Magyarország, 1902. május (9. évfolyam, 104-129. szám)
1902-05-03 / 105. szám
* A Firmilián-ügy. Belgrád, május 2. (Saját tud.táv.) A szerb kormány végképp letett arról a reményről, hogy Firmilián aszkubi püspök megerősítését keresztülviheti, mert a szultán — a bolgár kormány tiltakozására való tekintetből — állhatatosan vonakodik a megerősítésről szóló fermánt kiadni. Tripolis, Frankfurt, május 2. A Frkf. /%.-nak azt jelentik Tripoliszból, hogy tegnap Konstantinápolyból 2000 főnyi katonaság érkezett oda. Franczia hajóraj Olaszországban. Paris, május 2. (Saját tud. táv.) A franczia kormány, Barrére római nagykövet útján tudakozódott az olasz kormánynál, vájjon alkalmasnak találja-e az időt arra, hogy a franczia Budapest, 1902. szombat, május 3. MAGMEDESZA. Két órakor már az orvosok is azon hiszemben voltak, hogy Pallay Lajos kiszenvedett. De az ekkor alkalmazott étherinjekcziókra visszanyerte eszméletét. Néhány szót is tudott hebegni: — Jó ember voltam egész életemben. Miért hántoltak ? Bárcsak már meghalnék ... Ezután ismét elvesztette eszméletét. Az orvosok, akikhez még dr. Berkovits Miklós, dr. Mank Béla és dr. Grósz Menyhért csatlakoztak, konstatálták, hogy a katasztrófa a belső elvérzés folytán minden percben bekövetkezhetik. Három órakor a sebesültet dr. Vucskics Gyula ellátta a halotti szentségekkel. Pallay az élét átaludta orvosai, Fráter kórházi főorvos, Berkovits Miklós, Papp Oszkár ezredorvos és Konrád Béla úgy találják, hogy a máj sértetlen és csak a tüdő van megsértve. Ma reggel új kötést tettek, a golyót még nem vették ki. Ha komplikáczió nem jön közbe, akkor az orvosok remélik fölgyógyulását. Sebláz eddig nincs. Az egész város és Bihar megye zarándokol a beteghez, de senkit se bocsátanak be hozzá. Délután fél 4 órakor Pataki és Becsei rendőrbiztosok a kir. ügyészség sürgős megkeresésére a sikkasztás bűntettével vádolt Weiszlovits Gyulát lakásán letartóztatták és az ügyészséghez kísérték, itt Ember Géza vizsgálóbíró kihirdette előtte határozatát, mely szerint a sikkasztás vádja miatt és mert időközben két más bűntettet követetett el vizsgálati fogságba helyezi. Weiszlovicsot azonnal czellába zárták. A letartóztatott Weiszlowits felebbezett, a vádtanács holnapután dönt, hogy lebocsátják-e. TÁVIRATOK. A dél-afrikai békehírek. London, máj. 2. A Vereenigingbe összehívott általános húrgyűlés május 15-én, nem pedig május 25-én lesz. A Reuter-ügynökség értesülése szerint ez a gyűlés a húrvezérek összejövetele lesz, Íta majd megállapodtak a feltételekre nézve, amelyeket elfogadni hajlandók, Pretoriába mennek az angol főhadiszállásra, hogy véglegesen megállapodjanak Kitchenerrel. London, május 2. A Daily Telegraph jelenti Pretóriából április 20-iki kelettel. A búr vezérek a béke kérdését nyíltan és fentartás nélkül terjesztik a burgherek elé tárgyalás végett. De Wett állítólag egész nyíltan úgy nyilatkozott, hogy a küzdelem reménytelen és a britt kormány ajánlotta feltételek méltányosak és nagylelkűek. Delarey állítólag a többség határozatához akar csatlakozni. A standard értesülése szerint a búrok tárgyalásai mostanáig a békére nézve kedvezők. Meglehet azonban, hogy az intranzigens elemek állhatatosak maradnak, akármilyen nagylelkű feltételeket szabnak is az angolok. London, május 2. Az alsóház tegnapi ülésén Balfou, a kincstár első lordja kijelentette, hogy a béketárgyalásokra nézve a kormánynak ez idő szerint nincs olyan értesülése, amelyet a házzal közölhetne: földközi-tengeri hajóraj ellátogasson a palermói kikötőbe ? A látogatás viszonzása lenne az olasz hajóraj, touloni látogatásának. Határozatképtelen szenátus, Belgrád, május 2. (Saját tud. táv.) A szenátusnak ma kellett volna ülését megkezdeni. Azonban ez nem történhetett meg, mert a szenátorok nem jelentek meg határozatképes számban. Magyarország: 1902. május hó 1-ével uj előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési árak: Május hónapra ..... 20, 40 fill. Május 1-től junius 30-ig . 4 » 80 » » » szept. 30-ig . 11 » 60 » » » decz. 31-ig . . 18 »60 » Egyes szám ára : Budapesten 8 fill., vidéken 10 fill. Kérjük azokat a t. oz. vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése április hó végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek. Lakóhely változtatás esetében pedig úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kérjük, hogy előbbi czimtiket velünk közölni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. gyp“* Nyáron az egész fürdőidő alatt előszetőink kívánságára a lapot bárhová szának küldjük, még akkor is, ha többször változtatnak tartózkodási helyet. S 4 NA PIRIRE K. A siami trónörökös Budapesten. — Baját tudósítónktól. — Budapest, május 2. A fővárosban időző siami trónörökös tegnap, csütörtökön délelőtt kíséretével együtt legelsőbben is az Országos Képtárat tekintette meg. Az Akadémia épületének bejárójánál Ilassics Gyula dr. közoktatásügyi miniszter és Térey Gábor dr., az Országos Képtár igazgató-őre fogadta a magas vendéget. A herczeg Térey Gábor kalauzolásával mindenekelőtt az Akadémia nagytermét nézte meg és ebben Lotz Károly festményeit. Azután a képtárat tekintette meg. Egy teljes óra ottidőzés után a trónörökös ezzel a kijelentéssel távozott: — Ez a képtár nem olyan nagy, mint a bécsi, de kvalitásra elsőrendű. A képtárból a siami trónörökös Wlassics Gyula dr. közoktatási miniszterrel és kíséretével a Nemzeti Múzeumba hajtatott. A Múzeum főlépcsőjének alján Szalay Imre miniszteri tanácsos, a múzeum igazgatója fogadta a trónörököst és kíséretét. A lépcsőcsarnokban az igazgató bemutatta a trónörökösnek a múzeum egyes osztályainak igazgatóit, akikkel igen szívélyesen szorított kezet. Ezután fölmentek a főrendiház termébe, hol megmutatták neki Munkácsy Mihály »Honfoglalás«- képét. A főrendiház terméből a képtárba mentek. Itt nagyon tetszett a királyi herczegnek a négy első terem, melyekben a modern magyar iskola jelen századbeli festőinek képei vannak. Innen a régiségtárba mentek, hol a különböző korszakok régiségeit mutatták meg és a régi magyar email munkákat. Megmutatták Bem tábornok kardját is, melyet a czár ajándékozott a Múzeumnak. Sokáig nézte Erzsébet királyné ruháit és albumait. Távozásakor katonásan tisztelgett, majd megköszönte Szalay igazgatónak a kalauzolást és eltávozott kíséretével. Délután egy órakor az iparművészeti múzeum üllői-úli palotájába hajtatott a trónörökös, Wlassics Gyula kultuszminiszterrel és a kíséret többi tagjaival. Radisics Jenő miniszteri tanácsos, az iparművészeti múzeum igazgatója fogadta és kalauzolta. A királyi herczeg alaposan megszemlélte a múzeum tárait és rendkívüli érdeklődéssel kísérte Radisics igazgató angol nyelvű magyarázatait, különösen a magyar stilü tárgyaktól. A délután folyamán a Margit-szigeten volt a herczeg, melyet automobilon járt be. Ma délelőtt Gödöllőre utazott külön öt udvari kocsiból álló vonattal. A siami trónörökös tiszteletére a pályaudvaron megjelent Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, aki a trónörököst Gödöllőre is elkísérte. A trónörökös Gödöllőre 11 óra 30 perczkor érkezett meg s magával vitt egy gyönyörű koszorút is, hogy azt Erzsébet királyné szobrára tegye. A trónörököst a megérkezésnél Nick Ede jószágfelügyelő és Kapczy főszolgabíró fogadták. A pályaháztól a vadászuradalom és a jószágigazgatóság fogatain a száritói méntelepre hajtattak, melyet Darányi miniszter kalauzolásával megtekintett a trónörökös. Innen a pályaudvarhoz hajtattak vissza s az udvari váróteremben villásreggelit vettek magukhoz. Ezután az állami tyúktelepet, majd az állami méhészetet nézték meg s innen visszahajtattak a várkastélyba, hol a trónörökös fogadására Galle Antal főfelügyelő és Honer György udvari felügyelő jelentek meg. A királyi kastély megtekintése után a trónörökös kíséretével az Erzsébet királyné szobrot nézte meg s hatalmas koszorút helyezett a szoborra. Innen visszatérve megnézték a haraszti erdőt. A trónörökös kíséretével 6 óra 16 perczkor érkezett vissza. Este a Park-klubban vacsora lesz a trónörökös tiszteletére. — Időjárás. A levegőnyomás eloszlása bonyolult. A tegnapi depresszió a keleti tenger felé vonult, nyugati és keleti Európát pedig magas nyomás borítja. Európában az idő hűvös és helyenkint esős volt, Közép-Németországban zivatarok is előfordultak. Hazánkban a hőmérséklet lényegtelenül változott. A dunántúli határmegyékben és északnyugaton esett kevés eső, az északnyugati Kárpátok között pedig havazott. Jóslat: A hőmérséklet emelkedésével változékony, szeles idő, várható, helyenkint esővel. — A király — mint nekünk Bécsből távírják — május 4-én a delegácziók megnyitására Budapestre utazik, Sán visszatér Bécsbe, hogy másnap jelen legyen Mária Krisztina főherczegnő renuncziáczióján és 10-én a főherczegnő esküvőjén, május 10-én este pedig visszautazik Budapestre. — Kitüntetések. A király Ambrózy Béla és Udránszky József főmérnököknek a műszaki tanácsosi czímet díjmentesen, Pászthy Kálmán szegedi 3-ik honvéd huszárezredben alezredesnek és a honvéd központi lovasiskola parancsnokának, valamint törvényes utódainak, régi magyar nemességük épségben tartása mellett, az «adai» előnevet díjmentesen adományozta. — A király a tengerészeti hadgyakorlatokon. Pólából sürgönyzik nekünk, hogy a királyhosszú évek után az idén ismét részt vesz a tengerészet gyakorlatain, melyek valószínűleg szeptember havában fognak megtartatni. — Beniczky Lajos kitüntetése. A király Beniczky Lajos, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye érdemes alispánjának, kitűnő szolgálatai elismeréséül, a svad osztályú vaskorona-rendet adományozta. A köztiszteletben álló és vármegyéjében nagy népszerűségnek örvendő alispán megérdemelt kitüntetése általános megelégedést keltett. Közéletünk notabilitásai közül számosan üdvözölték Beniczkyt kitüntetése alkalmából. — Nemzetközi kertészeti kiállítás Budapesten. Holnap, szombaton délelőtt nyitja meg József főherczeg a Városligetben a nemzetközi kertészeti kiállítást, amelyet ma délután 4 órakor előzőleg bemutattak a sajtó képviselőinek. A kiállítás rendkívül gazdag. Igaz, hogy az utóbbi napok fagyos hidege meglehetős kárt tett a kiültetett fákban, pálmákban s különösen a remek tulipánágyakban, de teljes pompájukban állanak az iparcsarnok kupolája alatt elhelyezett melegházi virágok, amelyekben a fagy kárt nem tehet. A hidegházi növények, fák és virágok egy része az iparcsarnok előtt van elhelyezve magas árboczokkal övezett bekerített helyen, amelyet a résztvevő államok zászlai díszítenek. A magyar műkertészek tekintélyes csoportja, sajnos, csak kis számmal van képviselve, de vannak résztvevők Angliából, Németországból, Hollandiából, Belgiumból és Svájczból. Az egyes külföldi kiállítók már meg is érkeztek Budapestre. Belépve a kiállítás kapuján, nyomban szem elé tűnnek a pompás alak-fák, amelyekből különösen kitűnik a budai ménes-úti magyar királyi kertészeti iskola kiállítása. Szépek a lugosi, tordai és nagybocskai állami iskolák alak-fái is. Igen szép gyűjteményes kiállításban van képviselve a székesfővár 9