Magyarország, 1903. június (10. évfolyam, 129-154. szám)

1903-06-11 / 137. szám

Budapest, 1903. csütörtök, Junius K­. PSAGYÁRORSZÁG azonban a mentőcsolnakban, revolvert rántott s a halántékába lőtt. A golyó keresztül hatolva kopo­nyáján, rögtöni halált okozott. Azt hiszik, hogy a színigazgató rendezetlen anyagi viszonyai miatt lett öngyilkossá. — Gyászrovat. Bécsből jelenti tudósítónk, hogy ott tegnap éjszaka meghalt Fhlippovics Ferencz báró lovassági tábornok, aki öcscse volt Philippovics Fülöp bárónak, a boszniai okkupácziós hadsereg elhunyt parancsnokának. — Meggyilkolt csendőrök. Zelinjában (Bosznia) — mint onnan jelentik — egy Omics Hojiucs Mujo nevű ember, akinél két csendőr bizonyos tolvajlások ügyében házkutatást akart tartani, mindkét csendőrt megölte és kirabolta. A csendőrök egyike, Guseior ugyanis a ház másik felébe ment kutatni, míg a másik, Bojanovics, a tolvajjal maradt együtt. Omics azonban a csendőrt, mikor az hátat fordított neki, egy élesre köszörült fejszével kétszer fejbe vágta, úgy hogy Bojanovicsot valósággal lefejezte. Omics ekkor kifutott a házból. Bojanovics kiáltására a má­sik csendőr is előrohant és utána eredt a­ menekü­lőnek, aki a ház másik oldalán hirtelen eltűnt. Mi­kor a csendőr a fordulóhoz ért, Omics előugrott és őt is egy fejbevágta a fejszével, hogy az rögtön meghalt. A gyilkos ekkor mindkét csendőrtől elvette órájukat, lánczukat s összesen 104 korona pénzüket s elmenekült. Brezopóljeban azonban ráismertek és elfogták. A gyilkos fölött a napokban fog ítéletet mondani a katonai törvényszék. — A lippei régensgróf életveszélyben. Bonn­ból jelentik. A lippei régensgróf, aki jelenleg Ober- Kasselben nyaral, tegnapelőtt sétakocsizást tett csa­ládjával, s az után egy huszárezreddel találkozott, a mikor is egy huszár lova megbokrosodott a szembe jövő kocsitól s fölágaskodva, a kocsiba rúgott. A huszár minden erejét megfeszítette, hogy a lovat megfékezze, de nem sikerült és a toporzékoló ló levetette. A huszár épp a régensgróf kocsijába esett. Szerencsére azonban sem a grófnak, sem családjának nem történt semmi baja sem. — A Fővárosi Orfeum csődben. A nagymező­­utczai orfeum megalapítása óta küzd a megélhetési nehézségekkel. Az óriási fentartási költségeket köve­telő mulató rengeteg vagyonokat nyelt már el. Leg­utóbbi tulajdonosa, Waldmann Imre szintén vagyoni áldozata lett vállalatának, amelyet nagy gonddal és szakértelemmel vezetett, de őt is megemésztették az óriási költségek. Waldmann Imre a fizetési nehézségek beálltával moratóriumot kért hitelezőitől, akik három külföldi nagyhitelező kivételével hajlan­dók is lettek volna a kért moratórium megadására. Ez a három külföldi ember azonban szorongatni kezdte Waldmannt, aki ma végre is kénytelen volt csődöt kérni maga ellen. A bíróság helyt adott a csődkérvénynek és tömeggondnokul dr. Weber Sa­lamont nevezte ki.­­ A főispán panasza, Beniczky Ferencz, Pest­vármegye főispánja panaszt emelt a rendőrségen, hogy tegnap este Bajza­ utcza 8 szám alatti lakásán lefekvés előtt a feje alá tette 6300 koronát tartal­mazó pénztárczáját, amely reggelre eltűnt. A detek­tívek átkutatták a lakást és a pénztárczát megtalál­ták a főispán ágyában, a derékaljak között.­­ Dalosok a szerb királyi párnál, Belgrád­­ból írják, hogy az ott időző 800 szerb dalost ma a királyi palota parkjában testületileg bemutatták a királynak és királynőnek. A vendégek holnap el­hagyják a fővárost. A tegnapi verseny­éneklésben a Szlavónia vukovári dalosegylet nyerte el a második és a pancsovai a harmadik díjat. — Micsinai üldözése. Valóságos Micsinai-láz fogta el az embereket. Pest megyében ha egy ván­dorló mezítlábas embert látnak, ráfogják, hogy az Micsinai. Garmadával érkeznek a sürgönyök a köz­ségekből, amelyek arról értesítik a főkapitányságot, hogy Micsinait itt látták, a határban bujdosik. Való­sággal azonban a nyomát sem tudják. Lehet, hogy már valahol a határon bujdosik, ahol senki sem keresi és nyugodtan szökhetik — Amerika felé. A rendőrség azonban még nem adta fel a re­ményt, hogy Micsinai Mihályt elfogja. Mindent meg­tesznek, hogy a bujdosó postatolvajt kézrekerítsék. A vidéken nyomozó detektívek valósággal ember­feletti munkát, végeznek.Micsinai­ üldözésével... Ak­i«,u­tólag még mindig hiteles nyomok vannak arra, hogy a postatolvaj nem jutott ki a detektívek által fel­állított körön, így ma délelőtt Vámosmikoláról jelenti Heilig csendőrőrs, hogy oda tegnap egy ember érkezett, akire teljesen ráillik Micsinai sze­­mélyleírása. Ott kocsit fogadott és Zarándokra vi­tette magát. A kocsis, aki elvitte, azt vallja, hogy utasa útközben folyton térképet nézegetett. Való­színű, hogy vagy Tarcsára, vagy Nagyfüredre uta­zott. A rendőrség intézkedett, hogy a postatolvaj útja elé vágjanak a künn nyomozó detektívek. — Ezerkoronás lövészdij Gróf Széchenyi Béla koronaőr 1000 koronát tűzött ki 1903 október 3-án Pusztaszentlőrinczen tartandó czéllövő-versenyre. A dijlövésben csak magyar honpolgár vehet részt, társadalmi állásra való tekintet nélkül, aki a becsület ellen soha nem vétett és 1873 január 1-je óta született. Távolság 300 méter. A rendező egye­sület a Budapesti Egyetemi Athletikai Club. — Soknevű tolvaj. A luczerni rendőrség letar­tóztatta Szomolai József budapesti születésű, 33 éves rovott múltú építési rajzolót, volt pénzügynököt és urasági inast, aki Kustruff Gusztáv, Oroszt József, Bezerédi József, Széll Kálmán, Czeri Zsig­­mond, Czerni Zsigmond, Kovalovszki Ferencz, Spielmann Lajos, Spielmann Henrik, Koda József, Sirch Alajos, Schur Miksa, dr. Hoff­mann nevek alatt egész Európában különböző agya­fúrt szélhámosságokat követett el. A szélhámos megfordult Budapesten, Bécsben, Temesváron, Kra­­kóban, Varsóban, Szmolenszkben, Velenczében, Genuában, Nápolyban, Florencében, Turaiban, Mi­lánóban, Nizzában, Monacóban, Mentoneban és Cannesben. Mindenütt lépre csalta nagyúri fellépé­sével a hiszékeny embereket. A Kereskedő ifjak berlini tanulmányútja. A Kereskedő Ifjak Társulata a berlini magyar egyesület közreműködésével társaskirándulást rendez Berlinbe. A társaság június hó 25-én reggel indul Budapestről Abonyi Emil miniszteri tanácsos, a társulat elnöke és Wollák­ Soma alelnök vezetése alatt. Berlinben a társaságot az ottani magyar egye­sület fogadja. Megtekinti a társaság Berlin összes látni­valóit, különösen a kereskedelmi nevezetességeket. Ki­rándulnak Spandauba és onnét külön hajóval a Havelen Wannseeig, majd szintén hajóval Potsdamig. A berlini magyar egyesület Lautenburg Zsigmond, a Residenz színház igazgatójának, az egyesület elnökének és Tímár Dagobert alelnök vezetése alatt hazafias örömmel buzgólkodik a fiatal magyar kereskedők fogadtatásán és számos olyan közgazdasági és ke­reskedelmi jelentőségű intézmény megtekintését ki­eszközölte, amelyből a fiatal kereskedők gazdag tanulságot menthetnek. Részletes tervezetet bárkinek küld a Kereskedő Ifjak Társulata titkársága (IV., Magyar­ utcza 3.) — Tolvaj kalandornő. Ma délelőtt a Váczi­­utczában egy szokatlan, nem mindennapi jelenet láttára nagy népcsődület verődött össze. Egy fiatal, fess, csinos, szép barna leányt váratlanul körülvett két detektív és rövid magyarázat után illedelmesen felszólították, hogy kövesse őket a főkapitányságra. A szép leány ellenszegült a detektívek felhívásának, ami kínos jelenetet idézett elő. A közönség közül is többen a védtelen leány pártjára állottak, mire a detek­tívek kocsiba ültették és elhajtattak az utóbb már­­már kritikussá váló helyről. A leányt Winter Czecziliának hívják, huszonegy éves. Pár hónappal ezelőtt Halpern Ákos dr. An­­drássy­ út 1. alatt lévő lakásából a rendelési órák alatt ötszáz koronát lopott el. Az orvos feljelenté­sére azután körözőlevelet adtak ki ellene a rendőr­ségen. De a lopás óta nem látta senki, eltűnt a fővárosból. Már fel is adták a reményt arra, hogy valaha elfoghassák. Mint utóbb kiderült, a főváros­ból Bécsbe utazott. Minden vágya az volt, hogy visszajöhessen a fővárosba. Vissza is jött hosszú távollét után, de vesztére, mert ma felismerték és letartóztatták. Délután átkísérték az ügyészség fog­házába. — Leszakadt hajóhíd. Nagy szerencsétlenség történt tegnap — mint Koszovból jelentik — a midőn a Moszkva nevű gőzhajó egy kirándulás után Azovban akart kikötni, a néptömeg a hajó­hidra tolongott. A hajóhíd azonban a nagy teher következtében hirtelen leszakadt. Hír szerint nagy az áldozatok száma. — Mulatság Bát­os-Szentmihályon. A főváros egyik legelőkelőbb nyaralóhelyén, a kies fekvésű rákos-szentmihályi Almássy Bál-telepen ma ,­este hangversenynyel egybekötött tánczmulatságot ren­deznek az ott épitendő róm. kath. templom belső felszerelési czéljaira. A rendezőség élén Regele János kir. tanácsos és Pálfy János számtanácsos, a VI. kerület adószámviteli osztályfőnöke állanak. A mulatság sikeresnek ígérkezik. — Mesé­lő szülésznő. Kiewből írják a követ­kezőket: Amidőn e hó 8-án Novicki tábornok, a csendőrségi kerület főnöke, a politikai okokból letar­tóztatott Frunkim nevű zsidó szülésznőt kihallgatta, ez hirtelen ruhájában rejtve tartott, élesre köszörült késsel teája rohant és a nyakateréhez közel sebet ejtett rajta, anélkül azonban, hogy komolyan meg­sebezte volna. — Halálos végű küzdelem a síneken. Az el­múlt pénteken rendkívül izgalmas jelenet játszódott le egy kis angol vasúti állomás előtt. Egy ismert birminghami hölgy, egy gyáros leánya, a kis Brom­­sgrove községben keresett üdülést. Két ápolónő volt mellette, mert elmebeli állapota nem volt egészen rendes. Az ifjú hölgy reggeltájt eltűnt a lakásáról, mikor azonban az egyik ápolónő rátalált a vasúti sinek közelében, hajlandónak mutatkozott minden ellenkezés nélkül hazatérni reggelire. Egyszerre azon­ban kiszakította magát az ápolónő karjai közül és a sínek felé rohant. Az ápolónő utána sietett és abban a peresben érte utól, mikor a Bristol felől jövő expressvonat berobogott. Rettentő küzdelem támadt a két nő között, ám az ápolónő nem bírt az elmebajos nővel, a vonat pedig neki­szaladt a küzdőknek. Az őrült nőt darabokra sza­kította a vonat, az ápolónő pedig, akit a lokomotív egyik ütközője oldalt hajított, most haldokolva fek­szik a kórházban. — A gyógyszerész gondatlansága. Makfalvá­ról írják, hogy ott egy gyógyszerész gondatlansága és hanyagsága folytán meghalt egy asszony, akinek morfium helyett erős mérget adott. A gyógyszerész nem volt otthon s a gyógyszert fiatal segédje készí­­tette el, aki még nem jártas a gyógyszerek kezelé­sében. Az orvos feljelentése folytán az ügyész­ség, vizsgálóbíró és törvényszéki orvos e hó 6-án szállottak ki a helyszínére, megejteni a vizsgálatot. A testet felbonczolván, konstatálták rajta a mérgezés nyomait. — Öngyilkosság a tébolydában. Grünwald Henrik székesfehérvári születésű 35 éves főpinezér, akit elmebaj miatt vittek a lipótmezei tébolydába, tegnap a III. számú közös ápolóterem ablakfóliájára felakasztotta magát. Kiss József ápoló vette észre az öngyilkosságot, aki levágta az életunt elmebete­get. Segíteni azonban nem lehetett rajta. Pár percz múlva meghalt. — Tömeges veszett kutyamarás. Debreczen­­ben már hónapok óta garázdálkodnak a veszett kutyák. A hatóság minden lehetőt elkövet, hogy a veszett kutyákat kiirtsa, de úgy látszik, eredmény­telenül, mert alig múlik el nap, hogy egy-két marás ne történnék. A napokban a homokkertben négy egyént mart meg egy veszett kutya, akik közül egy nő gyermekágyban fekszik, egy másik pedig szintén súlyos beteg. A többi megmart egyént a Pasteur­­intézetbe szállították. — Jótét­onyezélu majális. Nagyszabású jóté­­kenyezélu majális volt tegnap Szatmáron a szatmári gör. kath. templom újjáépítése javára. Délután a várost virágkocsikorzó járta körül zenével, este 8 órakor vette kezdetét a hangverseny, melyen több szép tehetségű színész és műkedvelő szerepelt. Éjfélkor nagyszabású tűzijátékot rendeztek, mely után másnap reggelig tartó bál volt. A bál egy része a széllövő helyiségben, a másik része a Kossuth-kerti kioszkban volt. A bál védnöke dr.­ Chorin Ferencz főrendiházi tag, a város díszpolgára volt. Kedden szintén a gör. kath. templom javára sorsjegyhuzás lesz, melynek főnyereménye egy tízezer korona értékű ékszer. — A dán király és az erélyes kapás. Mulat­ságos kis történet hirét halljuk Wiesbadenből, az ősz Keresztély dán király jelenlegi tartózkodási e­lvéről. A dán király ugyanis megtudta, hogy távol­­létében a császári herczegek meg akarták őt láto­gatni. Elindult tehát egyedül, gyalogban a herczegi kastélyba, hogy a figyelmességet viszonozza. A kastély kapujánál azonban a kapus erélyes hangon meg­állította s felszólította, hogy a mellékajtón menjen a kastélyba, mert a főkaput nem nyitja ki czibilis­­tának. A király erre szó nélkül a mellékajtóhoz sétált és ott ment be a kastélyba. Közben bizonyára azt gondolta magában, hogy mégis csak ruha teszi az embert..... 9

Next