Magyaroszág, 1906. október (13. évfolyam, 238-264. szám)
1906-10-02 / 238. szám
Budapest, 1906. Rena, oinover 2. MAGYARORSZÁG látják Bécsben. A tárgyalások előkészítésére kiküldött magyar bizottság tagjai, Literényi József, Popovics Sándor és Mezőssy Béla államtitkárok, Ottlik Iván, Lers Vilmos és Hendel miniszteri tanácsosok ma reggel Bécsbe utaztak, ahová délben érkeztek meg. A tanácskozások délután 4 órakor kezdődtek meg. Előreláthatólag a magyar és osztrák szakbizottságoknak ez lesz az utolsó összejövetele, melynek végeztével mindkét bizottság jelentést tesz kormányának a megállapodásokról s ezen jelentések megfontolás tárgyává tétele után dől el az a kérdés, hogy a két kormány között megindíthatók-e a tárgyalások a fixirozott alapon. A mai tanácskozás a miniszterelnöki palotában lesz és azon Soprál dr. osztrák bizottsági tag fog elnökölni. Izgatottság Belgrádiban a bécsi válasz miatt. Belgrádi tudósítónk jelenti, hogy a bécsi külügyminisztérium válaszát a szerb jegyzékre tegnap adta át Löwenthal követségi tanácsos Popovics államtitkár útján a szerb kormánynak. A külügyminiszter az ágyuk megrendelését illetőleg fentartja régi, el nem fogadható követeléseit és semmiféle más alapon nem hajlandó Szerbiával szerződést kötni. A válasz a legrosszabb benyomást keltette, mert míg eddigi jegyzékeiben csak jelenlegi állami megrendeléseket reklamálta Ausztriának, mai válaszában szerződésileg törekszik biztosítani, hogy Szerbia a jövő szerződéses tie évien az összes állami szükségleteit Ausztriában szerezze be. Teljesen biztos, hogy Szerbia ezeket a feltételeket el nem fogadja s igy a vámháboru a napokban teljes erővel ki fog törni. A „Dnevni List“ fentartja korábbi hírét, hogy Szerbia a francziaországi St. Chamongyárban száznyolcvan gyorstüzelő ágyút vett, amelyeket már egy más állam korábban megrendelt, de nem tudott kifizetni. Ezzel Szerbia elintézte az ágyúkérdést. Golnohovszki lemondása. Lapunk szombati számában Milánóból érkezett híradás alapján megírtuk, hogy a Corrieri della Sera bécsi levezője Goluchovszki külügyminiszter és Lützow krizináli nagykövet lemondásáról értesítette lapját. Erre vonatkozólag ugyanezen forrásból most azt jelentik lapunknak, hogy Goluchovszki a delegácziók ülésezése után tényleg visszavonult helyét Lützow gróf kriináli nagykövet foglalja el. Golubovszkit a külügyminiszterségért a párisi nagykövetséggel akarták kárpótolni, de most ezt nagy bajjal, aránytalan költséggel lehetett volna raktárra vitetnünk, amiért is azt határozták az intézkedők, hogy a helyszínéről történjék az elárusítás. A fa jó volt, olcsó is volt, hát messze vidékekről jártak érte az olyan emberek, kik a maguk munkáját, az állatjaik fáradságát legtöbbször alig számítják. Reám került a sor, nekem kellett az eladott fát nap-nap után kiadnom. S mert ez a fó pár órányira volt a falutól, ami lehetetlenné tette a naponkint való kijárást, nekem kellett teljes készlettel bevonulnom abba a kedves „kőgunyhóba“, ahonnan csak vasárnaponkint volt hazatérésem. Mert hát jótétlélek vasárnap az erdőt se bántja. Egy-egy hetet kellett tehát egyfolytában ott töltenem, Kint az erdő legbelsejében, éjjelnappal egymagamban, és a főzést, sütést illető teljes tudatlanságomban. Kaptam egy hétre való kenyeret, lisztet, zsírt, sőt bőségesen és azt a jóakaratú utasítást, hogy húsról magam gondoskodjam, és hogy amim van, a „járkelőknek“ oda ne adjam. Azok az igazán szegény „szegény legények“ voltak a járkelők, akik ilyen, vagy olyan nagy, de többnyire kicsi dologban összeütközésbe kerültek a törvényekkel, a hatóságokkal s hogy a pár heti tömlösz élettől meneküljenek, nekivágtak a Bakony mély erdőjének, csapatba összeverődtek és rövid függetlenségükért cserébe kiszolgáltatták magukat — a statáriumnak, az akasztófának!.... Ezek is ráranyitották ott az ajtót, néha fényes nappal, sötét éjszakán többször. Ezek is segítették nekem elfogyasztani a kenyeremet, puskaporomat; de meg is hozták hűségesen, amikor ők voltak benne bőségben. A nemes vármegye kékgatyásai, a pandita tervet elejtették s abban állapodtak meg, hogy az udvarnál valami magas állásra fogják kinevezni. A Times mosakodása. A „Times" ma érkezett számában reflektál az e két nappal ezelőtt megjelent, a magyarokat támadó vezérczikkére kiadott félhivatalos magyar kormánynyilatkozatra és azt egész terjedelmében közölvén, a következő tendencziózus megjegyzéseket fűzi hozzá. Ebben a cáfolatban igen sok tévedés van, amelyek helyreigazítása nagyon messzire vezetne, azonban egyes szembekiáltó tévedéseket azonnal helyreigazítunk. Nem áll az, hogy a „Times“ ami magyar álláspontot foglalt el, nem áll az, hogy a „Times“ tendencziózusan a magyarok politikájának ellenese lett volna, mert hiszen Apponyi Albert gróf levelei és nyilatkozatai annak idején helyet találtak a „Times“ hasábjain. Kossuth Ferencz pedig nagyon jól tudja, hogy a magyar liberális pártnak 1905. januárjában beállott bukásáról a „Times“ is közölt híreket, amely hírek a magyar koalíczió állásfoglalásával nem állottak ellentétben. A hiba abban volt, hogy Kossuthnak nem volt meg az az erkölcsi bátorsága, hogy amikor a választások után pártja óriási többséggel rendelkezett, a magyar vezényszóért a végletekig küzdött volna. Hiszen tizenöt hónap elfecsérlése után úgy vállalt kormányalakítást, hogy a magyar vezényszó követeléséről lemondott (Mily tudatos ferdítés. — Szerk.) Nagyon jól tudják ez urak, hogy a „Times“ osztrák-magyar levelezője csakis technikai okok miatt lakik Bécsben és nem Budapesten. Nagyon jól tudta azt mindenki, hogy a „Times“-nak osztrák-magyar levelezője nem helyezkedhetik se az osztrákok, se a németek, se a magyarok álláspontjára, hanem az ő szemeiben csakis Ausztria-Magyarország szerepel, mint amelylyel Anglia összeköttetésben áll. Hiszen nem az a hivatása a külföldi lapok levelezőinek, hogy tudatosan, vagy tudatlanul Ausztria vagy Magyarország legszélső politikája szerint tudósítsák lapjaikat.“ Ez az újabb kirohanás Bécsből van keltezve és igy természetes, hogy a tudósitó, aki Golucovszki gróf intimusa, teljesen az ő szellemében védekezik. Az azonban mégis furcsa, hogy a jó öreg „Times“ a vezényszó kérdésében radikálisabb akar lenni a koalicziónál és Kossuth Ferencznél, holott az egész nemzeti küzdelem alatt valóságos mumus gyanánt hagyta magát felhasználni Golubovszki részéről és úgyszólván minden két hétben megintette a koalíciót, hogy szereljen le, mert veszedelmet hoz az országra. Ami a technikai okot illeti, az csak igazolja a mi véleményünket, t. i. hogy a tudósító mindig Golucovszki közelében akar lenni. volt, ezek a volt lókötők és leendő zsiványok, de nagy részükben tisztességes szegény családapák, váltig járták az erdő széleit, a kivülfekvő majorokat, pusztákat, de a titokzatos erdőség belső rejtelmeit fölkeresni, megismerni bölcsen tartózkodtak akkoriban még. Utóbb erre is rákerült a sor. Három vármegye erejével, katonasegítséggel. Nem nagyon messzire a kőgunyhóhoz, de még beljebb az erdő mélységében rejtőzködik a „disznószállás“, ahol az uraság sertéseinek ezrei egészen vadon nőnek és a duhaj kanászbojtárok szabadosan élnek a kondásgazda számadása és fegyelme alatt. Azok csak eladva kerülnek vásárra innen, ahol lapátolni lehet a tölgyek makkját és söpörni az édes bükkmakkokat; amazok pedig egyegy szomszédos falu búcsújára, vagy éjjel, lopva, valamely csárdába, vagy tilos házba, ha eljuthatnak duhajkodni, vagy leányt csókolni, menyuskát ölelni, néhanapján. Ezen a világ elől egészen elbújt tanyán vendégül járnak és vígan is mulatnak nem egyszer a társadalom kiközösítettjei is a kondásokkal, a bojtárok tisztátkozó asszonyaival és a gazdának most gyakran kilopódzó egyetlen Vicza leányával. Egy-egy hirtelen kimúlt süldő sül föl ilyenkor a kondérokban, bográcsokban és még duda, furulya, táncz is járja ezekkel az alkalmakkal. A szegény legénynek kell leginkább felejteni a baját-baját. Magam is voltam ott vendég többször is és én is irigyeltem a szép Eviczát a Jóska bajtárstól, akivel már el is gyűrűzték magukat a nyáron, akkor, amikor a Senki Peti még nem szegődött be az Illés híres bandájához. Hitték, nem hitték Petinek, hogy ez a fura név az ő igaz tulajdona, megelégedett Az adóhátralékok kamatja, az ex-lex idejéből való és a még régebbi adóhátralékok kamatja ügyében Wekerle Sándor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter, rendeletet küldött a budapesti adófelügyelőségnek. E rendelet szerint az 1905. évet megelőző időből származó, valamint az ez év július elsejétől esedékes adótartozás után ötszázalékos kamat számítandó, a régi tartozásnál az ex-lex idejére is. Az ex-lex idejére esedékes adótartozás kamatmentesen befizethető ugyan, de felerészben legkésőbb november elsejéig, felerészben pedig újévig, mert e határidő elmulasztása esetén az ex-lex idejére esedékes adótartozás után is beszedik az ötszázalékos kamatot . Angol kereskedők Budapesten. . — Saját tudósítónktól. — Budapest, októbe 1. Az Eighty-klub tagjait nyomon követték a kereskedők. Amazok tegnap tértek vissza az Alföldről Budapestre s mentek vissza hazájukba s elvitték magukkal nemcsak a magyar vendégszeretet nyomán fakadt kellemes emlékeket, de a magyar politika, kultúra és társadalmi élet iránt való megismerésből támadt tiszteletet a magyar föld iránt. Azok az angol vendégek pedig, akik a budapesti ipar- és kereskedelmi kamara meghívására jöttek Budapestre, nem kutatják a politikai viszonyokat, de az ipar és kereskedelem lüktető erejét tanulmányozzák, azt a pezsgő életet, amelynek hullámverései kereskedelmünk és iparunk fejlettségét mutatják angol vendégeinknek. Ez a látogatás gyakorlati eredményeit majd akkor fogja megmutatni, ha angol vendégeink megismerték közelebbről a magyar kereskedelem góczpontját, a magyar ipar műhelyeit, s megtanulták megismerni azt a haladást, amelyet ezen a téren elérnünk sikerült. Az angolok látogatásáról tudósítónk ezeket írja: (A kereskedelmi kamarában.) Tegnap este érkeztek Budapestre az angol kamarák küldöttei, akiket a kereskedelmi- és iparkamara tagjaiból alakult bizottság kalauzolt szállásukra. Az angolok budapesti tartózkodása négy napra van tervezve s a programmal reggel az ipar- és kereskedelmi kamara Szomorú utcza palotájában történt hivatalos üdvözléssé kezdődött. A kamara palotáján óriási nemzeti szinű és angol nemzeti lobogó lengett a vendégek tisz, vele mindenki, még a szigorú vezér se firtatta. Keresztlevelet, passzust, írást nem szokott ő követelni senkitől, aki nála jelentkezett. Csak a Vieta tudhatta meg ennek a szél barna legénynek az igazi nevét, csak ő ismerhette meg ennek a forró szívéből a valóságos szerelmet, mert különben nem dobta volna el magától a Jóska gyerek fényes karikagyűrűjét és nem hagyta volna el az apját, anyját, mindenét, ami eddig kedves volt neki, hogy belevágjon az ismeretlen nagyvilágba — avval a Senkivel. * Hónapok múltak már el és még mindig ott laktam a kőkunyhóban. Meg is szoktam ott nagyon, utóbb már el se kívánkoztam Sok jóbarátra találtam, tengernyi élvezetre akadtam ott lépten-nyomon. Ha vasárnaponként, mert az élelmem elfogyott s ezt nem küldötték ki utánam, bementem is a faluba az est már újra ott talált engem a kőpalotámban, melynek a nyílt tűzhelyénél jókedvvel, víg kedélylyel főztem a vacsorát annál az olajos mécsesnél, mely a tűz lángja mellett az egyetlen világitó szerszámom volt s amelynél jobban láttam akkor, mint most a gáz fényes lángjánál. Ki ismeri az ilyen mécsest? Egy gyermekökölnyi üres üvegalma, vele együtt kifújt üvegtalppal s ebben barnaszinü, sűrít folyadék, amit a falu olajmalma ütött ki kendermagból, hogy olaj legyen belőle. De mi az a hosszú gilisztaforma, ami abban az olajban úszkál? Azt én sodortam kenderkóczból lámpabélnek. Úgy ég, ahogyan én akarom. Nincs ám itt boltos, de még ez két garasért ad egy rőföt.