Magyarország, 1904. július (11. évfolyam, 156-182. szám)
1904-07-01 / 156. szám
Budapest, 1904. péntek, Julius MAGYARORSZÁG —* Mindjárt gondoltuk, — jegyzik meg balfelől. Azt hiszi, törvényhozási és kormányzati intézkedésekkel is czélt érhetünk. Utal e részben a népoktatási reformtervezetre, amely a magyar nemzeti czélok biztosítása mellett nem konfiskálja el a nemzetiségek jogait. A nemzetiségi izgatások ellen másik gyógyszert lát a büntetőtörvény némely intézkedéseinek megfelelő szigorításában, de — úgymond — a politikai élet szabad lüktetésének megszorítása nélkül, mert politikai téren még a szabadosságot is jobban szereti, mint az erőszakoskodást. — Szólásszabadság, gyülekezési jog, — mondják szemrehányólag balfelől. Csak az állam ellen és a társadalmi rend felforgatására irányuló izgatásokkal szemben kell kérlelhetetlen szigorral föllépni. Azért az államrendészet terén az eddiginél sokkal intenzívebb tevékenységet fog a kormány kifejteni. Kovácsevics István beszédére térve, kijelenti, hogy azzal a beszéddel Kovácsevics emlékkövet állított magának. Óhajtja, hogy a most követett politika, mely a horvát nemzet fejlődését biztosítja, sikerre vezessen. Megjegyzi különben, hogy a magyarellenes hajtogatások csak akkor szoktak mutatkozni, amikor gyöngék vagyunk. Ha erőseknek látnak bennünket, akkor respektálnak. — Chlopyból csak gyöngeségünket láthatják, — jegyzik meg többen balról. Rátért ezután Tisza a pénzügyi politika ellen fölhozott kritikákra. Elsősorban Apponyi azon vádja ellen védekezett, hogy antiszocziális politikát követ. Azután Apponyi többi kifogásait veszi sorba. Úgy a beruházásokra, mint az úgynevezett inproduktív kiadásokra (tisztviselői fizetésemelések) és a katonai kiadások emelésére nézve csak a Széli-kormány által kezdeményezett cselekmények és törekvések logikai konzekvencziáit vonta le, vagyis, mindezekben Széli nyomdokain haladt. Ugyanezt mondhatja a czivillista emelésére nézve is. — Széli ellen beszél, vagy Apponyi ellen? — kérdezte Kaas Ivor báró. — Csak azt akartam bizonyítani, — feleli Tisza — hogy a czivillistaemelést Apponyi Szék alatt helyeselte. — Mikor mondta ezt Apponyi? — kérdezi Lovászy Márton. Tisza azonban adós maradt a felelettel. Ehelyett áttért az 1399. évi XXX. törvénycikki kezelésére». Helyes közgazdasági akcziónak tartotta és megszavazta — úgymond — ezt a kát, amikről úgyis tudom, hogy nem igazak. A maga haja ilyen volt tíz éves korában is, amikor útdíjára láttam. Vagy a kisasszony már akkor is órákat töltött el a tükör előtt? A leány mélyen elpirult. — Nem, nem, — mondta tiltakozva. — Na látja. Hagyjuk ezt. Jöjjön inkább, menjünk oda, leülni a lóczára, a nagy diófa alá. — Én ? A diófa alá ? Soha. Azon hernyók vannak, és ha egy az ölembe pottyan, olyat sikoltok, hogy összeszalad az egész falu. — De édes, a diófán nincsenek hernyók. A diófalevél keserű, s azt az efajta csúszó-mászó nem kedveli. Aztán meg én nem bánom, ha sikolt. Szeretném hallani a sikoltását. — Igazán ? — nevetett a leány. — Bámulatos, hogy maga mi mindent szeretne. Hanem már most csak azért sem ülök oda. Semmi kedvem magának örömet okozni. Jöjjön, fussunk inkább versenyt. — Ebben a hőségben ! — Mit tesz az ? Most bebizonyíthatja, hogy igaz, amiket beszélt, s tud áldozatokat is hozni értem. Direkczió: a méhes ajtaja. Én adom a jelt a starthoz és öt lépéssel előbb indulok. — De hiszen tegnap azt mondta, hogy mai naptól teljes jogegyenlőség illeti meg a férfit és a nőt.. . — Oh, csak a szellemi téren. Ahol a durva, nyers erő van szóban, ott maguk dominálnak. Nos, készen van ? Olvashatok ? Egy . .. kettő ... — De hát csak így, pofra szaladjunk ? — Én nem bánom, ha fogadunk is valamiben. Például... törvényt, mert szabad kezet biztosított Magyarországnak. Gyümölcse meg is van, mert ennek köszönhetjük a vámtarifa olyan tervezetét, amelyet másként nem sikerült volna megcsinálni. — Hát hol van? — interpellálják balról. Az ellenzék egy részének magatartása folytán — mondja tovább Tisza —a parlament visszanyerte ugyan munkaképességét, de biztos remény még mindig nincs a zavartalan munkára. Azért ő, bár fentartja az 1899. évi XXX. t.-czikkben megállapított politikát, de az utak, módok és eszközök megválasztásában alkalmazkodik a megváltozott gazdasági helyzethez. És pedig akként, hogy a szerződéseket azzal a fentartással kötjük meg, hogy azok csak úgy érvényesek, ha előzőleg létesül a kiegyezés Ausztria és Magyarország között. — Hátha nem jön létre ? — kérdi egy hang balról. A kormány óhajtja, — folytatja Tisza — hogy ez a kérdés formailag is törvényesen oldassák meg. Ezért adta be a szerződéskötésekre vonatkozó felhatalmazási javaslatot. Elismeri, hogy ezt előbb törvényerőre kellene emelni. — Hát a vámtarifát? — kérdezi Polónyi Elismeri, hogy a kormány nagy felelősséget vállalt, mikor fölhatalmazás nélkül kezdte meg a szerződéses tárgyalásokat. De nyilvánvaló volt, hogy az ellenzék nagy vitát csinálna. Kénytelen volt tehát a saját felelősségére eljárni. A törvényes formát azonban még most is meg lehet szerezni, ha az ellenzék biztosítja őt, hogy 2—3 nap alatt átereszti a javaslatot. — Hát még mit ? — zúdul föl a baloldal. Ha nem biztosítják, — jelenti ki Tisza — akkor ne hányják szemére a kormánynak, hogy felhatalmazás nélkül jár el ! . . . Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha Ausztriában parlamentáris uton nem megy keresztül a kiegyezés, most is csak azt feleli, hogy nemcsak a kormánynak, de a nemzetnek érdeke, hogy szabad keze legyen. Békét az ország kezére tenni nem enged. — Csak a nyakára, — zúgja az ellenzék. Az ország többsége a közös vámterületet akarja — jelenti ki Tisza az ellenzék roppant zajos tiltakozása közben. — Hát jól van — úgymond — ha nem is az ország, de a Ház többsége. Ennélfogva nem engedi magát és a többséget olyan kelepczébe kényszeríteni, hogy fölállítsa a külön vámterületet. Áttérve a leszerelésért adott ígéretekre, azt mondja, hogy amit ígért, megtartani igyekszik, így a választási reformra nézve rajta lesz, hogy az 1906-iki választás már az új törvény alapján legyen keresztülvihető. — Hát most októberben nem lesz választás ? — interpellálja egy hang balról. Parancsoló szükség nélkül — feleli Tisza — a kormány időközben ily izgalmaknak nem teszi ki az országot. Szóval: *Lesz választás, ha muszáj, nem lesz, ha nem muszáj.” Beszéde végén frázisokkal próbálta fölvillanyozni a csüggedt mamelukokat. A kormány — úgymond a többi között —mindent elkövet, hogy a megoldásra váró nagy kérdések (a kiegyezés és a védtörvény reformja) konszolidált és szervezett állapotban találják az országot. Amikor leült, a gyér számú mameluktáborban — Hodossy "kezdeményezésére — fölhangzott az obuigát éljenzés és a taps. Ugyancsak Hodossy volt az, aki legelőször odarohant Tiszához és meleg kézszorítások között gratulált neki. Az ülés elején a kvótakérdés csinált egy kis csetepatét. Mikor az erre vonatkozó bejelentés elhangzott, Utszon követelte, hogy az kinyomassék, kiosztassék és napirendre tűzessék. Polónyi ezt támogatta. Feilitzsch elnök azonban tudomásul akarta vétetni. Tisza hozzászólása után a Ház Ugrón kívánsága szerint határozott. A költségvetéshez Pintér Sándor mondott egy jóízű, magyaros beszédet, amelyben könyörtelenül bírálta a kormányzati politikát. Az ülés végén Polónyi Géza interpellálta a földmivelésügyi miniszterta Háromszék vármegyében a folyó évben beállott tartós szárazság okából jelentékenyen fokozódott legelőhiányról s ennek kapcsán a marha- és juhállomány csökkenéséről, felpanaszolván a székelyek bajait; a miniszterelnököt, mint belügyminisztert a Romániába átmenő munkásoknak a határszélen való orvosi vizsgálata ügyében. Mindkét miniszter azonnal válaszolt. Tallián jóindulattal beszélt a székelykérdésről, s fokozott akciót ígért, Tisza pedig kijelentette, hogy nem tud a dologról, de megvizsgálja. Polónyi mindkét választ tudomásul vette. Részletes tudósításunk a következő: Feilitzsch Arthur báró alelnök az ülést fél 11 órakor megnyitja. Hertelendy László jegyző felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyet észrevétel nélkül hitelesítenek. Az irományok bemutatása után elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát a kvótának királyi döntés útján egy évre való megállapítására vonatkozólag. Ugron Gábor kéri az átirat kinyomatását, szétosztását és tárgyalásra kitűzését. Elnök: Az átirat kinyomatik, szétosztatik és annak idején tárgyalásra kitűzetik ; egyébként pedig a Ház tudomásul veszi. — Egy csókban. — Hogyisne! Hiszen akkor mindenképp én lennék a vesztes. Akár adnám, akár kapnám azt a csókot . . . — Hát legalább ha én vesztek, akkor én fizetek egy csókkal . . . könyörgött az ifjú s olyan lett a tekintete, mintha elfelejtette volna távolsági méreteket. — Köszönöm. Ez nem lenne jutalom a számomra. De hát nem bánom. Ha én vesztek — pedig nyerni fogok — akkor megcsókolhatja a homlokomat. Hanem akkor tíz lépés avance-t kell adnia. — Nem bánom. — És ha nyerek? — Úgy magának adok az életemből egy órát, egy napot — vagy — egy egész örökkévalóságot . . . A leány egy pillanatig elkomolyodva nézett reá. Hanem aztán felkaczagott halkan, édesen. — Ej — ne komédiázzon, — mondta, — tudja, hogy nem hiszek a szerelem létezésében. Ha veszit, vesz nekem egy kiló Kugler-bonbont s azzal vége. A fiatalember ingerülten fordult el tőle. — Pedig én most is azt mondom, — szólt daczosan — hogy a szerelem élő lüktető valóság, s halálos bűnt követ el, aki gúnyolódik fölötte . . . A leány vállat vont, aztán számolni kezdett szaporán: egy, kettő, három! S a másik pillanatban már szaladás közben hallatszott vidám hangja: Qui maime, me suive . .. A fia már desperálni kezdett. A leány úgy futott, mint egy őz, karcsú alakja megnyúlt s ,kissé kréméit szoknyája alól kilátszottak kés-, kény bokái s a földet alig érintő apró lábai. Már-már elérte a czélt s ő még mindig három lépésnyire volt mögötte. Hanem az utolsó pillanatban segítségére jött a szerelmesek jó csillaga. A leány szoknyája megakadt egy fának kiálló vadhajtásában s bárhogy ránezigálta is, nem birta kiszabadítani a nagy sietségben. Ekkor sírva fakadt. A fiatalember letérdelt mellé a fűre és jólrosszul kimentette kellemetlen helyzetéből. Egy kissé remegtek az ujjai s egy helyt be is szakította a fodrot. De a leány nem haragudott érte. — Rongy — mondta megvetően, mikor a fiú mentegetődzött előtte, azután marokra fogta és egy góbot kötött a fodorra. Mikor ezzel is végzett, kiegyenesedett s szemközt fordult ellenfelével. — Nos ? — kérdezte várakozásteljesen. — Dead heat — mondta az ifjú. — A verseny eldöntetlen maradt. — Dehogy. Hiszen maga nyert — szólt a leány. —• Nyerhettem volna — javította ki az ifjú. — És most nem kiván élni a . . . a . . . jogával ? — tudakolta a leány. Az ifjú mélyen meghajolt előtte. — Ha maga nem akarja — nem. Újra csend állott be. A leány a zsebkendőjével babrált idegesen. A fiút pedig szörnyen érdekelte egy tolakodó veréb, mely hangos szóval csiripelt a fejük fölött. Végre ismét csak a leány kezdett el beszélni. — Maga lovagiasabb ember, semmint gondoltam, — mondta halkan. — És mivel nem igyekezett kiaknázni az én szorult helyzetemet, 3