Magyarország, 1907. április (14. évfolyam, 79-103. szám)

1907-04-02 / 79. szám

Budapest, 1907. kedd, április 2. m@KORSZA* ezek az emberek még mindig az ország ér­dekeit. A bécsi lapokkal, Luegerrel és a bécsi politikusokkal teljesen egy követ fújnak, amikor szidalmazzák a magyar gazdasági önállóságot Rágalmazzák és gyalázzák az új rendszert, amely — borzasztó! — nem nyugszik meg a bécsi bank atyai áldásaiban, hanem nemzeti bank felállítását követeli. „Lesü­lyesztenek bennünket a Balkán­államok nívójára“ — mondogatják — csak­hogy valamiképp Bécs karmaiból ki ne sza­baduljunk. Állítólag magyar emberek be­szélnek így saját hazájukban. De adjuk itt az illető Tisza-párti politikusnak az Aj Újság­ban közzétett nyilatkozatát a magyar jegybankról: Mindenesetre nagyon sajátságos, szinte elkép­zelhetetlen, hogy két jegybank működjék, különböző bonitású, kétféle bankjegygyel, kétféle bankka­matlábbal egy és ugyanazon gazdasági területen. Ez a reform előfeltételként állítja be és pedig elengedhetetlenül a monarchia közgazdasági te­rületének kettéválasztását. Enélkül a bankelkü­­lönítés olyan probléma, amelynek sikeres meg­oldása kívül esik az én látókörömön s azt hiszem, egész Európát kaczajra fakasztaná. Az osztrákoknak kétségtelenül magas hitele a közös bank révén a mi javunkat is szolgálja és Ausztria kedvezőbb gazdasági helyzete lehetővé teszi a közös bankban Magyarország részére az olcsóbb kamatlábat is, amit Magyarország a maga önálló bankjánál, legalább igen-igen hosszú időn belül, semmi esetre sem élvezhetne. Az nem képezheti vita tárgyát, hogy ha nekünk saját bankunk van, független helyzetünk világosabb kifejezést nyer. De e formai előnyön kívül azután igazán nem tudom, mit nyújthat a bankszétválasztás. Elbámul a bankkérdésnek a mai kormány­nál és kormánypártnál való kezelésén, mert sehogy se találja ki, hogy tulajdonképpen miben is rejlik hát az a mezőgazdasági bölcse­­ség, amely ezeket a nekünk ingyen szolgáló elő­nyöket oly egyszerűen mellőzné, eldobná. Azt az önálló bank hívei sem tagadhatják, kénytelenek is bevallani, hogy a mi saját külön bankunk állandóan lényegesen magasabb kamatlábbal lesz kénytelen dolgozni, mint a meglevő közös bank. Az iparnak éltető eleme az olcsó pénz. Mi pedig folyton az iparfejlesztésről beszélünk. Hát mondja meg valaki, miként hozható összhangba az iparfejlesztési tendenc­ia a pénz mesterséges meg­drágításával ? Hogy a kereskedelemnek és a mezőgazdaságnak épp ilyen szüksége van a pénz olcsóságára, azt igazán fölösleges hang­súlyoznunk. Gyakran hallja az ember komoly látszatú fej­tegetések során, hogy az önálló bank felállítását — Óh, milyen jó, hogy meggyógyultál, édes! — Érted, csakis érted . . . — Most már enyém vagy. Viszlek magam­mal, az én kis fészkembe, amelynek te lesz a királynője, én visszanyert boldogságom. — És sohasem válunk el többé egy­mástól. — És fog kezdődni egy új, gyönyörűsé­gekkel teljes élet. Ezenközben állapotom bámulatos gyorsan javult. Már haza is megírták, mint örvende­tes tényt, hogy ha komplikáczió nem áll be, néhány hét múlva teljesen egészséges leszek. Az utóbbi időben már alig bírtak velem. Mintha állandóan be lettem volna csípve a tavaszi levegőtől, mely a nyitott ablakon át beáradt, folyton csevegtem. De minden bolon­dokat össze-vissza tréfálkoztam, kac­agtam. Azonközben pedig szívszakadva vártam vala­mit, egy üzenetet, levelet vagy mjt, amiről tudtam, hogy jönni fog és elhatározó lesz egész életemre. És csakugyan egy napon levelet kaptam, melynek borítékán az ő keze írását ismertem meg. El tudja-e képzelni, hogy mit éreztem magamban, én a szegény kincskereső leány, amint az annyiszor megálmodott gazdagságot egész szemkápráztató pompájában felcsillani láttam magam előtt? Sokáig nem törtem fel a borítékot. Hisz isteni kéj volt már c­sak a boldogság f­eleérzete is. Irigyje el, hogy az a néhány percz, amit én u­gy gondoltam akkor — a mennyország bezárt kapuja­ előtt állottam, — volt a legszebb idő egész éle­temben, amiért érdemes volt születnem és amiért most az életemmel fogok megfizetni... Mert a levélben Miklós nem arról í­rt, amit én gondoltam, hanem­ bármely bankcsoport szívesen vállalja. Hát ez igaz. Vállalkozót kapni mindenre és így bank­­felállításra is. A kérdés lényege azonban nem ez, hanem az, hogy vájjon vetekedhetik-e majd az a bizonyos bank az osztrák-magyar bankkal? Attól tarthatni, hogy a tervezett önálló bank a balkáni államok bankjainak színvonalán fog mo­zogni. Ámbár talán sokan éppen ebben keresik és találják majd meg a politikai és a bankkér­­dések között való gyakran emlegetett összhan­got, a magyar-osztrák banknak talán a dolog érdeménél jóval erősebb rovására esik, hogy bizonyos szívességi váltókat nem volt hajlandó esz­­komotálni. De Isten őrizzen bennünket attól, hogy a tervezett nemzeti bank előzékenysége e téren a közös bankra rálic­itáljon. E végből a nemzeti bank felállítása igazán nem sürgős. Látszik, hogy az egész okoskodáson végig­vonul most is a Bécsnek való felkínálkozás, hogy nekik ma sem kell semmi, sem ma­gyar bank, sem semmiféle nemzeti vívmány. Ellenben rágalmazni és becsmérelni mindig tudják a nemzeti törekvéseket. Csak az a baj, hogy ezeknek a levitézlett zsebkendő­lovagoknak már nincs sem lent, sem fent semmiféle hitelük. Gyanúsításaik és rágalma­zásaik rajta száradnak spadassinkodásban le­tört rablólovagjaikon. Budapest, április 1. Tittoni és Büilow találkozása. Rapalló­­ban tegnap fontos esemény történt: Tittoni olasz külügyminiszter és Büilow német biro­dalmi kanc­ellár találkozása, melyről az egész világ sajtója már hetek óta a legna­gyobb érdeklődés hangján ír. Tittoni szom­baton délután érkezett Rapallóba Tomassini és Levi báró titkárok kíséretében. A pálya­udvaron Blaserna szenátor, Cavagnari kép­viselő és Bülow herczeg titkára fogadták. A pályaudvar előtt egybegyű­lt tömeg mele­gen üdvözölte a minisztert, ki a szállóba haj­tatott. Tittoni később az Imperiál-szállóba ment, hogy Biilow herczeget meglátogassa. A két külügyminiszter az egész délutánt együtt töltötte. Este Biilow herczeg Tittoni tiszteletére az Imperial-szállóban lakomát ren­dezett, melyen a kanczellár neje és Mingletti Laura úrnő is részt vett. Ma délelőtt Tittoni külügyminiszter ismét harmadfélóra hosszat tartó látogatást tett Bülownál, melyről a Stefani-ügynökség a következőket jelenti: Bülow herczeg és Tittoni külügyminiszter ma délelőtt hosszabb időn át barátságosan különben itt van a levél. Itt őrzöm a párnám alatt, mint valami útlevelet a másvilágra. Nézze, milyen gyű­rött már, szinte olvashatatlan az írás rajta. De sebaj, én tudom kívülről minden betűjét és majd f­elol­vasom magának. Hallgassa csak! „Édes Olguczám ! Ne kivánd, hogy mind­nyájunk végtelen örömét ecseteljem, amikor alkalmat nyújtott az Ég, hogy szívből üd­vözöljelek a visszanyert élet küszöbén. Elég, ha annyit írok, hogy amilyen gyász borult a házatokra, amikor nagybetegen elvittek, olyan vidám, napfényes most minden és mindenki, mintha gonosz lidéretnyomás alól szabadult volna fel. — Az Olgueza meggyó­gyult. Olgueza hazajön — ezzel köszöntjük egymást minden pillanatban, a világ legör­­vendetesebb újságával kedveskedve egymás­nak és legboldogabb az én kis Arankám, ez a szegény, bohó gyermek, aki úgy hitte, hogy addig vétek önmagára gondolnia, míg a te fejed fölött sötét szárnyával lebegett balvég­­zeted. Titkolta mindenki előtt, talán önmaga előtt legjobban, hogy engem szeret. Csak most árulta el a boldogító titkot és kért, hogy írjam meg neked. Kedves, jó kis rokonom, te ? Ugy­e­bár tudod, mennyire becsüllek, tisztellek és sze­retlek ? Ez a hármas jogczim bátorít fel arra, hogy most, mikor már elég erős vagy az öröm elviselésére, tudassam veled közeli el­jegyzésünket, melyet arra a napra tűztünk ki, mikor te haza jösz, mert kettős ünnepet akarunk üli­, szép, bensőségteljes ünnepet, melynek sugárzó emléke bevilágítsa késő öreg korunkat is. Azért csak siess haza! Édesapád már a jövő hónap elején érted megy és mi várunk, oh, milyen örömmel várunk ... Miklós beszélgettek. Bár e beszélgetésre semminő közvetlen politikai indok nem merült fel, igen természetes, hogy a nemzetközi politika összes főbb kérdései szóba kerültek a beszél­getés során, amelynek az volt a czélja, hogy a teljes egyetértést, amely a német és az olasz államférfiú felfogása között mutatkozik, konstatálják. Tittoni miniszter délben a gyógyteremben ebédet adott, amelyen Büloio herczeg és neje, valamint Ninghetti asszonyon kívül Bülow dr. berlini német követ, Revivers dr. és Blaserna szenátor vettek részt. A külügy­miniszter délután Porto-Finóba ment kirán­dulásra. A miniszterelnök Budapesten, Wekerle Sándor miniszterelnök ma este 10 órakor Dánosról Budapestre érkezik. Minisztereink hazaérkezése. Nákó Sándor fiumei kormányzó ma az Abbáziában időző mi­niszterek tiszteletére délután ebédet ad, melyen Apponyi Albert és Darányi Ignácz vesznek részt. A két miniszter a holnapi nap folyamán érkezik vissza Budapestre. Andrássy Gyula gróf, ki rö­vid tartózkodásra Firenzébe utazott, csak április 3- án érkezik haza. A kiegyezés. A képviselőház közgazdasági bizottsága csütörtökön, e hó 4-én ülést tart. Ezen az ülésen, miként már jelentettük, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter nyilatkozni fog a kiegyezés ügyéről. Úgy tudjuk, hogy Kossuth a tévesen értelmezett terminus-kérdésen kívül a kiegyezés ügyének jelenlegi állapotáról is tesz kijelentést, úgy hogy valószínűleg ez a beszéd lesz kiinduló pontja az áprilisban újra meginduló tárgyalásoknak. A közös tanácskozások időpontja még nincs megállapítva, de beavatott helyről azt jelen­tik, hogy lehetőleg még április első felében óhajtják megtartani. Bécsi lapok azt is írják, hogy a kiegyezés ügyéről Kossuthton kívül még Wekerle Sándor miniszterelnök is nyi­latkozni fog, még­pedig ugyancsak április 4- én, a képviselőház szünet utáni első ülé­sén; mi ezzel szemben úgy tudjuk, hogy a miniszterelnök a tárgyalások újra felvétele előtt nem tesz nyilvános kijelentést. Egy hírlapíró különben tegnap beszélgetést folytatott Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszterrel, ki a húsvéti terminus dolgában a következő nyilatkozatot tette : — Félreértés volna úgy értelmezni a hús­véti terminust, hogy azontúl egy tapodtat se. Itt, a név alatt egészen apró, majdnem olvashatatlan betűkkel ez áll: „Kis anyám ! Ugy­e, most már szabad boldognak len­nem? . . . Mire ezt a levelet végigolvastam, nagy , változáson mentem át. Úgy éreztem, hogy a szívem és az agyam megdermedt és ereim­ben is vér helyett valami hideg, ólmos fo­lyadék keringett volna, mely mindinkább nőtt, dagadt, hullámzott, harsogott és engem elnyeléssel fenyegetett, aztán egyszerre kiet­len sötétség szakadt reám és elvesztettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem, orvo­sok és ápolónők állták körül az ágyamat és hiába próbáltak, nem tudtak elbírni a rette­netes lázzal, amely azóta alig hagyott alább, mert ők, az okosak, a tudósok nem tudnak rájönni, hogy miért vesz nálam kárba min­den mentési kísérletük ? Pedig olyan egy­­szerű az egész: nem akarok meggyógyulni, mert most már nem tudnék mit kezdeni ez­zel­, a hitvány élettel. Ön azt gondolhatná, hogy ez önzés és brutt dolog tőlem, hogy csak magamra gondolok. Legyen. Nem szépítek semmit. Irigy, gonosz és kaján lettem, aki tudva késleltetem két fiatal lény boldog egyesülését. De már ezen nem segíthetek. Csak várjanak még. Tűrje­nek, szenvedjenek ... Előbb-utóbb úgyis révbe jutnak, tudom. Jussanak is, csak én, én ne lássam őket együtt. Szent Isten, ha eszembe jut, hogy mire vártak engem haza. Nem, nem! Százszor inkább a halál! Itt hagyok mindent és elmegyek oda, hol édes álmaimból nem ráz fel többé semmiféle le­vél vagy üzenet. 3

Next