Magyarország, 1904. november (11. évfolyam, 261-287. szám)

1904-11-30 / 287. szám

18 Székesfehérvár tisztviselőiért. Székesfehérvár törvényhatósági bizottsága legutóbbi ülésén az álta­lános bizottsági tagválasztást dec­ember tizenegye­dikére tűzték­ ki. Élénk vitát idézett elő a városi tisztviselők drágasági pótlék iránti kérvényének tár­gyalása. Ezzel kapcsolatban tárgyalta a közgyűlés a polgári leányiskolai és elemi iskolai tanítók hasonló kérvényét. A közgyűlés végre ezt a tárgyat levette napirendről, ellenben bizottságot küldött ki, hogy készítsen előterjesztést, mely az összes tisztviselő f­ezetés javítását czélozza. Egy posta- és távirópalota építésére, valamint a katonai csapatkórháznál szük­séges pótépítkezésekre pályázatot fognak kiírni. --------------------- ■■-■■■ ’ . -----------------------­TUDOMÁNY és IRODALOM. (—) Magyar Tudom­nyos Akadémia. Tegnap délután­­Eötvös Loránd báró elnöklésével az Akadé­mia összes ülést tartott, amelyen Wosinszky Mór levelező tag emlékbeszédet mondott Bertrand Sándor külső tagról. Hiedl Frigyes levelező tag jelentést tett a P'tereif­-regénypályázatról, Petz Gedeon pedig Haraszthy Gyula levelező tag jelentését olvasta föl a Rostfárc-drám­apályázatról.Bertrand Sándor franczia archeológus, akinek emlékezetét Wosinszky Mór leve­lező tag meleghangú, formás emlékbeszédben vyitotta meg, 1880 óta volt Akadémiánknak külső tagja. 1820-ban született, Párisban, olyan család élén, amelyben hagyomány volt a tudomány szeretete és művelése. Legfontosabb munkája «A gallok vallása» czímű könyve, amelyben a druidák szervezetét írta le részletesen. Ezelőtt két esztendővel, nyolczvankét éves korában halt meg, szilárd jellemével, nagy tudásával, jóságával maradandó emléket hagyván maga után. — A Péczely-regénypályázat kitárnak (Beöthy Zsolt, Endrődi Sándor és Riedl Frigyes) véleményét Riedl adta elő, azzal kezdve bírálatát, hogy a bizottság egyhangúan, nagy örömmel ajánlja a jutalomra Herczeg Ferencz : «Popányok» czimű regényét. A történeti regény nehéz műfaj és a mű­faj nehézségeit Herczeg sem győzte le mindenütt. A regénynek természeténél fogva részleteznie kell, de honnan vegye a regényíró a részleteket, amidőn tőlünk nagyon messze eső, például az őskorból meríti regénye tárgyát ? Nálunk a legtöbb történeti regény úgy készül, hogy a szerző Horváth Mihály­­ból, vagy Szalay Lászlóból azon nyersen átveszi a történeti eseményt s kigondol melléje egy szerel­mes históriát, amelyben nincs vasút, meg gőzhajó. Herczeg illúziót tud kelteni a rajzolt kor iránt színe­zésével. A regény hőse, Alpár, aki keresztemből fejlődik vissza posány vezérré, valóban az Árpádok korában élő alak. Nem kevésbbé eredeti alkotás Seru­­zád, a regény hősnő­e.Csupán a regény vége tompa egy kissé. Herczeg itt olyan segédeszközhöz folyamodik, amelylvel százhúsz esztendővel ezelőtt már Dugonics élt, egy-egy történet jegyzettel támogatja a regény me­séjét. — Haraszthy Gyula felemését a Kóczán­­drámapályázatról, amelyben Herczeg Ferencz, Széchy Károly és Haraszthy Gyula voltak bírák, Petz Ge­deon levelező tag olvasta fel. Mária és Zsigmond királyok korából merített drámák pályázhattak ez évben a Kóczák-díjra. A határidő lejártáig tizen­­nyolc­ dráma érkezett be, egy közülök modern tárgyú lévén, a pályázatból kizáratott. Három kö­zülök történeti vígjáték, de nagyon gyönge kísérlet. A komoly drámák is nagyobb részben kuriózumok. Aránylag legjobbak «Avor Agnes» és «Zách».A «Zách» czímű drámának Kis Károly király a hőse. A bírák 2 szavazattal 1 ellen, minthogy a pályád­­ a vi­szonylag legjobb munkának föltétlenül­­ kiadandó, Zách-ot ajánlják a jutalomra. A jeligés levélből egy új név, a Kis Ernő neve tűnt ki. A folyóügyek során Szily Kálmán főtitkár jelentette, hogy a nem­rég elhunyt Lederer Béla végrendeletében tízezer koronát hagyott az Akadémiának, abból a czélból, hogy annak egy vagy több évi kamataival beteg, vagy szerű­ viszonyok közé került érdemes tudóst támogasson. Segítség azonban a Lederer-alapít­­ványból ugyanannak az egyénnek csupán egyszer adható. ers~--^. ...----■. ........-...v-t-j Az Országos Magyar Gyorsír­óegyesület legutóbbi választmányi ülésén elfogadták Vikár Béla elnök és Jhszma Bernát ügyvivő előterjesztéseit. Ezután fel­­ovaló ülés volt, amelyen Forrai Soma tartott elő­adást. Vasárnap délután két órakor megtartotta az egyesület a képviselőház helyiségeiben nagy ver­­senyitását a pályázók rendkívüli nagy számának részvételével. A vidékről és a fővárosból csaknem négyszázan vettek részt a különféle fokú pályázatok­ban. A legfelsőbb fokú, perc­enkint 250 szótagos versenyre is számos pályázó akadt. A verseny dél­után fél három órától este hét óráig tartott. A pá­lyamunkák megbírálása befejezhető nem lévén, folytatását szerdán délután négy órára halasz­tották.* Az Országos Közegészségi Egyesület az egyetemi élettani intézet előadási termében november 30-án, szerdán d. u. 6 órakor népszerű előadást tart. Tárgya: Gerlóczy Zsigmond dr. előadása­i:A skar­látról*.* A Katholikus Ifjak Köre saját helyiségeiben, IX., Kinizsy-utcza 25. 1. em. (az Iparművészeti Múzeum mögött), deczember hó 4-én esti 7 órakor szini­­előadással egybekötött teaestélyt rendez. * Az 1848—49 es Honvédegyletek Országos Központi Választmánya deczember hó 2-án d. u. 5 órakor az uj városház (Váczi-utcza 62. sz.) I. em. 13. sz. termében ülést tart. EGYESÜLETEI. A Pesti Kr. Kőegylet mindkét árvaintézetének elhunyt alapítói és kapítványozóinak emlékére éven­­ként rendezni szokott gyászünnepélyt tegnap délután tartották meg a Jókai-utczai leányárvaház díszter­mében, az egyleti választmány, valamint a gyászol­tak rokonaiból álló nagyszámú, előkelő közönség jelenlétében. A gyász­díszítéssel bevont nagyterem emelvényén oszlopos tartókban gyertyák égtek, mind­egyik egy-egy alapító vagy alapítványozó emlékének szentelve. A feketébe öltözött 130 árvaleány orgona­­kíséret mellett énekelte el a «Halottak emléke» czímű gyászdalt, mire Lazarus főkántor a templomi karral megható imát­, mondott. Ezután dr. Kulin Sámuel hitszónok mély hatású gyászbeszédben em­lékezett meg­ név szerint az elhunyt összes jótevők­ről és miután még egy árvaleányka társnői nevében bálaimát rebegett az elhunytak lelki üdvéért, e lélek­emelően szép ünnepély véget ért. MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. szerda, november 30. Kivonat a hivatalos lapból. — 274. szám, november 29. — Kinevezések. A m. kir. pénzügyminiszter Hé­­berth Béla, az állami hidak felügyelőségénél alkal­mazásban lévő pénzügyi számvizsgálót, továbbá Koch József beszterczebányai, Jánosi Ede lévai, Jorgovits Döme makói és Novacsek József ipoly­­sági pénzügyi számvizsgálókat, állomáshelyükön va­n meghagyással, pénzügyi számtanácsosokká s számvevőségi főnökökké végleges minőségben, Oott­­preis Ferencz végzett bányahatósági segélydíjas fő­iskolai hallgatói, a X. Gretesi osztály utolsó foko­zatába bányaesküdtté, a veszprémi m. kir. adóhi­vatalhoz Merza Gergely komáromi adótisztet adó­hivatali segéddé, Stighncz János bányagyakornokot, okleveles fémsohómérnököt a fomkohászati tisztvi­selők létszámába segédmérnökké, Bausznern János csász. és bír. utász-főhadnagyot a nagyszebeni m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség­hez pénzügyi számtisztté ideiglenes minőségben, Jankovich Béla nezsideri adóhivatali gyakornokot a bajai, Rusznyák József gyöngyösi adóhivatali gya­kornokot a gyulfehérvári, Erményi József nyárad­­szeredai adóhivatali gyakornokot a kecskeméti, Fá­­biantes József kismartoni adóhivatali gyakornokot a kismartoni, trudity István trencséni adóh­vata­i gya­kornokot, a miskolczi, Daláth Ede pécsi adóhivatali gyakornokot a mohácsi, Czeglédi Lajos rimaszom­bati adóhivatali gyakornokot a munkácsi, Balogh Viktor tiszaroffi adóhivatali gyakornokot az oravicza­­bányai, Bárdos Ármin csepregi adóhivatali gyakor­­nokot a palánkai, Dobó István szegedi adóhivatali gyakornokot a szatmári, Mater József trencsénbáni adóhivatali gyakornokot a szemezi, Kuszy György turpczszentmártoni adóhivatali gyakornokot a te­mesvári, Czenk Lajos bánffyhunyadi adóhivatali gyakornokot és Szőts Mózes m. kir. honvéd had­nagyot a tordai m. kir. adóhivatalhoz adótisztekké ideiglenes minőségben, a szegedi m. kir. adóhiva­talhoz Zapotoczky J. Miklós kisszebeni adóhivatali gyakornokot adótisztté ideiglenes minőségben, a budapesti m. kir. állami hidakhoz Szilasy Hagg Sándor igazolványnyal ellátott m. kir. honvédőrmes­tert segédtisztté, Kocsis János végzett főiskolai hall­gatót ideiglenes minőségű bányagyakornokká, dr. Csik­éry Béla budapesti lakost, a fő- és székvárosi m. kir. adófelügyel­őhöz díjtalan pénzügyi fogalmazó­gyakornokká ideiglenes minőségben, Liha Betalan főiskolai tanársegédet bányatisztjelöltté és Baumerth Dániel végzett főiskolai hallgatót ideiglenes minő­ségű bányagyakornokká, Buczkó Gábor és Schede Gyula okleveles bányagyakornokokat véglegesítve az állami szolgálatban tisztjeöltekké . — am. kir. igazságügyminiszter Takács Géza njaradi kir. járás­­bírósági irnokot a temeskubini kir. járásbírósághoz segídtelekkönyvvezetővé, Szlacsonyi Béla váczi kir. fegyintézeti dijnokot, egyelőre ideiglenes minőségben, a váczi kir. fegyintézethez tiszti írnokká. — am. kir. földmivelésügyi miniszter Kertész István csík­­vármegyei kertészeti és méhészeti vándortanitót ideiglenes minőségű földmivesiskolai kertésztaní­­tóvá.­­ — a nagyváradi kir. Ítélőtábla elnöke a ve­zetése alatt álló kir. ítélőtábla kerületébe dr. Csánki Dezső ügyvédjelölt szeghalmi lakost díjtalan jog­­gyakornokká;— a kassai kir., főügyész Csók Bálint beregszászi kir. törvényszéki czimzetes fogházőr­­mestert jelenlegi alkalmazása helyén valóságos fog­­házőrmesterré; — a kolozsvári m. kir. pénzügy­­igazgatóság Jósa Gyula díjtalan vámhivatali gya­kornokot segélydíjas vámgyakornokká a kolozsvári no. kir. fővámhivatalhoz; — a nyitrai m. kir. pénz­ügyigazgatóság Neuwirth Rezsőt az érsekujvári m. kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká; — a po­zsonyi m. kir. pénzügyigazgatóság Markstein Simon dijtalan m. kir. adóhivatali gyakornokot segélydijas adóhivatali gyakornokká a galántai m. kir. adóhi­vatalhoz ; — a gyulai kir. törvényszék elnöke Kri­­zsán Dávid gyulai kir. járásbirósági napidijas szol­gál a békéscsabai kir. járásbírósághoz IlI-ad osz­tályú hivatalszolgává, Kuquela Mihály szarvasi kir. járásbirósági napidijas szolgát ugyancsak a szarvasi kir. járásbírósághoz III-ad osztályú hivataszolgává; — a kolozsvári kir. törvényszék elnöke Böjtke Já­nos kolozsvári kir. törvényszéki fogházőrt a Ko­lzs­­vár városi kir. járásbírósághoz III-ad osztályú hiva­talszolgává nevezte ki. Áthelyezése». A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter özv. Szitáné Molnár Etel zava­róczi állami elemi iskolai tanítónőt a kisteleki IIL számú tanyai állami elemi iskolához, Kanicsné Hemner Karolin bilkei állami elemi iskolai tanítónőt az ilon­­czai állami elemi iskolához, Kun Géza szászczegői állami elemi iskolai tanítót a magyarláposi állami elemi iskolához, Jakó Dénes szavai állami elemi iskolai tanítót a valmágyi állami elemi iskolához jelen minőségében; — am. kir igazságügyminisz­­ter Puza Izidor técsői kir. járásbirósági írnokot az ujaradi kir. járásbírósághoz; — a nagyszebeni kir. törvényszék elnöke Melcsok János az egyházi kir. járásbirósági hivatalszorgát a nagyszebeni kir. tör­vényszékhez hivatalból áthelyezte. Névmag­yar hatások: Weisz Béla Pál kolozsvári máv. asztalos Vészire, kiskorú Rosenfeld Ernő, Lajos, Vilma, József és Jenő debreczeni lakosok Hónéra, Mátis István m­. kir. csendőr magyarbán­­hegyesi lakos Madarasi­a, kiskorú Bloch Jakab budapesti lakos Abadira, Blumenfeld Imre buda­pesti lakos Virányira, Mangold Artur budapesti la­kos Martosra, Deutsch Móricz budapesti lakos De­­ményre, kiskorú Landler Béla szarvasi lakos Kű­­kacsra, Schlesinger Bódog budapesti lakos Bánkra, Psenák János nagyszakamai lakos, valamint kiskorú Jolán leánya Patakira, Platkó János uzsoki lakos tálfira, kiskorú Springer Imre hódmezővásárhelyi lakos Salgóra, Aschensvantner Ferencz budapesti lakos Lengyelre, Brichta Ferencz budapesti lakos, valamint kiskorú Paula leánya Bartókra magyaro­sították nevüket. Pályázatok. A dunaszerdahelyi adóhivatalnál díjtalan gyakornoki állásra 14 nap alatt, — a ma­rosvásárhelyi járásbíróságnál albirói állásra két hét alatt, — az óradnai járásbíróságnál aljegyzői ál­lásra 2 hét alatt, Drávavásárhelyen postamesteri állásra deczember 23-ig adandók be a kérvények. NYÍLT-TÉR. Ezen rovat alatt közléttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Cognac CZUBA-DUROZEER & Qie. FRANCZIA COGNACGYÁR, PROMONTOR. yes~ Mindenütt kapható. Vezérügynökség: RUDA ÉS BLOCHMANN, Budapest—Bécs. Qö­könyy Sándor fridolin főhercegről --------------------------------------­ss rm cn CJ us— <5> yp cr *5 \£ i— o c: -ryj l/l >>> £= :0 -X DECZEMBER HÓ 4 IKÉN —• jelenik meg ===== Zboray Aladár \m FENSEGES I ■ HÁZASÉ czimű új regénye, a­mely Sándor Fri­dolin főherczeg hieasélatése meséli el A könyv ára 3 korona Megrendelhető a kiadóhivatalban vagy a szerző czimén I. Logody-utcza 29—31, A pénz eldleges beküldői bérmentv kapják meg a könyvet. X* O: 13 -¡ l/l KJ­Z3 52-O~1 O . 5‘ OS pro Va 05 Új könyv Sándor fridolin főhercegről

Next