Magyarország, 1906. szeptember (13. évfolyam, 212-237. szám)
1906-09-02 / 213. szám
VS Pagadin Warvara. — Orosz életkép. — írta: Sacher Masoch. Mint ahogy a csend és magány hamarabb lehet szülőanyja egy kiváló gondolatnak, úgy a nagy szenvedély is hamarabb támad a szerény körülmények közt élők lelkében, mint az élet forgatagában tovarohanó felületes emberekében. Oroszország egy kis félreeső falujában ismerkedett meg Pagadin Warvara, Pukovszky Semen tanulóval. Az első találkozásnál már érezték mindketten, hogy lelkeik örökre összeforrtak. Warvara egy kisbirtokos lánya volt. Egyik barátnője — ki Kievben az orvosi egyetemre járt — már korán beleoltotta szívébe a czári zsarnokság iránti gyűlöletet és melléje a vágyat, hogy műveltség és munka tekintetében hátra ne maradjanak a férfiaktól. Warvara fáradhatatlanul tanult és olvasott. Tanulmányainak gyümölcsét sietett is értékesíteni. A fanatikus nihilisták közé állott, akik a zsarnokságot mindenáron megtörni akarják. A leány maga volt az egyszerűség. Gyönyörű szőke haját, mely a térdéig lehullt, rövidre nyírta, rövid fekete szoknyát és egyszerű kabátkát hordott, fején kerek férfikalapot, úgy hogy kinézése inkább egy fiatal tanulóéhoz hasonlított, mint bájos leányhoz; arai pedig alapjában volt. Mert szép volt ez a komoly fiatal teremtés; a férfias, minden tetszvágyat kerülő külső sem bírta lerontani természetes szépségét. Sokat foglalkozott az orvosi tudománynyal, aminek falujában, hol mérföldekre nem lehetett orvost találni, nagy hasznát vette. Atyja lakásán iskolát rendezett be, gyermeket, felnőttet egyaránt oktatva az irásolvasásra s a legszükségesebb fogalmakat odaadással, szeretettel magyarázta meg nekik. A parasztoknak utasítást adott a földmívelés terén, a marhatenyésztésbe s amint férfimódra nyeregbe ült a vidéket összevissza járva, a nép mindenütt lelkesedéssel, hálával fogadta és nevét mindenki elismeréssel emlegette. E lázas munkálkodás közepett találkozott először Pukovszkyval, aki a húsvéti ünnepekre hazajött Kievből. Azon kezdték ismeretségüket, hogy czélbalőttek, majd rapírokkal verekedtek, s a végén egymásba szerettek. Mind a kettő igazi gyermeke a természetnek, lelkesedni tudnak mindenért, ami szép és nemes, de jellegét viselték mindketten a kisorosz törzs szenvedélyes vadságának is. Az ő választásuk nem az egymásnak való tetszelgésből eredt, sem a holdvilágnál szőtt ábrándokból és legkevésbbé volt ez frivol szerelmi játék. Egy nagy, lelket megrázó érzés volt, ami őket átjárta, igazi, mindent lerombolni tudó szenvedély. Pukovszky visszatért Kievbe tanulmányait folytatni, szünidejét azonban mindig otthon töltötte és a viszony közte és a bátor, energikusleány között naponta erősebb lett. Pultovszky is az orosz kormányt ledöntő párthoz tartozott, be volt avatva azoknak terveibe és többé-kevésbbé veszedelmes vállalkozásaikban részt vett. Mikor őszkor a tanév kezdetén Kievbe visszatért, résztvett egy demonstráczióban és többed magával elfogattatott. Warvara a lapokból értesült a dologról, az illető közleményt kétszer is elolvasta, anélkül, hogy a legkisebb izgatottságot elárulta volna; de midőn a lapot nyugodtan összehajtotta, már határozott is. Egy kis táskát összecsomagolt, fölszállt apjának — kis nyomorúságos lovaktól’vont — bricskájára, az első vasútállomásnál fölszállt a vonatra és reggelre Kievben volt. Hogy mit fog tenni itt, még magának sem tudott számot adni róla, de úgy érezte, hogy itt szükség lesz reá. Valami megmagyarázhatatlan erő volt, ami őt ideüzte, kergette. Egy tiszt özvegyénél vett ki egy szobát, kicsomagolt s legelőször munka után nézett. Nemsokára talált alkalmazást egy kicsi, de igen előkelő üzletben, ahol csak férfikertyűket és nyakkendőket árultak. Ha Warvara egy kissé tapasztaltabb lett volna, úgy nemcsak egyes, de minden dolog gyanús lehetett volna nyíli ez ilézetben: A luxussal berendezett, kábítóan illatos hátsó szoba, a selyemtől suhogó üzlettulajdonosnő, Ivanovna Marfa, a szép, dekollerált elárusítónők, az előkelő vevők, akik az előbbiekkel eltréfáltak s gyanús pillantásokat váltottak. De hát Warvara a falun nőtt fel, mindebből mit sem értett, a férfiaknak hideg, kimért feleleteket adott s nyugodtan adta el a kertjüket, nyakkendőket. Éjjel aztán odasompolygott a rendőrség épületéhez és a rácsos ablakon át dobogó szívvel leste, nem láthatná-e meg legalább egy pillanatra kedvese arczát. Egy este, mikor már mindenki távozott az üzletből, Ivanovna Marfa valami ürügy alatt visszatartotta Warvarát. Egy magas, szép férfi lépett az üzletbe, ki Warvarára függesztette szemeit, s többé le sem vette. — Mit parancsol ön még ily későn, Pavlovics Seraph ?. — kérde Marfa mély hajlongások között. — Egy pár keztyüt, — felelte lassan a vevő. Warvara elébe tette a keztyüs dobozt és Ivanovna Maria egynéhány halk szót váltott a vevővel. — Nemde ön a vidékről jött kisasszony ? — keidé az idegen. — Igen, onnan. — És hogy tetszik önnek itt a városban ? — Munkát találtam és meg vagyok elégedve. — Oh, még többet is kell találni ennél, — folytatá a férfi — de mondja kérem, kit terhel a felelősség, ki vágta le gyönyörű haját? — Én magam. — Majdnem úgy néz ki, mint egy kis nihilista nő — mondá ez idegen mosolyogva, — de azok a nőalakok mind igen ruták. — Warvara könynyedén elpirult, mialatt a férfi kiválasztott egy pár keztyűt. — Örvendek, hogy megismerhettem — mondá, — hogy is hívják kisasszony? — Pagadin Warvara. — Warvara kisasszony, tehát a viszontlátásra. A férfi ajánlta magát, sőt a kalapját is megemelte egy gondolatnyit. Ivanovna Maria az ajtóig kísérte őt és a férfi csendesen pár szót súgott az asszony fülébe. — Ah milyen kiváló szerencse ! — kiáltott fel Ivanovna Marfa, mikor az ajtót betette a férfi után. — Kisasszony tetszik neki, kegyed meghódította őt, őt, aki előtt mindnyájan reszketünk. — Kiről beszél asszonyom? — Kiről másról, mint Halikoff Pavlovics Seraphról, a rendőrfelügyelőről, aki éppen most távozott. —■ Miért nem mondta ezt előbb nekem? — kiáltotta Warvara, s egy pilanat alatt megvolt a terve, amire régen készült. — No, no, hiszen nem olyan sietős a dolog. — És én tetszem neki? — Beléd van bolondulva kicsi galambom a én, én tudom, hogy ez mit jelent. De neked másképpen kell öltöznöd és főleg másképpen kell fésülködnöd. Mindenekelőtt hajfonatot kell beszerezned, így úgy nézesz ki, mint aki a fegyházból került ki. Van szükséged pénzre ? — Köszönöm, nincs, de . . . — No micsoda de, csak légy egész bizalommal hozzám, drága szivecském. — Mondja meg asszonyom a rendőrfőnöknek, hogy ő is tetszik nekem, kiválóan tetszik. — Mindenesetre megmondom. Már a következő estén Halikoff hazakísérte a leányt, aki ugyan még kopott ruháiban volt, de haja egy hamis fonattal ki volt egészítve, ami nagyon bájossá tette arczát. A rendőrfőnök csak szétnézett a szegényes szobácskában és tudta, mit tegyen. — Egy szerény vidéki lányka nagyon sok csábításnak van kitéve egy ilyen nagyvárosban, — kezdő a rendőrfőnök — engedje meg gyermekem, hogy vele szemben a gondviselés szerepét játsszam. Mindenekelőtt, ne menjen többé az Ivanovna Marfa üzletébe, ennek a személynek igen rossz hire van. — Mennyiben? — Valóságos kereskedést űz a szép és ártatlan lányokkal. — Varvara rábámult s nem értette őt. — Ön nem maradhat tovább ebben a szobában sem, s ha az én részvétem, érdeklődésem nincs terhére, ha még nem sértem ... — Elhatároztam, hogy megteszek mindent, amit ön kíván. — Tant mieux! Ne vesztegessük tovább a szót ilyen semmiségekre, engedje meg egyszerűen, hogy én cselekedjem helyette. — Elfogadom, mégpedig a legnagyobb hálával. — Én vagyok önnek hálás, Warvara. Másnap már a szép lány egy gyönyörű kis lakásban lakott, párisi ízléssel berendezve, egy komorna, szakács, bvr és inas álltak rendelkezésére és szolgálatára. Szabó jelentkezett, ki őt csábító pongyolákkal, remekül szabott utczai toilettekkel ellátta, sőt az ékszerész is megjelent lakásán, akinél Halikoff a lány számára egypár csillogó brilliante függőt, karkötőt, gyűrűket vásárolt. Még azon este egy titokzatos levelet kapott Warvara: — „Ön a legjobb után halad. Megbízunk önben, mert bátor és okos. Talán így megmentheti Pulovszkyt és rajtunk is segít Mielőtt cselekednék, várja meg utasításunkat Minden erőnkből segítségére leszünk és vigyázunk önre.“ Warvara elolvasás után tűzbe vetette a levelet Eltelt pár hét, míg a második levél megjött: — „Ne remélje, hogy Pulovszkyt megmentheti, megbosszulhatja őt, de szabadságát vissza nem szerezheti.“ Már két nap múlva megkapta a rendőrfőnök halálos ítéletét melyben felszólittatott Warvara, hogy három nap alatt végeznie kell vele. A leány keblébe vette a rémítő iratot és csöngetett komornájának, hogy öltöztesse fel őt. Mikor Halikoff megjött, hogy vele ebédeljen, a leány a legigézőbb pongyolában várta. — Ah, milyen szép ön ma édes Warvara — mondá Halikoff, mialatt ajkához vonta kezeit — de mi baja, a kezei hidegek, mint a jég ? — Félek. .. — De hát mitől? — Magam nem tudom, de úgy szeretnék egy tőrt amit magammal hordozhatnék. — Egy tőrt? Az nincs nálam, de nem felelne meg ez is ? — kérdő Halikoff egy kis revolvert nyújtva át neki, mit zsebéből vett ki. — Egyelőre jó lesz, de ugye, hoz nekem egy tőrt is ? — Amint parancsolja. Az ebéd után Halikoff szokása szerint elszundikált egy ottománon. Warvara szemben ült vele egy karosszékben és szemeit le nem vette róla. Majd hirtelen felállott, a nehéz szőnyegen nesztelenül hozzálépett, a revolvert a férfi halántékának szögezte, majd — mást gondolva ismét leeresztette. — Csak nem ölöm meg őt álmában, ez gyávaság lenne. Este elhozta Halikoff az Ígért tőrt, amit Warvara övébe tett. A teánál észrevétlenül kivonta, hogy a halálos döfést véghesvigye, de keze remegett és ismét övébe tette a gyilkos eszközt. — Bátorságot kell szereznem, most nem megy — mondá magában — holnap okvetlenül meg kell történni a dolognak. Másnap hiába várta ebédhez a rendőrfőnököt, nem jött csak este, de annál vidámabb kedélylyel. — Mayen jókedvű ön ma Pavlovics Seraph— micsoda öröm érte ? — kérdé Varvara. — Pompás fogást csináltam ma — mondá Mjdeg mosolylyal a szép férfi — felfedeztünk egy nihilista-összeesküvést. Warvara összerezzent, már érezte, hogy lesz bátorsága a véres tett elkövetésére. — Bizonyára sok nihilista van elfogva ugye , és elfér ez a temérdek ember a börtönökben? — Összeszorítjuk őket, mint a Peringeket, kímélésről velök szemben nem lehet itt szó — nevetett a férfi. — Mi történik Pukovszky Semennel? — Ismeri őt? — Azon helységből van, ahonnan én. — Még él, daczára, hogy már többször szigo- MAGYAROSSZÁG Budapest, 1906. vasárnap, szeptember 2.—