Magyaroszág, 1906. október (13. évfolyam, 238-264. szám)

1906-10-02 / 238. szám

Budapest, 1906. Rena, oinover 2. MAGYARORSZÁG látják Bécsben. A tárgyalások előkészítésére ki­küldött magyar bizottság tagjai, Literényi József, Popovics Sándor és Mezőssy Béla államtitkárok, Ottlik Iván, Lers Vilmos és Hendel miniszteri ta­nácsosok ma reggel Bécsbe utaztak, ahová dél­ben érkeztek meg. A tanácskozások délután 4 órakor kezdődtek meg. Előreláthatólag a magyar és osztrák szakbizottságoknak ez lesz az utolsó összejövetele, melynek végeztével mindkét bi­zottság jelentést tesz kormányának a megállapo­dásokról s ezen jelentések megfontolás tárgyává tétele után dől el az a kérdés, hogy a két kor­mány között megindíthatók-e a tárgyalások a fixirozott alapon. A mai tanácskozás a miniszterelnöki palotában lesz és azon Soprál dr. osztrák bizottsági tag fog elnökölni. Izgatottság Belgrádiban a bécsi vá­lasz miatt. Belgrádi tudósítónk jelenti, hogy a bécsi külügyminisztérium válaszát a szerb jegyzékre tegnap adta át Löwenthal követségi tanácsos Popovics államtitkár útján a szerb kormánynak. A külügyminiszter az ágyuk megrendelését illetőleg fentartja régi, el nem fogadható követeléseit és semmiféle más alapon nem hajlandó Szerbiával szerződést kötni. A válasz a legrosszabb benyomást keltette, mert míg eddigi jegyzékeiben csak jelenlegi állami megrendeléseket reklamálta Ausztriának, mai válaszában szerződésileg törekszik biztosítani, hogy Szerbia a jövő szerződéses tie évien az összes állami szükségleteit Ausztriában szerezze be. Teljesen biztos, hogy Szerbia ezeket a feltételeket el nem fogadja s igy a vámháboru a napokban teljes erővel ki fog törni. A „Dnevni List“ fentartja korábbi hírét, hogy Szerbia a francziaországi St. Chamon­­gyárban száznyolc­van gyorstüzelő ágyút vett, amelyeket már egy más állam korábban meg­rendelt, de nem tudott kifizetni. Ezzel Szerbia elintézte az ágyúkérdést. Golnohovszki lemondása. Lapunk szombati számában Milánóból érkezett híradás alapján megírtuk, hogy a Corrieri della Sera bécsi leve­­zője Goluchovszki külügyminiszter és Lützow kri­­zináli nagykövet lemondásáról értesítette lapját. Erre vonatkozólag ugyanezen forrásból most azt jelentik lapunknak, hogy Goluchovszki a delegá­­cziók ülésezése után tényleg visszavonul­t he­lyét Lützow gróf kri­ináli nagykövet foglalja el. Golub­ovszkit a külügyminiszterségért a párisi nagykövetséggel akarták kárpótolni, de most ezt nagy bajjal, aránytalan költséggel lehetett volna raktárra vitetnünk, amiért is azt hatá­rozták az intézkedők, hogy a helyszínéről történjék az elárusítás. A fa jó volt, olcsó is volt, hát messze vidékekről jártak érte az olyan emberek, kik a maguk munkáját, az állatjaik fáradságát legtöbbször alig számít­ják. Reám került a sor, nekem kellett az el­adott fát nap-nap után kiadnom. S mert ez a fó pár órányira volt a falutól, ami lehetetlenné tette a naponkint való kijá­rást, nekem kellett teljes készlettel bevonul­nom abba a kedves „kőgunyhóba“, ahonnan csak vasárnaponkint volt hazatérésem. Mert hát jótétlélek vasárnap az erdőt se bántja. Egy-egy hetet kellett tehát egyfolytában ott töltenem, Kint az erdő legbelsejében, éjjel­nappal egymagamban, és a főzést, sütést illető teljes tudatlanságomban. Kaptam egy hétre való kenyeret, lisztet, zsírt, sőt bősége­sen és azt a jóakaratú utasítást, hogy húsról magam gondoskodjam, és hogy amim van, a „járkelőknek“ oda ne adjam. Azok az igazán szegény „szegény legé­nyek“ voltak a járkelők, akik ilyen, vagy olyan nagy, de többnyire kicsi dologban összeütközésbe kerültek a törvényekkel, a hatóságokkal s hogy a pár heti tömlösz­ élet­­től meneküljenek, nekivágtak a Bakony mély erdőjének, csapatba összeverődtek és rövid függetlenségükért cserébe kiszolgáltatták ma­gukat — a statáriumnak, az akasztófának!.... Ezek is ráranyitották ott az ajtót, néha fényes nappal, sötét éjszakán többször. Ezek is segítették nekem elfogyasztani a kenyere­met, puskaporomat; de meg is hozták hűsé­gesen, amikor ők voltak benne bőségben. A nemes vármegye kékgatyásai, a pandit­a tervet elejtették s abban állapodtak meg, hogy az udvarnál valami magas állásra fogják kine­vezni. A Times mosakodása. A „Times" ma érkezett számában reflektál az e két nappal ezelőtt meg­jelent, a magyarokat támadó vezérczikkére ki­adott félhivatalos magyar kormánynyilatkozatra és azt egész terjedelmében közölvén, a követ­kező tendencziózus megjegy­zéseket fűzi hozzá. Ebben a c­áfolatban igen sok tévedés van, amelyek helyreigazítása nagyon messzire ve­zetne, azonban egyes szembekiáltó tévedése­ket azonnal helyreigazítunk. Nem áll az, hogy a „Times“ am­i­ magyar álláspontot fog­lalt el, nem áll az, hogy a „Times“ tenden­­cziózusan a magyarok politikájának ellenese lett volna, mert hiszen Apponyi Albert gróf levelei és nyilatkozatai annak idején helyet találtak a „Times“ hasábjain. Kossuth Ferencz pedig nagyon jól tudja, hogy a magyar liberális pártnak 1905. januárjában beállott bukásáról a „Times“ is közölt híreket, amely hírek a ma­gyar koalíczió állásfoglalásával nem állottak ellen­tétben. A hiba abban volt, hogy Kossuthnak nem volt meg az az erkölcsi bátorsága, hogy amikor a választások után pártja óriási több­séggel rendelkezett, a magyar vezényszóért a végletekig küzdött volna. Hiszen tizenöt hó­nap elfecsérlése után úgy vállalt kormány­alak­ítást, hogy a magyar vezényszó követelé­séről lemondott (Mily tudatos ferdítés. — Szerk.) Nagyon jól tudják ez urak, hogy a „Ti­mes“ osztrák-magyar levelezője csakis tech­nikai okok miatt lakik Bécsben és nem Budapesten. Nagyon jól tudta azt mindenki, hogy a „Times“-nak osztrák-magyar levelezője nem helyezkedhetik se az osztrákok, se a németek, se a magyarok álláspontjára, hanem az ő sze­meiben csakis Ausztria-Magyarország szerepel, mint amelylyel Anglia összeköttetésben áll. Hi­szen nem az a hivatása a külföldi lapok levele­zőinek, hogy tudatosan, vagy tudatlanul Ausztria vagy Magyarország legszélső politikája szerint tudósítsák lapjaikat.“ Ez az újabb kirohanás Bécsből van keltezve és igy természetes, hogy a tudósitó, aki Golu­c­ovszki gróf intimusa, teljesen az ő szellemében védekezik. Az azonban mégis furcsa, hogy a jó öreg „Times“ a vezényszó kérdésében radikáli­sabb akar lenni a koalicziónál és Kossuth Ferencznél, holott az egész nemzeti küz­delem alatt valóságos mumus gyanánt hagyta magát felhasználni Golub­ovszki részéről és úgyszólván minden két hétben megintette a koalíc­iót, hogy szereljen le, mert veszedel­met hoz az országra. Ami a technikai okot illeti, az csak igazolja a mi véleményünket, t. i. hogy a tudósító mindig Goluc­ovszki közelében akar lenni. volt, ezek a volt lókötők és leendő zsiványok, de nagy részükben tisztességes szegény csa­ládapák, váltig járták az erdő széleit, a kivül­­fekvő majorokat, pusztákat, de a titokzatos erdőség belső rejtelmeit fölkeresni, megis­merni bölcsen tartózkodtak akkoriban még. Utóbb erre is rákerült a sor. Három vár­megye erejével, katonasegítséggel. Nem nagyon messzire a kőgunyhóhoz, de még beljebb az erdő mélységében rejtőzkö­dik a „disznószállás“, ahol az uraság serté­seinek ezrei egészen vadon nőnek és a duhaj kanászbojtárok szabadosan élnek a kondás­gazda számadása és fegyelme alatt. Azok csak eladva kerülnek vásárra innen, ahol lapátolni lehet a tölgyek makkját és söpörni az édes bükkmakkokat; amazok pedig egy­­egy szomszédos falu búcsújára, vagy éjjel, lopva, valamely csárdába, vagy tilos házba, ha eljuthatnak duhajkodni, vagy leányt csó­kolni, menyuskát ölelni, néhanapján. Ezen a világ elől egészen elbújt tanyán vendégül járnak és vígan is mulatnak nem egyszer a társadalom kiközösítettjei is a kon­dásokkal, a bojtárok tisztátkozó asszonyaival és a gazdának most gyakran kilopódzó egyet­len Vicza leányával. Egy-egy hirtelen kimúlt süldő sül föl ilyenkor a kondérokban, bog­rácsokban és még duda, furulya, táncz is járja ezekkel az alkalmakkal. A szegény le­génynek kell leginkább felejteni a baját-ba­­ját. Magam is voltam ott vendég többször is és én is irigyeltem a szép Eviczát a­­ Jóska bajtárstól, akivel már el is gyűrűzték magu­kat a nyáron, akkor, amikor a Senki Peti még nem szegődött be az Illés híres bandá­jához. Hitték, nem hitték Petinek, hogy ez a fura név az ő igaz tulajdona, megelégedett Az adóhátralékok kamatja, az ex-lex idejéből való és a még régebbi adóhátralékok kamatja ügyében Wekerle Sándor miniszterelnök, mint pénzügyminiszter, rendeletet küldött a budapesti adófelügyelőségnek. E rendelet szerint az 1905. évet megelőző időből származó, valamint az ez év július elsejétől esedékes adótartozás után öt­­százalékos kamat számítandó, a régi tartozásnál az ex-lex idejére is. Az ex-lex idejére esedékes adótartozás kamatmentesen befizethető ugyan, de felerészben legkésőbb november elsejéig, fele­részben pedig újévig, mert e határidő elmulasz­tása esetén az ex-lex idejére esedékes adótarto­zás után is beszedik az ötszázalékos kamatot . Angol kereskedők Budapesten. . — Saját tudósítónktól. — Budapest, októbe­ 1. Az Eighty-klub tagjait nyomon követték a kereskedők. Amazok tegnap tértek vissza az Alföldről Budapestre s mentek vissza ha­zájukba s elvitték magukkal nemcsak a ma­gyar vendégszeretet nyomán fakadt kellemes emlékeket, de a magyar politika, kultúra és társadalmi élet iránt való megismerés­ből támadt tiszteletet a magyar föld iránt. Azok az angol vendégek pedig, akik a bu­dapesti ipar- és kereskedelmi kamara meg­hívására jöttek Budapestre, nem kutatják a politikai viszonyokat, de az ipar és kereske­delem lüktető erejét tanulmányozzák, azt a pezsgő életet, amelynek hullámverései keres­kedelmünk és iparunk fejlettségét mutatják angol vendégeinknek. Ez a látogatás gyakorlati eredményeit majd akkor fogja megmutatni, ha angol vendé­geink megismerték közelebbről a magyar ke­reskedelem góczpontját, a magyar ipar mű­helyeit, s megtanulták megismerni azt a haladást, amelyet ezen a téren elérnünk sikerült. Az angolok látogatásáról tudósítónk eze­ket írja: (A kereskedelmi kamarában.) Tegnap este érkeztek Budapestre az angol kamarák küldöttei, akiket a kereskedelmi- és iparkamara tagjaiból alakult bizottság kalauzolt szállásukra. Az angolok budapesti tartózkodása négy napra van tervezve s a programm­al reggel az ipar- és kereskedelmi kamara Szomorú utcza palotájában történt hivatalos üdvözléssé kezdődött. A kamara palotáján óriási nemzeti szinű és angol nemzeti lobogó lengett a vendégek tisz, vele mindenki, még a szigorú vezér se fir­tatta. Keresztlevelet, passzust, írást nem szo­kott ő követelni senkitől, aki nála jelent­kezett. Csak a Vieta tudhatta meg ennek a szél barna legénynek az igazi nevét, csak ő is­merhette meg ennek a forró szívéből a való­ságos szerelmet, mert különben nem dobta volna el magától a Jóska gyerek fényes ka­rikagyűrűjét és nem hagyta volna el az ap­ját, anyját, mindenét, ami eddig kedves volt neki, hogy belevágjon az ismeretlen nagy­világba — avval a Senkivel. * Hónapok múltak már el és még mindig ott laktam a kőkunyhóban. Meg is szoktam ott nagyon, utóbb már el se kívánkoztam Sok jóbarátra találtam, tengernyi élvezetre akadtam ott lépten-nyomon. Ha vasárnapon­ként, mert az élelmem elfogyott s ezt nem küldötték ki utánam, bementem is a faluba az est már újra ott talált engem a kőpalo­támban, melynek a nyílt tűzhelyénél jókedv­vel, víg kedélylyel főztem a vacsorát annál az olajos mécsesnél, mely a tűz lángja mel­lett az egyetlen világitó szerszámom volt s amelynél jobban láttam akkor, mint most a gáz fényes lángjánál. Ki ismeri az ilyen mécsest? Egy gyermekökölnyi üres üveg­alma, vele együtt kifújt üvegtalppal s ebben barnaszinü, sűrít folyadék, amit a falu olaj­­malma ütött ki kendermagból, hogy olaj legyen belőle. De mi az a hosszú giliszta­forma, ami abban az olajban úszkál? Azt én sodortam kenderkóczból lámpabélnek. Úgy ég, ahogyan én akarom. Nincs ám itt bol­tos, de még ez két garasért ad egy rőföt.

Next