Magyarország, 1905. október (12. évfolyam, 241-267. szám)

1905-10-04 / 244. szám

Budapest, 1905. szerda, október ■£. MAGYARORSZÁG nyerű hadilobogóba szőtte az eltépett foszlányo­kat az ifjúi lelkesedés hatalmas ereje. Fekete lelkű tömeg ádáz dühe vette akkor körül, ma pedig a tiszta lelkű ifjúság állja körül. Valami csodás megilletődés vess mindannyiunkon erőt. Akkor hazátlan tömegek, ma hazanyi érzéstől égő ifjúi lelkek veszik körül. A hazátlanság nevé­ben intézték a szentségtelen kezek ellene a táma­dást, s ma a legizzóbb hazaszeretet dicsőíti meg a zászlót. A hazájáért meghalni is kész ifjúság hadrobogóvá varázsolta a megtépett, a sárba taposott zászlót. Akkor vak tömegek szitkozó­­dása, átka tépte foszlányokra, ma a mi imádsá­gunk fűzi a szertetépett darabokat díszes csata­zászlóba. Akkor orkánszerüleg zúgott fel a felháborodás moraja, ma velünk együtt imádkozik az egész nemzet, velünk együtt rebegi száz meg százezer ajak: Magyarok Istene, engedd, hogy az édes hazánk egén a sötét nyugatról jövő villámterhes jellegek minél előbb eloszladozzanak és a mi zászlónk minél később menjen át a vérkereszt­­ségen. De velünk együtt mondja száz meg száz­ezer ajak. Mindazonáltal a te akaratod legyen meg, ne a miénk, s ha úgy rendezted, hogy uj vérkeresztség, s bitófák várnak reánk a végső feltámadás előtt, akaratod előtt megnyugszunk, s ha kell, mind egy szálig elvérzünk hazánkért. . Ezt a hazánkért való életre-halálra való kész­séget jelképezi szent zászlónk, melyet ma adunk át rendeltetésének. Kifejeztük benne lelkünk há­borgását, de reáhalmoztuk lelkünk legszebb álmait is! A zászló a testületi becsület szimbóluma az alatta küzdők erkölcsi értékének. A sérelem, amely éri, azokat éri, akik lobogtatják, s azok lelkén szárad, kik meg nem torolják. Aki a mi zászlónkat megsérti, a magyar ifjú­ság lelkére szór sarat. Aki pedig ezt meri tenni, bárki legyen, meg kell bűnhődnie. A zászlót megléphetik a csaták viharai, annál drágább lesz, minél több vérrózsa nőtt rajta. De amily dicsőség egy csaták viharában megtépett lobogó, épp oly szégyen egy békés időben meg­gyalázott, párbatiport lobogó. Vérbe füröszthetik, de sárba nem taposhatják. Az ifjúság becsülete hófehér volt mindig. Ezt jelképezi a hófehér szín. Mi is őrizzük, őrizzük meg híven, akár éle­tünk árán is a mi kincsünket, hófehér lobogón­kat. Ne feledjük soha, hogy becsületünk jelképe, és igy vér tapadhat hozzá, de szenny soha. Fogadjuk meg, hogy hófehér marad mind­végig s csak vérünk festheti pirosra. A több százezer karú ifjúságnak lesz ereje letörni a szentségtelen kezeket, melyeket zászlónkra emelnek, lesz elég ereje — ha még örökre is — elnémítani a szennyes ajkakat, melyek gyalázó szavakkal merik illetni. Zászlónk csúcsán ősi dicsőségünk jelképeként, az őseinket jelképező szent turul madár terjeszti ki szárnyait. Hajdan is apánkat vezérelte dicső csa­tákban. De egy átkos szörnyeteg immár hosszú négy félszázad óta fojtogatja. Ereje megtört. Szinte már az emléke is meghalt. De él még az a másik, az a nemzetek vérével táplálkozó kétfejű szörnyeteg, azonban napról-napra­ erejét veszti, kar­mai eltompulnak. Folyton-folyvást összébb zsugo­rodik s szemlátomást erőtlenebbé válik. Nem bírja már fojtogatni, bárhogy erőlködik, sem a mi turul­madarunkat, sem a lengyel sast, sem a cseh orosz­lánt, szólhat már a turulmadár vijjogó hangja. Mi magyar ifjak már halljuk is, a régmúlt idők di­csőségét siratja, mikor győzedelmes csatákba vezette a magyart. Csak vijjogj őseinket vezérlő szent turulmadár! Van már, aki hallgat, van már, aki követ Megyünk, megyünk utána. Kivesz­­szük csőrödből a csudás erejű kardot! Megyünk, megyünk, turulmadár, hisz karmaid közt az érczgolyóban megváltóink megbosszulatlan véré­vel öntözött göröngyök vannak a magyar Golgo­tha földjéről. Csak ébresztgesd a lassan ébredező lelkeket, csak győzd meg őket, hogy ama rémes nap, melyen a világtörténet legnagyobb bűnét elkö­vették, magyar nemzet megváltásának s annak a másik, semmi erkölcsöset nem biró s a nemzet névre nem is méltó, erőszakosan összetákolt néptömeg halálos ítéletének napja volt. Csak hirdesd éles, a szivek, a lelkek mélyébe hatoló hangon lánglelkü költőnkkel: „Miként elpusztult Jeruzsálem, El fogsz pusztulni Ausztria, Szabadság kálváriája.“ Töltsd el lelkünket független szabad magyar ha­zánk nagy gondolatával. Értesd meg ezzel a nem­zedékkel, hogy ezért az eszméért érdemes élni, küzdeni s ha kell, meghalni is. Testvéreim! magyar ifjak, esküdjünk meg (A közönség feláll helyéről.) hatalmas szent esküvéssel, hogy szí­vünkből, lelkünkből kiirtunk minden olyan ér­zést, mely megakadályozza ennek a legszentebb eszmének a megvalósítását. — Esküszünk ! — hallatszik az ifjuság ajkáról. A zászló azt jelképezi, hogy ez az eskü vérre, életre szól! S ezt jelképezi ezen szent jelszó is, melyet reá hímeztettünk: Vérünket magyar ha­zánkért ! Gyertek ti is vidéki főiskolai ifjuság vezérei, esküdjetek meg ti is! Megható jelenetek következtek erre. Egymás­után előretörtettek a közönség tömegéből a vi­déki ifjúsági küldöttségek vezetői, látható nagy megindultsággal kezükbe fogták a zászlót és olyan keresetlen szavakkal, amilyeneket csak az őszinte érzés adhat az ajkra, elrebegték esküjü­ket a zászlóra, független magyar haza nagy esz­méjére, összecsókolták a zászló nyelét, a közön­ség pedig kendőket lobogtatott, tapsolt, éljenzett és könyek is jelentek meg a szemekben. A ko­lozsvári egyetemi ifjúság képviselője mondotta az első esküt, utána következtek a vidéki akadémiák. Amikor ez a drámai erejű jelenet véget ért, Kováts így fejezte be beszédét: Most már mehetsz zászló, indulj meg utadon, ifjúi lelkünk nem látja, csak sejti, hogy merre vezet az. Talán vérzivatarba, meglehet, jöttét nem rettegjük. Szinte már látom, ott lobog egy lelkes ifjú se­­reg élén. Úgy rohannak, mint a zúgó förgeteg. Egy ifjút épp most talál szívén a golyó, felte­kint a zászlóra, valamit rebeg az ajka, amit ott lát felírva a zászlóra: „Vérünket magyar ha­zánkért“, azután mosolylyal az arczán meghal. Zászló, te légy a legutolsó magyar diák szem­fedője, zászlórúd, téged szúrjanak a legutolsó magyar diák sírja fölébe. Hirdesd ott, hogy in­kább meghaltunk mind egy szálig, semhogy szolgák maradjunk. Ezután Kossuth Ferenczhez fordult: — S most Te, vér az Ő véréből, lélek az Ő lel­kéből, fegyverek forradalma nagy vezérének fia, Te a lelkek forradalmának, vezére, áldd meg zászlónkat! Kossuth Ferencz perczekig tartó ovácziók közt lépett a dobogóra, hogy megáldja a zászlót. — Megáldom ezt a zászlót, — szólt Kossuth a zászló felé fordulva, — mint a magyar hazafi­­ság szent vallásának szerény, de lélekben meg­győződött lelkes papja. Megáldom ezt a zászlót, hogy jelvénye legyen annak a fiatalságnak, amelyé a jövő, a magyar haza jövője. Legyen ez a zászló a magyar fiatalság becsületének, kitar­tásának és hazafiságának jelvénye, legyen a jövőnek is jelvénye ez a háromszínű zászló, amely szimbóluma a magyar álla­miság kiépítésének. De figyelmeztetlek benne­teket, fiatal barátaim, akik lelkesen kibon­tottátok ezt a zászlót, hogy nektek nemcsak arról kell beszélnetek, hogy ezért a zászlóért, ezért a jelvényért esetleg meg is tudnátok halni, mert nektek ezért a zászlóért élni is kell tudnotok. Élnetek kell azon törvényeknek a tiszteletében, amely törvényeket talán ti is fogtok gyakorolni, nektek fel kell tudni használni azt az alkot­mányt, amelyet mi meg akarunk menteni a haza számára és a ti számotokra. De nem­csak megvédelmezni akarjuk, hanem ki is akarjuk azt fejleszteni, hogy ez a magyar haza független, szabad és önálló haza legyen. (Hosszantartó taps és éljenzés.) Legyen ez a zászló összekötő kapocs a ti jelenetek és jövőtök és a mi múltunk között és lobogjon dicsősége­sen akkor is, amidőn mi már nem leszünk többé. És majd akkor emlékezzetek meg arra, hogy egy becsületes, jó hazafi áldotta meg e zászlót. (Perczekig tartó lelkes éljenzés és taps.) Leírhatatlan lelkesedéssel fogadták Kossuth szavait, melyek után Apponyi Albert grófot akarták hallani. Apponyi végre is engedett a nagy erő­vel megnyilvánuló közóhajnak s fölállott helyé­ről. Mély benyomást s újra ismétlődő lelkes je­leneteket keltett beszéde ez volt: Tisztelt ifjú barátaim! Ha hallani kívántak engem, engedek e kívánságnak, ámbár semmi jogezimet sem találok arra, hogy ilyen kivételes megtiszteltetésben részesüljek és ámbár alig tu­dok valamit hozzáadni azokhoz a bölcs szavak­hoz, amelyeket Kossuth Ferencz barátom az imént elmondott. Az ifjúság fellobbanó, ragyogó képzelőtehetségéhez és szívéhez méltóan maga elé festi a végleteket és maga elé tűzi a kitartást. Mi, élemedett korú férfiak, akik láttuk a haza sorsának különböző alakulásait, akik tapasztaltuk a koczkavetésnek esetleges gyászos következ­ményeit, mi egy utón vezetünk benneteket, a törvények szakaszai útján, s kérlek benneteket, hogy kövessetek bennünket ezen az utón biza­lommal. Ennek az útnak kijelölését hallottátok Kossuth Lajos fiának ajkairól. Ez legyen a vezérfonal abban a küzdelemben, mely reánk vár, mert hazánk története a tanúja, hogy ez a nemzet mindenkor hősiesen tudta a fegyvert forgatni, ha annak órája ütött, bár több-keve­sebb szerencsével, a változó szerencsében csak egy fegyverünk volt, amely sohasem mondta fel a szolgálatot, amely diadalmaskodott az egész világ összeesküvése felett és ez a fegyver a tör­vényszakasz volt. Végén mindenkor ez bizonyult erősebbnek. Ez a törvényszakasz mutatja meg alkotmányunknak, hogy hazánk fennállásának, felvirágzásának és függetlensége biztosításának egyedüli útját. Hazafias szivem egész melegével és hosszú évek során szerzett tapasztalattal azt mondom nektek ifjú barátaim, hogy ha ezt az utat követitek, a hazát jól fogjátok szolgáink (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Apponyi beszéde után ismét Melha Armand állt föl szólásra és Kossuth kezébe téve kezét szent fogadást tett, hogy az egész magyar ifjuság Kossuth Ferenczet ismeri el vezérének. Amit a vezér kijelöl — mondotta — az ifjuság azt min­dig szem előtt fogja tartani. Ha „Kossuth Ferencz azt üzeni,“ elmegyünk, ha nyugalomra int, nyu­godtan maradunk. A Szózat eléneklésével ért véget a gyönyörű ünnep. Kováts János István dr. és Melha Armand köré csoportosulva — kezükben a zászlóval, me­lyet a távozó képviselők és közönség csókjaik­kal halmoztak el — a Kossuth-nóta éneklésével hagyták el az újvárosházát s Kossuth Ferenczet lelkes éljenzés mellett elkísérték az Egyetem­térig, hol Kossuth kocsiba szállt. A nemzeti ellenállás: Budapest, október 3. Pest vármegye. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye e hó 9-én tartja meg őszi rendes közgyűlését, mely a folyó ügyeken kívül a politikai helyzettel is foglal­kozni fog. A közgyűlést megelőzőleg a 65-ös bizottság délelőtt 9 órakor ülést tart. A 66-ös albizottság e hó 6-án délelőtt 11 órakor ülésezik. Pécs Pécs város törvényhatósága tegnap este tartott ülésén elhatározta, hogy október 6-át hivatalosan megünnepli, az iskolákban az előadás szünetel és a templomban gyászmisét mondanak. A bécsi ki­hallgatás fölött legmélyebb megbotránkozásának ad kifejezést és a pártvezéreket legteljesebb bi­zalmáról biztosítja. A polgármester ellen, mivel a közgyűlés határozatával ellentétben a múlt köz­gyűlési határozatot felterjesztette a belügyminisz­terhez, érdemeinek teljes elismerése mellett, tit­kos szavazás útján, szótöbbséggel elrendelte az előzetes fegyelmi vizsgálatot. A tisztviselőket a közgyűlés szótöbbséggel eltiltotta a szavazástól. A pénzügyigazgató sürgős átiratát, hogy a város haladéktalanul fizesse le az esedékes bérleti ösz­­szegeket, névszerinti szavazás útján, szótöbbség­gel elutasította. A közgyűlés elhatározta, hogy a fogyasztási adókat továbbra is visszatartja. Majo­­rossy Imre polgármester a közgyűléstől, míg ügye elintézést nyer, azonnal szabadságot kért. Csanád megye, Csanád vármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn közgyűlést tartott, amelyen bírálat alá vette azt a sérelmes kihallgatást, melyben a nem­zet vezéreit legutóbb Bécsben részesítették. A közgyűlés elítélte azokat a tanácsadókat, akik a királyt a kihallgatásra vonatkozólag befolyásol­ták, az öt vezérpolitikus iránt pedig legmélyebb elismerésének és köszönetének adott kifejezést ama magatartásukért, amelylyel a magyar nem­zet méltóságát Bécscsel szemben megvédelmez­ték. A vármegye e határozatáról Kossuth Ferenc­­ezet, mint a szövetkezett ellenzék vezérét, fel­iratban fogja értesíteni. Fejér megye, Fejér megye törvényhatósági bizottsága Fiaik Pál báró főispán elnöklésével tartott hétfői köz­gyűlésén Gyapay Pál képviselő indítványozta, hogy mindaddig, mig az ország alkotmányos állapotát vissza nem állítják, minden hónap első hétfőjén rendkívüli közgyűlés legyen s egyben indítványozta, hogy a vármegye fejezze ki meg­ütközését a koalicziós vezéreknek bécsi fogadta­tásán és szavazzon bizalmat az ott megjelent

Next