Magyarország, 1905. október (12. évfolyam, 241-267. szám)
1905-10-04 / 244. szám
Budapest, 1905. szerda, október ■£. MAGYARORSZÁG nyerű hadilobogóba szőtte az eltépett foszlányokat az ifjúi lelkesedés hatalmas ereje. Fekete lelkű tömeg ádáz dühe vette akkor körül, ma pedig a tiszta lelkű ifjúság állja körül. Valami csodás megilletődés vess mindannyiunkon erőt. Akkor hazátlan tömegek, ma hazanyi érzéstől égő ifjúi lelkek veszik körül. A hazátlanság nevében intézték a szentségtelen kezek ellene a támadást, s ma a legizzóbb hazaszeretet dicsőíti meg a zászlót. A hazájáért meghalni is kész ifjúság hadrobogóvá varázsolta a megtépett, a sárba taposott zászlót. Akkor vak tömegek szitkozódása, átka tépte foszlányokra, ma a mi imádságunk fűzi a szertetépett darabokat díszes csatazászlóba. Akkor orkánszerüleg zúgott fel a felháborodás moraja, ma velünk együtt imádkozik az egész nemzet, velünk együtt rebegi száz meg százezer ajak: Magyarok Istene, engedd, hogy az édes hazánk egén a sötét nyugatról jövő villámterhes jellegek minél előbb eloszladozzanak és a mi zászlónk minél később menjen át a vérkeresztségen. De velünk együtt mondja száz meg százezer ajak. Mindazonáltal a te akaratod legyen meg, ne a miénk, s ha úgy rendezted, hogy uj vérkeresztség, s bitófák várnak reánk a végső feltámadás előtt, akaratod előtt megnyugszunk, s ha kell, mind egy szálig elvérzünk hazánkért. . Ezt a hazánkért való életre-halálra való készséget jelképezi szent zászlónk, melyet ma adunk át rendeltetésének. Kifejeztük benne lelkünk háborgását, de reáhalmoztuk lelkünk legszebb álmait is! A zászló a testületi becsület szimbóluma az alatta küzdők erkölcsi értékének. A sérelem, amely éri, azokat éri, akik lobogtatják, s azok lelkén szárad, kik meg nem torolják. Aki a mi zászlónkat megsérti, a magyar ifjúság lelkére szór sarat. Aki pedig ezt meri tenni, bárki legyen, meg kell bűnhődnie. A zászlót megléphetik a csaták viharai, annál drágább lesz, minél több vérrózsa nőtt rajta. De amily dicsőség egy csaták viharában megtépett lobogó, épp oly szégyen egy békés időben meggyalázott, párbatiport lobogó. Vérbe füröszthetik, de sárba nem taposhatják. Az ifjúság becsülete hófehér volt mindig. Ezt jelképezi a hófehér szín. Mi is őrizzük, őrizzük meg híven, akár életünk árán is a mi kincsünket, hófehér lobogónkat. Ne feledjük soha, hogy becsületünk jelképe, és igy vér tapadhat hozzá, de szenny soha. Fogadjuk meg, hogy hófehér marad mindvégig s csak vérünk festheti pirosra. A több százezer karú ifjúságnak lesz ereje letörni a szentségtelen kezeket, melyeket zászlónkra emelnek, lesz elég ereje — ha még örökre is — elnémítani a szennyes ajkakat, melyek gyalázó szavakkal merik illetni. Zászlónk csúcsán ősi dicsőségünk jelképeként, az őseinket jelképező szent turul madár terjeszti ki szárnyait. Hajdan is apánkat vezérelte dicső csatákban. De egy átkos szörnyeteg immár hosszú négy félszázad óta fojtogatja. Ereje megtört. Szinte már az emléke is meghalt. De él még az a másik, az a nemzetek vérével táplálkozó kétfejű szörnyeteg, azonban napról-napra erejét veszti, karmai eltompulnak. Folyton-folyvást összébb zsugorodik s szemlátomást erőtlenebbé válik. Nem bírja már fojtogatni, bárhogy erőlködik, sem a mi turulmadarunkat, sem a lengyel sast, sem a cseh oroszlánt, szólhat már a turulmadár vijjogó hangja. Mi magyar ifjak már halljuk is, a régmúlt idők dicsőségét siratja, mikor győzedelmes csatákba vezette a magyart. Csak vijjogj őseinket vezérlő szent turulmadár! Van már, aki hallgat, van már, aki követ Megyünk, megyünk utána. Kiveszszük csőrödből a csudás erejű kardot! Megyünk, megyünk, turulmadár, hisz karmaid közt az érczgolyóban megváltóink megbosszulatlan vérével öntözött göröngyök vannak a magyar Golgotha földjéről. Csak ébresztgesd a lassan ébredező lelkeket, csak győzd meg őket, hogy ama rémes nap, melyen a világtörténet legnagyobb bűnét elkövették, magyar nemzet megváltásának s annak a másik, semmi erkölcsöset nem biró s a nemzet névre nem is méltó, erőszakosan összetákolt néptömeg halálos ítéletének napja volt. Csak hirdesd éles, a szivek, a lelkek mélyébe hatoló hangon lánglelkü költőnkkel: „Miként elpusztult Jeruzsálem, El fogsz pusztulni Ausztria, Szabadság kálváriája.“ Töltsd el lelkünket független szabad magyar hazánk nagy gondolatával. Értesd meg ezzel a nemzedékkel, hogy ezért az eszméért érdemes élni, küzdeni s ha kell, meghalni is. Testvéreim! magyar ifjak, esküdjünk meg (A közönség feláll helyéről.) hatalmas szent esküvéssel, hogy szívünkből, lelkünkből kiirtunk minden olyan érzést, mely megakadályozza ennek a legszentebb eszmének a megvalósítását. — Esküszünk ! — hallatszik az ifjuság ajkáról. A zászló azt jelképezi, hogy ez az eskü vérre, életre szól! S ezt jelképezi ezen szent jelszó is, melyet reá hímeztettünk: Vérünket magyar hazánkért ! Gyertek ti is vidéki főiskolai ifjuság vezérei, esküdjetek meg ti is! Megható jelenetek következtek erre. Egymásután előretörtettek a közönség tömegéből a vidéki ifjúsági küldöttségek vezetői, látható nagy megindultsággal kezükbe fogták a zászlót és olyan keresetlen szavakkal, amilyeneket csak az őszinte érzés adhat az ajkra, elrebegték esküjüket a zászlóra, független magyar haza nagy eszméjére, összecsókolták a zászló nyelét, a közönség pedig kendőket lobogtatott, tapsolt, éljenzett és könyek is jelentek meg a szemekben. A kolozsvári egyetemi ifjúság képviselője mondotta az első esküt, utána következtek a vidéki akadémiák. Amikor ez a drámai erejű jelenet véget ért, Kováts így fejezte be beszédét: Most már mehetsz zászló, indulj meg utadon, ifjúi lelkünk nem látja, csak sejti, hogy merre vezet az. Talán vérzivatarba, meglehet, jöttét nem rettegjük. Szinte már látom, ott lobog egy lelkes ifjú sereg élén. Úgy rohannak, mint a zúgó förgeteg. Egy ifjút épp most talál szívén a golyó, feltekint a zászlóra, valamit rebeg az ajka, amit ott lát felírva a zászlóra: „Vérünket magyar hazánkért“, azután mosolylyal az arczán meghal. Zászló, te légy a legutolsó magyar diák szemfedője, zászlórúd, téged szúrjanak a legutolsó magyar diák sírja fölébe. Hirdesd ott, hogy inkább meghaltunk mind egy szálig, semhogy szolgák maradjunk. Ezután Kossuth Ferenczhez fordult: — S most Te, vér az Ő véréből, lélek az Ő lelkéből, fegyverek forradalma nagy vezérének fia, Te a lelkek forradalmának, vezére, áldd meg zászlónkat! Kossuth Ferencz perczekig tartó ovácziók közt lépett a dobogóra, hogy megáldja a zászlót. — Megáldom ezt a zászlót, — szólt Kossuth a zászló felé fordulva, — mint a magyar hazafiság szent vallásának szerény, de lélekben meggyőződött lelkes papja. Megáldom ezt a zászlót, hogy jelvénye legyen annak a fiatalságnak, amelyé a jövő, a magyar haza jövője. Legyen ez a zászló a magyar fiatalság becsületének, kitartásának és hazafiságának jelvénye, legyen a jövőnek is jelvénye ez a háromszínű zászló, amely szimbóluma a magyar államiság kiépítésének. De figyelmeztetlek benneteket, fiatal barátaim, akik lelkesen kibontottátok ezt a zászlót, hogy nektek nemcsak arról kell beszélnetek, hogy ezért a zászlóért, ezért a jelvényért esetleg meg is tudnátok halni, mert nektek ezért a zászlóért élni is kell tudnotok. Élnetek kell azon törvényeknek a tiszteletében, amely törvényeket talán ti is fogtok gyakorolni, nektek fel kell tudni használni azt az alkotmányt, amelyet mi meg akarunk menteni a haza számára és a ti számotokra. De nemcsak megvédelmezni akarjuk, hanem ki is akarjuk azt fejleszteni, hogy ez a magyar haza független, szabad és önálló haza legyen. (Hosszantartó taps és éljenzés.) Legyen ez a zászló összekötő kapocs a ti jelenetek és jövőtök és a mi múltunk között és lobogjon dicsőségesen akkor is, amidőn mi már nem leszünk többé. És majd akkor emlékezzetek meg arra, hogy egy becsületes, jó hazafi áldotta meg e zászlót. (Perczekig tartó lelkes éljenzés és taps.) Leírhatatlan lelkesedéssel fogadták Kossuth szavait, melyek után Apponyi Albert grófot akarták hallani. Apponyi végre is engedett a nagy erővel megnyilvánuló közóhajnak s fölállott helyéről. Mély benyomást s újra ismétlődő lelkes jeleneteket keltett beszéde ez volt: Tisztelt ifjú barátaim! Ha hallani kívántak engem, engedek e kívánságnak, ámbár semmi jogezimet sem találok arra, hogy ilyen kivételes megtiszteltetésben részesüljek és ámbár alig tudok valamit hozzáadni azokhoz a bölcs szavakhoz, amelyeket Kossuth Ferencz barátom az imént elmondott. Az ifjúság fellobbanó, ragyogó képzelőtehetségéhez és szívéhez méltóan maga elé festi a végleteket és maga elé tűzi a kitartást. Mi, élemedett korú férfiak, akik láttuk a haza sorsának különböző alakulásait, akik tapasztaltuk a koczkavetésnek esetleges gyászos következményeit, mi egy utón vezetünk benneteket, a törvények szakaszai útján, s kérlek benneteket, hogy kövessetek bennünket ezen az utón bizalommal. Ennek az útnak kijelölését hallottátok Kossuth Lajos fiának ajkairól. Ez legyen a vezérfonal abban a küzdelemben, mely reánk vár, mert hazánk története a tanúja, hogy ez a nemzet mindenkor hősiesen tudta a fegyvert forgatni, ha annak órája ütött, bár több-kevesebb szerencsével, a változó szerencsében csak egy fegyverünk volt, amely sohasem mondta fel a szolgálatot, amely diadalmaskodott az egész világ összeesküvése felett és ez a fegyver a törvényszakasz volt. Végén mindenkor ez bizonyult erősebbnek. Ez a törvényszakasz mutatja meg alkotmányunknak, hogy hazánk fennállásának, felvirágzásának és függetlensége biztosításának egyedüli útját. Hazafias szivem egész melegével és hosszú évek során szerzett tapasztalattal azt mondom nektek ifjú barátaim, hogy ha ezt az utat követitek, a hazát jól fogjátok szolgáink (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Apponyi beszéde után ismét Melha Armand állt föl szólásra és Kossuth kezébe téve kezét szent fogadást tett, hogy az egész magyar ifjuság Kossuth Ferenczet ismeri el vezérének. Amit a vezér kijelöl — mondotta — az ifjuság azt mindig szem előtt fogja tartani. Ha „Kossuth Ferencz azt üzeni,“ elmegyünk, ha nyugalomra int, nyugodtan maradunk. A Szózat eléneklésével ért véget a gyönyörű ünnep. Kováts János István dr. és Melha Armand köré csoportosulva — kezükben a zászlóval, melyet a távozó képviselők és közönség csókjaikkal halmoztak el — a Kossuth-nóta éneklésével hagyták el az újvárosházát s Kossuth Ferenczet lelkes éljenzés mellett elkísérték az Egyetemtérig, hol Kossuth kocsiba szállt. A nemzeti ellenállás: Budapest, október 3. Pest vármegye. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye e hó 9-én tartja meg őszi rendes közgyűlését, mely a folyó ügyeken kívül a politikai helyzettel is foglalkozni fog. A közgyűlést megelőzőleg a 65-ös bizottság délelőtt 9 órakor ülést tart. A 66-ös albizottság e hó 6-án délelőtt 11 órakor ülésezik. Pécs Pécs város törvényhatósága tegnap este tartott ülésén elhatározta, hogy október 6-át hivatalosan megünnepli, az iskolákban az előadás szünetel és a templomban gyászmisét mondanak. A bécsi kihallgatás fölött legmélyebb megbotránkozásának ad kifejezést és a pártvezéreket legteljesebb bizalmáról biztosítja. A polgármester ellen, mivel a közgyűlés határozatával ellentétben a múlt közgyűlési határozatot felterjesztette a belügyminiszterhez, érdemeinek teljes elismerése mellett, titkos szavazás útján, szótöbbséggel elrendelte az előzetes fegyelmi vizsgálatot. A tisztviselőket a közgyűlés szótöbbséggel eltiltotta a szavazástól. A pénzügyigazgató sürgős átiratát, hogy a város haladéktalanul fizesse le az esedékes bérleti öszszegeket, névszerinti szavazás útján, szótöbbséggel elutasította. A közgyűlés elhatározta, hogy a fogyasztási adókat továbbra is visszatartja. Majorossy Imre polgármester a közgyűléstől, míg ügye elintézést nyer, azonnal szabadságot kért. Csanád megye, Csanád vármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn közgyűlést tartott, amelyen bírálat alá vette azt a sérelmes kihallgatást, melyben a nemzet vezéreit legutóbb Bécsben részesítették. A közgyűlés elítélte azokat a tanácsadókat, akik a királyt a kihallgatásra vonatkozólag befolyásolták, az öt vezérpolitikus iránt pedig legmélyebb elismerésének és köszönetének adott kifejezést ama magatartásukért, amelylyel a magyar nemzet méltóságát Bécscsel szemben megvédelmezték. A vármegye e határozatáról Kossuth Ferencezet, mint a szövetkezett ellenzék vezérét, feliratban fogja értesíteni. Fejér megye, Fejér megye törvényhatósági bizottsága Fiaik Pál báró főispán elnöklésével tartott hétfői közgyűlésén Gyapay Pál képviselő indítványozta, hogy mindaddig, mig az ország alkotmányos állapotát vissza nem állítják, minden hónap első hétfőjén rendkívüli közgyűlés legyen s egyben indítványozta, hogy a vármegye fejezze ki megütközését a koalicziós vezéreknek bécsi fogadtatásán és szavazzon bizalmat az ott megjelent