Magyarország, 1904. október (11. évfolyam, 235-260. szám)

1904-10-01 / 235. szám

n képp meg nem élhet. Mekkora élhetetlenség, mily szörnyű lemondás! Kezdődik ez a germanizálás a pinczében és az utczasarkon, s a lebujokból felhatol a palotákba. Nem való tehát kicsinyelni a német pinczért és a német kasziniót. Nagyon igaza van tehát és mi köszönetet mondunk dr. Stipanics Eleknek, ki a fővárosi közgyűlésen indítványozta, hogy vendéglő, korcsma, kávéház és kávémérés nyitására iparengedélyt ne adjanak, csak magyar állampolgárnak és oly feltétel alatt, ha az illető bírja a magyar nyelvet. Igenis, meg kell magyarosítani a közönségnek ezen találkozási helyeit, melyek itt nálunk oly nagy tényezői a társas életnek. A német lapok e határozat miatt szidják Stipanicsot, mi dicsérjük. Budapestnek magyarrá kell lenni teljesen és egészen, hogy Magyarország méltó fővárosa legyen, mert ha német lesz, a magyar nemzetnek a legnagyobb veszedelmévé válik. Tehát minden lakosának, aprajának-nagyjának hazafias kötelessége mindenütt magyarul beszélni, másokat arra késztetni, német kávéházakba, korcsmákba nem járni, német üzletekben nem vásárolni, német lapokat nem olvasni, mint ahogy tesznek az olaszok Triesztben, a szlovének Laibachban, a lengyelek Krakkóban, a csehek Prágában s a németek mindenütt: Innsbruckban, Gráczban, Bécsben, Berlinben. Ne akarjon Budapest nemzetközi világváros lenni, a magyar nemzet tette nagygyá, széppé, gazdaggá, nincs más jövője, legyen nemzeti fővárosunk, történt egyezmény végrehajtására legközelebb megjelennek a külön rendeletek. E rendeletek tartalmáról a cs. kir. kereskedelmi minisztérium máris értesítette a kereskedelmi és iparkamarákat. Rómából jelentik: Paniano képviselő, egyik olasz delegált kijelenti, hogy alaptalan az az aggodalom, mintha Olaszország és Ausztria-Magyarország közt létrejött kereskedelmi szerződés nem védené meg az olasz gazdasági érdekeket. Soha még kereskedelmi szerződésben annyira nem találtak érvényesülésre az olasz mezőgazdaság érdekei, mint éppen a mostaniban. Ez a nyilatkozat meg akarja nyugtatni az apuliai érdekelteket, akik tüntetésre készülnek a kereskedelmi szerződés és a kormány ellen a horvámzáradék elejtése miatt. Egyenetlenség a hatalmak közt a reformakció miatt. Londoni tudósítónk jelenti, hogy a «Morning Post» római levelezője kitűnő diplomácziai forrásból szerzett értesülés alapján azt írja, hogy ama követelések után, amelyeket Ausztria-Magyarország és Oroszország a macedóniai kérdésében támasztott, a többi hatalmaknak, főképp pedig Olaszország kormányainak legnagyobb diplomácziai ügyességére volt szükség, hogy az európai koncertet, a felidézett válság daczára is fentartsák Az osztrák-magyar diplomáczia ugyanis bizalmatlanságot tanúsított De Georgis csendőrségi főparancsnokkal szemben, akit az olasz diplomácia természetesen melegen védelmezett. A bizalmatlanságabból a követelésből eredt, hogy a macedóniai csendőrségnél legnagyobbrészt osztrákmagyar és orosz tiszteket alkalmazzanak, de ezt De Georgis visszautasította azzal az indokolással, hogy ez a rendszabály csak ingerelné a portát, de semmit sem használna. Erre Ausztria-Magyarország és Oroszország fölvetették a kérdést, hogy nem kellene-e De Georgist a macedóniai osztrákmagyar és orosz polgári hatóságoknak alárendelni. Tittoni olasz külügyminiszternek sikerült az európai koncertet ennek ellenére is fentartani. A válság folyamán Tittonit az angol kormány támogatta mely a maczedóniai kérdés minden fázisában Olaszországgal a legnagyobb egyetértésben járt el. Tittoni politikája arra irányult, hogy a maczedóniai kérdést tisztán osztrák-magyar-orosz jellegétől megfoszsza és európai jellegűvé változtassa át, amelyben a döntés az összes szerződéses hatalmakat illeti meg. Tittoni ebben a kérdésben tovább is számít Anglia támogatására. A német kereskedelmi szerződés felmondása Németország részéről. Az utóbbi időben ismételten felmerült az a hír, hogy Németország az Ausztria-Magyarországgal fennálló kereskedelmi szerződését felmondani szándékozik. E híreket mértékadó körökben alaptalanoknak jelentik ki, már azért is, mivel az Ausztria-Magyarország és Németország közötti szerződéses utzítások megindítása küszöbön áll. De másként a német kormány nem vállalhat kezességet, mert a közeljövőben esetleg úgy alakulhatnak a viszonyok, hogy alkalmasabbnak fogja találni azt, hogy a kereskedelmi szerződést felmondja. A kérdés azonban csak akkor válnék időszerűvé, ha a küszöbön álló kereskedelmi szerződéses tárgyalások eredménytelenek maradnának. Ismeretes egyébiránt, hogy a német kormány súlyt helyez arra, hogy a Drezdában meginduló tárgyalások gyorsan lebonyolíttassanak. A tárgyalásoknak ez a gyorsítása mindenesetre annál inkább válna lehetővé, ha Németország eddigi negatív álláspontját Ausztria-Magyarországnak legfontosabb érdekeivel szemben feladná. Ha tehát Németország a kereskedelmi szerződések megállapodásainak gyors elintézésére akar számítani, akkor czélját leginkább azzal érheti el, ha számba veszi Ausztria-Magyarország kívánságait. Ami Ausztria-Magyarország kívánságait illeti, azok mindenesetre méltányosak és ezek alapján a szerződés legkönnyebben jöhet létre. Budapest, szeptember 30. Az olasz kereskedelmi szerződés. Bécsből jelentik, hogy egy ma közzétett rendelet alapján, melylyel a kormány felhatalmazást nyert az Olaszországgal való kereskedelmi és forgalmi viszony rendezésére, utasították a vámhivatalokat, hogy az Olaszországgal való forgalmat október 1-étől október 15-ig bezárólag a status quo alapján kezeljék. Az Itáliával az október 15-ike után következő időre nézve az én szívemnek volt mindenha ő nagy gyönyörűsége, a szemed sugarában akartam mégegyszer megfürödni, hogy melegnek áradását érezzék jéggé dermedt csontjaim. — De hát ki vagy te ? — Aki küldetett, hogy visszahivassék. Sugár, amely árad és elvész. Nyomát nem látod, mert nem marad salakja. Asszony, aki születik, hogy a földi boldogságnak magva ne szakadjon, anya, aki fájdalommal szülte meg reménységét e földi létnek, erejét a férfiszivnek, koronáját az életnek, hogy fájdalommal hagyja itt e szenvedésnek völgyét. — Nem értelek. Hangod csengése most olyan riasztó. A szivem remeg az uj életre kelt üdvben s a lelkem fél a valóságtól. Mintha egy rég elszenderült hang szólalna meg újra, mintha azt a hangot hallanám újra, amely férfivá tett, ó Istenem, mondd meg végre, ki vagy hát ? — Már megmondtam. Zarándok, aki megtalálta az igaz utat s immár czéljához ért. — De honnan ismersz, hogy éppen engem kívántál ? — Honnan ismerlek? Tavaszi nap első pirkadásából. Ismerlek a vitézi tornák porondjáról, véres háborúk fergetegéből. Ismerlek hulló könyeimből, hisz egy sem pergett végig arczomon, hogy a te képed ne tükrözött volna vissza benne. — Nem ismer így senki engem. Én mondom ! — Van, aki ismer. — Csak volt. És hirtelen lecsuklik Bogláry György feje. — Csak volt! — kiáltja inkább, semmint mondja s a szűkszavú, csöndes, félakaratú emberből egyszerre tör ki a sztár. — Csak volt, ha mondom. Egy, egyetlenegy, akivel együtt született a tavasz, akinek szivében ott élt a nyár egész melege. Egyetlenegy: az elindult, hogy megmentsen a romlástól s beledölt a halál fagyos karjai közé. Ó Krisztina ! — Te mondád — rebegi csöndesen a haldokló. Bogláry György nem érti, nem tudja megérteni. Egy pillanatig nézi komoran, csaknem haragosan azt a haldokló öregasszonyt, aki ajkaira merte venni ezt a szent nevet, azután egyszerre, — maga sem tudja, hogyan, maga sem tudja, miért, — térdre esik s megragadja azt a fehér, gyönge kezet s úgy búgja : — Ha tőle hozol üzenetet, légy ezerszer áldott. — Búcsúzik tőled, György, most már igazán. — De hol van hát? — A nagy válóúton áll. Előtte a boldogság fényes kapuja s kezében a szinarany kilincs. Már kopogtatott s tudja: megnyittatik neki. Kezét a földi üdv, szivét a mennyei béke őrizi. Én búcsúzom tőled, Bogláry György, én édes, hites uram, én, Bogláry Györgyé, Balázs Krisztina, a te asszonyod, a te régi árod, aki alászállott éretted a zugó jégtáblák alá, akit elkísértél, bebocsátottál magad az élők nagy sírjába, ide, a Mária leányai közé. Én, aki zarándokoltam hozzád s akinek te alamizsnát adtál. Most már ismeri a hangját György. Minden rezdülése annak az elhaló női hangnak vissza balkáni terroristák. A szerb kormány, — mint Belgrádból jelentik, — érdekes és nagyfontosságú kommünikét tesz közzé, amelyben ugyancsak keményen ítéli el a Balkánon garázdálkodó terroristákat. A kommüniké, amely kisérő levél gyanánt szolgál Péter királynak Ferdinánd királynál teendő látogatása alkalmából, így hangzik: Több újság a bolgárokat okozza Maczedóniában élő testvéreink meggyilkolásával, holott a bolgár kormány és a bolgár nép ebben épp olyan ártatlan, mint Szerbia, vagy a maczedóniai szerbek. Egyes maczedón szervezetek, amelyek Szerbiában és Bulgáriában elvesztették maguk alól a talajt, megszűntek forradalmárok lenni és átalakultak tablóbandákká. Ezek nem a haza felszabadításáért küzdő hazafiak többé, hanem közönséges banditák, akik Macedónia autonómiájának jelszava alatt okkupáczióra készítik elő a talajt, vagy pedig olyan bonyodalmakba sodorják az országot, amiknek beláthatatlanok a kőhangot ver a szivében, minden szava a lelkéig ér, minden mondása a velőjébe nyilal. Oda borul arra a fehér kézre, azután beletemeti arczát a durva ruha redőibe s nem tud szólaln", nem tud gondolkozni, csak érez minden porczikája, minden íze. Hirtelen valamely szokatlan hang veri fel a szoba csendjét. Ki mondhatná meg, mi az ? Halálra sebzett vad kegyetlen üvöltése, süvöltő vihar búgó közeledése, mennyrázó fergeteg készülő kitörése ? . . . Ki tudná megmondani, mi az, amikor egy hasadozó férfiszívből, kemény, harczedzett harczos melléből kitör a keserű panasz, az égető fájdalom kegyetlen zokogása és sír, remeg, megrendül, és görcsbe fut minden tagja. — György! Édes uram! — és az az erőtlen kihűlő női kéz végigsimítja az erős férfi haját, s az az erőtlen, elhaló női hang túlzengi a zokogást. — Édes, jó uram ! — Bocsásd meg ezt a szenvedést nekem. Nem gondoltam reád s nem tudtam elmúlni anélkül, hogy még egyszer lássalak. György! Édes uram . . . — Krisztina! — zokogta kétségbeesetten Bogláry. — Édes, elárult, meggyötört, legázolt asszonyom! Mit tettem veled ? Mit tettem! A haldokló asszony csöndes, boldog mosolylyal felelt. — Üdvözítettél, amig a tiéd voltam s szerettél azóta is, hogy nem tudtál többé az élők között. Légy boldog és szeresd a mi--------a mieinket — -—a tiéidet... MAGYARORSZÁG ,Budapest, 1904. szombat, október 1. KÜLFÖLD.