Batthyány Pál gróf és neje, Biró Lajos és neje, Bánffy Béla báróné, Bohus Zsigmond, Cziráky Antal gróf, neje s leánya, Cziráky Lujza grófnő, Cziráky László gróf, Csáky Lajos gróf és neje, Csekonics Gyula és Pál grófok, Csáky Vidor gróf és leánya, Csáky Imre gróf, Dessewffy Aurél gróf, Dókus Ernő, Dániel Ernő báró és neje, Degenfed Imre, Kristóf és Miklós grófok, Degenfeld Lajosné grófné és leánya, Dessewffy Emil gróf, özv. Eötvös Józsefné báróné, Erdődy Gyula gróf és neje, Esterházy Alajos gróf, Esterházy Mihály gróf és neje, Esterházy Miklós Móricz gróf és neje, Esterházy Pál gróf, Esterházy László gróf, Esterházy Miklós herczeg és neje, Ergyelet Marianne bárónő, özv. Forgách Józsefné grófné, Festetits Sándor gróf, özv. Festetits Leóné grófné és leánya, Fáy-Kuun Irma, Festetits Pál grófné, Fáy Béla, Fiáth Pál báró, neje és leánya, Gerliczy Ferencz báró és neje, özv. Gencsy Béláné, Hunyady Imre gróf és neje, Hadik Miksa gróf, Horthy Zoltán, Hugonnay Béla gróf és neje, Haupt-Stunrmer Béla báró, neje és leányai, Hadik- Barkóczy Endre gróf és neje, Herczel Manó dr. tanár, Jambrikovics László dr., Jókai Samu báró és neje, Jekelfalussy Zoltán, Inkey József dr., Ivánka Oszkár, özv. Inkey Kálmánné báróné, Károlyi Istvánróf és neje Csekovics Margit grófnő, Karátsonyienő gróf és neje, Kazy József, Károlyi Lajos gróf, Kaas Ivor báró, nejével és leányával, Kvassay István, Kiss Sándor, Karátsonyi Aladárné grófné és leányai, Keglevich Béla gróf és neje, özv. Kövér Jánosné és leányai, özv. Korniss Miklósné grófné, Károlyi György gróf, ifj. Keglevich István gróf, Károlyi László gróf és neje, Károlyi Alajosné grófnő, Kiobusiczky Iván, Lukács Antal, Lipthay Sándor, Lipthay Béla, Lipthay Gyula, Lipthay István, özv. Lipthay Béláné báróné, Lónyay Margit grófnő, László László, Linderow Henrik báró, Lukács Sándor, Lyka Döme, Lukasich Béla dr. és neje, ifj. Miklós Ödön, Mocsonyi Antal, Matlekovits Sándor és neje, Majláth György gróf és neje, dr. Molnár Imre, Nádasdy Ferencz gróf, Nádasdy Tamás gróf, Nyáry Jenő báró, Odescalchi Géza herczeg nejével és leányával, Orczy Thekla báróné, Oldofredi Alicze grófnő, özv. gróf Pejacsevich Márkné, Pejacsevich Jolán grófnő, Pejacsevich Katinka grófnő, Podmaniczky Gyula báró nejével és leányával, Prónay Gábor báró és neje, özv. Pejacsevich Arthurné grófné és leánya, Pejacsevich Márk gróf, Pallavicini Ede őrgróf és neje, Pálffy János gróf, ifj. Pálffy Vilmos gróf és neje, Pejacsevich Tivadar gróf és neje, Pálffy István gróf id., Pallavicini Alfréd őrgróf, Pejacsevich Elemér gróf, Palkovics Pál és Miklós, Radvánszky Géza báró és neje, Rodakovszky József nejével és leányával, Radvánszky Albert báró, Radvánszky Antal báró, Révay László báró, özv. báró Rosti Florisné, Révay Simon báró és neje, Rakovszky István kamarás orsz. képviselő, nejével és leányával, Révay Gyuláné báróné és leánya, Radó Sámuel, Salamon Aladár, Salamon Klára alapító hölgy, Salamon Géza, Sizzo-Noris Kristóf gróf nejével és leányával, Semsey László és neje, Somssich Béla gróf, Somssich Géza gróf, Schilling Mór báró, Schmidt József, Sturm Albert Széchenyi Imre gróf és neje, Szentiványi Zoltán, Szirmay Ottóné grófné, Széchenyi Géza gróf és neje, Szirmay Sándor gróf, Szegedy György nejével és leányaival, Széchenyi Viktor gróf és neje, Széchenyi Bertalan gróf, Széchenyi Domokos gróf, Sztankovánszky Imre Szentkereszthy Béla báró nejével és leányával, Szakáry Pál gróf és neje, Széchenyi Andor Pál gróf és neje, Szegedy Béla, Széchenyi Tivadar gróf, Sztáray Gábor gróf, Széchenyi István gróf, Szladits Károly dr., Teleki Tibor gróf és neje, Tabódy József, Teleki Sándor gróf és neje, Teleki Géza gróf és neje, Teleki Pál gróf, özv. Teleki Sándorné grófné leányával, Tisza István gróf és neje, Teleki József gróf és neje, Thuróczy Vilmos és neje, Uchtritz Zsigmond báró, Uchtritz Emil báró, Uray Kálmán báró és leánya, Vécsey József báró és neje, Vigyázó Ferencz gróf, Vécsey István báró, Vay Ilona grófnő, Zichy Aladár gróf és neje, Zichy János gróf és neje, id. Zichy János gróf és neje, Zichy Nándor gróf nejével és leányával, ifj. Zichy Nándor gróf, Zichy Wladimir és neje, Zichy József gróf és leánya, Zichy Ágost gróf és leánya, Zichy Miklós gróf és neje, Zichy László gróf, Zichy Jakab gróf és neje, ifj. Zichy Ödön gróf. MAGYAR ORSZÁt* Budapest, 1902. kedd márczhisi SPORT. )—( Az első nevezési zárlatok. Négy nevezési határidő járt le tegnapelőtt a bécsi zsoké-klubnál: a Przedswit-handicap, a Háromévesek nagy handicapje, a Jubileum-dij és a Henckel-emlékverseny. A Przedswit handicap-re a következő 55 lovat nevezték: Takaros, Lovag, Jász, Nézz reám, Rose S., Royal- Flush, Per-Butters, Betrüger, Capo-Gallo, Retour, Biri, Attila, Durban, Topaze, Detre, Tromf, Muslicza, Carrasco, Várnagy, Polonius, Ronny, Heimchen, Vieux-Garçon, Geri, Maestro, Ritka II., Akáthogy, Tacskó, Glen d’or, Aide de Clamp, Sarkantyú, Esparsette, Montezuma, Mary Diamond, Heléna, Davensberg, Philister, Rózsa Lili, Iiroy, Allerweil Fidel, Patron, Nina, Kartal, Hippokrates, Gondi, Tarantella II., Eleget, Garázda, Melfitano, Periasz, Haiderose, Gallium, Kozma öccse, Sebes. A Háromévesek nagy handicapje: Vestal Virgine, Anekdote, Tscherkessin, Mad Girl, Csatt, Csókos asszony, Lagzi, Ladon, Tó-Almás, Godiche, Monlinght Blossom, Getrost, Faix, Kissme, Marienburg, Propaganda, Babatündér, Bakony, Magyar-Óvár, Vengeance, Carmen, Detre, Mennykő, Nogood, Tromf, Via-Appia, Valois, Olga, Cappelmeister, Mediateur, Sultana, Bonbon, Babis, Alesia, György lovag, Pszt Isabey, Szamócza, Töpörtyű, Sajó, Minta, Vig, Escamillo, Fantassin, Taikuo, Helena, Bucentoro, Autocrat, Csízió, Légyott, Kezdő, Küzdő, Gugu, Silvio, Ugyanaz, Tosti, Paillard, Galette, Macca, Pántlika, Quitt, Babér, Juniperus, Saskia, Darling, Sardbu, Apollo. Összesen 67 aláírás. A Jubileum-díjra 73 lovat neveztek. Ezek közt vannak : Nesze, High Leicestershire,, Ladon, Capo- Gallo, Ka’ Gall, Kissme, Magyar-Óvár, Belvedere, Carrasco, Frangepán, Marathon, Fagon, Ritka II, Vig, Kunibert, Mindegy, Bonalde, Gyalár, Mágnes, Bruce Lowe, Ignatieff, Llubar. Németországból a következő lovakat neveztek: Nicus, Sandt Goar, Tuki, Palmarum, Sirocco, Radenputzer, Zaunkönig, Regenwolke, Malmö. A Henckelemlék-versenyre TIG lovat neveztek, ezek közt nyolcz németországi ló van )—( Kerékpárosok a miniszternél. Az Országos Kerékpárszövetség elnöksége, Kiss E. János szövetségi elnök vezetése mellett küldöttségileg tisztelgett Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszternél, arra kérvén őt, hogy engedné meg az országutak egyik oldalán — padkán — a kerékpárközlekedést, rendelné el a padkának jó karban tartását, melyért a Szövetség tehetségéhez mérten díjazná az átkaparókat, valamint azt, hogy a miniszter engedélyét tartalmazó hirdető oszlopokat a Szövetség saját költségén fölállíthassa az országutakon. A miniszter igen előzékenyen fogadta a küldöttséget, biztosította a szövetséget a kerékpársport turiszikai űzése iránt érzett szimpátiájáról, s — amennyiben technikai akadályokba nem ütköznek — a kérelem teljesítését kilátásba helyezte. )—( Bajnoki labdarúgás. A tegnap vasárnap megtartott számos mérkőzés között a legérdekesebbek egyike délelőtt 10 órakor játszódott le a Csömöri-úti pályán. Ellenfelek : a Magyar Testgyakorlók Köre és a «Törekvés» csapatai voltak. A küzdelem a II. oszt. bajnokságért folyt. Sokan a «Törekvésének a B. T. C. II. fölött aratott győzelme után biztosnak vették ennek győzelmét, de a M. T. K. csapata ügyes, szép játékával 4:1 eredménynyel győzte le ellenfelét. Az első csapatok mérkőzését a második csapatok játéka előzte meg, mely 3 : 2 eredménynyel végződött szintén a M. T. K. javára. Biró: Pozsonyi Imre (M. U. E.) volt. )_( Egyetemi athléták disztornája.. Szombaton tartotta a .»Budapesti Egyetemi athlétikai club« évenkénti rendes hisztornáját, melyen megjelentek a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium részéről Zsilinszky államtitkár, Boncz Ödön min. osztálytanácsos, az egyetem részéről Eötvös Loránd a club elnöke, dr. Klupatky Jenő, a club alelnöke. kívülük nagyszámú előkelő közönség nézte végig feszült figyelemmel a bemutatott szebbnél-szebb gyakorlatokat. A műsort 60 daliás tornász által bemutatott rabotgyakorlat nyitotta meg, ezt követte a csapattorna (5 csapatban), mely után a club jobb tornászai a nyújtón ügyesen összeállított fokozatos gyakorlatokat mutattak be. Iskolavívást vezetett ezután lovag Arlow Gusztáv, a club vívómestere, a közönség nagy érdeklődése mellett. Legkimagaslóbb részét az estnek a versenyek képezték. A korlátverseny győztesei : 1. Ordódy Zsigmond, 2. Lettler András, 3. Széll Lajos, 4. Ordódy Vilmos. — A magasugrásban első: Gönczy Lajos (1865), második Kasztriner Árpád (162 cm.). Birkózásban a könnyűsúlyúak közül első Szegheő László, Il-ik Tihanyi Béla; a nehézsúlyúak Radó Arthur és Hrivnák János küzdelme eldöntetlen. A verseny befejeztével Zsilinszky Mihály államtitkár méltatta az egyesület hivatásának jelentőségét, s dicsérő szavakkal kiosztván a győzteseknek az emlékérmeket, meleg szavakban mondott köszönetet a club elnökének, báró Eötvös Lorándnak és a közönségnek szives érdeklődésükért.* Deutsch Zsigmond bookmaker, Teréz körút 1/e I. emelet. Elfogad úgy a belföldi mint a külföldi nagyobb versenyekre fix és startodds mellett fogadásokat. FŐVÁROSI ÜGYEK. * Fegyelmi ügyek. A székesfőváros közigazgatási bizottságának fegyelmi választmánya ma délelőtt ülést tartott, Márkus József főpolgármester elnöklése mellett; előadó Csaplovits Pál tanácsjegyző volt. Hegedűs Zoltán rendőrfelügyelőt a főkapitány hivatalvesztésre ítélte. Az ügy ma került felebbezés folytán a fegyelmi választmány elé. Az esetet a következőkben ismertetjük: Hegedűs Zoltán rendőrfelügyelő nőtestvére, aki pénztárosnő volt a Magyar Színháznál, színházi jegyekkel üzérkedett, s a jegyek eladásánál Lauffer Ignácz ügynök közvetítését használta. Egy ízben Lauffer, amikor 170 korona értékű jegyet adott el, a leszámolás megtörténte előtt Bécsbe utazott. A felügyelő nőtestvére aggódott a pénz miatt, s felkérte Hegedűs Zoltánt, hogy segítsen neki abban, hogy a 175 koronához hozzájuthasson. A rendőrfelügyelő rögtön elment Lauffer Ignácz testvéréhez, Lauffer Adolfhoz, s nála motozást tartott, ami — természetesen — nem vezetett eredményre. Amidőn Lauffer Ignácz Bécsből visszaérkezett, a rendőrfelügyelő a nőtestvérével közösen tartott lakására hivatta, s mert rögtön nem tudta letenni a 175 koronát, egy éppen odaérkezett rendőrrel letartóztatta. Lauffer, hivatalos hatalommal való visszaélés czímén, bűnvádi följelentést tett Hegedűs ellen, s őt a törvényszék el is ítélte 8 napi fogházra és egy évi hivatalvesztésre; a királyi tábla és kúria azonban fölmentette. A kúriai ítélet után, a rendőrség főkapitánya megindította Hegedűs ellen a fegyelmi eljárást, s ennek befejezte után őt hivatalvesztésre ítélte